Szekszárdi Vasárnap 1997 (7. évfolyam, 1-22. szám)

1997-02-02 / 2. szám

22 , SZEKSZÁRDI VASARNAP 1997. FEBRUÁR 16. Szekszárdi Hűsipari Rt: újabb sikertelen tárgyalás Nyomásgyakorlás minden törvényes eszközzel Nem is titkolta csalódottságát Kapu­vári József, a Húsipari Dolgozók Szak­szervezetének országos elnöke, aki csütörtökön Budapestről érkezett Szekszárdra, hogy a munkavállalók képviseletében vezesse azt a bértárgya­lást, mely a Húsipari Rt.-nél zajlott le. Azt már most elárulhatjuk, hogy ered­ménytelenül, s ez azt jelenti, hogy a hosszas előkészítés és többszöri neki­rugaszkodás ellenére sem sikerült megállapodniuk az érintett feleknek a vállalatnál. Kapuvári József - ahogyan azt a Szakszervezetek Házában tartott sajtótájékoztatón kifejtette - a történ­tek után az rt. vezetőinek szándékát nem minősíthette másnak, mint idő­húzásnak, a dolgozók megtévesztésé­nek. Míg a szakszervezet engedett a ha­lasztásnak, addig a Húsipari Rt. vezető­sége gyors ütemben terelte át a dolgo­zókat az újonnan alapított helyi kft.-be, méghozzá felemelt, 18 százalékot elérő fizetésemeléssel. Ugyanakkor - hang­zott el a tájékoztatón - az rt. dolgozói­nak be kellett volna érniük 15 százalék­kal, ám ez már csak azért is elfogadha­tatlan, mert mindent, így például az inflációt is beleszámolva idén az emlí­tett emelést is beleszámolva keveseb­bet vihetnének haza a dolgozók, mint tavaly. Ezt már Hajdúné Lovász Edit, a Húsipari Rt. szb-titkára mutatta ki egy kérdésre válaszolva. A szakszervezet egyébként a 26 szá­zalékos emelést tekintette volna kiin­dulási alapnak, de erről még csak tár­gyalni sem volt hajlandó a munkaadói oldal, mely Pénzes István főosztályve­zetőt delegálta a tárgyalásra. Tamás Ádám vezérigazgató nem vett részt - s most Kapuvári József sokatmondó mi­nősítését idézzük - a találkozón, s a he­lyi szakszervezeti titkár szerint ez is jel­zi, hogy mit tart, s mit nem tart fontos­nak a vállalat vezetése. A megbeszélésen egyébként hamar kiderült, hogy az álláspontok közeledé­sére nincs semmi remény, s ezek után Kapuvári József sem lát más megol­dást, mint újabb, a korábbiaknál haté­konyabb eszközök alkalmazását. A szakszervezet a munkaadói oldalt teszi felelőssé a tárgyalások megszaka­dása miatt, s záros határidőn belül megteszi a szükséges intézkedéseket. Összehívja például a sztrájkbizottsá­got, s ha a helyzet úgy kívánja, a sajtó útján a nyilvánosság elé tárja a vállalat­vezetés dokumentálható szabálysérté­seit törvényszegéseit. Igénybe kívánja venni a törvényhozói és a végrehajtói szféra képviselőinek segítségét, akiket arra kér, hogy járjanak közre a helyzet normalizálása érdekében. Minden tör­vényes eszközt felhasznál a nyomás­gyakorlás érdekében, s jóllehet a csü­törtöki nap volt a bérmegállapodás végső határideje, komolynak mutatko­zó szándék esetén továbbra is kész a tárgyalásra. A munkaadói oldalt képviselő Pén­zes István egészen másképp látta a tör­ténteket, véleménye szerint a szakszer­vezet a 26 százalékos alapbér-emelési követelésével eleve magasra állította a mércét. A főosztályvezető hivatkozott egy jelentős, ismert szekszárdi cégre ­szintén egy rt.-ről van szó -, mely adott ugyan béremelést dolgozóinak, de csak 14 százalékosat. A Húsipari Rt. ugyan­akkor 15 százalékot ajánlott fel, de ezt nem fogadta el a munkavállalói oldal. Jelenleg tehát ez van a húsiparinál, de az ügynek még - más vonatkozásban is egész biztos lesz folytatása. A hírek sze­rint az országos, írott és elektronikus saj­tó mind nagyobb érdeklődést mutat a Húsipari Rt. iránt. Kapuvári József pét dául elárulta a sajtótájékoztatón, hifl már megkereste őt az egyik médium, filmforgatási szándékkal. A főszerepben természetesen nem a HDSZ elnöke, ha­nem a Húsipari Rt. lenne. Szekszárd te­hát, ha minden jól megy, ismét elhíresül majd, bár az effajta népszerűségről bizo­nyára sokan örömmel lemondanának. Vendégünk: dr. Kövesdy Pál „Erdélyből csak fizikailag távoztunk" Városi tévé Február 2., vasárnap: 14.00: SportHétfő. 14.30: Politikai Stúdió - Vendég: Pokol Béla. 15.00: Nyugdíjreform... - stúdióbeszél­getés. 16.00: Patika - 15. rész. 16.30: Mozaik. 17.00: Fifty Fifty. Am. film. 18.30: Hobbi magazin. 19.00: ATV: Komondorpro­dukció. 21.50: Képújság. Február 3., hétfő: 7.00: ATV (a vasárnapi adás ismétlése). 10.00: Hobbi magazin. 10.30: Mozaik 11.00: Fifty-Fifty ameri­kai film. 12.30: Képújság 17.30: Hobbi magazin 18.00: ATV 19.00: VTV Híradó. 19.25: SportHétfő. 20.00: ATV Mozi: Túlfeszített húr. Színes, szinkronizált amerikai film. 21.35: Híradó. 22.00: SportHétfő. 22.30: Mozaik. 23.00: Híradó. 23.30: Képújság. Febniár4.,kedd: 7.00: VTV Híradó. 7.25: SportHétfő. 8.00: Hí­radó. 8.25: Hobbi magazin. 9.00: ATV (a hétfői adás ismétlé­se). 12.00: Képújság. 17.30: Hobbi magazin. 18.00: ATV. 19.00: VTV Híradó. 19.25: Színház a kulisszák mögül - szap­panopera. I. rész. 20.00: ATV: Na, ne mond. Angol filmsor. 20.25: Érdekességek a nagyvilágból. 21.00: Kismama tv-klub. 21.35: Híradó. 22.00: Színház a kulisszák mögül - szappanope­ra. I. rész. 22.30: Amerikai drog - dokumentumfilm. 23.20: Híradó. 23.45: Képújság. Február 5., szerda: 7.00: Híradó. 7.25: Színház a kulisszák mö­gül - szappanopera. I. rész. 8.00: Híradó. 8.25: Hobbi magazin. 9.00: ATV (a keddi adás ismétlése). 12.00: Képújság. 17.30: Hobbi magazin. 18.00: ATV. 19.00: VTV Híradó. 19.25: Hal­lójárat - telefonos játék. Tel.: 315-865. 20.00: Cinema-És ­filmajánló magazin. 20.30: Tányéron a világ. I. rész. 21.00: Színház a kulisszák mögül - szappanopera. I. rész. 21.30: Hír­adó. 22.00: ATV Mozi: Üvegdzsungel. Színes, szinkronizált amerikai akciófilm. 23.35: Híradó. 0.00: Képújság. Február 6., csütörtök: 7.00: Híradó. 7.25: Cinema-És - film­ajánló magazin. 8.00: Híradó. 8.30: ATV (a szerdai adás ismét­lése). 11.30: Hobbi magazin. 12.00: Képújság. 18.00: ATV. 19.00: VTV Híradó. 19.25: Katasztrófák évtizede 1/3. 20.00: ATV Mozi: Amerikában született. Színes, szinkronizált ame­rikai bűnügyi film. 21.35: Híradó. 22.00: Katasztrófák évtizede 1/3. 22.30: Cimena-És - filmajánló. 23.00: Híradó. 23.25: Képújság. Február 7., péntek: 7.00: Híradó. 7.25: Katasztrófák évtizede 1/ 3.8.00: Híradó. 8.25: ATV (a csütörtöki adás ismétlése). 11.25: Hobbi magazin. 12.00: Képújság. 17.30: Hobbi magazin. 18.00: ATV: Komondor produkció. 19.00: VTV Híradó. 19.25: Mozaik. 20.00: Híradó.. 20.30: Film. 22.00: Híradó. 22.25: ATV: Komondor produkció. Február 8., szombat: 8.00: VTV Híradó. 8.30: ATV műsora (a pénteki adás ismétlése). 11.30: Mozaik. 12.00: Képújság. 18.30: Hobbi magazin. 19.00: ATV műsora. 20.00: ATV Mozi: Siralomvölgy. Színes, szinkronizált amerikai film. 21.30: Képújság. Február 9., vasárnap: 14.00: SportHétfő. 14.30: Színháza ku­lisszák mögött - szappanopera I. rész. 15.00: Cinema-És ­filmajánló. 15.30: Tányéron a világ - 1 rész. 16.00: Mozaik. 17.00: Film. 18.30: Hobbi magazin. 19.00: ATV. 20.00: Veszé­lyes fegyver. Színes, szinkronizált amerikai akciófilm. 21.50: Képújság. - Igazából, egy farsangi bál ürügyén kezdtük a be­szélgetést dr. Kövesdy Pállal, ám remélem megbo­csájtják a kedves olvasók, hogy eltértünk e kétségte­lenül aktuális témától. Dr. Kövesdy Pált, mint az Erdélyi Körök Országos Szövetségének elnökét köszönthetem először, Ven­dégünk című rovatunkban, itt a Szekszárdi Va­sárnapban. S elsőként e posztig vezető útról kérde­zem. - Doktor úr! Ön és családja 1989. júniusától, immár 8 esztendeje él Szekszárdon... Hosszú volt az ide vezető út? - Amikor visszatekintek, megjelennek előttem gyógyszerész szüleim, s az egyetemi évek Marosvá­sárhelyen. A negyedszázados belgyógyászati kórházi munkám, az ígéretes karrier, amely sajnos hamvába holt. Saját, és gyermekeink jövőjét kilátástalannak láttuk, s négy évi gyötrődés után, 1988-ban átjöttünk Magyarországra. Hazajöttünk Szekszárd városába, amelyet otthonunkká választottunk, s amelybe fele­ségem az első látogatáskor szerelmes lett. Szakmai­lag több mindent kipróbáltam, s most visszatértem a belgyógyászathoz, jómagam családorvosi rendelő­ben, feleségem dr. Kövesdy Zsuzsa fogorvosi rende­lőben dolgozik. - Ön az első perctől kezdve szükségét érezte annak, hogy a Magyarországra átjöttek és az otthonmaradot­tak között hidat verjen... - Az Erdélyi Magyarok Tolna Megyei Egyesületé­nek először tagja, majd elnöke, 1994-ben pedig az Er­délyi Körök Országos Szövetségének a vezetőségi tagja, majd 1996. májusától elnöke lettem. Ennek székhelye is Szekszárdra került, így itt helyben na­gyon sokat dolgozunk azért, hogy minél több ilyjM egyesület létrejöjjön mint a Tolna megyei, s azt szem elérkeztünk oda, hogy már nem kérni, hanem adni akarunk. - Negyedévenként jelenik meg az Ön főszerkesztésé­ben az Atalvető című külsőleg tetszetős, mindanivaló­ját tekintve tartalmas, igényes lap... - Az Atalvető a mi szócsövünk, nagyon szeret­nénk, ha minél több emberhez eljutna, hiszen szán­dékunk többirányú, informálni, színvonalas olvasni­valót kézbeadni, itthoni és otthoni szerzők írásaival megismertetni mindazokat, akik vágynak a nemes gondolatokra, az együvétartozásunk írott szóban va­ló kifejezésére. - Az Erdélyi Körök Országos Szövetsége egy alapít­ványt kíván létrehozni... - Ennek az alapítványnak a „Harmadik gyermek­ért" nevet adtuk, s reméljük szavaink eljutnak azok­hoz, akik egyetértenek céljainkkal és segíteni tudnak. - Ma már hagyományosnak mondhatjuk azt a bált, amely az idén immár hetedik alkalommal került meg­rendezésre... - Ezek az összejövetelek, bálok is bizonyítják, szükség van az élő találkozásokra, ahol oldott légkör­ben kellemes zenére, bálozhatunk együtt, mi Erdély­ből átjöttek és otthonra találtak, s azok akik csak ven­dégségbe jöttek, valamint* sok szekszárdi, akikkel már itt kötöttünk jó barátságot. Sas Erzsébet

Next

/
Thumbnails
Contents