Szekszárdi Vasárnap 1997 (7. évfolyam, 1-22. szám)

1997-07-06 / 13. szám

12 , SZEKSZÁRDI lASARNAP 1997. JÚNIUS 6. Szekszárdi küldöttség a romániai testvérvárosban Ajándék számítógép a lugosiaknak A Romániai Magyarok Demokratikus Szervezetének (RMDSZ) lugosi csoportja a közelmúltban egy nagyteljesítményű számítógéppel gyarapodott A PC-t ajándékként adta át az a négy fős szekszárdi küldöttség, melynek tagjai között Módos István és Nyerges Tibor személyében két városi képviselő is jelen volt. - Egy korábbi megállapodás eredményeként történt meg az ajándékozás, ám a leglényegesebbnek a látogatásban nem ezt, hanem a kapcsolatok további erősítését látom - hangsúlyozta Nyerges Tibor, a delegáció vezetője. Erdélyi testvérvárosunkban Langó Ferenc, az RMDSZ lugosi csoportjának vezetője fogadott bennünket, de találkoztunk más, régi ismerősünkkel, például a Szekszárdra is gyakorta ellátogató Bakk Miklóssal is. Egyébként a szívélyes vendéglátást jól jelzi az is, hogy már megérkezésünk napján egy irodalmi estre invitáltak bennünket lugosi barátaink. Fülöp Lídia helybeli költőnő verseskötetével és verseivel ismerkedtünk meg, s számunkra is kellemes meglepetést jelentett, hogy ez az idős hölgy, aki egész életében dolgozott és gyermekeit nevelte, milyen színvonalas írásokkal mutatkozott be az érdeklődőknek. Ugyancsak ezen az esten találkozhattunk Makkai Botond református lelkésszel, aki egyébként nem lugosi, hanem resicabányai lakos. A lelkipásztor most jelentetett meg egy könyvet, mely tanulmányokat és esszéket tartalmaz. A szekszárdi küldöttség ezt követően az RMDSZ-székházban tartott állófogadásra kapott meghívást, s itt történt meg az ajándék azaz a számítógép - átadása is a lugosi szervezet számára. - Másnap találkoztunk Marius Martinescu polgármester úrral, illetve a képviselőtestület tagjaival folytatta Nyerges Tibor. - A város vezetőjével többek között arról beszélgettünk, hogy a romániai Demokratikus Konvenció győzelme új utat nyithat hazánk és Románia kapcsolatában. Ami Lúgos és Vendégek és vendéglátók Lúgoson Szekszárd kapcsolatát illeti, az korábban is igen szívélyes és tartalmas volt, a két város esetében ezt a járt utat kell követni. Minden lehetőséget érdemes teljes mértékben kihasználni, ez az egyetértésre találó megállapítás a gazdasági kapcsolatokra vonatkozott. Erre nézve Módos István képviselőtársam, úgy is, mint a Tolna Megyei Kézműveskamara elnöke, folytatott ígéretes tárgyalásokat. A szekszárdiak találkoztak a lugosi magyar híveket tömörítő - református illetve katolikus - egyházak vezetőivel, illetve a már említett Demokratikus Konvenció helybeli politikusaival is, akikkel ugyancsak érdemi eszmecserét folytattak. Városunk küldöttei úgy tapasztalták, hogy a magyarság iránti előítélet nincs jelen a román beszélgetőpartnereik gondolkodásmódjában. - Lúgoson az ilyen jellegű előírt leteknek, ellentéteknek nem lak hagyományai korábban sem. Látogatásunk idején mindenütt kifejezetten nyitott, európai gondolkodású partnerekkel találkoztunk. A magyarság is örömmel nyugtázta, hogy a viszony javult a két ország, a két nép között. Aggodalmuk érdekes módon inkább ránk, anyaországi magyarokra vonatkozik. Ugyanis szeretnék olyan államnak látni Magyarországot, amilyenre fel lehet nézni, amelyik példát mutat a régió, illetve Európa számára. A Szekszárdi Vasárnap öt évvel ezelőtti, 1992. július 12-i lapszámának 3. oldalán az Illyés Gyula Pedagógiai Főiskola akkori főigazgatója, Gergely János vallott önmagáról. Az írás készítője, Tamási János azt kérdezte a frissen kinevezett Gergely Jánostól, hogy milyen benyomásokat szerzett új munkahelyéről, azaz a főiskoláról? „- Úgy tűnik, az itt dolgozó szakemberek atomizálton élnek. Keveset tudnak egymásról. Szegmentáitan megvan mindenkinek az intézkedési jogköre, nincs semmi zűr, nincs zavar a működésben, de mégis demokratikusabb életet várok. Legyen működő főiskolai főigazgatói tanács. Tehát azok az a vezetők, akik felelősek kemény kérdésekben, azok egymásról, egymás gondjairól, az intézmény célkitűzései tükrében, elemzőkészséggel fölruházva tudjanak összedolgozni. A bizalomra alapozott munkát tudom csak elképzelni, de a gyöngéd erőszaknak is híve vagyok, oly módon, hogy a mozgatást vállalom. Ezt az együttműködést a hallgatók érdekében kell leginkább megvalósítanunk." Ez volt tehát az azóta, nyugdíjazása után Pécsre visszaköltözött főigazgató válasza. Az 5. oldalon az azóta már szintén nem szekszárdi Hafenscher Ot éve írtuk Károly evangélikus lelkész adott útravalót az Örömhír rovatban. „Megkeményedett szívű emberek vagyunk. Szívünk kérgességének oka, hogy továbbadjuk azt, amit mi is kapunk: a közömbösséget, a nemtörődömséget, a durvaságot, az igénytelenséget, hogy minket sem vesznek komolyan, hogy kihasználnak... Amilyen az »adjonisten«, olyan a »fogadjisten«, mondja a nem túl keresztény tartalmú magyar közmondás. A mai, üzleti alapokra épülő világ természetesnek tűnő alapelve: igyekezzünk a mérleget egyensúlyban tartani. Annyit adunk, amennyit kapunk, a bevétel és a kiadás nagyjából egyenlő legyen. Csak akkor kössünk üzletet, ha fedezet van rá (pénz, erő, biztos kifutás), különben veszélyes a vállalkozás, s jön a csőd, az összeomlás. S fontos: csak a fejedre, s ne a szívedre hallgass! Csak akkor vagyok jó, ha hozzám is jók az emberek, csak akkor szeretek, ha viszontszeretnek. Egy ponton azonban nem »stimmel« ez a gondolkodásmód." Mint ismeretes, Hafenscher Károly jelenleg Budapesten szolgál, szekszárdi utódjával, Johann Gyula evangélikus lelkésszel mostani lapszámunkban olvasható egy beszélgetés. A 7. oldalon Láncz Sándor művészettörténész a Találka téri szoborról adja közre gondolatait. „A közelmúltban Szekszárd egyik újonnan létesítendő terére új térplasztika került. A környező fehér vagy tört fehér színű, horizontálisan hangsúlyozott házakkal övezett szabad kis helyre Kis Ildikó keramikusművész vertikális alkotása került, mely azt térré szervezi. A tér neve is kedves, hangulatos:„Találka tér". Ezt a hangulatot öntötte meg igen szerencsésen téri formába a művész. Kétségtelen, hogy a forma nem megszokott, akár azt is mondhatnánk, kissé egyéni. Még azt is megengedem, hogy az arra sétálóban első kérdésként az merül fel: mit ábrázol? Csakhogy a napjainkban születő képzőművészeti alkotások (nemcsak nálunk, másutt sem) már ritkán ábrázolnak sokkal inkább kifejeznek, jelölnek valamit, utalnak valamire sajátos képzőművészeti eszközökkel. S minthogy ezúttal nem emlékműről van szó, melynek lényege a hasonlatosság, nincs okunk ezúttal arra. hogy ábrázolást kérjünk számon a művön. Hangsúlyozom még egszer: a mű asikerült köztéri alkotások közé tartt^B mely a maga ötletes kedvességével egy újonnan alakuló intim térnek megadja a jellegét." A 13. oldalon - tüke - aláírással jelent meg az az írás, mely az átalakulás előtti piactérről szól. „Szekszárdon a piac, úgy mint bárhol máshol hasonló nagyságú városban, mindig nagy tömegeket mozgatott meg. Sok volt az árus is, meg a vevő is. A háború után sokáig, egészen a hatvanas évekig a Béla tér adott otthont a piacnak. Ez még Sztálin tér korában is így volt. Szemből nézve a templomot, a tér bal oldala egészen megtelt. Autók, lovas kocsik nem voltak a téren, csak gyalogosan érkező eladók és vásárlók. A mai piac tulajdonképpen jó helyen van, csak már jó pár éve megérett afelújításra, mert nem egy bokaficam okozója volt már a lyukakkal, gödrökkel szabdalt tér. Jelenleg átalakulás előtt van. Bontanak, építenek, hogy rend legyen, amilyen rend egy megyeszékhelyhez illik."