Szekszárdi Vasárnap 1997 (7. évfolyam, 1-22. szám)

1997-06-08 / 11. szám

1997. JÚNIUS 8. , SZEKSZÁRDI MS4R1AP 15 földön kanfesztiválra való eljutás is, ám gáláns és a nehézségeiket átérző szponzorra leltek szinte az utolsó pillanatban. - Minden fillérünket összegyűjtöttük az útra, lehetőségeikhez képest a szülők is adakoztak, de így is még sok forint hibádzott. Ám Varga Gyula, látva azt, hogy mennyire csórók vagyunk, látva azt, hogy mennyire fontos nekünk ez a verseny, a Varga Trans jóvoltából mintegy varázsütésre minden gondot levett a vállunkról, amiért nem tudunk eléggé hálásak lenni. No és azért, hogy hosszabb távon is tá^^ogatást ígért. Akkor, amikor önmagunkon kívül jóformán csak magunkra, a szerény kis forintjainkra számíthatunk - tudtuk meg az Ippon Karate sportegyesület mindenes vezetőjétől, aki gondolatban már szervezi a november elejére megálmodott szekszárdi Budokanfesztivált, amelyre jönnek a franciák, de addig még... Ha Varga Gyula is úgy akarja, akkor... talán a svájci meghívásnak is eleget tehetnek. - bégyé kétszázezres Szegeden több évig még a mai rendszerű NB II. is illúzió volt. Akkor jöjj ön Koch, aki ez idáig nemcsak a levegőbe beszélt. Lehet, hogy vannak tartozásai, nem teljesített ^keretei, esetleg orrolnak rá Pakson, *Wlenben ténykérdés: Györkönnyel valami olyat tett, mintha valaki maholnap átvenne egy szürke NB III-as gárdát és három év alatt az élvonalba vezényelné. A mecénás úgy látja: nagyra törő futballelképzeléseinek az a kis település, ahová ezer szállal kötődik, nem adhat megfelelő szervezeti keretet. Neki Szekszárd a szimpatikus, ennélfogva nekünk is legyen ő -, hogy nem valamilyen tőkeinjekcióra váró, másik harmadik, avagy éppen második vonalbeli csapatra gondolt. „Ha lehetőséget kapnék Szekszárdon, a felnőttfutball pénzügyi hátterét magasabb szinten is képes lennék megoldani, a városnak csak az utánpótlással kéne törődni" mondta e sorok írójának egy őszi villámlátogatása során, amikor még eléggé merevek voltak a frontvonalak. Kochh úr bizonyára ismeri „Az ígéret szép szó..." kezdetű magyar közmondást. Vajon pontot tehet-e majd a mondat végére? A Rolling Rock fesztiválról rűen szólva punkot játszottak megnyerő szöveggel és - a műfaj szokásaitól eltérően szintetizátoros kísérettel. Séta vissza a másik színpadhoz, ahol némi pakolás után a Sündörgés adott munkát az erősítőknek. Ez az, amit én zenének nevezek. Profi hangzás, tuti témák, de egyébként is: őket már mindenki ismeri. Tudnak a gyerekek, s külön kiemelném Létay kollégám basszusfutamait. A két terem között ide-oda rohangálva sikerült elkapnom a KH Project (KH-kontakthiba) produkcióját. A srácokat régebbről ismerem, feldolgozásokat játszanak a legkülönbözőbb zenekaroktól a legkülönfélébb átírásokban. Ez most is így volt, csak kölcsöndobossal és szólógitárossal. Ezalatt a nagyobbik pódiumon sörivóversenyre került sor. Ha jól láttam, négy vagy öt induló volt. A lelkes vagy csak szomjas sörivóknak három percig kellett tankolni. A győztes nyereménye ugyanannyi sör, mint amennyi lekerült. Hosszabb szünet után lépett színpadra a bekezdésben már említett nagyszabású banda, a Kreténs. Egész jó, nyúlós, nyerses, profi dolgot produkáltak. A zenéjüket megragadó vokálok, dinamikus szöveg és egyedi gitártémák jellemzik, a színpadi előadásmód sem utolsó. A tömeg is gyorsan vette az adást. Élvezetes muzsikájukat én sem szívesen hagytam ott, de a másik oldalon egy fiatal paksi együttes, a Behinia következett. Őket kár lett volna kihagyni, mert minden, amit csinálnak, döbbenetes. 18-20 év körüli srácok, és tudás terén magasan verték a mezőnyt. Amit Takács Joe művel a gitárral, azt nem lehet követni, hiba nélkül, könnyedén ezerrel szántja végig a nyakat, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. A két-három feldolgozás mellett saját számokat játszottak valahol a Dream Theatre vonalában. Irány az egyes színpad, ahol idegtépő huzavona, pakolás, beállás után jó félóra elteltével végre a húrokba csapott a P. U. F. (ejtsd: Pál Utcai Fiúk). A rajongók bevallása szerint sem volt túl jó a kezdet, de idővel beindultak és onnan már nem volt megállás. Azt hiszem, őket tekinthetjük az est fénypontjának, legalábbis a nézőszám ekkor érte el a maximumot, olyannyira, hogy alig lehetett átvergődni a másik színpadhoz, ahol a Bp. Klinika lépett fel. A Green Day-es felállású és stílusú punkzenekar a kezdeti nehézségek ellenére fergeteges bulit adott. Ez nagyban köszönhető volt a három szemforgatós, agyament" tagnak és szövegeiknek. Csak rákontrázás volt a Bp. Klinikára a szintén punkbanda Rózsaszín Pitbull. Nem hiszem, hogy megsértődnek, ha azt írom: ezzel a névvel senkit nem lehet komolyan venni. A már 30 körüli, de egyébként teljesen gyerek zenészek lökték a sódert, grimaszoltak, hogy még a legkomorabbak is a hasukat fogták a röhögéstől. Mivel a P. U. F. játszott a legtöbb ideig, a nagy színpadon csak három után került sor a Pink Panthers fellépésére. A Prosecturából ismert tagokból álló zenekarban az énekes szerepét Gerzson vállalta magára. Jópofa szövegek, sok poén, majdnem az, mint a Prosectura, csak Imre Norbi nélkül. Velük párhuzamosan az este egyetlen blues zenekara, a Scream játszott. A srácok itt is profik és a feldolgozások mellett saját nótákkal is előálltak, bár nem hiszem, hogy túl sok bluesrajongó volt ezen az estén, azért sokan élvezték a produkciójukat. A nagy színpadon már csak a Louis Fan Club volt vissza. Ök 4 órakor kerültek sorra, de megérte rájuk várni, hiszen egyedi színfoltot jelentettek az este folyamán. Nagyon jó volt a női ének és az angol szöveg, az ízlésesen effektezett egyéni hangzású gitárok is egyből megfogták az embert. Aczélos Balázs is bemutathatta frenetikus dobtudományát, és zenéjükön csak lendített az egyik számban használt fuvola. Ekkor sokan már csak bambán dülöngéltek, itt-ott alvó emberek, de nem hiszem, hogy bárki is megbánta ezt az átmulatott éjszakát. RESS GÁBOR Hatalmas metropoliszunk zenei életében egyre nagyobb szerepet kapnak az egyestés fesztiválok. Legutóbb a Harlem adott otthont és lehetőséget a szekszárdi, környékbeli valamint a távolabbi ifjonc zenekaroknak, hogy megmutathassák, mit tudnak. A rendezvényen két nagypályás banda, a P. U. F. és a Kreténs is fellépett. Este héttől hajnali ötig tartott a banzáj egyszerre két színpadon is. Az elgondolás egész jó, így sokkal több együttes játékát élvezhettük. Viszont az osztódás képességének hiányában előfordult, hogy kénytelenek voltunk lemondani egyegy produkcióról. Érkezésünkkor - úgy fél 8 felé a Don't Walk című banda már nagyban bontotta a falat a kis színpadon. Na itt aztán jött a „dzsidzsi" orrba-szájba, majd' letépte az arrajárók fejét. A villanydobszerkó elég illúzióromboló, de jól szólt. Számomra a zenéjükből valami Action, Fear Factory csúszott le, de sokkal technikásabb gitártémákkal. Időközben a nagy színpadon elindult a Mr. Basary és az Arizóna Blues Hays. Hát róluk már nem lehet elmondani, hogy kezdő ifjúzenekar. A tagok az apakorosztály, jó negyvenesek társaságából léptek elő. Igazi ősrockot nyomtak bőrcuccokban, a '90-es éveknek megfelelő hangzás-és témavilággal. Ennek ellenére a húsz alattiak nem igazán vették a lapot... A fellépők átlagban 40-50 percet kaptak-t- átállás, meg tökölés, így 9felé már komoly csúszás volt. De kit érdekel?! A lényeg, hogy folytak az események meg a literek, nőtt a tömeg meg a szokásos. A Don't Walk-ot a kis színpadon a Pontifex Maximus-ból alakult Irodalmi Olvasókör követte. Egysze-