Szekszárdi Vasárnap 1997 (7. évfolyam, 1-22. szám)
1997-04-27 / 8. szám
1997. ÁPRILIS 27. , SZEKSZÁRDI fASARNAP 15 A Csapdába esett Szomorú Borz Két évvel a Hazudós zenekarok versenye után ismét együtt játszott városunk sportcsarnokában a Kispál és a Borz a Tankcsapdával. A meghirdetett két előzenekar - a Publo Hunny és a Tomi szomorú - közül csak az utóbbi lépett fel. A népes rajongótábor a hat órai kapunyitáskor már szépen gyülekezett, s mire elérkezett az idő, a csarnok is megtelt. A Tomi szomorú nehezen behatárolható technikás rockzenét jtszott, melyet a közönség több-keve3b figyelemmel kísért. Igazából mindenki a nagyokat várta. Meglepetésünkre a megszokott sorrendet felrúgva a Tankcsapda döngölt először, és csak utána következett a Kispál. Mindkét együttes ismét megmozgatta a zenére éhes ifjúságot, és egészen jó hangulat kerekedett. Egyedül a felső határig feltolt erősítők visító hangja zavart, de azt hiszem, nem csak engem. A Csapda 80 perces produkciója után felkerestük őket az öltözőjükben egy rövid beszélgetés erejéig. A zenekar dolgairól Lukács Lászlót, az énekes-basszusgitárost faggattuk. - Elég sok idő eltelt az előző album óta. Mi történt veletek? - „Az ember tervez" 1995. szeptember 7-én jött ki, utána vadul elkezdtünk turnézni. 1996. májusában megjelent a koncertlemezünk, az „Eleven", ameÉ vet ismét turné követett. Közben napJlágot látott az angol nyelvű Tanktrap is, és most szeptember elsején kerül a boltokba a legújabb Csapdaanyag. Előtte azonban még Németországban és Szlovákiában lesznek fellépéseink. - Milyen a fogadtatás odakint? - Olyan, mintha egy albán zenekar játszana itt, Szekszárdon. Akinek tetszik, az táncol, akinek meg nem, az issza a sört a büfében. Egyébként magyarul és angolul is énekelünk, hogy legalább sejthessék, miről is van szó. Szeretünk Németországban játszani na persze itthon is - de itt sokkal nehezebb feladat kiállni, ott lazábbra lehet venni a figurát. Igazából Németország az a hely, amely el tudja tartani a rockzenét, és onnan sokkal könnyebb továbblépni, például Franciaországba vagy Angliába. - A Tanktrap-lemezre hogyan reagáltak? - Igazából nem sok visszajelzés érkezett, de ami volt, az mind pozitív. Télre tervezünk is egy újabb német turnét, egészen pontosan: szó esett egy több országot érintő fellépéssorozatról is, de erről korai lenne beszélni. - És mi va a hazai fesztiválokkal? - Szerepeltünk és szerepelni is fogunk a Diákszigeten, az EFOTT-on, az LMS-fesztiválon, Mezőtúron és ha lesz, akkor talán a Csörgén is. A tavalyi maraton nagyon jól sikerült, mi is élveztük. Az új lemezről mondanál néhány szót? - Szeptemberelején jelenik meg, hacsak össze nem töröm magam megint. Úgy húsz dal készült el, ebből ma játszottunk kettőt is - mellesleg először. Az új anyag más lesz mint a régiek, továbblép, de tartja a Tankcsapda vonalat. - Szerintetek mi a zenekar varázsa? - Az, hogy nagyon jóképű srácok vagyunk és egyszerűen zseniálisak. Haha! Szeretnek az emberek, mert átérzik azt, amit a színpadon produkálunk és közvetítünk a zenénkkel. Sikerünk másik forrása az a sok-sok ember, aki segíti a munkánkat és a válaszutaknál a helyes irány felé indít el bennünket. - Most, hogy már van viszonyítási alapotok, melyik bulikat szeretitek jobban, a kisebb klubokat, vagy a nagy sportcsarnokokat? - Mindegyiket. Itt azért jó, mert több a levegő, több a hely és kevésbé fáradunk el. A kisebb helyeknek meg az előnye, hogy a közönség közelebb van, és így sokkal személyesebb. Ma úgy éreztem magam, mintha egy klubban játszanánk, láttam mindenkit. Egyébként a szekszárdi bulik nagyon jól szoktak sikerülni. Az ejtőernyős balesetedről - amelyet már magad is emiitettéi - sokat cikkeztek az újságok. Mi történt pontosan? - Semmi különös. Elszámoltam magam a levegőben és amatőr módon nekicsapódtam egy IFA-nak, minek következtében jól összetörtem magam, pontosabban a képem és a lábam. De azóta ugrottam már. Körülbelül három «ve ez a hobbim. - Végül a további terveitekről kérdeznék. - Szeretnénk minél több helyen játszani, turnézni, ismeretlen vidékeket meghódítani, kiállni, körülnézni és pengetni. Mindenhol. Időközben már a Kispál és a Borz játszott, egészen negyed egyig. Nem sokkal a fellépésük után őket is felkerestük. Ugyancsak a frontemberrel, a szintén basszusgitáros-énekes Lovasi Andrással beszélgettünk. - Milyen érzés a legsikeresebb rockzenekarnak lenni? > - Nem hiszem, hogy mi lennénk azok. Bár a MAHASZ listája szerint az Ül című lemezünkből fogyott a legtöbb tavaly, de ha esetleg a Tankcsapda is kijött volna egy lemezzel, az valószínűleg még nagyobb példányszámban kelt volna el. - Az új album, a Bálnák ki a partra! készítésének módjáról szeretnénk tudni valamit. Olyan egységesnek tűnik... - A nyártól kezdve folyamatosan írtuk. Sokkal könnyedebben készült, mint az eddigi anyagaink. Kevés nyögve-nyeléssel a dalok maguktól jöttek. Volt egy jól bevált módszerünk, amely az utolsó lemezeknél a zenekari összhang hiánya miatt eltűnt és elsősorban a szólisztikus tevékenységünk, a Kispál és az én dolgaim kerültek előtérbe. De most újra hárman írtuk a számokat. Az alapokat egyszerre, „élőben"játszottuk fel, de egyébként stúdióban készült. Bár nem igazán értünk hozzá, mégis jó ötlet az élő feljátszás. Sokan dolgoznak így, egyéni hangokat lehet kicsalni, ha jó a terem akusztikája. Egyébként már mi is sok mindennel próbálkoztunk. Nincs igazi recept, kevés az idő meg a pénz arra, hogy próbálkozni lehessen, ezért mindenki tutira megy. -Az új anyag egy kicsit új, egy kicsit régi. Szerintetek is? - Szeretnénk, ha így lenne. A hangzásban arra törekedtünk, hogy ne legyen nagyon durva. Ugyan kemény gitárokat akartunk, de semmiképpen sem metálosakat. Talán emiatt is kicsit refrénesebb, dallamosabb a Bálnák... Picit visszakanyarodás az első lemezhez, a hangszerelésben azonban'egy csomó mindent tekintve más. - Igaz-e a ti esetetekben is, hogy teljesen más slágerszámokat irtok a közönségnek, és más számok futnak be? - Mi még soha nem tudtuk, hogy mit kedvel meg a hallgatótábor, kivéve az első lemezen a Szőkített nőt, mert az igazán refrénes, slágeres. Soha nem gondoltuk volna, hogy a zsákmányállat vagy a Húsrágó hídverő ilyen népszerű dal lesz. Az új kazettán szerintem egyetlen olyan szám van, amelyik kilóg: az Emese. Ez azért került rá, mert már fél éve játszottuk mindenhol, és úgy tűnt, szeretik. - A Csinibaba lassan gyémánt lesz. Változtatott ez az egész valamit a helyzeteteken? - Igen. Sokat rontott. Sok olyan előítélettel kell megbirkóznunk, mint például, hogy befutottunk, sokkal többet játszanak bennünket a tévében, rádióban. Eleinte egész jó volt, most azonban már inkább terhes. - Miért pont ti szerepeltetek a filmben ? - Régóta ismerjük egymást Tímárral. Ő megkeresett bennünket másfél éve, hogy csinált egy dokumentumfilmet és Kispál-számokat szeretne rá aláfesteni. - Ha jól hallottam, volt egy kis gond legutóbb a PECSA-ban. - Igen. Beszóltak, a zenekar megzavarodott, illetve elment a kedvünk az egésztől. Lejátszottuk a koncertet, megváltoztattuk a műsort, igazi antik darabok kerültek elő... Pontosan az történt, hogy bekiabáltak: „Ne legyen Kispál-biznisz!" Ez mi nem nagyon szeretjük. Az igazi baj ott volt, hogy egy csomó mindent kitaláltunk erre a koncertre, de semmi sem jött be. Túl korán csináltuk meg, és sok dolog nem volt lepróbálva. - Szerintetek a régi, vagy az új számok kedvéért jönnek az emberek? - Általában minden zenekarnál a régi lemezeket kedvelik, azt, amikor először találkoztak a bandával és ez kellemes emlékeket ébreszt a hallgatókban. Elsőre az új anyag nem igazán működik, kell egy kis idő. De ez így van jól. - Miért pont a Tankcsapdával játszotok? - Ennek két oka van. Egyrészt pár olyan zenekar létezik, amelyekkel valóban szívesen játszunk, és a Tankcsapda viszonylag eltérő stílusú banda, velük jó viszonyba keveredtünk. A szekszárdi és a kecskeméti buli annak köszönhető, hogy a két manager összedugta a fejét és kitalálták, hogy egyik városban sincs olyan hely, ahol önálló bulit adhatna a zenekar, játszanak hát együtt. - Szakmailag igen elismertek vagytok már. Szoktatok, tudtok-e segíteni más, kezdő zenekaroknak? - Csak úgy tudunk, ha meghívjuk őket előzenekarnak egy-egy turnénkra, de azért pénzt nem kérünk. Én szeretem, ha vannak előttünk. - Az utolsó kérdésem a mostanában egyre divatosabb videokazetta-készítéshez kapcsolódik. Vannak-e ilyen terveitek? - Tíz éves lesz a zenekar, és egy videokazetta, valamint egy hanghordozó megjelentetését tervezzük. Pontosan még nem tudjuk mi lesz, de mindenesetre az elmúlt tíz évet akarjuk átölelni. * Az estét a szórólapokon is meghirdetett Harckocsi-Akadály nevű zenekar zárta a Hang-Árban, a Csapdától feldolgozott számokkal. RESS GÁBOR