Szekszárdi Vasárnap 1996 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1996-12-22 / 24. szám

, SZEKSZÁRDI 1996. DECEMBER 22. # m4RNAP % 15 Kellemes ünnepeket! Azt hiszem nem árulok el nagy titkot azzal, ha bejelentjük, hogy már csak rövid napok kérdése és itt a karácsony. Minderről csupán az feledkezhetett meg, aki az utóbbi pár hetet szigorú őrizettel a négy fal közt töltötte. Aki nem így cselekedett, az akarva, aka­ratlanul is az ünnep „árnyékában" tengette nap­jait. Annyi mindent elmondtak már a karácsony­ról, hogy igazán kár lenne szaporítani a szót. Azt azonban nem tehetjük meg, hogy csak úgy szemet hunyjunk az ügy felett, mert távol álljon tőlünk, fiataloktól, hogy bárki örömét is elrontsuk. írhat­nánk az ünnep, a karácsony eredetéről. Sorra ve­hetnénk az ünneplési variációkat a különböző szokások megvilágításával, összehasonlításával. Praktikus tanácsokat adhatnánk, hogy kinek, mi­lyen típusú ajándékot kellene venni. Felhívhat­nánk a tizenévesek figyelmét, hogy erre az egy nap­ra vegyék át szüleik válláról a sütés-főzés gondját, és a merész vállalkozóknak furfangos eljárásokat javasolhatnánk. i Mégsem tesszük ezt, hiszen nem vállaljuk a fele­lősséget egy tönkrement karácsonyi vacsoráért, és az igencsak nagy esélyű melléfogásokkal kapcso­latban. Aki mégis hasonló dolgokra kíváncsi, az bátran fellapozhatja bármelyik sajtóterméket, biztosan nem kell sokáig keresgélnie az értéke­sebbnél értékesebb információkat. Addig is kellemes ünnepeket! Centenáriumi záróünnepség * < Öregdiákok a gimnáziumban A Garay János Gimnázium idén nyáron a századik tanévét zárta, és az év végével a jubi­leumi rendezvénysorozat végére is elérkezett. Az egy esztendeje kezdődő, és a helyi lapokban folyamatosan figyelemmel kísérhető program­sorozat zárására december 14-én, szombaton került sor. Ezen az öregdiák szövetség vezetése és Lemle Béláné igazgatónő rövid ünnepség keretében bemutatta az évfordulóra megjelent centenáriumi évkönyvet, az egykori és a jelen­legi diákoknak, tanároknak. Az évkönyv az öregdiák szövetség, számos intézmény és ma­gánszemélyek támogatásával, segítségével jö­hetett létre. Az igazgatónő, és Zentai András címzetes igazgató azzal a szándékkal vállalta el a kötet szerkesztésének feladatát, hogy az első részben összefoglalják az iskola elmúlt száz évének tör­ténetét, a másodikat pedig a centenáriumi év eseményeinek szenteljék. Az évkönyv 1896-tól kezdődően valamennyi itt végzett tanuló ne­vén, a gimnázium, a benne tevékenykedő szer­vezetek történetén kívül egykori tanulók visz­szaemlékezéseit is tartalmazza. A hivatalos ün­nepély - amelyet a régi emlékek felidézését se­gítendő a régi tornateremben rendeztek - foga­dással, kötetlen beszélgetéssel zárult. Itt az öregdiákok ismét megbeszélhették közös, a gimnáziumhoz fűződő élményeiket. A mostani tanulók talán nem is érthetik egy ilyen találkozás örömét, hangulatát, az idős embereknek az iskolához való ragaszkodását. Vajon ők is elmondhatják-e magukról mindazt, amiről most az egykori diákok számoltak be, úgy ötven év múlva, a Garay gimnázium 150 éves évfordulóján? Eg y igazi Lord a Hangárban 5Z.U # TOg' Sajnos mostanában a hard-rock nem tartozik a populáris műfajok közé. Ma­napság más a menő, a divatos zenekarok gyorsan jönnek, mennek: tegnap Green Day, ma Kokódzsambó, holnap meg ki tudja milyen szörnyűséggel áldja meg a média elgyötört füleinket. Már nem vesz­szük észre, ha az MTV és a többi zenés Í ló - nem beszélve bizonyos stílusú is­retterjesztő lapokról - az orrunknál ógva vezet bennünket. A rendszervál­tást követően a szemfüles és élelmes üz­letemberek, menedzserek gyorsan rájöt­tek, hogy a kreált sztárokból sok pénzt lehet kisajtolni. A recept egyszerű: né­hány ismerős a TV-nél, rádiónál, egy-két marionett-bábuként mozgatható csinos néni, vagy bácsi, plusz egy kis induló­pénz. Azok a zenekarok amelyek így kaptak helyet a nagy „szekéren", most sztárok, amelyek meg nem illettek a kép­be, azokkal nem foglalkozik a média. Sajnos az utóbbiak közé tartozik a Lord is. A legtöbben, - ha csak élőben nem láthatták őket - még csak nem is hallottak erről az együttesről. Pedig a szombathelyi Lord már több mint húsz éves múlttal rendelkezik. '86-ban megje­lent első nagylemezükből több, mint 80 000 darabot adtak el, és az ezt köve­tően megjelent albumaikkal sem vallot­tak szégyent. A hard-rockot profi módon mívelő ze­nekar többször vendége volt a Csörge-ta­vi rockmaratonnak, idén - az egyéb fesz­tiválok mellett - a Diákszigeten is fellé­pett, ahol több ezer ember énekelte a da­laikat. December 14-én a szekszárdi Hangárban tettek látogatást. Most közvetlen közelről figyelve őket tudatosult bennem, hogy a Lordot profi zenészek alkotják, mindannyian meste­rei saját hangszerüknek. A hideg időjárás ellenére a közönség gyorsan átmelege­dett, mivel az együttes zenéje csakhamar mozgásra késztette a szórakozni vágyó­kat. A tökéletes hangzásnak, a jó nóták­nak köszönhetően mindvégig kellemes hangulat uralkodott. A különösen tet­szett a közvetlen kapcsolat a zenekar és a közönség között. Akinek kedve szoty­tyant pacsit adni az énekesnek, az szépen a színpad közelébe gyalogolt, odanyúj­totta a kezét, és kis idő elteltével már nyúlt is feléje az áhított kéz. A kitűnően sikerült bulit mi sem bizonyítja jobban, minthogy alig akart végeszakadni, Lor­dék csak negyedszerre tudtak elmenni, ugyanis a lelkes közönség vagy három­szor tapsolta vissza őket. A koncert előtt sikerült „mikrofonvég­re" kapnom Pohl Mihályt, az énekest, akit a Lordról faggattam. - Milyen apropóból jártok most Szek­szárdon? Esetleg koncertturnéról van szó? - Nem, nincs turné, „csak úgy" jöt­tünk. Jó a kapcsolatunk mindenkivel. Már többször voltunk itt, hiszen a Csör­ge-tavi rockaratonnak állandóan vissza­térő vendégei vagyunk. Már a kezdetek kezdetén is részt vettünk, s bár igaz, egy évet kihagytunk - valamiért nem hívtak minket - azért jövünk jövőre is. - Mikor játszottatok Szekszárdon utoljára? - A nyolcvanas évek végén, hajói em­lékszem '89-ben. - Hogy nézett ki akkor egy koncert, és milyen most? - Akkoriban a sportcsarnokban lép­tünk fel, de sajnos azóta nagyot változott a világ. A sportcsarnokról le kellett mon­dani, most már csak a klubok mennek. De igazából nem is baj, hiszen így vala­hogy mégiscsak emberközelibb lett az egész. - Az utóbbi esztendőkben elég nagy változáson ment keresztül a zenei világ. A 80-as években domináló rockzenétől elfordultak a fiatalok. Mi a véleményed erről? - Tudod mi az oka ennek? A mádiák, az újságok nem ezzel foglalkoznak. Ha most rockzene folyna a rádióból, tévé­ből, a vízcsapból, akkor az lenne a felka­pott, de ez nem így van. Az a helyzet, hogy a nagy üzlet azokban a techno ze­nekarokban van, amelyek szív nélkül lé­lektelen zenét produkálnak. Ez az olcsó, ebből lehet nagy pénzeket csinálni. Itt Magyarországon a rock a rendszerválto­zás után került padlóra. A művészettől elvettek minden pénzt, szegény gyere­kek meg nem tudják kifizetni sem a ka­zettát, sem a koncertjegyeket. - Ezt, gondolom, ti magatok is tapasz­talhatjátok. Változott a közönségetek? Voltak, akik elfordultak tőletek? - Elfordulni a Lordtól biztosan nem fordult el senki, csak nem járnak a kon­certjeinkre. Mostanra már a legtöbb régi rajongónk 25-30 éves, sokuknak családja van, Ok már nem nagyon fognak eljönni a mi bulijainkra. - Főállásban zenéltek? - Nem. Mindannyiunknak megvan a saját szakmája. Csupán ebből manapság nem lehetne megélni. Igaz, nem is ez a célunk, nem a pénzért csináljuk. A zenét nem lehet abbahagyni. Aki szívből csi­nálja, és igazán akarja, annak megy a ket­tő egyszerre is. - Benneteket nem sűrűn látni a TV­ben, meg efféle helyeken, és mégis a fesztiválokon ezrek éneklik veled együtt a dalokat. - Egy idő után, ha valamit már túlrek­lámoztak, az embernek elege lesz belőle. De ha valamit egyszer hall, és megtetszik neki, akkor addig kutat, amíg meg nem találja az adott együttest. Mi nem reklá­mozzuk magunkat. Nincs is rá pénzünk, nem is akarjuk. A mi titkunk azt hiszem az, hogy mindvégig magunkat adtuk, nem változtunk, mindig őszinték vol­tunk. - Te egy koncert alkalmával a lelkedet is kiénekled. Mi az, amit a közönség ad­hat neked? - Ha visszamosolyognak, visszajön a hang, látom a szemeket. Azt látni és ta­pasztalni csodálatos érzés. Ennél többet nem nyújthat senki. - Mit jelent neked a zene, és mit a Lord? -Hát a zene...hanem lenne, akkor na­gyon hiányozna... Ezzel azt hiszem min­dent elmondtam. A Lord... a Lord pedig az életem. Ui.: Aki esetleg a decemberi koncertet elmulasztotta, ne csüggedjen, mert ha­vonta ellátogat a Hangárba az együtes, sőt hamarosan koncertfelvételük is meg­jelenik. Szigeti Róbert Az Ady lett az első! Legutóbbi számunkban, ebben a rovatban jelent meg a Húszéves a Gyerekek Háza című írás. Ebből sajnálatos módon kimaradt az, hogy ki nyerte meg az intézmény­ben rendezett vetélkedőt. A hiá­nyosságot ezúton pótoljuk: a kép­zeletbeli dobogó legmagasabb fo­kára az Ady Endre Szakközépiskola 2-es számú csapata álhatott fel.

Next

/
Thumbnails
Contents