Szekszárdi Vasárnap 1996 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1996-02-11 / 3. szám

3 1996. FEBRUÁR 25. , SZEKSZÁRDI VASARNAP Beloptuk magunkat Murdock ezredes szívébe Egy amerikai Szekszárdon Magyar földön fogott először kezet Clintonnal Edward J. Murdock ezredes a hazánk­ban tartózkodó IFOR-erők civil-katonai összekötő csoportjának vezetője legutóbbi lapszámunk megjelenése óta Szekszárdon járt Méghozzá azon apropóból, hogy a csa­patmozgások Dombóvár térségét is érint­^fejik. így - mint mondta - kötelességiik­^BPk érzik egy más közigazgatási területet tájékozta tnai arról, hogy mi a céljuk, szán­dékuk. A lényeg: Dombóvár és térsége egyfajta raktárbázisként és tranzit útvonal­ként került a képbe. A sajtótájékoztató után lapunk képviselője nem szorosan a témába vágó kérdéseket tett föl a rendkívül rokonszenves, szimpatikus amerikai tiszt­nek. - Katonai szempontból van-e rangja, respektje, súlya ennek a békemissziós fel­adatnak? ' - Úgy gondolom igen, hiszen a déli helyzet rendezése nagyon sokunk érde­ke. Itt szolgálatot teljesíteni rendkívül komoly feladat. Nincs lazítás, katonáink napi 14-15 órát foglalkoztatva vannak. Jómagam is olyan figyelemmel és követ­kezetességgel csinálok mindent, mintha éles helyzetben lennénk. - Apropó, háborús helyzet Volt már eb­ben része vagy mindig a hátországból irá­nyit? - Is-is, voltam már többször is mind­két szituációban, de nem teszek a kettő között különbséget. - Milyen országokban szolgálta eddig az amerikai hadsereget, van-e állandó törzs­helye? - Jártam Hondurasban, Sri Lankán, Panamában. Amúgy Európában állomá­sozunk, a pémetországi Heidelbergben teljesítek szolgálatot. - Mire gondolt, amikor megtudta, hogy hosszabb időre Magyarországra kell jön­nie? - Semmi különlegesre, csak a feladat nagyságára, komolyságára, a békekülde­tésre. S ezután jutott eszembe, hogy megismerhetek egy olyan országot, ahol sosem jártam, még csak nagyon nem is hallottam róla. - Ön egyfolytában annyira dicsér ben­nünket, hogy már-már kissé kínos fogadni a bókokat! - De,ha egyszer csupa jókat mondha­tok az Önök országáról, népéről, a ma­gyar katonákról, a minket körülövező szeretetről. Ilyennel még nem találkoz­tam katonáskodásom hosszú ideje alatt. Meg is írtam a feleségemnek és a négy gyerekemnek: most egy olyan országban vagyok, ahová a katonai feladat teljesíté­se után mindenképpen szeretnék - velük együtt - visszatérni. Idáig még egyetlen országba sem vágyódtam vissza, ahol szolgáltam. - Találkozott-e a nem oly régen Taszá­ron landolt Clinton elnökkel? - Igen, egy kézfogás erejéig. De ne­kem ez ugyanakkora élmény, mint a so­mogyi települések polgármestereinek, akik szintén kezet ráztak az elnökkel. Most fogtam vele először kezet életem­ben. - Cliton után az amerikaiak szent őrüle­téről, a kosárlabdáról hadd kérdezzem. Ugye Jordánnál nyer a Bulls? Egy pillanatra tanácstalan képet vág, már arra gondolok, Murdock az egyet­len, akit az amerikai „superbasket" hide­gen hagy, de azért nevetve kiböki: - Valószínűleg igen. Bálint Gy. Városházi kopogtató Kedves olvasóink! Bizonyára emlékeznek rá, hogy a fenti cím­mel annak idején sorozatot olvas­hattak lapunkban a Szekszárdi Pol­gármesteri Hivatal egyes munka­területeiről. Hamarosan induló újabb sorozatunkban - megtartva a találó címet - arra kéljük Önöket: kopogtassanak nálunk, mármint a Szekszárdi Vasárnap postacímén. Várjuk azon leveleiket, melyekben választ várnak - közérdeklődésre is számot tartó - kérdéseikre. A vá­laszadásban szándékaink szerint az érintett ügyintézők, tisztségvi­selők lesznek a segítségünkre. Ter­mészetesen ugyanígy örömmel adjuk közre azon leveleiket is, me­lyek jobbító javaslataikat, ötletei­ket tartalmazzák. S ugyancsak eze­ken a hasábokon kívánjuk megje­lentetni a Szekszárdi Vasárnappal kapcsolatos észrevételeiket is. Te­hát: váija az Önök leveleit a rovat szerkesztője: Sas Erzsébet Postacímünk: Szekszárdi Vasár­nap 7100 Szekszárd, Béla király tér L Egy városlakó feljegyzései A cím hibás, nagyon jól tudom, hogy a megyeszékhelyen Garay sö­röző nem létezik, csak a népnyelv­ében. Egyelőre még HOLSTEN-nek hívják, aminek bizonyára jól meg­fontolt üzletpolitikai okai van­nak. Amikor 1969 áprilisában ­minden jel szerint végérvényesen ­,-betettem Szekszárdra a lábam, akkor úgy tűnt, hogy itt minden Garay. A város közepén álló, az­óta csak talapzata környékén vál­tozott, szobor. A gimnázium, egy általános iskola, egy tér, egy em­léktábla, a termelőszövetkezetek egyike. A Kodály közreműködésé­vel halhatatlanná vált, egyébként legfeljebb jó közepes költőről rosz­szat mondani, de még gondolni se volt szabad. Gyanítom, hogy ma is veszélyes. Egyébként nem szolgált rá. A szálló szintén az ő nevét vi­selte. Az Augusz-ház felé kidudo­rodó részében, amit akkoriban lakosztálynak becéztek, egy teljes éjszakát töltöttem tán harminc A Garay sörözőről éve. Máig büszke vagyok rá, az ak­kori árak mellett is elég drága volt. Természetesen a szálló földszint­jén terült el a Garay presszó, és az ét­terem is. Előbbi valamikor veszélyes késdobáló, aminek színvonala emlé­kezetem szerint csak akkor kezdett el emelkedni, amikor a szálló mögött (briliáns ízléssel kiképzett) kis térre átjárót nyitottak. A sarkon egykoron a szekszárdiakat őszinte undorra! eltöltő tejbárt nyitottak, majd önki­szolgáló részleget. Mindkettő meg­bukott. A szálló - egykori beszálló vendég­lő - képzőművészeti, építészeti érté­keiről ne essen szó. Ilyenekkel ugyanis nem rendelkezik. Viszont időtállónak szánták, annak is bizo­nyult és ez máig meglátszik rajta. Szerves része egy zömmel szecessziós hangulatú térnek, mely Szekszárdfő vonzereje. Ne legyünk ugyanis be­képzeltek! Szekszárdnak, mesebeli tájképi fekvése mellett, kevés vonez­ereje van. A régi megyeháza feltétle­nül, de ha tudomásul vesszük, hogy egy jómódú polgárváros lakói ilyen környezetben érezték magukat ott­hon, akkor a Garay Szálló környéke se elvetendő. Ahol egyébként mi, haj­szolt modernek is jól érezzük magun­kat, ha szakítunk időt némi körülné­zésre. A jellegmegőrzés nem frázis. El­képzelhetetlen, hogy egy Borút mel­letti mivoltát unalomig hangsúlyozó (érte sokkal kevesebbet tevő) város legközepén megszűnjön egy joggal patinásnak mondható étterem. Eso­rok írójához aktív zsurnaliszta korá­ban ömlöttek az információkjárt is utánuk épp eleget. 68 éves korára az ilyeneknek szerencséjére már csak módjával részese, de akad olyan, amelyen fennakad. Például azon, hogy a Garayt (Holstent) eladták. Nem egy elkapkodott piacbővítés árán hamarjában felépített izraeli gyorsbüfét, hanem egy több évtize­des, városképi jelentőségű éttermet. Mellékesen szólva felette 13 volt szállodai, majd irodahelyiség, hosszú évek óta üres, tehát romló állagú. El kellene gondolkodni afelett, hogy a fél tucatnál alig több éve, valóban a sokat kopta­tott „európai színvonalon" átépí­tett étterem, a megye legszebb ilyen létesítménye sorsába csak a ma­gántőkének van beleszólása?Pél­dául a Borút-rangért küzdő, az idegenforgalomra elég sok szót vesztegető városnak semmi? Min­denki tudja, a bőrén érzi, hogy a vadkapitalizmus kezdeteinek ke­serves éveit éljük. Közérdekből semmi se fékezhető... ? A Garay (Holsten) ma közép­drága, de inkább az elfogadható árak határát súroló vendéglátó­ipari hely. Helyesbítsünk! Az ipar­hoz semmi köze, jó étterem, semmi más. Az árak eljövendő változá­sain tanácsos nem mélázni. De a városközpont és ezen belül a Hols­ten sorsán talán érdemes lenne... Ordas Iván

Next

/
Thumbnails
Contents