Szekszárdi Vasárnap 1996 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1996-11-10 / 21. szám

16 1996. NOVEMBER 24. , SZEKSZÁRDI VASARNAP Babits Mihály levelei Az ELTE Bölcsészettudományi Karának Babits kutatócsoportja és az Új Dunatáj szerkesztősége együttesen mutatta be az egyetem által kiadott Tolna megyei kutatók: Lovas Csilla és Töttős Gábor munkáira is épülő - A Babits család levelezése című 4 kötetes sorozat első részét. A sorozat főszerkesztője Sípos Lajos dékánhelyettes: - Mintegy 10000 levelet gyűjtöttek t

pze, ebből 1400-at maga Babits írt, 00-nél többet rokonok, ismerősök, költőtársak, barátok, politikusok. 320 levél sorozatunk e kötetében jelenik meg, és az 1850-1945 közötti időszakot öleli fel. A CSALÁD, a város és a megye szülöttei írtak, de mindegyik írás valamilyen módon beépül Babits regényeibe. Ha folyamatosan olvassuk a kötetet, összeáll a mozaik Gólyakalifa és a Halálfiai. A kötetet szerkesztő Buda Attila összegyűjtötte a költő családfáját is, 11 generációig visszamenően, amelyhez nagy segítséget nyújtott Babits István, az unokaöcs, aki megőrizte a leveleket, a könyvet lektorálta, és személyes emlékeivel, adatokkal, könyvtárával lehetővé tette a teljeskörű feltárást. Buda Attila, az ELTE könyvtárának vezetője, a kötet szerkesztője: - A könyvben található 320 levélből kikerekedő történet két fontos irányt Afz. Egyrészt a Babits, a Kelemen, a ^RIcz és az Újfalussy család kapcsolatairól szól, másrészt a költőről, aki minden egyes levélben utalásként benne van. Többnyire a kisfiú arcát láthatjuk ezekben, a szekszárdi, a pécsi diákét, aztán a fiatal egyetemistáét, majd taKI Ö? 1.Kán tor, néprajzi gyűjtő, 1921ben született Andrásfalván, 15 gyerek közül a 14,-ként. Ő volt a községben az utolsó kántor. 2. 1941-ben Bácsandrásfalván telepedett le, 1942-ben bevonult, majd hadifogságba esett, ahonnan 1945 őszén tért vissza családjához Kakasdra. Itt a többi székely telepessel összefogva földműveléssel foglalkozott. 3. Gyermekkora óta belső késztetésre gyűjtötte a népdalokat, s mint önkéntes néprajzi gyűjtő, 1965-ben jelentkezett először egy pályázaton Halottas székely népszokások című munkájával. 4. Összegyűjtötte és feldolgozta az nársegédét Budapesten. Emellett azonban a történet a polgárságról is szól, a ma annyira keresett polgárságról, amely létrejöhetett gazdasági és kulutális alapon, de önerőből úgy, ahogy ezt a Babits-Kelemen család produkálta. Első ismert ősük még kézműves volt, a következő tisztifőorvos, aztán megyei főhivatalnok, utána táblabíró, végül a három testvér, Mihály, Angyal és István, ahogyan tovább vitte ezt az örökséget, a hivatását, a kultúrát tekintve célnak és eszköznek is, hagyományt teremtett. Mert a polgárosodás nemcsak valamiből való kiemelkedés, hanem maga a hagyomány is. A kutatócsoport munkája során rábukant még különböző közgyűjteményekben található levelekre, de ezek a család levelezéséből kimaradtak, tudniillik, ha a Babits család írásait a Halálfiai mellé tesszük, amelyről tudjuk, hogy az író folytatását is tervezte, de soha nem készült el, megkapjuk a következő, a meg nem írt részt, amelyet a kötet második része tartalmaz és gyakorlagilag már elkészült. Ezek a levelek nagyon érdekesen egészítik ki, és magyarázzák a századfordulóra koncentrálódó levélgyűjteményeket. Az első részben értelemszerűen a szülők generációja dominál, Kelemen Auróra, Kelemen Ilona és Imre, a következő könyvben pedig Mihály, Angyal és István. Az életformaváltásra is nagyon érdekes adatokat kapunk, és az is megfigyelhető, hogy ez a polgárság hogyan veszti el lassan, mintegy a Thomas Mann-i regényfolyam mintájára az identitását. A fiatalabb fiú, István 1915-ben bevonult Kaposvárra, aztán Csehországba vitték, majd 1916-ban hadifogságba került, andrásfalviak gyazdálkodását, valamint 458 mesét, amelyeket 4 kötetben ad közre. 5.1973-ban jelent meg a Népi gyógyászat a bukovinai Andrásfalván című könyve, ami hamarosan az Orvostörténeti Múzeumba kerül. 6. 1976-ban születik meg a Népdalcsokor. Andrásfalvi népdalok címmel. 7. A bukovinai székelység életútját színpadi előadásra is feldolgozta, Mádéfalvától napjainkig címmel viselve. Az idén elhunyt székely gyűjtőt, írót nagy számú gyászoló kísérte utolsó útjára. Utolsó műve a Kakasdi stációk. (Előző rejtvényünk megfejtése: Pákolitz István. Könyvjutalmat nyert: Molnár Istvánné, szekszárdi olvasónk.) Berezovszkára és csak 1920-ban térhetett haza. Előzőleg jogi tanulmányokat folytatott és hazatérte után folytatni kívánta volna, de olyan nagy számban érkeztek a közigazgatás területére az elszakított országrészekről szakemberek, hogy nagymértékű munkanélküliség lett, és mivel Babits Istvánnak megfelelő qualifikációja nem volt, bíróságon nem helyezkedhetett el, azaz apró lépésekben kellett a jogi pályán végig araszolnia, míg végül árvaszéki ülnökként fejezte be pályafutását Szekszárdon. Ő 1983-ban halt meg. A leánytestvér Babits Angyal a tanári pályát választotta (biológia-testnevelés) és hoszszú ideig nem ment férjhez - édesanyja annyira féltette, hogy szinte gátolta kapcsolatait végül hozzáment Kiss Istvánhoz, aki távoli rokona volt, s emiatt elég sok gúny érte. Angyal élete is tragikusan végződött. Úgy tűnik örökölte a családban lévő rákos hajlamot, s 1936-ban egy sikeresnek mondott műtét után hirtelen meghalt. Babits Mihály is váratlanul házasodott 1921-ben, bejelentetlenül. Ezen a nyáron hosszú időt töltött a szőlőhegyen, ahol a Halálfiait kezdte írni. Ez a regény annak a kisvárosi indíttatású liberális polgári, kultúrközpontú, hivatását szerető értelmiségnek a képe, amelyet a regényben persze megfelelő távolságtartással és szeretettel kezelt, hiszen ő is részese és elszenvedője is volt az eseményeknek. A Babits Mihállyal kapcsolatban hosszú ideig hangoztatott életidegenség és elefontcsonttorony nem megalapozott, mert ő ugyanabból a megtapasztalt valóságból táplálkozott műveiben, mint Mikszáth, Móricz vagy Bródy Sándor. Azonban az ő kulturális közeledése a témákhoz vagy az emberekhez egészen más, és talán ez adja a felületes vagy elfogult szemlélő számára az életes és az ezoretikus irodalom közti különbséget. Pedig ez egyszerűen csak kultúra kérdése. A kötet harmadik vonulata irodalmi. A család nagy örömmel vette és regisztrálta a költő műveinek megjelenését. 1921-től ezt kiterjesztették Török Sophira, a feleségre is. Öt is, mint a Nyugat ifjú szerzőjét üdvözölték, és aggódva kérdezték leveleikben azt, hogy ha például egyegy Baumgarten-díj kiosztásán Babits nem volt jelen, vajon miért nincs ott, talán csak nem beteg? Szép, szeretetteljes levelek ezek. Köszönet a megyének és a városnak a kötetek támogatásáért. Ezért végül csak azt szeretném mondani, hogy akik szekszárdi illetőségűek vagy szekszárdi honosítottak, legyenek nagyon büszkék Babits Mihályra. Németh Judit Illyés emlékezete Szekszárdon, a könyvtárban kiállítás emlékezik Illyés Gyulára Minden novemberben Illyés Gyulára emlékezünk, idézzük őt akkor is, ha neve mostanában kevésszer hangzik el. Szellemében köztünk jár a költő, író, drámaíró, a gondolkodó. Idén egy albumot jelentetett meg róla a könyvtár Gacsályi József szerkesztésében úgy, ahogy Móser Zoltán fényképre álmodta mozdulatait, tekintetét, szellemét, odavarázsolva hozzá a szülői tájat, a Párizsig hajló, s onnan visszalüktető miliőt. Emlék- és képsorok Tolnáról és Illyés Gyuláról - írja alcímében a fotóművész, az irodalomtörténész, maga is rácegresi születésű: „Ilylyés Gyula szeretetet és ragaszkodást keltő írásainak köszönhetően fedeztem fel szülőföldemet igazán. így én azon kevesek közé sorolhatom magam, aki Rómában járva mindig Ozorára is gondolok, mert ugye ez is, az is 7 dombra épült. Amit most e fényképeken bemutatunk, az lényegében nem más, mint egyetlen útnak, egy meghosszabbított napnak a bemutatása. Mondhatnám, egy évszázad hosszú napnak. Amikor pótolván az évek mulasztását Rácegres után megnéztem és lefényképezhetem Ozorát, Simontornyát és a puszták népét, azaz a Gyánton lakó pusztaiakat. Ehhez egy kép erejéig társul Bonyhád: az a gimnázium, s a bonyhádi ég, amely akkor hitet és reményt adott az ifjú diáknak. Mindezeket a helyszíneket - talán jobb szó, mert úgy szeretném: élményeket - Illyésről készült portréimmal, s néhány reprodukcióval párba állítva teszem ide. Látszólag »szembesítések« ezek, de melyik kép nem az?" Illyés írja: Aki a cselédházak közül indul embernek, az kezdetben olyan törvényszerűen lelöki magáról, és elfeledi pusztai mivoltát, akár ebihal alakját a béka. Ez a fejlődés útja, és nincs más út. Szívet és tüdőt kell cserélnie annak, aki a pusztaiak levegőjét elhagyja, különben elpusztul az új környezetben. S szinte a világot kell megkerülnie, ha újra vissza akar jutni. A bordeaux-i néger kikötőmunkások gyülekezőhelyéig kellett vetődnöm, pontosan az Atlanti-óceán partjaira, lángoló szónoknak, amíg végre eszembe jutott: mi is indított útra. Egy haza, egy szülőföld kettejüké... Olvassunk hát a képekben, hogy lássuk az embert és értsük a költő szavát. (Tolnai Bibliotéka, 1996)