Szekszárdi Vasárnap 1996 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1996-09-29 / 18. szám

3 1996. SZEPTEMBER 15. , SZEKSZÁRDI VASARNAP Tisztességes időjárású szeptemberben a szüret hangulatosabb, mint a róla elnevezett fesztivál, most viszont fordítva történt. Ilyen pocsék, esős, nyirkos, hideg időben tulajdonképpen a szőlő közelébe sem jó menni, dagasztani a sarat és átvizesedni egész testtel a szőlőlevelektől, de a termést menteni kell, ráfanyalodik az ember, hogy szüreteljen. Magam is ezt tettem vasárnap, a Parásztában, s láttam, hogy egyik kocsi a másikat éri, mentek kifelé korán reggel, amikor még szakadt az eső. Aztán mivel elállt, hozzálátott mindenki. A harmadik szomszédnáljó hangos magnózenével próbáltak hangulatot teremteni. Mindenesetre túléltük, kádba került a szőlő és miután letakarítottuk a sarat ,a cipőtalpakról, s lemostuk kezünkről a rothadt szőlőszemek ragadós, édes maradékát, jóízűen nekiláttunk a marhalábszárpörkölt bekebelezésének. ^ A városközpontban, közelebbről a ®fesztiváli lacipecsenye-sütő és bazársoron ez idő tájt az ottani pecsenyéket, kolbászokat és halakat nyelték a népek, akiknek nincs jobb szórakozásuk - ne is legyen - a szüreti fesztiválfinisében, mint hogy sétáljanak, sőt őgyelegjenek és kedvükre egyenek, igyanak. A legrosszabb, szitáló esőtől kedvetlen órákban is megadta az alaphangulatot a sok jó étel illata, s még Szüret és fesztivál inkább, a borudvarban a poharazás, tetézve időnként színpadi vidámságokkal, megint arrább pedig a kézművesek, népművészek vására. Szóval az időjárás nem volt képes tönkretenni az szüreti fesztiváli hangulatot. Sok kis élményt szerez ilyenkor az ember, ha napokig ott járkál és ácsorog. Három és fél napig nézelődtem. Persze nem reggeltől estig, mert közben közgazdasági, irodalompolitikai és más előadásokat hallgattam, expós megnyitóval fűszerezve, utána meg írni kellett erről is, arról is, sőt szüretelni, de azért sokat időztem a látnivalóknál. Az Alisca Expón a gabona- és sütőipari, a húsipari és a borászati kiállítások, termékbemutatók olyan szépek, magukat kínálók voltak, hogy a világ bármelyik részén megindították volna a kedves látogató ezzel kapcsolatos reflexeit. Szekszárd ilyen termékeinél jobb sehol sincs, csak másféle van. A művelődési ház környékén furulyaszóhoz hasonló muzsikálással szórakoztatta a közeli érdeklődőket egy ősi népi hangszertfújogató férfi, akiről megtudtam, hogy máskülönben fuvolaművész. Amit a szekszárdi platán alatt fújt, az egy tojás nagyságú cserép, lyukakkal ellátva. Bámulhattunk gyönyörű tengeri csigákat, kaktuszokat, Kolozsvár környékéről hozott régi és újabb szőtteseket, csipketeritöket, Baranyából való gyapjúpulóver-költeményeket, dél-amerikai indián népművészetifaragásokat és kerámiákat, megcsodálhattuk a kosátfonómestert, aki jóformán csak az evés idejére hagyta abba a munkáját, s úgy tűnt, éjjel is szívesen fonná aJcosárremekeket, alvás helyett. A sor vége nem ez, tízszer ennyi hely kellene csak a megemlítésére is mindazoknak, akik élményszámba menő kínálattal, portékával nyitották meg szabadtári kis boltjaikat ezeken a ronda, esős, borongós reggeleken. Aki őket nem kereste fel, csak a farmeres, műanyag pulóveres és hasonló holmit kiaggató árusokat vagy például csak a borudvarba tévedt be egy-két pohárral, vagy a szüreti felvonulás hosszú óráiban csak egy helyen ácsorog, s nem kíséri a Bartina táncosait a Béla tértől mindvégig, hogy hallhassa a Bartina zenekart vagy hasonló igyekezettel, a tömegben való lavirozással nem éri el, hogy többször is gyönyörködhessen a szép lábú majorettek vidám „meneteléseiben", az nem is sejti, hogy ezekben a napokban és órákban Szekszárd a legjobb hely a világon. Gemenci József Mitől pattog az ostor? Micsoda kérdés - gondolhatná az olvasó, a pattogás az ostor lényegi eleme, ebből az eszközből - ahogy azt a mindennapos példa mutatja bármelyik kisgyerek képes néhány percnyi gyakorlás után ezt a hangot előcsalogatni. Ám ami számunkra magától értetődő, az nem biztos, hogy más számára evidencia. A Szekszárdi Szüreti Fesztiválra érkező francia vendégek például hiába próbálkoztak a kölcsönkért karikásostor „megszelídítésével". Bárhogyan is igyekeztek, a nyélhez kapcsolódó szíjfonat vagy kígyóként tekeredett rájuk vagy szeszélyes kacskaringókat írt le a levegőben, de mindahányszor néma maradt. Egyvalamire azonban jó volt a lelkesen, de nem sok eredménnyel végrehajtott ojjgyakorlat. Nevezetesen arra, hogy a franciák, ha nehezen is, de elhiggyék: az ostor végében nem rejtőzik petárda. Erről ugyanis szentül meg voltak győződve. Mert - bizonygatták az ostor végét egyébként hiábavalóan vizslató gallok - mi mástól is durranhat ekkorát ez a különleges magyar „csodafegyver"? Mit tehetnek a borlovagok? Mármint a szekszárdi bor jó hírének növelése érdekében. Erről kérdeztük az Alisca Borrend három újonnan megválasztott lovagját, Bésán Róbert városi főkertészt, Freund Antal szobrászt és Kővári László agrármérnököt. Bésán Róbert: - Azt hiszem, komoly tennivalók várnak ránk. Először is azt kellene elérni, hogy sokan megismerjék a szekszárdi bort, ehhez viszont a marke^pmunka további erősítésére lenne szükség. Ezen a téren egyébként az elmúlt ^R'-két évben értünk is el eredményeket: már nincs olyan országos fesztivál, ahol ne mutatkozna be a szekszárdi bor. Úgyszintén üdvözlendő, hogy a vállalkozói központ elkészített egy tanulmányt a kis- és középvállalkozások fejlesztése érdekében, s ez az összeállítás megmutatja az előrelépést segítő utat. Tehát adottak a fő célkitűzések, ezek megvalósításához sok szorgalmas ember és összefogás kell. Ha ez megvan, meg lesz az eredmény is. Freund Antal: - Azon túl, hogy mindenütt terjesztem a szekszárdi bikavér jó h írét, más ötlet is megfordult a fejemben. A régi vármegyeháza borozójában található az a szőlőtermesztéssel kapcsolatos szobor, amit én készítettem és ajándékoztam a városnak. Ha ez megjelenne boroscímke, valamint képeslap formájában, az megítélésem szerint segítené a borok népszerűsítését. Még nem tettem le arról, hogy ez a terv egyszer majd megvalósul. Kővári László: - Mindig az volt a véleményem, hogy a szekszárdiak szőlőt ugyan tudnak termeszteni, de borászatban már van mit bepótolni. A hiányosságnak vannak természetesen technikai okai is, mivel nem mindenki rendelkezik a legmodernebb eszközökkel. De éppen ezen kellene változtatni. Másrészt pedig régi vesszőparipám, hogy a szekszárdi bor lehetőleg palackozott formában kerüljön a piacra, mert ez igazán a minőség védjegye. Mint a Hegyközség agronómia bizottsági elnöke, ennek a célnak a megvalósítása érdekében szeretnék tevékenykedni, de ugyanígy magától értetődően a termesztéstechnológiai tennivalókat is szem előtt kívánom tartani.