Szekszárdi Vasárnap 1996 (6. évfolyam, 1-24. szám)
1996-09-15 / 17. szám
Ismét nehéz az iskolatáska A nyári uborkaszezon után szeptember első napjaiban, hetében a bőség zavarával kellett megküzdenie lapunknak, hiszen egymást érték a fontosabbnál fontosabb események. Talán nem túlzás azt állítani, hogy évi rendszerességgel visszatérő mivolta ellenére is az iskolakezdésnek van kiemelt jelentősége, hiszen a megyeszékhelyen is több ezer általános iskolai tanuló, középiskolás diák és főiskolai hallgató nyitott be a már jól megszokott, vagy éppen új osztályterembe. Az elsős főiskolások, mint az felvételünkből is kiderül, a hagyományoktól eltérően ezúttal nem a főépület aulájában, hanem a volt oktatási igazgatóságon, az E épületben tartották ünnepélyes tanévnyitójukat. Ennek oka az az átfogó felújítás, melynek részleteiről a 9. oldalon számolunk be. S ugyancsak joggal sorolható a fontos események közé a múlt hét végén a Művészetek Házában tartott millecentenáriumi ünnepi közgyűlés, melynek keretében gazdára találtak a Pro Urbe Szekszárd kitüntetések. S nincs megállás, mivel a következő hét ismét programok tucatjaival váija a szekszárdiakat, és persze nemcsak azokat. A Szüreti Fesztiválról, illetve az azzal egy időben tartott rendezvényekről van szó. Olvasóink éppen ezért kapnak kézhez ez alkalommal egy dupla számot. Lapunk közepén, mellékletként a Fesztivál Plusz programjairól, tudnivalóiról adunk tájékoztatást. A tartalomból - A Pro Urbe Szekszárd kitüntetettjei. Hogy ki is kapta ezt a komoly elismerést, az a 3. oldalon derül ki. Inteijúnkban magukról, az elismerés okozta éizésekről vallanak az érintettek. - Eszperantó zarándokhely lehet Szekszárd? A kérdésnek van létjogosultsága, főként a Bródy Sándor utcában leleplezett műalkotás után. Beszámolónk az 5. oldalon olvasható. - Ami tetszik, és ami nem. Mármint a megyeszékhelyen. „Szálkáit" kötötte egybe Ordas Iván az 5. oldalon. - Miért csak egy magyar képviselő jutott be a lugosi önkormányzati testületbe. Testvénárosunk küldötte, Langó Ferenc ad magyarázatot a kérdésre a 6. oldalon. - Svéd lányok Szekszárdon. Hárman jártak nálunk, visszaadva azt a látogatást, amit még a tavasz folyamán tettek Göteborgban szekszárdi fiatalok. A svéd vendégek a 14. oldalon foglalják össze élményeiket. - Szüreti Fesztivál. A méltán népszerű szekszárdi borünnep prograiryát más, kapcsolódó rendezvényekkel együtt - a 15. oldalon adjuk közre. , SZEKSZÁRDI VASARNAP SZEKSZÁRD ÉS A KÖRNYÉK HETILAPJA VI. évfolyam 17. szám % 1996. szeptember 15. melléklet 16 oldalon •••••••l^BHKi