Szekszárdi Vasárnap 1996 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1996-08-11 / 15. szám

1996. AUGUSZTUS 11. SZEKSZÁRDI 13 Aki az Atlantába látogató magyaroknak otthont biztositolt: Vida Mihály és felesége ági szakszövetség rutinos emberei, mint a tapasztalatokkal kevésbé ren­delkező amerikai házigazdák. Viszont egy olimpia esetében elengedhetetlen, úgymond infrastrukturális dolgok te­kintetében valóban káoszt tapasztal­tunk. Azonosulok azzal a meglehető­sen sommás véleménnyel; miszerint az amerikaiak abban buktak meg, ami­hez állítólag a legjobban értenek a vilá­gon: közlekedés, szervezés, komputer­technika... - Nyilván konkrétumokkal, személyes tapasztalatokkal is tud szolgálni... - Természetesen. A tömegközleke­dést vettük igénybe, metrókkal közle­kedtünk, olyan viszonyok közepette, amelyekhez képest a pestiek kifejezet­ten ideálisak. Kezdődött minden azzal, hogy a szerelvények elviselhetetlenül túlzsúfoltak voltak. Folytatódott azzal, hogy az ígért maximum háromperces késések helyett a kocsik nemegyszer kötf|egy órát késtek. Bekövetkezhe­teWI? is, hogy elromlott a mozgólép­cső. De ez még a jobbik eset. Mert ha valaki áramkimaradás miatt a metró­ban heringként állva az alagútban re­kedt, az... szóval az akár versenyző­ként, vezetőként, szurkolóként jó eséllyel pályázott arra, hogy lemarad­jon az eseményről. Az olimpiai falu szobáiról, szálláshelyeiről hadd ne én mondjak véleményt... Csak annyit: száz és kétszáz dollár közötti árakért azért már illene szállodai kényelmet biztosítani!?... - Ezáltal az amerikai kép - mivel elő­ször járt a tengerentúlon - sötét, avagy szürke tónusokkal teli önnél? - Én most kizárólag az olimpia kap­csán minősítettem, mondtam el saját és a közvetlen környezetemben előfor­duló magyarok tapasztalatait. Mint az Újvilágba először betoppanót, engem is^KÍogott az európai mércével nem memető gigantománia, monumentali­tásra törekvés, ami az építészettől kezdve a mindennapi életig mindent áthat. Olyan nincs, hogy nincs. Min­dent, mindenhol ugyanabban a minő­ségben, ugyanazon az áron kapod. Mindenhol megkapod a légkondicio­nálást, ahova belépsz, a nagy meleg, a magas páratartalom miatt. Emellett megfogott a helyiek segítő kedveske­dése, mosolygása, hangulata. Ez még a jó öreg kontinensünkön nem általá­nos, sőt! Udvariasságból, vendégszere­tetből jelesre vizsgáztak. Legalábbis Georgia állam!... Mert ebből a megkü­lönböztetett figyelemből, visszafelé a New York-i átszállásnál már csipetnyit sem tapasztaltam. - Biztonságban érezte magát a nagy centercsarnok és a szálláshely között jár­va-kelve? - Nem aggódtam, de a biztonság mindenekfelett tétel csak a bombame­rénylet után volt igaz. Csak ezután le­hetett a legszigorúbb ellenőrzéssel, benne motozással találkozni. - Mennyi volt a belépőjegy a súlyeme­lés versenyeire? - Mivel a leglátogatottabb esemé­nyek egyike volt a súlyemelés az egyéni sportágak közül, így az A kategória és a délelőtti B eseményei együttesen egy napra közel száz dollárba kerültek. Bennfentes turistaként Horváth Ferencnek, a valamikori súlyemelő-főtitkárból lett szekszárdi kézilabdaelnöknek igenis kell lennie valamiféle összehasonlítási alapjának, hiszen Barcelonában is ott volt az ötka­rikás játékokon. Igaz, ott még sportági vezetőként, most pedig hivatalosan tu­ristaként, de meglévő kapcsolatai ré­vén azért mégsem érezhette magát na­gyon távol a kulisszáktól, a magyar csa­pattól, mint aki tényleg csak turistaként toppan be a nagy Amerika leglátványo­sabban fejlődő metropoliszába, Atlan­tába. - Már a megérkezés olyan színfolttal szolgált, ami tudtul adta: más világba érkeztünk. Kiszálltunk a gépből, s egy olyan vonatra szállítottak bennünket, amely csak úgy keringett a világ máso­dik legnagyobb repülőterének kijára­táig. Hat megállóhely volt, de ezután is csak magyar vendéglátóim segítségé­vel tisztult le valamelyest a kép, míg végre kijutottunk a légikikötőből. Ne­kem már pusztán eme tény is jelezte: nem Európában, a barcelonai olimpián vagyok... Utána pedig az, hogy az olim­piai helyszínek teljes igényű bejárása felemésztette volna az egész hetet, egyszerűen lehetetlen lett volna min­denhova egy betekintés erejéig is eljut­ni. Barcelonához képest ez egy nagy showműsor volt, a showelemek a mér­kőzések és versenyek előtt is belopóz­tak. Már megkezdődött a kézilabda­meccs, vezették az első támadást, de a zenét, és más hangulatkeltő mutat­ványt még nem fejezték be. Míg ná­lunk a bírói kezdő sípszónál minden másnak meg kell szűnnie. Ugyanez a felfoghatatlan nagyságú zsibvásárjelle­mezte az utcákat, az egész olimpiai par­kot. - Milyen eseményekre és hogyan sike­rült bejutnia? - A súlyemelésre, a vívásra és termé­szetesen a kézilabdára. Most ez utób­bin volt a hangsúly. Egyhetes ott-tar­tózkodásom alatt a magyarok mindhá­rom csoportmérkőzését láttam, és ta­lálkoztam is velük. Beszéltem Szilágyi Katival, Mátéfi Eszterrel, Farkas And­reával. De összefutottam a sportpro­fesszorral dr. Nádori Lászlóval, sport­tam be, hogy a barátomnál van a biléta. Természetesen jött velem az ellenőr, és kerestük együtt az ismeretlent. A nagy járkálásban figyelgettük a meccset is, s a fárasztás után egyszer csak leültem, az őr pedig mellém. Na­gyon érdekes volt ez a derbi, mert kísé­rőm is teljesen átadta magát a játék él­vezetének, így akaratlanul is, de együtt néztük végig a meccset. Mázlim volt... - Ha nem is tapasztalta, de bizonyára hallott a bizonyos esetekben előforduló szervezési, rendezési anomáliákról. - Tényleg csak hallottam, jobban mondva idehaza olvastam róla. Nem tudok mit mondani, mert a napi közle­kedés során a legnagyobb rendet, szer­vezettséget tapasztaltam. Igaz, egy bér­autóval közlekedtünk, de nem volt semmilyen dugó, akadályoztatás, he­lyette a gyorsaság, a gördülékenység, az áttekinthetőség volt a jellemző. A magyar csapat vezetőivel való találko­zás során is előjött ez, de itt csupán to­lerálható apróságokat említettek, ame­lyeket, hogy úgy mondjam, felfújt a ha­zai sajtó. Arról hallottam, hogy a sajtó­központban a kezdet kezdetén előfor­dultak hibák a tájékoztatásban, az új­Horváth Ferenc fosajtósokkal: balján Szekeres István (Magyar Hírlap), jobbról Gyárfás Tamás (Sport plusz Foci). államtitkárunkkal Gallov Rezsővel, legnagyobb sportdiplomatánkkal, Schmidt Pállal, a magyar csapat főnö­kével, s e jeles társaság jóvoltából Kuncze Gáborral is szót válthattam. Jegyeket az irántam is rendkívüli törő­dést, gondoskodást tanúsító, néhány éve már Amerikában élő, Szekszárdon és Baján is a sportberkekből jól ismert Vida Mihály révén szereztem, de... Amerikai magyar vendéglátómnál összeverődtünk, pont egy tucatra va­lóan, így még további jegyekre volt szükségünk. A magyar csapatiroda tá­ján való ismeretségem révén hozzá is jutottunk. Mit mondjak, örömmel töl­tött el, hogy a kinti magyaroknak segít­hettem. - De, mint hallottam, egy alkalommal azért mégis bliccelnie kellett... - Igen, a magyar-amerikai kézilab­dameccsre valahogy be kellett jutnom, legalább nekem. Azzal a trükkel jutot­ságírók kiszolgálásában, de három ma­gyar zsurnaliszta - köztük Gyárfás Ta­más - úgy fogalmazott, hogy nem volt vészes a dolog. ' - Egy tucatra való magyar egy helyen, elkerülhetetlen volt a hamisítatlan ma­gyar est. - Igen, halászléfőzésre kértek fel, ami felettébb valószínűtlennek tűnt, mert édesvízi halat kellett produkálni. Amerikában a nincs fogalma ismeret­len, gyorsan eloszlatták a kételyeimet, egy óriási méretű halkereskedésből kí­nai pontyot hoztak, a többi már úgy ment, mint idehaza. Minden van, min­den megoldható, de egy dolog, ami ná­lunk még most is létezik, őnáluk az úristennek sincs: protekció! Az ottani társadalmi viszonyokból ez egy hét le­forgása alatt is jól érezhetően kiszűrő­dött. BÁLINT GYÖRGY Fotó: KATONA ÁGNES

Next

/
Thumbnails
Contents