Szekszárdi Vasárnap 1996 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1996-06-30 / 13. szám

, SZEKSZÁRDI VASARNAP 1996. JÚNIUS 30. 202 Tűzönjárók: akiket nem éget az izzó parázs „Csak azt éreztem, hogy a túloldalon vár valaki" Ilyenek vagyunk? Dr. Tewodros Lemma a barátságról Kedves Olvasónk! Ön el tudná képzelni saját magáról azt, hogy különösebb félelem nélkül mezítláb végigsétál egy három méter hosszú, izzó parázzsal teli szakaszon? Sőt, azt, hogy egy idő után már mintegy kedvtelésből lépeget fel és alá a tűzforró zsarátnokszőnyegen? Hogy ezt nem tudná elképzelni? Ne ítéljen önmagáról ilyen gyorsan! Hiszen a parázson járás - ha hiszi, ha nem - egyesek számára rutinművelet. Faddon, a Volent-öbölben adtak egymásnak találkozót nemrég azok a vállalkozó szellemű nők és férfiak, akik Labant Csaba vezényletével tanulták meg azt, hogy miként is lehet minden égési sérülés nélkül mezítláb végigsétálni az izzó parázson. A „produkcióról" - nem csalás, nem ámítás - filmfelvétel is készült, a szekszárdi POP TV munkatársai rögzítették a nem mindennapi látványosságot. S ekkor a televízió kiküldött munkatársa, Szél Mónika valami oknál fogva úgy érezte, neki is ott a helye a tűzönjárók között. - Úgy indultam a helyszínre, hogy eleve érdekelt a dolog, de még nem döntöttem el, hogy végigsétálok-e vagy sem a parázson - idézte fel a történteket a POP TV riportere. - Sőt, miután beszélgettem Labant Csabával meg a többiekkel a hitről, a szeretetről, azt gondoltam magamban, hogy nincs értelme próbálkoznom. Amikor pedig ott álltam a lobogó máglya, majd a szétterített parázs mellett, szabályszerűen megriadtam. Rájöttem, hogy félek a tűztől. Ez az érzés csak akkor szűnt meg, illetve váltott elképedésbe, amikor szép lassan mindenki átlépdelt a sárgásvörösen izzó szőnyegen. Szél Mónika saját bevallása szerint is élete első igazán önálló döntését meghozva elhatározta, hogy megteszi azt, amit a többiek. A tűzönjárásnak egyébként van egy technikája, az első lépésnek még a földes részre kell érkeznie, a másodiknak viszont már a parázsra. Szél Mónika eltévesztette a lépést, de... - De egyáltalán nem éreztem semmit. Mégis nagyon féltem, úgyhogy megkértem egy férfit, hogy jöjjön velem. Örökkévalóságnak tűnt, mire a szőnyeg végére értem, ahol kitárt karokkal várt Labant Csaba, s mint mindenkit, engem is átölelt. S ekkor éreztem meg, hogy miért is tudtam végigmenni az egyébként kibírhatatlan forróságot árasztó parázson: azért, mert a táv végén, a túloldalon várt valaki. Olyasvalaki, aki bár nem ismer engem, mégis szeret. Szél Mónika ezután megismételte, de már akkor egyedül a sétát. Talpán semmilyen elváltozást nem fedezett fel, jóllehet tudja, hogy minden emberi számítás, no meg a fizika törvényei szerint komoly égési sérüléseket kellett volna szenvednie. Ám ami akkor és ott történt, lehet, hogy túlmutat a fizika törvénvein... Városunkban többféle náció megtalálható. így többek között olaszok, örmények, románok, németek. Kit az új család, kit az üzleti élet köt ide. Vannak viszont egzotikusabb származású lakosai is szűkebb pátriánknak, akik nemcsak bőrük színével, de nagyfokú hivatástudatukkal is kitűnnek közülünk. Egyikük, dr. Tewodros Lemma, a szekszárdi kórház orr-ful-gégészetének szakorvosa. - Honnan jött és mióta van Magyarországon? - Etiópia fővárosából, Addisz-Abebaból jöttem. 1983-ban kezdtem az orvosi egyetemet, itt Szekszárdon pedig 1990 óta dolgozom orvosként. - Tizenhárom éve él magyarországon. Mi a véleménye rólunk, magyar emberekről? - Hogy még mindig itt vagyok az egyértelműen azt bizonyítja, hogy jól érzem magam ebben az országban, ebben a városban és ezen belül a kórházban. Kedvelem a magyarokat. Eleinte féltem az atrocitásoktól a bőrszínem miatt, de szerencsére ez itt nem probléma. Általában megértőek, segítőkészek, udvariasak. Egyvalami nem tetszik bennük, hogy rettenetesen idegesek és szeretnek néha a bolhából is elefántot csinálni. A legszörnyűbb az, hogy néha észreveszem magamon, hogy kezdek én is ilyen lenni, pedig nagyon nyugodt természetem van. - Van magyar baráti kapcsolata? - Igazi magyar barátom kevés van. Ne haragudjon meg, de az a tapasztalatom, hogy itt nem nagyon ismerik az igazi barátságot. Elég felszínesek az emberek és úgy veszem észre, hogy egyre inkább érdekből szeretnek barátkozni. - Gyakran vannak a betegei között gyermekek is. Nem ijednek meg öntől? - Érdekes módon nem. Inkább megilletődnek. Általában hamar megtalálom a közös hangot velük. Hallgatnak rám, meg tudom nyugtatni őket. Múltkor vok^ egy érdekes esetem. Elkezdtem kezeli^^ egy kisgyermeket. Jól összebarátkoztunk. A következő alkalommal, mikor jött, az egyik orvos kollégámhoz került és megkérdezte őt, hogy miért nem a „koszos" doktor bácsi van itt? Dr. Tewodros Lemma a washingtoni Fehér Ház előtt Diáklányok Erdélyből „Jól döntöttem. gadnak. Ez bizonyítja azt, hogy milyen magas szintű képzést kapunk. Az okle. . vél egyébként általános ápolói képesí** téstad. - Miből élsz itt, egy számodra idegen országban? Egy évvel ezelőtt hat erdélyi diáklány érkezett városunk egészségügyi szakiskolájába továbbtanulási szándékkal. Véleményét, benyomásait mondja el lapunknak egyikük. - Fekete Juditnak hívnak, Gyulafehérvárról jöttem. - Hogy kerültél ide Szekszárdra? - Érettségi után otthon Erdélyben jelentkeztem a főiskola román-olasz szakára. Sajnos ez nem sikerült. S ekkor, júliusban kaptam telefonon ezt a szekszárdi továbbtanulási ajánlatot. Az RMDSZ biztosította a feltételeket ehhez mind a hatunknak. Mivel a két ország megyéi testvéri kapcsolatban állnak egymással, a szekszárdi önkormányzat magára vállalta oktatásunk költségeit. Ezek után úgy döntöttem, hogy megpróbálom. - Mi volt a kritériuma annak, hogv idejöhessetek? - Érettségi és tökéletes magyar nyelvtudás. - Hány évig tanultok itt? - Ugyanúgy, mint a többiek, mi is három évig. Ha a végén sikeres vizsgát teszünk, olyan oklevelet kapunk, amelyet Európa legtöbb országában elfo- Három hónapon keresztül kaptam az itteni önkormányzattól 5000 forint költőpénzt a teljes napi ellátás mellé, de emellett természetesen a szüleimtől Az erdélyi lányok, legelöl Fekete Judit is kapok otthonról anyagi támogatást. ^^ - A háromból egy év eltelt. Hogy érzí^J magad nálunk? Befogadtak? - Őszintén mondva, eleinte voltak fenntartásaim. Féltem, hogy kiközösítenek majd bennünket. De szerencsére soha nem éreztették velem, hogy Romániából jöttem. Úgy érzem, teljes mértékben befogadtak. A tanárok is és a diáktársaim is mindent megtettek azért, hogy jól érezzem, sőt otthon érezzem magam. Úgy érzem, erkölcsileg is elismernek bennünket. A tanáraink külön érdeme pedig az, hogy sikerült mindannyiunkkal megszerettetni az egészségügyet. Éppen most ért véget a nyári sebészeti gyakorlatom a kórházban. Nagyon jó érzés volt segíteni a rászorulókon. Csodálatos ez a hivatás. Jól döntöttem, amikor idejöttem tanulni Szekszárdra. - Ketten közületek még az év vége előtt hazamentek, itthagyták az iskolát. Mi okuk volt erre? - Nem az iskolával volt problémájuk, ha esetleg erre gondolsz. Az egyikük azért ment el, mert rettenetes honvágya volt, nem tudott beilleszkedni, a másikuk pedig azért, mert otthon, Erdélyben férjhez ment. j