Szekszárdi Vasárnap 1996 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1996-01-14 / 1. szám

3 1996. JANUÁR 14. , SZEKSZÁRDI VASARNAP Az Állami Zeneiskola megalapítója Hűsek Rezső 75 éves Bensőséges, családias hangulatú ünnepség színhelye volt január 5-én (pénteken) délután a Városháza kisdíszterme. Az ünnepelt Hű­sek Rezsőt 75. születésnapja alkalmából saját zongorajátékának fel­vételével várták az ünnepség rendezői. Hűsek Rezső otthonában. Napi 3-4 órát tölt ma is gyakorlással. Az Állami Zeneiskola megalapító­ja, városunk díszpolgára, Cziffra György-díjas zongoraművész, Kocsis Imre Antal polgármester köszöntő sza­vai után átvette a Juhos László szob­rászművész alkotta Borkút plakettet. A város tisztelete jeléül ezzel ajándékoz­ta meg a még ma is aktív, nyugdíjas zongoraművész igazgatót. Hűsek Rezső 1921. január 6-án víz­•kresztkor született. Élete egybefonó­ott Szekszárd zenei életével. Szüle­tésnapi beszélgetésünk egy kis visszaemlékezés az eltelt évtizedekre. - Nemrégiben volt 40 éves a zeneisko­la, amit Ön alapított; s melynek három évtizedig volt igazgatója... - Az ötvenes években könnyebb volt létrehozni egy intézetet és vezetni, mint ma. Hogy miért? Egyrészt mert hittünk Liszt és Erkel tanításában, mi­szerint szervezéssel és szellemi erők­kel úrrá lehet lenni a gazdasági gondo­kon. Nem az anyagi javakból alakul a kultúra, hanem szellemi kezdeménye­zésből születik. Jómagam eljegyeztem a Kodály­koncepcióval, mert hittem abban, hogy ez a módszer korszerű, világszínvona­lú, melyet az élet bizonyított is. Sike­rült 1955. december l-jén a zeneiskola megnyitásával egy olyan iskolatípust kialakítani, amely nemcsak a korszerű oktatás műhelymunkáját tűzte ki célul, hanem a zeneiskola kristályosította ki a város zenei életét. Sőt hivatásomnak tekintettem, hogy a zenei életet kisugá­rozzuk, nemcsak a város, de az egész megye területére is. - Mit jelentett a város életében 40 év­vel ezelőtt az, hogy létrejött egy zeneisko­la? - Az volt az egyetlen zenei intéz­mény Szekszárdon, s láttam, hogy fényévnyi különbség van a fővárosi és a helyi zenei élet között. Mert minden zenei intézmény, zenekarok, opera, koncertek stb. a fővárosban volt. Szerencsés voltam, mert olyan kol­légáim voltak és segítőtársaim, mint dr. Tucsni László és Létay Menyhért, akikkel szinte néhány év alatt sikerült olyan zenei életet teremteni, amelyet az akkori statisztikai évkönyv tanúsága szerint Pécs után elsőként tartottak számon az országban, a zenei életet il­letően. - Sok kitűnő tanítványt mondhatott a magáénak... - A felsorolás nagyon hosszú lenne, talán kettőt megemlítenék, Thész Lászlót és Lányi Pétert. Mint pedagó­gus arra lehetek a legbüszkébb, hogy a tanítványok közül nyolcvanan válasz­tották a zenei pályát. - A múltból a jelenbe tértünk a visszaemlékezés során. Mi a véleménye a jelenlegi zenei életről? - Ha arra gondolok, hogy az 50-60­as években egy-egy koncerten több mint 300-an voltak, sőt egyáltalán nem volt ritka, hogy egy zenei eseményre 300-400 ember összejött, szomorúan látom, hogy ma kevesebben járnak hangversenyre. Természetesen ezt más is motiválhatja, mint a zene iránti közömbösség. Úgy alakult, hogy nagy a kínálat és zsugorodik a kereslet. A be­lépőjegyek ára rohamosan nő, s sokan nem tudják megfizetni. - Kicsit elszomorodtunk... - A fentiektől függetlenül nem va­gyok pesszimista. Hiszek abban, hogy ez a nép nagyon tehetséges és nagyon szorgalmas, talán hiányoznak azok az országos politikusok, akik tisztában vannak a zene, a művészet jelentőségé­vel. Nekik ajánlom Legány Dezső ze­netudós gondolatait, mellyel tökélete­sen egyetértek. Kis nép ha élni akar, semmiféle erő­forrását el nem hanyagolhatja. Ha ze­nével szót akar kapni az európai kon­certben, értékeit el nem vesztegetheti. Kultúrája csak úgy maradhat meg, ha néhány kiváló géniusz mellett még ab­ban is nagy, hogy sokan és együtt segí­tik." - s _ Ki nem vágyik tiszta levegőjű, hó­val fedett tájra a füstös, hófoltos vá­ros helyett? Milyen jó lenne Uyen helyen kipihenni az egész éves mun­kát! Egy baráti társaság már évek óta tesz is arról, hogy vágyaik teljesülje­nek. Nyáron is együtt töltenek egy hetet és az óe'vet js közösen búcsúz­tatják. Németh Ágnessel, az utak szervezőjével beszélgettünk. - Szerintem nem szabadna, hogy luxus legyen az üdülés. Elfá­rad az ember szervezete az egész ^^es munkában. Az sem az igazi, ^Vaz ember otthon, a megszokott környezetben tölti a szabadságát. El kell menni máshova, legyen az egy másik város, falu vagy ország. A lényeg, hogy új, más ingerek ér­jék az embereket. Nekünk szeren­csénk van, nyáron és télen is elme­hetünk egy-egy hétre, családostól. Ez is nagyon fontos, hogy együtt lehetünk a gyerekeinkkel. Ok is, mi szülők is nagyon élvezzük az együttléteket. - Ha gyerekekkel utaznak, gon­dolom minden igényt kielégítő szál­láshelyet keresnek!? - Ez nem egészen így van. Mi­vel vannak olyan családok, ahol még elég kicsik a gyerekek, ezért túl messzi célországot nem vá­laszthattunk. Másrészt a luxusutak négy-öt fős családoknak nagyon drágák lennének. Ezért a nyarakat az utóbbi időben Olaszországban töltöttük, az év utolsó napjait pedig Ausztriában, illetve már másod­szor Szlovákiában. Szilveszter Szlovákiában - Miért pont Szlovákiára esett a választásuk? - Egyrészt, mert az egyhetes, félpanziós ellátással kínált szállás­helyjóval húszezer forint alatt volt, másrészt a síelés miatt hófedte he­lyet kerestünk, harmadrészt pedig gyönyörű vidéken voltunk. Kör­möcbánya mellett találtunk szál­lást. Igazi gyöngyszemre találtunk. Erdős táj, a házunk előtt csörgede­zett a hegyi patak, tiszta volt a leve­gő és a szikrázó napsütésnek kö­szönhettük, hogy szinte nem érez­tük a mínusz huszonkét fokos hi­deget. Szerintem nyáron is csodá­latos lehet. - Síelést emlegetett, volt síokta­tójuk is? - Olyan szerencsénk volt, hogy - most már - a baráti társaságunk­hoz tartozik Beregi Károly síokta­tó. Remek, felkészült szakember, no és elég türelmes is. Tavaly hív­tuk 'először és az idén is nagy örömmel utazott velünk. Meg kell mondanom, a gyerekek sokkal ha­marabb vették fel a ritmust. Egyébként a síeléssel kapcsolatos a legkellemesebb és a legkellemetle­nebb élményem is. Borzasztó volt, hogy mennyit felejtettem tavaly óta, keményen kellett dolgoznom, mire újra bele­jöttem a sízésbe. Az viszont csodá­latos volt, amikor esés nélkül tud­tam lesiklani! - Az óévet is Szlovákiában bú­csúztatták. - Igen, bár külön program nem volt. A panzió éttermében volt va­csora, majd később szilveszteri menü, éjfélkor korhelylevest és egy pohár pezsgőt szolgáltak fel. Diszkózenére táncolhattunk. - Mivel már másodszor jártak Szlovákiában, ismerik a környéket, mit emelne ki a tapasztalatai közül? - Először is azt, hogy a csodála­tos természeti kincseiket megbe­csülik, de ha a szolgáltatások szín­vonalát emelnék, igazi paradicso­mokat tudnának kialakítani. Több magyar vendégnek nem igazán íz­lett az étel. En úgy gondolom, hogy ha külföldre utazik az ember, készüljön fel arra, hogy mások a szokások, mások az ízek. A meny­nyiségre nem lehetett panasz. Az ételek is ehetők voltak. Ettünk pör­költet is, knédlit is. Természetesen más fűszereket használnak, mint mi, de ez csak azt jelenti, hogy más és nem azt, hogy rossz. Sőt, az a lé­nyeg a kikapcsolódásban, hogy más, mint otthon. Mivel csak december 27-től január 2-ig voltunk a szomszéd or­szágban, ezért nagyobb túrákat ném tettünk - a sípálya is körülbe­lül 6-8 kilométerre volt a szálláshe­lyünktől -, de azért Körmöcbányá­ra ellátogattunk. Kedves, nyugodt, békés kisváros. - Idei tervek? - Konkrétumok nincsenek. Csak egy biztos: újra együtt, csalá­di, baráti körrel szeretnénk pihen­ni. V. Ganszler Beáta

Next

/
Thumbnails
Contents