Szekszárdi Vasárnap 1996 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1996-06-02 / 11. szám

1996. JÚNIUS 2. , SZEKSZÁRDI USARNAP A múltat tisztázni kell, de tisztára mosni olyat, amit nem lehet, nem szabad Teremtő erő Egy népcsoport elűzése gyalázatos tett volt már akkor is. Az otthonhoz, a hazához való jog már akkor is az egyetemes emberi jogok szerves része volt. Mindennek persze előzményei voltak. Magyarországra német polgárokat mindig akkor hívtak, amikor a magyarság 1100 éves történelme során a legnagyobb és legégetőbb szükség volt reájuk. így jöttek Árpád-házi királyaink hívására és a történelem későbbi évszázadai sóján, amikor szükség volt népcsoportunk szorgalmára, verejtékére es teremtő erejére. így volt ez a török háborúk után is, amikor az egyesített európai keresztény hadak - Sobieski János, Lotharingiai Károly, Badeni Lajos - a Türkén Luis - és nem utolsósorban Savoyai Jenő vezetésével felszabadították Magyarországot. A törökdúlás után az elvadult, elnéptelenedett vidékhez szorgos, munkáskezek kellettek és jöttek újra a német telepesek, mert hívták őket. Őseink, a dunai svábok, ahogy mondani szokták: a munka hősei, a béke katonái. A nacionalizmus bűvkörében Ezt a békés építkezési folyamait, Magyarország felvirágzását ította félbe a szerencsétlen I. világháború. Trianon hatására Magyarország területe mintegy egyharmadára zsugorodott, a Duna menti svábok pedig az ország csonkolásának megfelelően három részre szakadtak. Ez nagy tragédia volt, de a bajt tetézte a legyőzöttek megalázása, a revansvágy, valamint a mindenütt fellángoló sovén érzelmek. „Kicsi lett Magyarország, de ami megmaradt, az legyen színmagyar" - mondták az akkori Magyarország hivatalos képviselői és elindult Csonka-Magyarország legnagyobb nemzeti kisebbségének, a 4-500 000 fős németségnek az erőltetett asszimilálása. Egy nemzeti kisebbség legfőbb védelme mindig az anyaország, de ez a magyarországi németség későbbi tragédiájának előrevetítéseként: a hitleri Németország volt. Ugyanez a Németország hozta és robbantotta ki az emberiség addigi legkegyetlenebb háborúját, népeket irtott ki és elérte, hogy a német név a háborút követő években a legnegatívabb érzelmeket váltotta ki. A bosszú évei És jött természetesen a bosszú. Térségünkben a háború után feléledő nacionalizmusnak szüksége volt bűnbakra, egy népcsoportra, amelyre rá lehetett mutatni, „hogy ezek még sokkal bűnösebbek, sőt az egész nyomor, vereség és minden rossz az ő hibájuk". Nézzük csak, hogy is volt ez? Románia: Nagy erőkkel harcolt a keleti fronton a Szovjetunió ellen, majd a fordulat és vereség után ügyes átállás következik és gyorsan megtalálják minden rossz okát: a magyarokat főleg és a németeket. Erdély-Maniu-gárda 1944-45. Szlovákia: Tiso hűséges Hitlerszövetséges, majd a végén ügyes fordulat és megszületnek a híreshírhedt, ma sem visszavont Benesi-tézisek, mindenért a magyarok és a németek a felelősek! Es mi volt nálunk? Mielőtt a részletekbe mennék, a mártír magyar zsidó költőt, Radnóti Miklóst idézem a „Nem tudhatom" című verséből: „Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol s mikép..." A vers 1944-ben az embertelenség évében keletkezett. Az 1945-ben hatalomra került magyar politikusok nem így gondolkodtak. „A németek, a svábok, az idegenek még sokkal bűnösebbek, nemzeti tragédiánknak ők az okozói". így fordulhatott elő a történelem fintora, hogy az akkori Magyarország főleg kommunista vezetői készséggel megbocsájtottak a megtévesztetteknek titulált „kisnyilasoknak" és ezzel párhuzamosan kérlelhetetlen harcot hirdettek a mindenkinél bűnösebb „fasiszta" svábok ellen. Nem kellett itt potsdami határozuat, az 1945-ös kitelepítési kormányrendeletet még a potsdami találkozó előtt 1945 májusában egyeztették a pártok között és a magyarországi németek elűzésében az 1945-ös koalíciós kormány eléggé egységes volt: két ellenszavazattal szemben kilenc miniszter az elűzés mellett szavazott. 1996 a magyarországi németség történetében kerek évforduló, 50 éve indult meg a magyarországi németség elűzése. Fontos dátum, mely mindannyiunkat elgondolkodásra késztet Magyarországon és szűkebb otthonunkban Tolna megyében is. 50 éve történt Volt közöttünk olyan aki „német népelemtől való megszabadulás történelmi lehetőségét" méltatta. Az akkori újjáépítési miniszterről, id. Antall Józsefről van szó. Hát ez volt a magyarországi közhangulat egy része akkoriban. Ennek hátterét kétségtelenül az a tény adta meg, hogy Németország milliók halálát és szenvedését okozó háborút indított. A háború alatt és után a németség megítélése mindenütt igen negatív volt. A kollektív büntetés - mert ez az volt, bármennyire is tagadták sokan - gaztett volt! A magyarországi németség elvesztette ifjúságát a háború lövészárkaiban, a megmaradtak egy részét kényszermunkára hurcolták a Gulágokra. Itt is történt valami 1944 decemberében Debrecenben, mert ezt követően Magyarországról jóvátételi munkára már csak németeket vittek. Az 1944-45ös csapás után itt Tolna megyében új megbízottak jelentek meg, fanatikus küldetéstudattal. Bodor György nevét említem, aztán a lengyeli kastélyt. Ezt már „csak" a teljes kifosztás, a megaláztatás és elűzés követte. A lelkiismeret hangja De igazságtalan lennék, ha a magyaroszági akkori viszonyokat ilyen egyoldalúan ábrázolnám. Voltak más hangok is: Bibó István az elsők között emelte fel szavát 1945 májusában és felhívja a figyelmet, hogy a „magyar közvéleményben máris milyen veszedelmes formában dúl az igyekezet, lehetőleg minden svábot fasisztává deklarálni és mint ilyent rögtön teljes jogfosztottként kezelni, kirabolni, internálni." A magyar szellemi élet nagysága pl. Hamvas püspök a következőket mondta: „Ez a hatalmas gazság az isteni törvény égbekiáltó megsértése, hasonlatos ahhoz a gazsághoz, amelyet az utóbbi években a zsidók ellen követtek el." „Csodálkozom, hogy a kormány elnöke, aki jogot formál a keresztény névre, (Tildy Zoltánról van szó) ilyen rendeletet merészel saját nevével megerősíteni." Hasonlóan látta ezt Márai Sándor, valamint az akkori magyar szellemi élet olyan alakjai a Magyar Nemzet 1946. január 18. számában, mint Kéthly Anna, Fodor József, Heltai Jenő, Nagy Lajos, Kassák Lajos, Pátzay Pál, Sik Sándor, Gellért Oszkár, Füst Milán és még sorolhatnám. Később megszólalt Mindszenty József lelkiismerete is. Közös haza Mit mond mindez számomra 50 év után? Én egy fiatalabb nemzedékhez tartozom, aki 1952-ben született, abban az esztendőben, amikor a Rákosi-féle szalámitaktika az akkori magyarországi társadalom valamennyi rétegét elérte. Azt a tanulságot vontam le mindebből, hogy nincs értelme semmiféle nacionalimusnak, a magunk bajában a másikra, a másra való mutogatásnak. Néhány éve egy levelet kaptunk, melyből idézni szeretnék: „Külön értékelem azt a tényt, hogy Tolna megyében különböző népek, népcsoportok együttélését és az európai gondolatot állítják a rendezvény középpontjába. Különösen fontos ez abban a megyében, ahol az őshonos magyarság olyan karakterisztikus etnikai csoportokat alkotott, mint a sárköziek, illetve ahol a bukovinai székelység és a kitelepített felvidéki magyarság is otthonra talált. Fontos a fesztivált megrendező - török idők után betelepült és sok történelmi megpróbáltatást átélt németség szerepének méltatása, kiemelése Tolna felvirágoztatásában. Biztos vagyok benne, hogy az együttélés szelleme és a kisebbségi jogok - XX. század sokkoló ellentétei után - érvényesülni fognak és a régi sérelmeket a jövő tényleg történelemmé enyhíti." Budapest 1993. 01. 08. Antall József A Magyarországi Németek Országos Önkormányzata ezekkel a gondolatokkal kívánja lezárni történelmének egy sötét fejezetét és a múltból okulva tovább szolgálni a haza, Magyarország ügyét. DR. Józan-Jilling Mihály, a Szekszárdi Német Kisebbségi Önkormányzat elnöke \ V