Szekszárdi Vasárnap 1996 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1996-05-19 / 10. szám

6 , SZEKSZÁRDI VA SARNAP 1996. MÁJUS 19. Bunyaszekszárd, levéltári adatok tükrében Egy falu, mely eltűnt a térképről Több alkalommal is írtunk már arról az erdélyi, pontosabban temesközi faluról, melyet a múlt században alapítottak Tolna megyei kivándorlók a Maros és a Béga folyók között. Bunyaszekszárd, mert erről a településről van szó, már csak neve miatt is komoly érdeklődést váltott ki egyes szekszárdi helytörténészek körében. A falu históriájának legismertebb kutatója Kaczián János, a Tolna Megyei Levéltár munkatársa, aki nemrég tért haza Romániából, Temesvárról. Ott, a helyi levéltárban gyűjtött adatokat - a magyarországi történészek közül valószínűleg elsőként - napjainkban már nem létező Bunyaszekszárdról. - Régóta készültem Temesvárra, hiszen tudomásomra jutott, hogy az ottani levéltárban őrzik Bunyaszekszárd lakóinak anyakönyveit - tudtuk meg Kaczián Jánostól. - A négy nap alatt számomra rendkívül fontos dokumentumokra bukkantam. Mindenekelőtt szeretném előrebocsátani, hogy a Bunyaszekszárd név némileg megtévesztő, mert azt sugalllja, hogy az itt letelepedő ötvennégy család Szekszárdról költözött ide. - S ez nem így van? - A valóság más. A faluba a múlt században, 1866-ban Tolna megye különböző településeiről indultak el az emberek: szekszárdi egyáltalán nem volt közöttük. Egy Bunya nevű román falu mellett hozták létre a saját közösségüket, s a román névhez kapcsolták hozzá egykori megyéjük székhelyének a nevét. - Akkor voltaképpen mely települések adták Bunyaszekszárd lakosságát? - Éppen ez derült ki most, temesvári kutatásaim eredményeként. Faddról például a Puskás nevű család költözött el. Kajdacsról Galambosék fogtak vándorbotot a kezükbe. Kölesdről Kollárék távoztak. Medinának Szabóék, Vaijasék és Vágiék mondtak búcsút. Sárszentlőrincet Vargáék és Ihászék hagyták el. Úzdról a Vonyó és a Hordós, Szedresből pedig Kovács, Mészáros, Szabó, Bátai és Bors család választott magának új lakóhelyet. Nagydorogról, Ocsényből, Paksról és Boijádról is csatlakoztak hozzájuk pionírok. - Miként sikerült ilyen részletesen kideríteni ezeket az adatokat? - Szerencsére Temesváron hiánytalanul megvannak a kezdetektől, azaz 1866-tól nemcsak a születési, hanem a házassági és a halotti anyakönyvek is. - Azt tudjuk, hogy az említett időben miért vándoroltak ki ennyien Tolna megyéből? - Az ötvennégy család - 129 főről van szó - egy része olyan területen lakott Tolna megyében, melyet rendszeresen árvíz sújtott. Azután szerepet játszott a szegénység: a jobbágysorból nemrég szabadult emberek csak az erdős-hegyes Temesközben tudtak ma-' ,

f > > i,, ^ -'W' i; .

A, kaczián János (középen) a tavalyi bunyaszekszárdi találkozón guknak olcsón földet vásárolni. Szívós, szorgos munkával eleinte meg is kapaszkodtak Bunyaszekszárdon, egykét nemzedék még küzdött, de az utánuk jövők fokozatosan elszivárogtak a pusztuló faluból. S végül is 1980-ra gyakorlatilag a föld színével lett egyenlő Bunyaszekszárd, csak a temető maradt meg a településből. - S a lakossággal mi történt? - A bunyaszekszárdiak napjainkban a környező városokban élnek,, köztük Szekszárd testvérvárosában, Lúgoson is. Érdekes, hogy az elmúlt években közülük sokan elkezdték kutatni múltjukat, s tavaly a volt falujuk helyén már meg is rendezhettük az elszármazottak találkozóját, több szekszárdi vendég, köztük Kocsis Imre Antal polgármester részvételével. Wosinsky Csecsenföldön Néhány éve még csak a jobban képzett földrajztanárok tudtak Csecsenföldről. Ma már minden olvasó, hallgató, néző unalomig részese az erről szóló híreknek, melyek többnyire hadijelentések. A nemrég hősi halált halt Dzsohár Dudajev egykori szovjet repülőtábornok emléke előtt külországok parlamentjei tisztelegnek, Ankarában parkot neveztek el róla. Friss magyar vonatkozás is van, a közelmúltban ott járt rangos diplomatáink révén. Ám a kapcsolat sokkal régebbi. 1895ben Wosinsky Mór régésze volt a gróf Zichy Jenő vezette expedíciósorozat első részének és járt arra. Wosinskyt a megyei múzeum alapításáról és a lengyeli kultúra feltárásáról ismeri - ha ugyan ismeri - a közvélemény. Az ősrégészet szaktudománya mindmáig legnagyobb alakjai közt tartja számon. Az atlétatermetű, rendkívüli fizikai erejű tudós pap „Keleti utam emléke" című könyvében ez az expedíció ugyan nem szerepel, de Zichy Jenő: A magyar faj vándorlása című, nagy alakú, pompás kiállítású könyvsorozatában kimerítően. A két első kötet a szerző sk. dedikációjával olvasható a megyei múzeum könyvtárában: „Nagyságos és Főtisztelendő Wosinsky Mór úrnak, kedves útitársamnak barátságom jeléül mint hazafias üdvözlet. Bp. 22/6 '897. Gróf Zichy Jenő." Zichy nagy tudós volt, dúsgazdag ember, aki a cári kormány segítségével megtehette azt, amit a Szovjetunió idején senki: a magyarság nyomában járt, amíg még lehetett. A Kaukázusban, a törpe népek nagy temetőjében 49 különböző nációt dolgozott fel, csodálatos fényképekkel és rajzokkal kísérve. Wosinsky ottjárta idején, mások mellett, említés tétetik a kalmükökről, nagájokról („kocsi és madsar" szavaikról), hegyi kabardokról, kumükökről, az alán ivadék osszétekről, a 6-8000 khevszárról, tusokról, psávokról, gurokról. a 12 000 szvávról, 20 ézer lázról, akik jó része valószínűleg nem élte túl az oroszosítást. „A csecsen népnév az Argun folyó melletti Csecsen helységből származik, az oroszok hozták forgalomba, mert ők magukat nahcsoi-oknak nevezik." Már a VIII. században keresztények voltak, némi pogány beütéssel. A VIII. században vették fel az iszlámot. Wosinsky idejében, kerek száz éve, 195 ezren voltak. A XIII. században hajtotta le őket a túlnépesedés a hegyek közül. Rokonaikkal a galgajokkal, ma is létező ingusokkal, karabulakokkal, icskerekkel, aukhokkal és kisztekkel együtt. A XVI. században: „A hagyományok köréből kibontakoznak, akkor a nogájokkal, kalmükökkel, kabardokkal és kumükökkel küzdenek, majd a XVII. században már az oroszokkal, kiknek nagyon későn, 1864-ben hódolnak meg." Minden jel arra vall, hogy az oroszok Wosinsky Mór 1854-1907 akkor is, ma is sajátosan fogták fel a népek önrendelkezési jogát, ami mindmáig nagyhatalmi érdekek játékszere. „Szebbek, mint az osszátok és lezgek, többnyire karcsúak, erősek, magas termetűek, sápadt arcszínűek, élénk és kifejezésteljes tekintetűek." Tulajdonságaikról a keresztény tudósok nem voltak nagy véleménnyel, figyelmen kívül hagyva a vad természeti körülmények teremtette szükséget. Kasztokat nem tűrő demokráciájukban bár korlátlan apajog uralkodott, családi életük és a nők megbecsülése példás. Utóbbiakkal nem erőszakos a féij, azok csak a háztartásban dolgoznak. „... agyermekek szabadon nőnek fel, nevelésükben a jellem erősségének, az önbizalomnak és bátorságnak fejlesztésére törekszenek és büntetésre csak ritkán kerül sor." Az expedíció 108 személyről antropológiai felmérést készített, amit valószínűleg azóta se ismételt meg senki^ Természetesen nem szlávok, ami ért™ hetővé teszi az oroszok iránti érzelmeiket. Ehhez Sztálin kitelepítési hulláma, aki éppúgy „vagonkérdésnek" tartotta a kis népek sorsát, amiként bizonyíthatóan a miénket is, nem sok jóval járult hozzá. „A csecsenek nyelve iránt meglehetős bizonytalanságban vagyuk; úgy látszik a Kaukázus nyelvei közül egyikkel sc rokon, hacsak nem a legzivel; állítólag 20 tájszólása van. A csecsen nyelvvidék legkompaktabb a Szuna jobb oldalán, mely földjüket Kis- és Nagycsecseniára osztja." Az első kötet elején hódolatteljes ajánlás olvasható II. Miklós cárhoz. Abban a szerzőknek később is igazuk volt, hogy az oroszok a civilizáció más, nem biztos, hogy magasabb fokán éltek, mint a csecsenek. Utóbbiak életképességéhez azonban ma egyre kevesebb kétség fér. A jövőjükhöz annál több... Az bizonyos, hogy Wosinsky ottjárta óta sok víz lefolyt a Szunán. Az oroszok szabta, tehát mesterséges határok közt ma sokkal többen élnek, mint akkor. Nem kell szégyenkeznünk vele, hogy a világ tudományos életéhez mindmáig - magyar tudósok hozták őket a legközelebb. ORDAS IVÁN