Szekszárdi Vasárnap 1996 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1996-04-21 / 8. szám

15 1996. ÁPRILIS 21. , SZEKSZÁRDI VASARNAP Kimnowak-koncert a ZUG-ban Nem mind Gyémánt, ami fénylik Mégis eljöttek, mindenféle rémhírt megcáfolva itt voltak, és fergeteges koncertet adtak mindazoknak, akik ezen a péntek estén lemondtak a Dallas nyújtotta élvezetekről. A KIMNOWAK együttes nemrég lépett fel a ZUG-ban. Ha azt kérdezitek, „Hol van az a nyár", én azt mondom, akkor itt volt Szekszárdon, a zenekar hozott végre némi napsütést idei tavaszunk nyomott téli napjaiba. - Mindig ilyen sokan vagytok? - kérdezem Nóvák Pétert, az együttes énekesét. - Viccelsz velem, Szekszárd kedvéért a fél bandát otthon hagytuk. Az •kjzetes egyeztetésekből tudtuk, hogy Wég kicsi lesz a hely, ezért átmenetileg csökkentettük a csapat létszámát, hogy néhány szekszárdi is eljöhessen. - Azért nem kell megijedni, így is nagyonjói hangzanak a dalaink - nyugtat meg Primil Gyuri, a szólógitáros. Igaz, ebben a felállásban most játszunk először, de meglehetősen sokat próbáltunk erre a koncertre, úgyhogy reméljük, nem okozunk majd csalódást a szekszárdi közönségnek. - Áz mindenesetre máris a javatokra írható, hogy időben megérkeztetek, a felszerelésetek a színpadon már csak rátok vár. Mindig ilyen pontosak vagytok? - Látod, most nagy kő esett le a szívemről. A ZUG-gal úgy beszéltük meg, hogy kilenc körül kezdünk, ezért jó lenne, ha hatra itt lennénk. Sajnos késtijnk, csak fél nyolc után öt perccel érkeztünk, és már előre rágtuk a körmünk, hogy a kapuban majd beszedik jfe ellenőrzőnket. - Úgy tudom, nem először jártok Szekszárdon? - Hát igen, egyszer már voltunk itt, akkor egy másik helyen kellett volna fellépnünk. A dolog sajnos kudarcba fulladt, mikor megláttuk, hogy még csak most dobálják a maltert a falra. Igazán nem vagyunk nagyigényűek, de nem szabadtéri koncertről volt szó, ezért némi töprengés után úgy döntöttünk, hogy majd legközelebb. - Mesésetek valamit arról, hogy állt össze ez a „nagy csapat"! - Péter és én régi jó barátok vagyunk - kezdi Nagy Gergő, az együttes basszusgitárosa. - Az egész amolyan diákkori idétlenkedésekkel indult, több komolytalan próbálkozás után néhány éve összefutottam Gyurival. Egy Berlinbe tartó vonaton találkoztunk, mindketten a Rolling Stoneskoncertre utaztunk. Gondoltuk, hárman tényleg csinálhatunk végre valami eredeti dolgot, így alakult meg az együttes. A fordulópontot 1994 jelentette, mikor egyik barátunk benevezett a dalunkkal a '94-es videoklip-fesztiválra. Nyertünk, és ezzel megkezdődött a szokásos hajcihő. Hozzáfogtunk az első lemezünk elkészítéséhez, közben egyre többen lettek körülöttünk. - Ezek szerint nálatok minden igazi csapatmunkára épül. Egyáltalán nem csodálkozom, hogy nemrég egy újabb díjat kaptatok. - Idén négy kategóriában jelölték az együttest a M AHASZ Aranyzsiráf díjára. Én márajelölésekre is nagyon büszke voltam - mondja Péter -, mert ez azt jelenti, hogy a szakma értékeli azt a rengeteg munkát, amit a lemezek elkészítésébe fektettünk. Az Aranyzsiráf díjat végül is az év hangfelvétele kategóriában nyertük el. Azt hiszem, az együttes ezzel megfelelt a tavaly már megelőlegezett bizalomnak, hiszen akkor az év felfedezettjének választottak bennünket. - A szakmai elismerést tehát kivívtátok. Mi a helyzet a közönséggel? - Ez nagyon bonyolult ügy - folytatja Péter. - Talán tömören azt mondhatnám, nincs okunk panaszra, bár jobban is mehetnének a dolgok. Úgy érzem, a közönség nem elég nyitott. Számomra felfoghatatlan, hogy miért épp a Gyémánt című számunk lett a legnagyobb siker. Tényleg gyönyörű ez a dal, de hát van azon az albumon még legalább egy tucat nóta, amellyel ugyanannyit dolgoztunk, ha nem többet. Véleményem szerint közülük sok éppen ilyen értékes, mégsem figyeltek fel rá az emberek, talán pont a mély gondolati tartalom miatt. - Gondolom, a vidéki koncertezések sokat segítenek abban, hogy jobban megismeijenek benneteket és azokat a számokat, melyeket nem hallhatunk annyit a tévében és a rádióban. - Igen, ez így van. Úgy döntöttünk, hogy a tavasz a fellépések, koncertek jegyében telik majd. Budapesten már elég népszerűnek mondhatjuk magunkat, reméljük ez nemsokára vidéken is így lesz. A fellépések mellett már tervezzük az új Kimnowak-albumot, és szeretnénk összehozni egy színházi darabot is. Ez azt jelenti, hogy mi írnánk mindent, a sztorit és a dalokat is. Természetesen egy kis segítséggel mi is adnánk elő a veszprémi Petőfi Színházban. Remélhetőleg decemberre mindez megvalósul. Igazából nem is áll olyan távol tőlünk ez a „színházasdi", hiszen én a veszprémi társulatnál dolgozom, Gergő eredeti szakmája pedig dramaturg, Sanyi hangmérnök és a többiek is jól föltalálják magukat. Gyurica Ági „Nem jellemző az őrült hajtás" A szekszárdi zeneiskola vonószenekarának tagjai számára idén egy nappal korábban kezdődött a tavaszi szünet. A zenekar ugyanis már március 29-én kora hajnalban elutazott a németországi Bietigheim-Bissingenbe. Egy hetet töltöttek Szekszárd testvérvárosában. Ebből az apropóból beszélgettünk az együttes néhány tagjával: Czink Verával, Daróczy Vikivel és Máté Katival. - Mi volt az utazás célja? - A zenekarnak nagyon jó kapcsolatai vannak Szekszárd különböző testvérvárosaival - kezdi Viki. - Természetesen a zene az, ami összeköt bennünket, hiszen ezt a „nyelvet" bármelyik ország bármelyik városában megértik. Tavalyelőtt a hollandiai Meppelben szerepelhettünk, idén a bietigheimi zeneiskola növendékeit fogadtuk, az ő látogatásukat viszonoztuk most, a tavaszi szünetben. A küldetésünk valójában annyi, hogy még szorosabbá tegyük a testvérvárosok közötti kapcsolatot. Utazásaink során sok jó barátot szereztünk már, és koncertjeink segítenek, hogy a holland, illetve a német emberek megismerjék Szekszárd nevét. - Milyennek találtátok Bietigheimet és az ott élő embereket? - Vera és én nem először jártunk ebben a szép német városban mondja Kati. - Én úgy találtam, az évek során szinte semmi nem változott. Az emberek ugyanolyan kedvesek, barátságosak, az utcák épp olyan rendezettek, tiszták, mint régen. - Számomra is nagyon meglepő, hogy az ottani emberekre valahogy nem jellemző az az őrült hajtás, az állandó stressz, mint amit itthon tapasztalunk. Legalábbis jól titkolják. Gondolom, nagy szerepe van ebben az általános anyagi jólétnek is, de nem hiszem, hogy csak ezen múlik a dolog. - Az olvasók most bizonyára nagyon irigyelnek benneteket, amiért ennyi szép helyre eljuthattok, hogy bőven nyílik alkalmatok arra, hogy barátokat szerezzetek a határainkon túl. De ha jó! sejtem, a zenekari tagság nemcsak ezt jelenti. - Hát valóban nem. Hetente kétszer próbálunk a zeneiskolában, és otthon is folyamatosan gyakorolnunk kell a darabokat. A mai rohanó világban az ember ötször is meggondolja, mivel tölti a drága szabadidejét. A zene szeretete és a nagyszerű társaság miatt mégis megéri. Az évek során igazi nagy család lettünk, nemcsak egymással jövünk ki nagyon jól, hanem a zenekar jelenlegi vezetőjével, Szőts Judittal is. Sajnos, a családias légkör nemcsak a próbákat jellemzi, de a szekszárdi fellépéseket is jellemzi. Elég szomorú, hogy az embereket nem érdekli a komolyzene, pedig néha nem árt egy kis kultúra. Gyuricza Ági