Szekszárdi Vasárnap 1996 (6. évfolyam, 1-24. szám)
1996-04-21 / 8. szám
13 1996. ÁPRILIS 21. , SZEKSZÁRDI VASARNAP flz utóbb i év tized le gjobb szezonja A bajnoki címét megvédő PVSKDália elleni tavaly nyárvégi meccsel kezdődött a KSC Szekszárd csapata számára az 1995-96. évi bajnokság, ami a múlt szombaton ért véget Szolnokon a rájátszás utolsó mérkőzésével. Hét és fél hónap elteltével harminchat bajnoki, illetve hat Magyar Kupa mérkőzést játszott le a régi-új tréner Guóth Iván vezette együttes, és... Ebből - természetesen a rájátszással együtt - 19 bajnoki mérkőzésen és kupatalálkozón diadalmaskodott (az MTK elleni első, a fővárosban lejátszott Magyar kupa negyeddöntőn döntetlen volt az eredmény). Már ebből a rideg statisztikai sorból is kitűnik: a KSC Szekszárd női élvonalbeli csapata az NBI. felső házáa megszokottnál jóval jobb évet mi több: amióta bevezették Magyarországon az amerikai play off rendszert, vagyis a rájátszást (a nyolcvanas évek közepe), a szekszárdi kosaras lányok a legjobb évüket tudhatják maguk mögött. Voltak már kétszer tizedikek (először Szabó Ödönnel az 1989-90-es szezonban, '93-'94-ben az egy év kitérő után most visszatérő Guóth Ivánnal), de most szerepeltek a legjobban: a kilencedik helyen fejezték be a bajnokságot. Ez az élvonalbeli szekszárdi női kosárlabdázás majdnem két évtizedes történetében is a második legjobb eredmény. (Egy alkalommal az 1992-93-as szezonban, az ingatag szekszárdi kispadon leghosszabb időt eltöltő tréner Vertetics István irányításával a nyolcadik helyen végzett az akkor még Dózsa névre hallgató szekszárdi társulat, de nem volt még play off, hol voltak még akkor a meghatározó küllii^ck, igaz ennyi képzetlen játékos ^Pr húzhatott fel NB l-es mezt akkoriban, mint a nevelés országosnak mondható csődje miatt mostanság.) A KSC Szekszárd teljesítette a szakvezetés azon minimum elvárását, hogy biztosan maradjon a felsőház tagja. Megfeleltek azoknak is, akik mindenképpen a tízbe várták az együttest, mert „mi van, ha a szövetség esetleg - a nívótlanság miatt - radikálisan lefaragja az A csoport létszámát" - fogalmaztak imigyen az aggódok. A csapatot megigézték a még nagyobb, sosem látott sikerek is: csak a Fortunán múlott, hogy nem kerültek a legjobb nyolc közé a rájátszásban. Az őket hangyányival megelőző és a tágabban vett elitbe jutott Kecskemétet az alapbajnokság mindkét mérkőzésén meggyőző fölénnyel győzték le. Kárpótolhatta volna magát a csapat a Magyar Kupában, hiszen azzal az MTK-val hozta össze a sors a negyeddöntőn, amelyet év eleji csúcsformájában szinte „lemosott" a pályáról Szekszárdon. De egy nagy győzelmi sorozatot követően éppen rövid hullámvölgy következett, így nem tudott élni az együttes a nagy lehetőséggel: a fővárosban 15 pontos előnyt engedett ki a kezéből, idehaza pedig már egy mozgásban és gondolkodásban egyaránt lelassult csapat benyomását keltette a KSC az MTK ellen. A csapattal szembeni maximalisták - legföljebb két-három tucat szurkolóról van szó - nem biztos, hogy egyetértenek az alábbi, pozitív kicsengési értékítéletünkkel, ők azt szajkózzák: minimum a nyolcban kellett volna végezni, és a Magyar Kupában is - ha már kegyes volt a sors(olás) - a négy közé jutni. Ők abból indulnak ki, hogy a csapat legideálisabb kezdő ötöse valóban nevekből áll. Csák Magdolna révén válogatott szintű játékos érkezett, Madaras - ez évi kvalitásához mérten haloványabb produkciója ellenére is - a magyar felsőházban kiemelkedő képességű játékos, Berkó a sokoldalúságával átlag feletti, míg Kranyecra és Kieferre a jó erős átlagos titulus illik az A csoportban. Sokszor eme limit fölé nőttek, mert a csapat húzóemberei voltak, de legalább annyiszor elmaradtak a tőlük várt, remélt, jó produkciótól. Való igaz, ha a fenti kezdőötösben mindenki a kvalitásához mérten teljesít a mérkőzések nyolcvan százalékában, akkor tényleg nem tűnik fel, hogy a csapatnak változatlanul nincs olyan centere, mint a középmezőnybeli riválisaik bármelyikének, nem tűnik fel, hogy a kispadon - talán egy kivétellel - csupa B csoportos kvalitású játékosok ülnek, akik nem tudnak az elvárásoknak megfelelni. De a sportolók sem gépek, még a bedobó poszton frenetikusát produkáló Csák Magdolnának is voltak rossz meccsei. A center - és minőségi csereemberek nélküli KSC még eredményesebb szereplésének záloga az lett volna, ha a 36 bajnokinak több mint kétharmadán a kezdő ötösből négy mindig hozza magát, amire nagyon nehéz lenne példát hozni a honi és a nemzetközi kosárlabda-életből. Azért lehet, de az adott csapatoknál az ötös fogatban minimum négy, a magyar válogatott kvalitású játékos, de ebből is ketten - a külföldiek - nemzetközi szinten jegyzettek. S a KSC ötöse anyagerőben eme kényes igénynek azért nem felel meg. Annak viszont igen, hogy a játékosai egyéni képzettségéből adódó előnyök az eredményességben mutatkozzanak meg, győzze le, előzze meg a magasabb szerkezetű, több bevethető játékossal bíró középmezőnybeli riválisokat, amit maradéktalanul teljesített a csapat. Főleg akkor, amikor morálisan és szakmailag is, három hónap elteltével kezdett a szó igaz értelmében csapattá válni. Ez a tavaly év végi utolsó bajnokitól datálódik, amikor a csapat legyőzte idegenben az akkor még nem szétesett Szarvast. Az új évben pedig megkezdte a nagy győzelmi sorozatát az együttes: tíz meccsből nyolcat - de még milyen különbséggel - megnyert a KSC, de a Soproni Postás ellen idegenben és a Fradi ellen otthon is volt esélye. Ennek a csapatnak is Csák Magdolna volt az eredményesség szempontjából a legmeghatározóbb játékosa, de ez már nem nyomasztóan egyoldalas volt, mint az őszi, amely ellen az ellenfeleknek megvolt az ellenszere. Ha Kiefer szedte a védő és támadó lepattanókat, ha Berkó úgy irányított, hogy közben triplázott is, ha Csák - bárki is fogta feltartóztathatatlanul ponterős volt, ha Madaras - levetkőzve a Guóth és Csák komplexusait - végre mert játszani, ha Kranyecz bírta erővel és mérnöki precizitással dobott közelről és távolról, és olyankor dobott kosarat, amikor a fentiek már nem tudtak pontot szerezni, akkor... A közönség úgy ment haza, hogy kapott valamit a pénzéért. Márpedig az 1995-96-os szezonban többnyire a fenti koreográfia szerint zajlottak a mérkőzések... A busz, szállodaszerepben Szekszárdról Bezonsba futnak,.. Kófiás László, az egykori kiváló szekszárdi hosszútávfutó még a múlt év végén megálmodta a Szekszárd-Bezons „békefutást", s nagyon úgy néz ki, hogy az álomból valóság lesz. A terv megvalósításához adottak a futópertnerek, és felsorakoznak az ügy mellett a támogatók is. Mint arról már beszámoltunk: július 6-13. között tíz szekszárdi, illetve hőgyészi fiatal úgy jutna el a megyeszékhely francia testvérvárosába, Bezonsba, hogy egy buszból kiszállva mindenki naponta lefutna 22 kilométert, s a jármű ezalatt előre megy és bevárja az éppen sörös futót. Alakul már a csapat, amelynek tagjai a szekszárdi SporTolna Futóklubból és a Hőgyészi Futóklubból verbuválódnak, íme a névsor: Kófiás László, Acsádi Gábor, Mina Péter, Eltér Balázs,Tarr Petronella, Szabó József (Szekszárd), Barka Csaba, Vámos Viola, Dobrovolszky Csaba (Hőgyész). Mintegy 1670 km vár rájuk, napi 14 óra futást iktatnak be csapatszinten. Akik bíznak bennük, és respektálják küldetésüket: Szekszárdi Polgármesteri Hivatal, Szekszárd-Bezons Baráti Társaság, Hungária Biztosító, OTP Sárszeg Áfész, Aliscavin Rt., POP TV, Antritt Rádió, Tolna Pro-Coop. Mint azt várni lehetett, elsősorban fővárosi berkekben nem mentek el szó nélkül amellett, hogy a női asztalitenisz NB I-ben a listavezető szekszárdiak (Húsipari SE) néhány héttel ezelőtt 10-2-re kikaptak a kieséstől fenyegetett Tolnától. A történet ismert: a szekszárdiak három fővárosi játékosát a mérkőzés helyszínére szállító személygépkocsi (egyébként Urbán Edité) Ercsi környékén lerobbant, így az ificsapatával állt fel a Húsipar. Az eset kapcsán a már említett pesti berkekben, egész pontosan a kiesés elkerüléséért a Tolnával rivalizáló Postás környékén ugyanúgy azt a télikabátot emlegették, mint bizonyos futballmecscsek kapcsán hajdanán, de mostanság is a nézők. A Húsipari SE vezetése a mendemondákat kapásból visszautasította. Részint azért, mert az örök rivális, az eddig őketjobbára elnáspángoló Tolnával nincs éppen testvéri viszony, részint azért, mert a sziklaszilárd és makulátlan erkölcsiségü Urbánékról - ezt eddigi sportpályafutásukkal fényesen bizonyították - a meccs eladását még csak feltételezni is sötét rágalmazás, legalábbis szerintünk. A szövetség fegyelmi bizottsága éppen a sugalmazok hatására elkezdett vizsgálódni, kértek egy jelentést az esetről, a Húsipari SEtöl, de aztán hamar rájöttek az egyesek által feltételezett bunda bizonyításához még csak a gyanúra okot adó információkkal sem rendelkeznek. A „hiányos" aktát áttolták a versenyh ír órág asztalára, amely nem az érvényben lévő jog - a mérkőzést a végeredmény alapján kell elkönyvelni a bajnoki táblázatban -, hanem a fair play alapján döntött. Mivel kiesést, befolyásoló mérkőzésről volt szó, azt a bajnokságzárásáig újra kelljátszani. A mitől az ajándékgyőzelemhez jutott tolnaiak igazán „fázhatnak"...
