Szekszárdi Vasárnap 1995 (5. évfolyam, 1-34. szám)
1995-01-22 / 3. szám
12 , SZEKSZÁRDI VASARNAP 1995. JANUÁR 22. Önmaguk nagy szponzorai lehetnek Az ezredfordulóm már produkálni kell! Nagy bringa, nagy dohány Nagyon sok minden történt a szekszárdi bringával a legutóbbi Gemenci Nagydíj óta. A fővárosi Mixon Bici TourKft. tulajdonosai, a Gál házaspár - a sportág és a kerékpár iránti szimpátiájukat kinyilvánítandó - adtak egy esélyt a szekszárdiaknak arra, hogy jobb körülményeket teremtsenek maguk körül. Ez azonban nem sült galamb, amiért elég csak „lenyúlni". Ebben a relációban a klubvezetőnek nem afelől kell érdeklődnie, hogy a bankszámlára megérkezett-e a várva várt átutalás. Itt még „csak" a pénzszerzés esélyéről van szó, de az alábbiakban kiderül, annak komoly sanszáról van szó. Aminek lényege - mint már egy korábbi cikkünkben is utaltunk rá, a szó igazi értelmében vállalkozik az új klub. Hogy hogyan, mire, és miért, az remélhetőleg az alábbi dialógusból kiderül, melyet Gál Lászlóval, a Mixon Bici Tour egyik tulajdonosával folytattunk. - Egy komolynak ígérkező vállalkozásba vontuk be a szekszárdi egyesületet - kezdte mondandóját az egykori Fradi labdarúgó. - Itt más sportformációktól eltérően aktív vállalkozói tevékenységről van szó, így szét is kellett feszítenünk ajelenlegi szervezeti keretet. Lényegében a korábbi egyesület, a szebb jövő reményében a vállalkozása okán is létrehozott egy új klubot. Profilunk a bútorok és kerékpárok forgalmazása országosan, az új klubnak árualapot biztosítunk, a többi már rajtuk, az ő ügyességükön, munkabírásukon múlik. - Vagyis az árrés - a klub pénztárcáját gazdagítja, akár több millió is lehet. - Pontosan erről van szó. Meg is van már a fő csapásirány, a klubbal külön szerződő Fiat-Stoll Autóház emeleti helyiségét már átadta, és további kisebb-nagyobb üzletek jönnek létre. - Noha hivatalosan csak az elmúlt hét végétől létezik az új klub, de a vállalkozó szekszárdi bringások már az ünnepek előtt megismerkedhettek eme üzletben rejlő lehetőségekkel. - Igen, az ünnepek forgalma, illetve nyeresége már az övék volt, biztos vagyok benne: további munkára serkentő kedvező tapasztalatokat szereztek. - Nos, ahhoz, hogy az önök jóindulatát, bizalmát élvezhesse a klub, időarányosan, avagy egy időszak elteltével mit kell letenniük az asztalra a kerekeseknek? - Nem vagyunk türelmetlenek, mi az ezredforduló olimpiájában „utazunk", de addigra már meg kell mutatkoznia valami mindenki számára egyértelmű, érzékelhető előrelépésnek. No nem feltétlenül oly módon, hogy valamelyik magyar versenyzőnek a dobogón vagy az 1-6. helyek egyikén kell végeznie, ez - ismerve azt a mélységet, ahonnét indulunk - nem len'ne reális elvárás, de egy olyan eredmény, ami jelentős változás a korábbi világversenyekhez képest, feltétlenül kell. - Ami mondjuk meghaladná a legutóbbi olimpián Steig Csaba jónak mondott 52. helyét? - Igen, ilyesmire gondolok. Éppen ezért nagyon odafigyelünk arra, hogy kik kerülhetnek a klubba. Mivel a napi eredmények nem annyira fontosak, nincs kimondottan időarányos cél, így a serdülőket, az ifiket célozzuk meg. Azokat, akik tehetségük, fizikai adottságaikat tekintve nincsenek behozhatatlanul lemaradva a nemzetközi mezőnnyel szemben, és emellett emberi tulajdonságaik is olyanok, hogy azonosulnak céljainkkal, beilleszthetők lesznek az általunk elképzelt miliőbe. - Nem túl patetikusan hangzik ez? - De vállalom. Azt szeretnénk elérni, hogy dicsőség legyen az, ha valaki ennek a klubnak a versenyzője. A kötődés, a klubhűség nagyon fontos. Érezze azt, amit én Gál László focista koromban a Fradiban, hogy rangot jelent ezt a mezt felhúzni, így e tudat kialakításában a legelső lépés az ütött-kopott, viharvert, agyonmosott szerelések lecserélése. - Kényes, de megkerülhetetlen kérdés, milyen lesz az ösztönző rendszer? Sejtjük, hogy az olyan típusú tizenéves, aki azzal kezdi a tárgyalást, hogy mekkora lesz a gázsi, ide sem kerülhet, de a kiemelkedő tehetségűeknél is előbb-utóbb kardinálissá válnak az anyagi kérdések. - Nálunk - s ebben a szekszárdi klub vezetőivel tökéletes összhangban vagyunk - a nemzetközileg mérhető, értékelhető eredmények fizetnek igazán. A belföldi eredményekért kapható pénzek ezekhez képest nagyságrendekkel lesznek kisebbek. Megéri hajtani, tekerni, mert ez esetben olyan pénzeket lehetne keresni, amit más kluboknál nem. Előre semmilyen pénzt senkinek nem garantálunk, ez elveinkkel, céljainkkal ellenkezne. - A jó eredményekhez az eddigieknél jobb bringák is kellenek, hiszen a nyugatiak, de néhány keleti is, e tekintetben fórban vannak. - Jogos a felvetés. Hadd jelentsem be a Szekszárdi Vasárnap hasábjain keresztül is, hogy hamarosan a versenyzők birtokába kerül hat vadonatúj Colnagó kerékpár, s a hivatalos versenyévad kezdetéig két ízben is külföldön, az itthoninál melegebb éghajlatú vidékeken (Horvátországban és Olaszországban) tartunk edzőtáborozásokat. - A már egy tucatra való átlag feletti tehetségű gyerek között kiben látja a legnagyobb fantáziát? - Most még Istlstekker János áll hozzám legközelebb, őt ismerem mélyebben, a közeljövő nagy versenyzőjét látom benne, remélem igazolni fog. Rupa és a visszatérés? „Ha lehet, maradnék Újpesten..." Gyakorlatilag már megkezdődött a szekszárdi labdarúgás zuhanórepülése, de egy ifista - egy jó ideig tán az utolsó - ily mostoha körülmények között is megmutatta tudását, felhívta magára a figyelmet. Az ifiválogatottat is megjárt Rupa Lászlóról van szó, aki a részeredményekre még valahogy képes Bozai-csapatnak meghatározó játékosa tudott lenni. Az NB II-es összeomlást már nem kellett megérnie, az UTE - mint sorköteles focista-katonát - szárnyai alá vette. A kis Rupa a mostanság nagy lila fény árni^fc ban ténykedik, s miközben várja a köS^ leszerelést, arról álmodik, hogy... - ...talán Garami József vezetőedző emlékszik rám, megjegyzett magának, s az Újpest nem ereszt szélnek - mondja halk reményekkel az ITV Reprint teremlabdarúgótornán Szekszárdon pályára lépő focista. Talán már az jelent valamit, hogy elvisz a felnőttcsapattal a tatai edzőtáborozásra. Nem szövök nagy terveket, de titokban azért reménykedem: felkínál valamilyen szerződést az Újpest. - S az sem lesz baj, ha a játékosanyag erőssége miatt hosszabb távon is csak a tarcsiban jut hely? - A lényeg, hogy a szemük előtt, az ő kötelékükben maradjak. A tarcsival nem nagyon szimpatizálok, jobban örülnék, ha egy NB II-es, vagy egy maga elé komolyabb célokat tűző NB III-as csapatnak odaadnának kölcsönbe, esetleg kettős játékjogosultsággal. - Még a Szekszárd tulajdona vagy, a valamilyen formában való visszatérés szóba sem jöhet? - Komolyabb változások esetén igenJ^ ne tűnjék nagyképűségnek, de az én fej^H semet igazából az NB II-es szereplés segítené. Nos, Szekszárdon más időket élnek, az ígérgetések helyett teljesíteni kellene. Ha ezt a változást látnám, szívesen jönnék, hiszen innen indultam. Annak tudatában is, hogy a mai csapat nem éppen NB III-as bajnokesélyes. Sportműsor Szombat Kézilabda: Nosztalgia Kupa (8.00-18.00) Asztalitenisz NB I.: Húsipari SE-Eger (11.00) .. , Vasárnap Teremfoci: ITV Reprint kispályás teremlabdarúgó bajnokság nyolcadik fordulója. (9.00-17.00) Biliárd Újabb győzelem Folytatódott az NB II-es biliárdbajnokság. Az előkelő második helyen álló szekszárdi Szász-Experience együttese a mohácsiakat fogadta és 5-3-ra győzött. A szekszárdiak győztesei: 8-as játék Vincze, Unyatinszky, 9-es játék: Sárközi, Welcz R. 14/1: Unyatinszky. I