Szekszárdi Vasárnap 1995 (5. évfolyam, 1-34. szám)

1995-02-05 / 5. szám

5 1995. FEBRUÁR 12. , SZEKSZÁRDI VASARNAP Mégsem „maganyos farkas" Tolna megyében ugyancsak hálás téma dr. Solymosi Józsefről írni, hiszen igaziból be sem kell mutatni, mert sokan ismerik őt személyesen. S ha úgy nem, akkor hallottak munkásságáról, vagy olvastak róla helyi és országos lapokban egyaránt. Emlékeztetőül annyit, hogy sok éven át a bonyhádi Pannónia Téesz elnöke volt, ám most, hogy újból országgyűlési képviselővé választották, lemondott e tisztéről, de a szövetkezet tagságának kérésére elnöke maradt az igazgatótanácsnak. Persze, ezért egyetlen fillér tiszteletdíjat nem vesz fel. De kanyarodjunk vissza újból képviselővé választásáig Ő az egyetlen, aki az Agrárszö^Kég színeiben került a parlamentbe. Mivel Solymosi úr csöppet sem „magányos farkas" típus, s a parlamenti munka is így diktált, csatlakozott az SZDSZ-frakcióhoz, amelyben igazán jól érzi magát. S ez változatlanul így van, bár, mint azt sokan tudják, azóta megválasztották az Agrárszövetség elnökének. A frakcióval azóta is korrekt a kapcsolata, ám: - Tudjuk, hogy egyszer majd el kell válnunk. Ha majd az Agrárszövetség rendezi sorait, megkezdi újból az építkezést. Nagyon bízom abban, hogy pártomnak egyszer jelentős képviselete lesz a T. Házban. - Nem zavarja, hogy hozzászólásaikor éppen nem a saját pártja, hanem az SZDSZ neve jelenik meg a tévéközvetítésekkor a neve mellett? - Nemrégen beszélgettünk erről Ivánnal. Kérésemet megér^sel fogadta, sőt vállalta a közbenjárást is. Ugyanis a házszabály nem ad rá lehetőséget, de nem is tiltja, hogy nevem mellett mindkét párt nevét kiíiják. - Az agrárágazat képviselőjeként és a mezőgazdasági bizottság tagjaként hogyan vélekedik a parlament munkájáról? - Örömmel nyugtáztam, hogy a T. Ház elfogadta az úgynevezett marrakesi szerződést. így a kormány akár negyven százalékkal is növelheti a külföldi termékekre kirótt vámot. Ezzel valamennyi párt óhaja teljesült, mert meg lehet védeni a hazai termelőket az ellenőrizhetetlenül beáramló külföldi termékektől. - Sokan úgy fogalmaznak, hogy válságban van a magyar mezőgazdaság. Lesz-e ebből kiút? - A közeli esztendőkben drámai változásokra nem számítok, de nehéz évekre sajnos igen. Még az ágazat 75 milliárdos támogatása ellenére is, hiszen a mezőgazdaság szorító gondjait e kiemelt támogatás sem képes megoldani. Helyeslem a kormánynak azt az álláspontját, miszerint azokat a szövetkezeteket kell támogatni, amelyek már bizonyították életképességüket. Mint például a bonyhádi, amely első munkahelye Solymosi Józsefnek, és feleségének Zsuzsa asszonynak egyaránt. Még Debrecenben, egyetemi éveik alatt ismerkedtek meg. S bármilyen furA duma csa - ilyen az élet - Bonyhádon telepedtek le. - Jóska hajdúsámsoni én pedig sárospataki vagyok - mondja Zsuzsa asszony. - Kedves nagynénim itt él Bonyhádon, s annak idején a nyári szünidőket mindig nála töltöttem. Nagyon megszerettem ezt a dunántúli várost, akkor még nagyközséget. Jóska is az első látásra a szívébe zárta. A nagynéni hívott minket, mi pedig jöttünk. Két friss diplomás. Lakást természetesen a nagynéninél kaptunk, munkahelyet pedig a szövetkezetben. Ahol Solymosi doktort 1981-ben elnökké választották, felesége szarvasmarha-törzstenyésztőként dolgozott. Nagyobbik leányuk, Zsuzsanna Berlinben jár egyetemre. Gabriella pedig most készül az egyetemi felvételijére. Tehát a Solymosi családban immár két „főhivatású" ingázó van: a képviselő és Zsuzsanna lánya. És következzék néhány érdekesség a családfőről. Az áruházakban jól kiismeri magát, és ott vásárol magának szívesen ruhaneműt. Mert a butikokban „bármit" rásózhatnának. Ugyanis saját bevallása szerint elég rutintalan vásárló... Az öltöny és az ingek hagyján. A gubancot az élelmiszerboltok jelentik, ahova korábban soha nem tévedt be, ahogyan a konyhába se. Ám most kénytelen olykor megvásárolni a fővárosban a vacsoránakvalót, hiszen a hét nagyobb részét ott tölti. Úgy mondja, az elején kifejezetten örült, hogy az üzletek ajtajára felírják, melyik a be-, és melyik a kijárat. Amelyikről ez lemaradt, azt ő bizony elkerüli. Ja, és főként olyan étkeket választ, amelyek elfogyasztása után alig marad mosogatnivaló. Ami pedig a hobbikat illeti? A Solymosi család imád utazni, szinte egész Európát bejárták. S arra minden évben szakítanak időt, hogy együtt nyaralhassanak. Ám vadászni egyedül jár a családfő. Azaz a család nélkül, de többekkel. S az olyan vadászatokat szereti, ahol van egy jó irányító ember és remek a társaság. S leginkább azt, amikor ő maga végre közlegény le- hm - kafi Először csak meghallod. Talán oda sem figyelsz. Véletlenül használod, egyszer. Észre sem veszed. Aztán egyre többször, hogy súlyos és konkrét és húzós és korrekt. A duma ragályos, mert divatos, mert olyan laza vagy egyszerűen csak tök jó. Teljesen ráállsz. Elvesztél. Már mindenhol ezt hallod, mindenütt ezt látod:plakátokon, újságokban, a tv-ben, a villanyújság is ezt írja ki: SÚL YOS, KONKRÉT, HÚZÓS, KORREKT... Más szférában persze a privatizáció globális krízist indukál, de én nem vagyok technikai jelleggel lebonyolítható, és képtelen vagyok magammal konszenzusra jutni. Szóval a helyzet az, hogy rá fogsz állni te is. NE TUDD MEG MIL YEN ÉRZÉS! - andrási Evangélium „A Te szavadra kivetem a hálót" Van úgy, hogy az ember hiába töri magát, semmi sem sikerül, minden rosszul sül el. „Peches napom van", „üldöz ma a balszerencse" - szoktuk ilyenkor mondogatni. Ezt élte át Péter, a halász is, ahogy a mai evangéliumrészlet (A csodálatos halfogás: Lukács 5,1-11) beszámol róla. Egész nap kint volt a tavon, de hiába leste a kapást, egyetlen hal sem akadt a hálójába. A hiábavaló nap után ladikját, hálóját és szerszámait rendezgeti, hogy holnap újra kimenjen, mert élni kell. Könnyen magunkra ismerhetünk az üres kézzel hazafelé tartó halászban. Sokszor az eredménytelenség miatt úgy érezzük mi is, hogy felesleges a munkánk, az igyekezetünk; talán mást vagy máshogy kellene csinálni. Teljesítményre beállítódott társadalmunk még le is sajnál minket, mert az a valaki, aki teljesít. S megkísért a gondolat, hogy hamar feladjuk a meddő próbálkozást: „minek keressek, úgysem találok munkát", „ezzel az emberrel kár foglálkozni, úgysem lesz soha más", „kár erőlködni, úgysem tudok megváltozni", „abbahagyom az imát, mert csak favágás az egész" stb. Pedig az álhatatos, reménykedő munkának megjön az értelme. Jézus váratlanul, várakozásainkon felül megjutalmazhat érte, vagy megmutathatja azt az utat, amin járnom kell. A fáradt halász is a hálótisztogatás közben meghallja Jézus szavait, s az Ő szavára folytatja a munkát; újra kiveti a hálót és roskadozik a háló a sok haltól, s Jézus megmutatja az új utat, amit ő jelöl ki: „Ezentúl emberhalász leszel!" Érdemes tékozolni az erőt és az időt, mindent beleadni abba, ami fontos, mert Istenünk, ha látja, hogy komolyan akaquk, meglephet minket csodálatos segítségével vagy útmutatásával, hogy hogyan és mit is kellene tennem. SZABÓ OSZKÁR római kat. tábori lelkész