Szekszárdi Vasárnap 1995 (5. évfolyam, 1-34. szám)

1995-01-29 / 4. szám

, • SZEKSZÁRDI VASARNAP 1995. JANUÁR 29. 52 Szekszárdi történetek Város és gazdaság - anno A Bariina-Bödői Hegyközség vasárnap Szuliman György hegybíró elnöklésével közgyűlést tartott, melyen elhatároztatott, hogy útcsinálási célokra ezer ölenként egy korona vettetik ki. Tokaji István pénztáros tiszteletdija évi ötven koronában állapíttatott meg. A hegybíró megbízatott, hogy a szőlőhegyi lakosok által elkövetni szokott útrongálásokat tartsa számon és azok megtorlásáról a legszigorúbban intézkedjék. * A sertéslegeltetés vége. A szekszárdi kisgazdák •egyesülete válságos viszonyokba jutott a sertéslegeltetés miatt. Először is: a sertéslegelő céljára a várostól bérbe vett terület drága volt. Aztán: a két év előtti sertésvész miatt zárlat alatt a felek nem fizették meg a kiszabottfübért, de egyébként is a kisgazdák kihajtották ugyan a sertéseket a legelőre, de fizetni nemigen akartak... Pénz nem folyt be, a bért fizetni kellett volna, a város perelte az esedékes hért. Ily körülmények között az egyesület választmányi ülést tartott Majsai György elnökletével, melyen elhatároztatott, hogy a bérletről azonnal lemondanak, az esedékes bérösszeget pedig a választmány tagjai előlegezik. Igy lett szomorú vége a szép jövővel biztató sertéslegeltetésnek Szekszárdon, de ennek be kellett következnie, mert pénz nélkül nemcsak lakodalom nincs, de sertéslegeltetés se. * Megtagadott kérelem. Szekszárd város tanácsa nevében a polgármester a tervezett vízvezeték vizfőire megállapítandó védterület kijelölésére szükséges előmunkálatokra 35i) korona állami segélyt kért, melynek kérelmét a földmivelési miniszter elutasította, mert ilyen célokra hitel nem áll rendelkezésre. Burgonya-beszerzés. Dr. Szentkirályi Mihály polgármester lépéseket tett, hogy a város közönsége részére nagyobb mennyiségű burgonya beszerzéséről gondoskodjék. Csak helyeselni tudjuk a polgármester ez eljárását, mert burgonyára folyton nagy szükség van Szekszárdon és bizonyosra vehető, hogy itt bármily nagy mennyiség is vevőre talál. Ajánlatosnak tartanok ha a polgármester a főbb fogyasztási cikkek, minők: tűzifa, liszt, cukor, rizs, szén, petróleum, koksz tömeges beszerzéséről gondoskodnék - a fogyasztó közönség érdekében. (1915.) - tuke (Folytatás a 3. oldalról.) különleges papírra alkalmazható. Ennek a papírnak olyan fényes a felülete, hogy például ceruzával lehetetlen rajzolni rá, mert egyszerűen lecsúszik róla. - Hogyhogy véletlenül fedezted fel? - Szemléltető képet akartam készíteni a hallgatóknak, és fogtam egy papírt, elkezdtem rajta az olajpasztellt igazgatni. Egy petrezselyemvágó deszka akart lenni, és egyszer csak látom, hogy a deszka szálai kezdenek előjönni, az egész kép anyagszerű lett. Na, mondom, ezt én még sehol sem láttam. Elkezdtem foglalkozni vele, rájöttem, hogy lehet parancsolni is ennek a technikának, mert először esetleges volt csak. Ezután kezdtem tudatosan alakítgatni, és olyan hatások jöttek elő, amire egyáltalán nem számítottam. Az volt a legnagyobb élményem, hogy amikor először zsűrizték ezt a technikát, a zsűrielnök megkérdezte tőlem, hogy „Te ezt hogyan csináltad?" Kezdtem magyarázni neki, hogy így meg úgy - így viszem egymásra a rétegeket meg minden, amikor szavamba vágott: „Ne mondd tovább, hát ez egy új technika, ez szabadalom lehet - el ne áruld a világért sem!"Tény, hogy ezzel a technikával a festészetben még nem találkoztam, azt hiszem, én csinálom egyedül. - A képeiden sík síkra épül, ezer utat, elindulási lehetőséget adva a szemlélőnek. - Úgy érzem, hogyha az ember festeni akar, nem fontos részletesen megfogalmazni valamit, a nézőnek szájába rágni a témát. Én elindítok egy gondolatot, és azt veszem észre, hogy a néző, aki a képemről beszél, egy perc múlva már a saját személyes gondolatait mondja és a saját problémáit sorolja. Az ember intellektuális lény, szeret önállóan gondolkodni, nem szabad a gondolatait leszűkíteni, olyan korlátok közé szorítani, hogy na, te csak azt gondolhatod, amit én és semmi mást. Nagyon sok olyan gondolatunk van, ami nagyon mélyen nyugszik bennünk s ezek a hétköznapokban elő sem jönnek - nem elfelejtődnek, csak passzívak maradnak. Ha ezeket az ember felrázza, nagyon megörül neki, hogy jé, hát ez bennem is megvan, újra felfedezi, átérzi ezeket a dolgokat. Azt hiszem, hogy ez a technika nagyon alkalmas megoldás erre - szeretném még jobban uralni, mint most. - Manapság, amikor az alkotók egy része válságról beszél - nem alkot, vagy az üzlet lehetőségeit keresi Siska Gyula képei fittyet hánynak arra, hogy a befogadót ma vajon mi köti le, mitől lehet a leglátványosabb sikert, hasznot remélni. - Nekem már nemegyszer a szememre vetették, hogy nem erre a világra való ember vagyok. Lehet, hogy éppen ezért, mert nem tudom ezeket a dolgokat figyelembe venni - hogy most mi a fontos, mi szükséges. Gyerekeim már felnőttek, önállóak, nem várnak tőlem anyagi támogatást. Azt hiszem épp elég sok bántás, orrbavágás ért - érdekes módon mindig hátulról vágtak orrba -, hogy azt mondjam, én nem leszek olyan, mint a többiek. Ha tőlem lopnak, azért én még nem leszek zsivány, nem fogom visszaadni az embereknek, amit kaptam. Nem élek éppen fényes körülmények között, elég OTP-részletet törlesztek, azt gondoltam, hogy nem engedhetek meg magamnak több luxust, mint az őszinteséget. Nekem nem az a fo tos, hogy más becsül-e engem, h' nem hogy én becsülöm-e magamat. - Apropó, körülmények. Azt mondtad beszélgetésünk előtt, hogyha a műtermedben akarunk fotózni, arra bizony még néhány évet várni kell. - Egy garzonban lakom, ami leginkább egy raktárra hasonlít, hiszen még a bútorokat sem tudjuk rendesen elrakni. Ha a festőállványt fel akarom állítani, el kell venni a virágokat. Nagy képeket így nem is tudok festeni. Egy festő barátom mondta egyszer nekem, hogy ő ötvenezer forintnál olcsóbb képeket nem fest. Ja - mondtam -, neked van hozzá helyed. De hát nem is ez a fő szempont. Van úgy, hogy visszavásárolnám a képeket, amiket egyszer eladtam vagy elajándékoztam - egyszerűen jól érzem magam a képeim között. Nem is tudok megrendelésre festeni, rutinból dolgozni, minden képhez köt valamilyen intuíció, élmény. Amikor ezek az élmények ott vannak körülöttem, úgy érzem, életben tartanak. ORBÁN GYÖRGY Járom az utat... (4.) Damjanich utca Régi várostérképek még Széles utcának jelzik, s ma is látszik, a valamikori névadás mennyire találó volt. Tágas, szellős, széles, levegős - ilyen jelzők jutnak az ember eszébe, meg talán az, hogy nincs is a városnak még egy ilyen széles utcája. Az ilyen inkább az alföldi városokra jellemző. Nos, a „Széles" utcában nagyot fordult a világ. Másfél évtizede még szilárd burkolata sem volt, eső után sártengerben botladoztak az emberek. Ma két kereszteződésben is villanyrendőr irányítja az erre haladókat. Az út, a kapcsolódó felüljáróval elviszi a déli iparvidék felé tartó célirányos forgalmat. Az utca elején „talpalatnyi" kis élelmiszerbolt, a hangulatos portál fölött hangulatos felirat: Ami szatócsboltunk. A Zrínyi utca felől közlekedők az újváros falusias háztetőinek csendéletét láthatnák, ha egy tolakodó óriásplakát útját nem állná a tekintetnek. Reklám - óriás méretben. Úgy látszik, a „Széles" utcának ez is kijár, vagy inkább kijut. Tanár úr, ecsettel