Szekszárdi Vasárnap 1995 (5. évfolyam, 1-34. szám)

1995-10-15 / 30. szám

10 , SZEKSZÁRDI VASARNAP 1995. OKTÓBER 29. Fogház-centenárium Az idő eljárt a börtön felett... No nem arról van szó, hogy esetleg szükségtelenné vált ez az intézmény. Erre még várni kell a tökéletes társadalom megvalósulásáig. Az viszont tény, hogy Szekszárdon a büntetés-végrehajtási intézet keréken száz évvel ezelőtt nyerte el mai formáját, azaz ekkor adták át rendeltetésének a Béla király téren található épületet. Ha ezek a falak mesélni tudnának! - szokták emlegetni ilyenkor a mondást, ez alkalommal ez az óhaj máris valóra válik. Az elmúlt száz évre kiterjedő visszatekintésünkben Kertes Sándor bv. alezredesnek, az intézet parancsnokának a centenáriumra készített összeállításából idézünk néhány érdekfeszítő történetet. Az építkezés. 1894 augusztusától számítva három hónap alatt tető alatt volt az épü­let. Eközben lezajlott a város első sztrájkja és minő érdekes, pont a börtön építésének kapcsán. Egyes források szerint azért, mert az építkezés fővállalkozói kevesebbet fi­zettek a szekszárdi munkásoknak, mint az itt dolgozó szegedieknek. Az első szökés. (Tolna Megyei Közlöny, 42. szám, 1902. október 16. „A Szegzárdi Királyi Törvényszék fogházának egyik második emeleti czellájából vasárnap éjjel Kátai Imre elítélt rab megszökött. A szökést Kátai úgy követte el, hogy lombfűrész­szel czellája ablakának vasrácsozatából egy ágat elfűrészelt és azt összecsavarva köté­len a fogház udvarára ereszkedett. A szíjdarabokat, mint cipész, lassan gyűjtötte ösz­sze a fogházban. Az udvarból azután úgy menekült ki, hogy a magas kőfalat meg­mászta és az utcára leugrott." Karácsony. (Tolnamegyei Újság, 1932. január 1.) „Az elmúlt év december hó 24-én este fél hatkor megható ünnepély folyt le a fogházban. A pompásan feldíszített kará­csonyfa körül összegyűltek a letartóztatottak. A fa mellett egy hatalmas asztalon vi­téz tardoskeddi Benke Józsefné tábornokné gondoskodásából összegyűjtött szere­tetcsomagok tornyosultak. Petz Huber belvárosi kántor harmónium játéka mellett a letartóztatottak karácsonyi énekeket adtak elő, majd egy nő és egy férfi elítélt szavalt alkalmi költeményt. Könnyekig megható jelenet volt, amikor egy visszaeső bűnös saját kezdeményezéséből, remegő hangon, társai könnyezése mellett mondott kö­szönetet dr. Gaál Dezső ügyészségi elnöknek a megértő bánásmódért, a róluk min­den alkalommal emberi gondoskodásért." Egy „elvetemült gonosztevő". (Tolnamegyei Újság, 1941. augusztus 13.) „Szabó Vendel 27 éves gazdasági cselédet többrendbeli lopás miatt a Szekszárdi Törvény­szék három évi dologházra ítélte. Szabó a folyó évben került feltételesen szabadság­ra, amelyet arra használt fel, hogy nyomban a régi mesterségét folytassa. Hamarosan kézrekerült a javíthatatlan betörő, akit folyó hó 12-én állítottak a törvényszék fotár­gyalása elé. Mikor az elítéltet tárgyalása után a fogházba vissza akarták kísérni, az el­vetemült gonosztevő a lépcsőházban egy marék sót vett elő a zsebéből és azt a kísérő fogházőr szemébe vágta, majd megszökött. A fogházőr riasztó lövéseket adott le, mi­re a járókelők a gyors futással menekülni akaró fegyencet a Báthory utcában elfogták és átadták a fogházőröknek, akik visszaszállították a fogházba." Ferikéből Feri bácsi lett Negyven év a kormánynál Másfél millió kilométer balesetmentesen Manapság nem nagy érdem, ha valaki el­mondhatja magáról, hogy több évtizede ugyanazon a munkahelyen dolgozom. Az a korosztály azonban amibe Mencő Ferenc, a megyei önkormányzat gépkocsivezetője tar­tozik, felvállalja ezt, sőt büszke rá, mert úgy lett nevelve, hogy ha választottál valamit ma­gadnak és azt hivatásodnak tekinted, amellett tarts ki becsülettel jóban-rosszban. Mencő Ferenc 15 évesen került a volt me­gyei tanács autószerelő műhelyébe mint ta­nonc, majd a szakmunkásképző intézet elvégzése után - autó-és motorszerelő sza­kon végzett - 19 évesen gépkocsira került, s azóta, 35 éven át hivatásos gépkocsivezető, ahogy viccesen mondani szokták, a kor­mánytóljött. Alig van ember a városban aki ne ismémé, hisz munkahelyén oktatóként sok száz embert tanított meg vezetni, hivatá­sos és „uri" sofőröket. Méltán lehet büszke arra, hogy tanítványai mind sikeres vizsgát tettek, s arra is, hogy a közlekedésben balesetmentesen állják meg helyüket. Mencő Ferenc jó tanító volt, ezt e sorok írója is tanúsíthatja, s sok más bot kezű és bot lábú ember akiket oktatott. A 35 év alatt „mentek" alatta a kocsik. Em­lékszik még az elsőre, amely egy GAZ 69-es terepjáró volt, aztán egy minisztertől „örö­költ" csodaszép C 370-es Pobedára, majd jöt­tek a Warsavák, Polski Fiatok, Mercedesek, Volgák, s legutóbb egy Volkswagen Golf. 100 éves az állami anyakönyvezés (II.) Anyakönyvi nyiivántartás mint állami feladat Anyakönyvi törvényünk kifejezetten kimondja, hogy az anyakönyvek vezeté­se állami feladat. A rendelkezés kiemeli e feladatnak az állam szempontjából való jelentőségét. Az állam ennek megfele­lően igen nagy súlyt is helyez az anya­könyvek pontos, megbízható, kellően megvizsgált adatok alapján való vezeté­sére. így az anyakönyvek vezetésére, őr­zésére, azokból megfelelő okiratok kiállí­tására külön eljárási szabályok vannak. Ezek a szabályok eltérnek más kezelési, igazgatási, eljárási szabályoktól. Szigo­rúbb nyilvántartási rendelkezéseket tar­talmaznak, ezzel is rámutatva az anya­könyvek jelentőségére. Az anyakönyvben foglalt adatok és té­nyek hitelességét biztosítja, hogy min­denfajta bejegyzést csak meghatározott okirat, bejelentés, illetőleg az adatoknak ajogszabályban meghatározott igazolása mellett lehet teljesíteni. Az anyakönyv által tanúsított adatok, más nyilvántartá­sok, kimutatások alapját is képezik. Az anyakönyvi nyilvántartás jelenti egyrészt az említett adatoknak a rögzí­tését, az anyakönyvezendő esemény bekövetkezésekor: tehát születéskor, házasságkötéskor, haláleset alkalmá­val, másrészt pedig jelenti ezeknek a nyilvántartásba vett adatoknak a folya­matos helyesbítését, tehát a változá­sok, módosulások, kiegészítések, ki­igazítások átvezetését. Az anyaköny­vek vezetéséhez az állam sokoldalú érdekén kívül jelentős érdekei fűződ­nek az állampolgároknak is, akiknek az adatait az anyakönyvekben nyilván­tartják. Vitathatatlanul fontos érdekei fűződnek ugyanis az egyes állampolgá­roknak is ahhoz, hogy életük három nagy eseményét nyilvántartsák, ezzel a létrejövő rokoni kapcsolataikat igazol­hassák. Gondoljunk például az örök­lésre, ahol a leszármazást az anyaköny­vi kivonatok egyszerűen és közvetle­nül tanúsítják. Az anyakönyvezés kötelessége nem­csak a magyar állampolgárokra terjed ki. Ha az anyakönyvezendő körülmény: születés, házasság, halál Magyarorszá­gon következett be, azt magyar anya­könyvbe kell bejegyezni akkor is, ha a személy, akire vonatkozik, külföldi ál­lampolgár, illetve hontalan. Az anyakönyvi nyilvántartás tehát a teljesség igényével lép fel. Ez azt jelenti, hogy valamennyi magyar állampolgárra vonatkozó, illetőleg Magyarországon történt anyakönyvezendő eseményt nyilvántartanak. A magyar állampolgárok külföldön történt anyakönyvi eseményei is anya­könyvezésre kerülnek itthon. A fentiekben említettem, hogy az anyakönyvi nyilvántartás állami feladat és a teljesség igényével lép fel. Abból a célból, hogy ezek a követelmények meg­valósuljanak, az anyakönyvi bejegyzése­ket hivatalból kell teljesíteni. Az állam te­hát nem azokról vezet nyilvántartást, akik kérik, hanem mindenkiről, akire a bejegyzés vonatkozik. Vannak rendelke­zések, amelyek adatszolgáltatási kötele­zettséget írnak elő, így a születés bejelen­tésére az az intézet köteles, ahol a szüle­tés történt, a haláleset bejelentésére ahol a haláleset történt. A házasságnál ilyen kötelezettség nincs, hiszen az anya­könyvvezető közvetlenül működik köz­re, a házasságot hivatalból jegyzi be az anyakönyvbe. Sas Erzsébet anyakönyvvezető Ő nemcsak vezette a kocsikat, de szerette és féltette is őket. Csakúgy mint az embere­ket, akiknek élete rá volt bízva. Az, hogy mennyire vette komolyan hivatását mi sem bizonyítja jobban, mint a közel másfél millió kilométer, amit balesetmentesen vezetett le. Minden hivatásnak, szakmának van egy követendő igazsága, ha valaki azt hosszú éve­kig, évtizedekig szeretné jól csinálni. Mencő Ferenc hivatásos gépkocsivezetőnek a követ­kező: Mindent látni, hallani, ugyanakkor semmit sem látni, semmit sem hallani. A közlekedésben kivédeni mások szabálytalan­ságát, a vezetést olyan tökélyre fejleszteni, hogy az előtte, mögötte, mellette haladó jár­művek mozgását nemcsak látni, de előre érezni. Nemhiába tanította és nemcsak mű­velte ezt a szakmát. Mencő Ferenc békés, családját szerető ember. „Minden érdem a fe­leségemé - mondja - hisz ő vállalta a terheket helyettem a családban, a gyermeknevelés^ ben, amikor távol voltam. S bizony ez soi szor megesett. A kötetlen munkaidőből a a kezdés volt biztos, a hazaérkezés sosem. Türelmesen viselte a sok távollétet, csak azért izgult, hogy bármilyen későn is, de egészben éljek haza." Közben felnőttek a gyerekek, egy fia egy lánya van, ahol a két unoka is a hétvégeken sokat van a nagyszülőknél. Mencő Ferenc nagy állatbarát, „birtokán" jól megférnek afá­cánok, a kutyák, vadkacsák, macskák egymás mellett. Úgy mondja, ha nyugdíjba megy, minden idejét a hegyen tölti majd és sosem néz az órájára. A beszélgetés vége felé mosolyogva mondja: „Kétfelé köteleztem el magam egy életre, ugyanabban az évben, s mindkettőt azóta is úgy szeretem mint az elején. Akkor nősültem, amikor az első kocsira ültem. Amikor a munkahelyemre kerültem Ferike voltam, s ma? Feri bácsi lettem..." Mencő Ferenc elmondhatja, hogy bár el­múltak az évek, ő munkahelyén és családjá­ban is mindig szeretettel és odaadással helyt­állt. Október 16-án, azaz hétfon lesz négy év­tizede, hogy első és utolsó munkahelyére belépett. Isten éltesse, élje meg egészségben a nyugdíjaskort, s utána még sok-sok évet bir­tokán, családja és kedvenc állatai között. Sas Eizsébet

Next

/
Thumbnails
Contents