Szekszárdi Vasárnap 1995 (5. évfolyam, 1-34. szám)

1995-06-11 / 23. szám

12 , SZEKSZÁRDI VASARNAP 1995. JÚNIUS 11. A BEK-döntő közelről (I.) Rijkaard és a holland-olasz „összeborulás" Katonáknál járta - talán járja még ma is - az a mondás a remélt kimenő és a többnapos eltávozásokkal kapcsolatosan: „ne örülj előre, csak akkor igaz a dolog, ha már megtörtént, ha már visszaérkeztél". Valahogy így voltam én is az UEFA Bernből érkező faxával május második hetében, melyben az állt, hogy zöld utat kaptam tőlük az ez évi labdarúgó BEK-döntőre. Lefordítottam a német szöveget több tucatszor, szántszándékkal egy „nicht"-et, egy „kein"-t vagy valami tagadásra utaló szószerkezetet kerestem... Nem volt. Álompárosítás Az európai futballtörténelem, milliókat vonzó két klubja az olasz Milán és az Ajax a bécsi fináléban. Már a párosítás is maga az álom. A Bajnokok Ligája négy évtizedes történetében járta mindkét sztáregyüttes a maga útját (a holland csapat Cruyff-al fémjelzett nagy korszaka a hetvenes évek eleje volt, a Milán pedig az elmúlt öt évben írta a képzeletbeli avagy a valóságos nagykönyvébe a legdicsőbb fejezetet: három BEK, két Világkupa, egy Szuper-kupa győzelem), de a fináléban a mostanit megelőzően csak az 1969-es sorozatban találkozott a két csapat. (Madridban a Milán győzött 4-1-re.) Marad-e a helyén az uralkodó, a Berlusconi-társulat, amelyen a kivédhetetlen elöregedés szimptómái a többfrontos menetelés során fel-fel bukkantak vagy visszaül a trónra az újfent milliók kedvencének számító tulipános gárda? Aminek megválaszolására azon a bizonyos szerdai napon negyed tizenegyig kellett várnunk. De nekem, mint újsütetű akkreditáltnak nem ez jelentette az igazi motivációt a bécsi Práter stadionban, hanem az elő- és az utójáték, a körítés. Mi és hogyan történik addig, amíg valaki magasba emeli azt a hétkilónyi színezüst serleget, milyen a lelátó hangulata, milyen a meccs utáni sajtótájékoztatót követően a győztes és a vesztes? Szurkolói összeborulás Bécs, 1995. május 24. tíz óra. Hol van még a félkilences kezdés, de már százával, ezrével érkeznek az olasz és a holland szurkolók. Német szót már alig hallani. Miután diadalittas állapotban jelt adtak magukról a „Máriahilferen", a „Kertneren" és a „Stefansdómon", irány a századvég bécsi hangulatából már semmit vissza nem adó Práter, amely az időközben elhunyt osztrák futball-legenda Ernst HappQl nevét vette fel. A temperamentumos olasz az uralkodó - mármint prózában -, de dalban a hollandok a menők. Az a világ legtermészetesebb dolga, hogy a csapat szerelésének teljes eredeti hasonmásába beöltözve érkezik mindkét tábor. A többnyire felnőttek gyermekies bája, jópofa lezsersége megkapó. Engem a Manchester United szurkolói elitjére emlékeztetnek, akik, a mi nem kis álmélkodásunkat kiváltva ötletes jelmezekben végigénekelték csapatuk pécsi mérkőzését. Pedig ez még csak a próba, mint ahogy csapatuknak, nekik is a majdani előadáson kell összehangolódniuk. A kevésbé civilizáltaknál sincs elkülönülés, nincs egymás, indulatokat kiváltó „leanyázása". Kellemesen csalódom a nemes ellenfélként összeboruló holland és olasz szurkolók láttán, lehet, hogy kissé patetikusan hangzik, de felötlik bennem a sokszor citált hőn óhajtott európai gondolat. No, de tudom, hogy a más esetben ennek a nem jellemző holland és olasz szurkolói összeborulásnak megvannak a speciális okai. Részint azért, mert a két nációnak nincsenek permanensen áthúzódó történelmi vitái, részint pedig azért, mert az olasz szurkolók is tudják, hogy a magát futballnagyhatalommá kinövő Milánt a nevezetes második holland generáció képviselői (Marco Van Basten, Ruud Gullit és Frank Rijkaard indították el ezen az úton. Az Ajaxhoz, az anyaegyesülethez visszatérő Rijkaard a Bécs melletti schwechati repülőtéren -, mert majdnem egy időben landolt osztrák földön a két szupercsapat - valamennyi egykori klubtársával összeölelkezett. Ami roppant nagy hatást kiváltva jelzés: ha az Ajax első számú embere így érez, így viseltetik a soros ellenféllel szemben, akkor... Rejtekhelyen a csapatok A finálé előtt két nappal érkező csapatok a rejtekhelyen. Szigorú őrök vigyázzák a nyugalmukat. Az olaszok a belváros szívében, a hollandok meg a város peremén, a Sachsen Gangban, amely enyhén szólva nem tartozik Bécs legelegánsabb szállodái közé. Ez az Ajax puritánsága? Nem erről lehet szó, sokkal inkább arról, hogy vágytak a nyugalomra, magukkal akartak maradni a nagy előadásig. Mert az esedékes, és mint kiderült be is következő nagy ünnepi bankett színhelyéül már - mint a holland kollégák elárulták - a bécsi Interkontinentált jelölték meg. A ke^ di edzésükre - ekkor még nagy sajn^B tómra nem tartózkodtam az operator kollégával Bécsben - beengedték az írott és az elektronikus sajtót és ha megkérdezték őket, nyilatkozgattak is készségesen. Az olaszok viszont zárt kapukat kértek... S hogy a nemzetközi újságíróhad azért ne háborogjon - egy kötelező sajtótájákoztató erejéig, amelyen kizárólag csak Fabio Capello vezetőedző jelent meg - azért „megnyílta

k"' (Folytatjuk) Bálint György Gyógytestnevelöket képeztek A szekszárdi főiskola újabb missziós szerepe Genetikai okokból, avagy éppen a civilizációs ártalmaknak „köszönhetően" egyre több a testileg hibás, ezáltal normál testnevelésre alkalmatlan gyerek - mind általános, mind pedig középiskolás fokon. Egyre többen kényszerülnek arra, hogy a tornapadon végigücsörögjék a „tornaórákat", legföljebb a felügyelő, a segédeszköz előkészítő -, hordó szerepkörét vállalhatják. Testi deformitások, belgyógyászati, idegrendszeri panaszok garmadája van jelen demonstratív avagy kevésbé látványos módon. Ha az orvos esetleg nem szűri ki a gyereket, vagyis a kötelezően elvégzendő vizsgálatok során sem derül fény a problémára, akkor már a testnevelőn múlik sok minden. Ám az átlag testnevelő nem valószínű, hogy felfedezi a hivalkodó külsőségekben nem jelentkező rejtett problémákat. Persze valahogy, valamikor, valamilyen módon „kibukik" a dolog. Csak az nem mindegy, hogy mikor. Ártunk azzal is, ha az első gyanús jel után kivesszük a sorból a nebulót és maximális mozgásmegvonással ücsörgésre késztetjük. Ártunk azzal - még nagyobbat - ha benthagyjuk a sorban és arra kényszerítjük, mint a többieket... Hát persze, hogy a gyógytestnevelők belépése lenne a megoldás, ha már ilyen satnya, jobb sorsra érdemes ez az új és legújabb generáció. Igen ám, de a gyakorló gyógytestnevelő - a mai igényekhez képest fehér holló ritkaságú. Nehéz ügy. A testnevelés speciális területéről van szó, amely speciális szaktudást igényel. A gyógytestnevelés ügyében persze lépni kell, nem maradhat a retorika szintjén: '96-tól kötelezően megoldandó feladat, a gyerek forgalomból való kivonásával nincs elintézve az ügy. Elő kell keríteni a témához értő gyógytestnevelöket vagy átképezni a normál testnevelőt. De hol? A TF felvevőkapacitása az országos igényekhez képest kicsi, más felsőoktatási intézmények - éppen a téma specifikussága miatt - nemigen vállalkoznak a kiképző szerepére. Kivéve a szekszárdi Illyés Gyula Pedagógiai Főiskolát, amely sokak örömére egyfajta missziós szerepet vállalt magára. Az intézmény tanszéke már a nyolcvanas évek kutatásai során akutnak érezte a problémát, szűkebb, tágabb körben, a téma kiváló ismerőjének, Akoshegyi Istvánné tanszékvezető vezérletével leadta a maga S. O. S. jelzéseit. A süket fülekre találás ellenére, ők már 1987-ben megtették a maguk lépéseit, többek között azzal, hogy a testnevelő szakkollégisták tantervébe ezt nem elhanyagolható módon beépítették. Mára pedig eljutottak oda, hogy kiegészítő diplomát adó egyéves tanfolyamot szerveztek. Amelynek a közeli napokban voltak záróvizsgái és nyolcvaneggyel nőtt a szakemberek száma. Jöttek a hallgatók fáradtságot, költséget nem kímélve - Záhonytól Sopronig, hát ezért az a missziós szerep. Kölcsönös elégedettség. A hallgatók dicsérték azt a nívót, ami ezt az egyéves képzést jellemezte, a tanárok pedig a hallgatók szorgalmát, érdeklődését, empátiáját emelték ki. A tanszékvezető adjunktus a dicséreteket hallva rögtön Eri^r hozzátette: mindez nem jöhetett volna létre, ha a megyei kórházból nem tah nak olyan partnerekre, mint dr. Mód Tamás, dr. Várnai Anna, dr. Kis Eri Adott volt az orvosi háttér, a többit pedig a tanszék - Simonné Christán Anikó főszerep-vállalásával - hozzátette. Azt mondják a szakemberek, siralmas a helyzet. Az iskolás korú gyerekek negyven százalékánál van valami bibi. Aminekjelentős részét nem örökölte, hanem szerezte a nebuló. Azzal, hogy éveken át a hanyag tartás rögződött be nála, amit a szülő a nem éppen tudományos, majd „kiegyenesedik" válasszal nyugtázott. Azzal, hogy az orrával írt hosszú hónapokon át, azzal, hogy a nehéz iskolatáskáját nem hordta hanem vitte, vagy nem úgy hordta ahogy kell. Azzal, hogy a lábbeli változásokra nem reagáltak úgy, ahogy ez a testrész megkívánja, így hoszszú hónapokon át vagy kisebb vagy nagyobb cipőben szenvedett a gyerek. Már megint egy közhely a prevenció. Ami nem igényel különösebb szakértelmet sem a szülőtől, sem a nem testnevelő szakostól. Csak egy kis odafigyelést és máris az a negyven százalék csak húsz lenne. De élek a gyanúperrel, ezen a téren rohanó világunkban nem lesz alapvető változás. Így - a cikk lezárásaként - is - az a tiszte az e témában cikket írónak, hogy felhívja az iskolaigazgatók, önkormányzatok figyelmét: adjanak zöld utat a gyógytestnevelőnek. Az Illyés Gyula Pedagógiai Főiskola szakosító képzésén egy évfolyam vizsgázott a múlt héten. )