Szekszárdi Vasárnap 1995 (5. évfolyam, 1-34. szám)

1995-06-11 / 23. szám

8 , SZEKSZÁRDI VASARNAP 1995. JÚNIUS 11. Szekszárdi történetek Vakáció Mi is vártuk annak idején, gondolom, apáink ugyanígy voltak, a maiak pedig, akiket látok, szintén alig várják, hogy vége legyen. Mármint az iskolának, no nem örökre, mert valahogy bármennyire nem szerettük az iskolába járást, mégis valahogy úgy voltunk a nyári szünettel, hogy két hónap után elkezdett valahogy hiányozni. Persze ez nem tartott sokáig, talán csak pár napig és elkezdtük utálni az új évet is... De maradjunk még a mánál, a tanév végénél, a nyári szünet kezdeténél. A Garay téri fiúiskola manapság valahogy kicsinek tűnik, de akkor, amikor még padjait koptattuk, akkor valahogy nagy volt. Különösképpen nagy volt az udvar, a tornaterem előtt álló lépcsőfeljárat. Itt, ennek a tetején gyülekezett a tanári kar, meg az éppen soros igazgató, hogy elmondják részünkre a nyárra szóló intelmeket. A sok-sok fiú szépen, illedelmesen végighallgatta a beszédet, aztán futás, ahogy csak lehet, bele a nyárba. Akinek volt egy forintja, az természetesen forintos fagylaltot vett a Petényi cukrászdában, a Kölcsey utca sarkán, a Sétakertnél, de akinek csak ötven fillérje volt, az azért a kevéskéért is kapott egy adagot, persze ez az adag kisebb volt, bizonyára fele az egyforintos adagnak, de ehhez természetesen volt egy kisebb fagylaltoskanál. Ez volt az ünneplés az évzáró után, aztán mindenki ment a maga útjára. Egy-két gyerekre emlékezem, akik a nyarat, az egész nyarat a Balaton mellett töltötték, de ez tényleg ritkaság volt. A többség ment a strandra, meg a Csörge-tóra. De a parasztgyerekek, azok nyáron természetesen dolgoztak otthon a családban. Nagyobbacska koromban én is dolgoztam, főleg kőművesek mellett, de még kicsik voltunk, addig csak a játék maradt számunkra, meg egy héten kétszer meg kellett fogni a kiskocsink rúdját és elmentünk vele szépen a Béla térre, főleg a nagymamámmal. A piac a Béla téren volt a templom körül, pontosabban annak egyik oldalán, a városháza felöl. Akkor úgy mondták, városháza. Nem polgármesteri hivatal, mert szerintem az nem a polgármesteré, hanem a városé, a város egész lakosságáé! A piac ma már nincs itt, van neki új helye. Tán az unokáknak sem kell a piacra járni annyit, habár az nem volt rossz. Tudtuk az árakat. Ma is emlékezem egy-kettőre. Egy ' család nagyon szerényen megélt pár száz forintos fizetésből, én kétszázra emlékezem a mi családunkban. Ma ezért egy kiló krumplit adnak. -tükeSzent István és a macskacápa Magyar csatahajó az Adria mélyén A közelmúltban sokat hallhattunk, olvashattunk a magyar búvárok adriai sikereiről. A májusi expedíció alkalmával már másodszor sikerült megközelíteni a magyar haditengerészet legnagyobb hadihajóját, a 65 méter mély hullámsírban pihenő Szent Istvánt. A mai köztudatból lassan teljesen kikopik, hogy valaha nemcsak tengerpartunk, de saját hadiflottánk is volt. Trabant nevű, 1890-ben épült torpedórombolónk mellett még 16 másik magyar nevű csatahajó harcolt az első világháborúban. Legnagyobb hajónk, a Danubius Hajógyárban készített, 151 m hosszú, 20 000 tonnás Szent István 1918. június 10-én süllyedt el. E hajó érdekessége volt méretein túl, hogy számos, azóta is bevált technikai megoldást itt alkalmaztak először. A négy ágyútorony emeletes elrendezésének köszönhetően például 18 km távolságra egyszerre 12 csőből 5,4 tonna lövedéket zúdíthattak. A szárazdokkban fából megépített, s a vízreeresztés után páncéllemezzel borított hatalmas test a vízen könnyedén, 21 csomós rekordsebességgel siklott. Gyorsasága, nagy tűzereje miatt az Antant legnagyobb hajói is kitértek előle. Nem így az a kis olasz hajó, amely a Premudák mellett lesett az ottrontói blokád szétzúzására igyekvő Szent Istvánra. Az inkább nagyobb csónakhoz, mint hadihajóhoz hasonló olasz torpedóvető az éjszakai sötétséget kihasználva a magyar hajórajba ékelődött, 400 méterről elindította oldalához kötözött torpedóit, majd eliszkolt. A magyar csatahajót ért két találat egymás melletti léke egybeszakadt, s a hatalmas lyukat nem fedte le egyetlen lékponyva sem. A legénység zöme elhagyta a fedélzetet, a fűtők azonban, akik az utolsó pillanatig dolgoztak a hajó gyomrában, hogy működtetni tudják a szivattyúkat, mindannyian odavesztek. A végsőkig kitartó 89 ember a hajóval együtt szállt a mélybe. Az olasz torpedóvető gyorsnaszád parancsnoka tettéért a legmagasabb olasz katonai kitüntetést kapta, s Mussolinijavaslatára az 1930-as évektől erre az eseményre emlékezve június 10ét az olaszok a tengeri győzelem napjaként ünneplik. Ez nem kis fricska volt akkor a szövetséges Horthy kormányzónak, a Szent István tengernagyának... A háború utáni békediktátumok tengeri flottánkat is megszüntették, a hadihajókat hadizsákmánynak tekintették. Csak a tengerfenéken pihenő roncsok tarthatók sajátunknak jogilag a mai napig. Kiemelésükre, múzeumba illő fegyverzetük megmentésére sajnos aligha lesz pénz. A búvárok a megtalált magyar vezérhajóról legalább azokat a műtárgyakat szeretnék felhozni, amelyek önmagukban is jelentős értéket képviselnek, fontos kortörténeti dokumentumok. A hajó admirálisszalonjában lévő Szent István-domborművet, a Vajk megkeresztelését ábrázoló szárnyas oltár üvegre festett képeit. Bár a hajózászló közepébe varrt eredeti '48-as zászló textiljét a sós víz már valószínűleg szétmarta, még menthető volna az ezüstszegekkel kivert tiszafa zászlórúd maradványa, melynek a csúcsát díszítő lándzsahegyen egy igazgyöngy volt. A tenger élővilága az elmúlt évtizedek alatt magába fogadta az egykori cirkálót. Á visszatérő búvárokat a hajón ismerősök köszöntik. Az első expedíció emlékére elhelyezett bronztáblán a területét őrző sziklahal él, amely a betolakodók elűzése után mindig visszatér helyére. A fejjel lefelé fordult roncs körül egy macskacápa cirkál, az egyik lövegből pedig hatalmas angolna dugja ki fejét, ha a búvárok csemegével kínálják. Méretei azonban eltörpülnej^a szalon félhomályában először csak^Pr rékvastagságú, imbolygó kötélnek tűnő angolnáé mellett, amely a felhozni kívánt műtárgyakat őrzi. Csak remélhetjük, hogy szolgálata szeptemberben lejár, s a továbbiakban magyar múzeumok őrizhetik majd a felhozott értékeket. A tervek szerint ennek az újabb, harmadik expedíciónak szekszárdi résztvevője is lesz. SZABÓ GÉZA „Színházi mesterségek" címmel kiállítás nyílik június 14-én a Német Színházban és a Művészetek Házában. Felvételünk a Német Színház Bölcs Nathan című évadzáró előadásán készült. 5 éves a SOOferS Ünnepeljen velünk! AJANDEK EGY ÜVEG PEZSGŐ minden kedves vásárlónknak, minden 5000 Ft-os vásárlással, június hónapban! CáWtfotfC Mert: mi jobban szeretjeik a vevőinket! Mi továbbra is azon leszünk, hogy nálunk kapja a LEGJOBB MINŐSÉGET és az ÉRTÉKET, a LEGBARÁTSÁGOSABB KISZOLGÁLÁST! Szekszárd. Széchenyi u. 55.