Szekszárdi Vasárnap 1995 (5. évfolyam, 1-34. szám)

1995-05-14 / 19. szám

, SZEKSZÁRDI 8 VASARNAP 1995. MÁJUS 14. Az ember mi mindennel próbálko­zott, hogy a madarak nyomába sze­gődjön. Magaslatra kapaszkodott, ma­ga szerkesztette szárnyakkal csapko­dott, hogy megcáfolja a gravitációt és a levegőben maradjon. De hol vagyunk már a Leonardo da Vinci által szer­kesztett repülő alkalmatosságtól? A felfedező szellem, a kalandvá­gyás azért nem halt ki. Tóth Zoltán ej­tőernyős például a repülőgép szárnyá­ra kapaszkodott fel, úgy élvezte a repü­lés örömét, majd kellő magasságba emelkedve ejtőernyővel ért földet. Hasonlóképpen végződött az a pro­dukciója, amikor egy drótkötéllel emelte egy helikopter a magasba és mint azt az izgalmas krimik üldözéses jelenetében látja a néző, levegőben tette meg lélegzetelállító útját. Besse­nyei Péter világbajnok motoros műre­pülő gépével rajzolt fantasztikus vona­lakat az égre, hihetetlen felkészültség­gel irányította a gépmadarat. Az elmúlt héten szombaton repü­lős napot tartottak az őcsényi repté­ren, ahol kicsit megérintette a bá­mészkodót is ennek a szenvedélynek a szele. Figyelemfelkeltésnek is szán­ták a szervezők ezt az alkalmat, hiszen mint arról lapunk múlt heti számában olvashattak, kusza tulajdonjogi és bi­zonytalan anyagi helyzetben van a re­pülőtér, megmentése feszítő kérdés. Pénzt persze manapság nem könnyű találni, még jó és megtérülő célra sem. Nem csodálkozhattak a repülősök azon, hogy az izgalmas program elle­nére a tavalyinál jóval kevesebben lá­togattak ki Ocsénybe. Repülőnap azért volt, nem is akár­milyen. -tzs­Fotó: -kafi­Babits CS-vel Cédulákat dobálgatnak a posta­ládámba, hogy menjek ide, valami szenzációs árubemutatóra várnak, oda, mert hallatlanul olcsón vehetek magamnak tornacipőt, alsónadrá­got, vagy mit tudom én mit. Ezeket, tiszteletteljes sajnálkozás­sal a szemétkosárba szoktam dobni. A minap viszont találtam egyet, amin megakadt a szemem. A hely­szint ugyanis úgy stemplizték rá a cé­dulára, s a lila bélyegzöfestékes fel­irat úgy szólt, az árusítás Szekszár­don, a Babits Művelődési Házban történik. Csakhogy, nem így írtáM hanem, hogy BABICS, a végén CS­vei. Lehet, már szekszárdivá lett lel­kem lobbant túl nagy haragra, hogy Babits városában a költő nevét bun­kó módon nem tudják leírni, de az ju­tott eszembe, hogy annak idején Krisztus Jeruzsálem templomából kiűzte bizony a kufárokat. Most feledve azt, hogy az új vállal­kozók bő kilencven százaléka úgy ir­tózik a tisztes ipartól, mint ördög a tömjénfüsttől, legtöbben a kereske­désből akarnak, méghozzá gyorsan, meggazdagodni, és leszámítva azt is, hogy gyakorta originál bóvlit sózná­nak a nyakunkba, az ilyen sokszoro­sított műveletlenséget már egymagá­ban felháborítónak tartom. Igazándiból az is meglepő, hogy A művelődési központ átalakul sza* tócsbolttá, de ismerve gazdasági gondjait, talán ez most, átmenetileg elviselhető. Bár félő, ha ez így megy, holnap már az Operaház előcsarno­kában is exportból visszamaradt kombinékat árulnak félpénzért. Szekszárd pár évtizede már ismét büszke, hogy Babits Mihály itt látta meg a napvilágot, így érthetetlen, hogy épp a költő nevét viselő intéz­ménybe engedjenek olyan kufárokat, akik még a nevét sem tudják leírni. Dohogásomra egy tanár ismerő­söm szomorúan mondta: sajnos, vál­tozik a világ. A mai diákok nem kis része képtelen hibátlanul leírni pél­dául Kossuth Lajos, Kölcsey Ferenc és bizony Babits Mihály nevét. Vi­szont, s ez az, ami mutatja, mi is a hi­ba, a tegnap feltűnt és holnap már a feledés homályába merülő ilyen­olyan együttesekét hibátlanul írják. - sz I -

Next

/
Thumbnails
Contents