Szekszárdi Vasárnap 1995 (5. évfolyam, 1-34. szám)

1995-04-16 / 15. szám

1995. ÁPRILIS 16. , SZEKSZÁRDI VASARNAP 13 Dr. Vadas Ferenc: Á „Mits" 25 éve Őfelsége II. Erzsébet főnemesi ran­gú kultuszminisztere hitvese és a brit nagykövet társaságában jött hozzánk a mi művelődési miniszterünk vendége­ként. Az ilyen vendégeket a megye párt- és állami vezetői szokták fogadni, ma sem tudom, mi oknál fogva maradt rám a vendéglátás. Előzetesen „kioktatást" kaptam arra nézve, hogy miként fogadjam, hogyan invitáljam ebédre őket a Gemenc Szál­ló vadásztermébe; hova ültessem a mi­nisztert, a tolmácsot és a nagykövet urat. Tanulékony lévén, igyekeztem mindennek eleget tenni, kérdéseikre legjobb tudásom szerint válaszolni. Sajnos, vadászati ügyekben járatlan va­gyok. Nem úgy a jobbomon ülő arisz­tokrata hölgy, aki már azt is furcsállot­ta, hogy a híres gemenci rezervátum mellett élek és nem vadászom. Ez még csak hagyján! De, hogy aki minisztert és nagykövetet lát vendégül, az egy va­dászatot sem tud elintézni, szinte ért­hetetlennek tűnt annak számára, aki a szigetország legmagasabb köreiből ér­kezett Szekszárdra. Ebéd közben a minisztert a vadászat különösebben nem érdekelte, de ami­kor nem tudom hányadik fogásnál a pincérek szarvashússal szolgáltak, hoz­zám fordulva kérdezte: tudom-e, hogy melyik angol király rendelkezett arról, hogy a királyi család által elejtett va­dakból a király miniszterei is részesed­nek? ' - Több mindent ismerek az angol történelemből - válaszoltam bátortala­nul, de erről a középkori rendelkezés­ről nem olvastam. - Nem a vizsgáztatás szándékával tettem fel a kérdést, nyugtatott meg a miniszter, csupán az itteni finom szar­vashús juttatja eszembe, hogy én még a királyi család tagjai által elejtett vadból sohasem ettem. - Egyébként a miniszter és hitvese rendkívül érdeklődőek és kedvesek voltak, mindent megnéztek a művelő­dési házban, elutazván arról sem feled­keztek meg, hogy megköszönjék a ven­déglátást. Emléküket és kedves levelüketma is őrzöm. Nebuló született Nem min­dennapi él­mény egy olyan suliboltban vásárolni, amely egyben játékvár. Itt mindenhez hozzá lehet nyúlni, megtapogatni, kipróbál­ni és nem elsősorban a szülőknek, hanem a gyermekeknek lehet néze­lődni, válogatni. Nekik készült a Nebuló Sulibolt Szekszárdon, az Arany János utcában. Kovács Zsuzsan­na pedagógus fogadja itt a gyermekeket, segít a vásárlásban és várjka a különböző programokra az aprókat és nagyobbakat Legutóbb például a Gyermekek Házában közel száznegyvenen festettek, ragasztot­tak, rajzoltak húsvéd tojásokat, próbálták ki ügyességüket és tölöttek el egy kellemes délelőttöt a Nebulóval. Hogy miért éppen ez a „csintalan" elnevezés? Cseh Ilona, a Cseh és Fia Bt. ügyveze­tője, a bolt tulajdonosa úgy fogalmazta meg: egy olyan üzletet szeretett volna, ahol a gyerekek érzik, hogy értük van, az övék, és nem csupán az eminensek, hanem azok is, akiknek az iskolai sze­replés kevesebb sikert ad. A Nebuló rendezvényein, most éppen egy nagy­szabású gyermeknapi programra ké­szülnek, mindenki megmutathatja miben jó, tud többet, mint társai. Vagy egyszerűen csak jól érezheti magát képzett szakember segítségével. A nagycsoportos óvodás korosztálytól a középiskolásokig szeretnék maguk­hoz szoktatni a gyerekeket, törzsvá-' sárlói igazoló kártyával, névre szóló meghívókkal, levelekkel. Ennek csak első állomása volt a húsvét előtti ak­ció. A Nebuló segíti ezentúl a Szek­szárdi Vasárnap Gyermekkert rovatá­nak megjelenését, közös akciókról, rejt­vényekről olvashatnak majd kisebbek és nagyobbacskák a rovat hasábjain. A helyes megfejtőknek, szerencséseknek pedig jutalom jár. Figyelje mindenki a Nebuló-Gyermekkertet, már jövő héten indul a közös játék! Viki matekra készült, de nyelvtanra tévedt Brácsázik és Hobót szereti Daróczy Viktória az l-es iskola tanulója, színötösés kiváló mate­matikus, de nem az a tipikus „eminens diák"... - Úgy tudom, egy versenyen ismét tovább öregbítetted a: l-es is­kola jó hírét, bár kissé kalandosan... - Igen, részt vettem a Galántán megrendezett tanulmányi ver­senyen, ahol a szekszárdi, az erdélyi és a vajdasági általános isko­lák felsőtagozatosai mérték össze tudásukat matematikából, fi­zikából, irodalomból, nyelvhelyességi és szépkiejtési feladatok­ból, vers-és prózamondásból. Én matekból indultam és szép kiejtésből, de véletlenül nyelvtanra mentem be. Végül kiderült, hogy érdemes volt eltévesztenem az ajtót, hiszen negyedik he­lyezést értem el. - Pedig nem is erre készültél, mégis sikerült. Tavaly második let­tél ugyanezen a versenyen szép kiejtésből, talán olyan pályára ké­szülsz ami kapcsolódik ezekhez a tárgyakhoz? - Még nem tudom, de már fölvettek a Garay gimnáziumba. Eleinte fogorvosnak szerettem volna tanulni, most inkább az építész szakma tetszik. A gimnázium végéig még változhat az el­képzelésem. - A kitűnő bizonyítványok mellett mire marad időd? - Éppen brácsázni tanulok, ez egy kicsivel mélyebb hangzású hangszer, mint a hegedű. Aki nem ismeri, gyakran összetéveszti így hallás után a bőgő­vel. Táncoltam a Bartina Néptáncegyüttesben és angolra is jár­tam, de a sok tanulnivaló miatt abbahagytam. Szeretem a bicikli­zést, és a brácsa mellett a Hobót is szívesen hallgatom. - Nem lehet könnyű mindig kitűnőnek lenni... - Hát, azért egyszer becsúszott egy hármas németből, a mel­léknév ragozásából, de szerintem csak úgy érdemes mindent megtanulni, ha maximálisan jók az eredményeim. - Sok sikert hozzá! - kom ­Kádár János 1971 szeptemberének végén érkezett Szekszárdra. Program­jába a művelődési ház megtekintését is beikatatták. A tervezettnél valamivel korábban érkezett, ezért javasoltam neki konyakbontás közben (előzetesen felhívták a figyelmemet, Lánchíd-ko­nyak a kedvenc itala), hogy változtas­sunk a programon, egy kis kitérőt téve először a mozit nézzük meg, aztán a művelődési házi részt, addigra a mun­kaidő is a végére jár, megérkeznek a klubok, szakkörök és a művészeti cso­portok tagjai. Javaslatomat a magas vendég első szóra elfogadta, de a me­gyei első titkár nem hagyta jóvá. Hajt­hatatlanságát látva, őt kívántam meg­győzni, mire Kádár János az alábbiak­kal vágott közbe: - „Vadas elvtárs! Fogadjon el tőlem egy tanácsot. Ha maga ellentmondani akar, akkor nekem mondjon ellent, mert én elmegyek, de az elsőtitkár, a K. Papp az itt marad, s akkor jaj magá­nak!" - Tréfának szánta, vagy komolyan gondolta? Mindenesetre bölcsen fo­galmazta. Ami a következményeket illeti az el­ső titkár többször is felidézte jelenlé­temben a történetet pesti vendégeinek, és egy-egy mondattal azt is odavetette, hogy azért az igazgató még mindig a helyén van. MŰVÉSZETI ÉS MŰVELŐDÉSI CSOPORTOK A mi kis Tolnánk az ország egyik leg­színesebb megyéje. Táncos lábú, ének­lő ajkú, szövő, hímző, s tojásfestő, fara­gáshoz értő asszonyok és férfiak lakják, szép számmal. Kimeríthetetlen és tisz­ta forrás ez a táj, amelyből a néptáncos Szabadi Mihály, a népi iparművész Né­meth Pálné és a fotós-filmes Kiss Ist­ván is merített. Szabadi Mihály, aki a szó szoros ér­telmében beleszületett a népművé­szetbe, a gyűjtött anyagot úgy stilizálta, hogy Bogyiszlói táncok-bm, a Tolnai sz­vit-ben és a többi Thész-Szabadi-mű­ben dal, zene, tánc és viselet hitelesnek maradva erősítse egymást. A színek, hangok és mozdulatok harmóniája le­hetett az egyik oka, a jeles koreográfiai teljesítménynek és az együttes tagjai­nak tánctudása mellett, hogy együtte­sünk a francia Royantól az orosz Tam­bovig, a fél Európán át mindenütt si­kert aratott. Veres Péter mondta nekem egyszer: „fiam, ti nem is tudjátok, hogy a ti sár­közi hímzéseitekben meg szőtteseitek­ben költészet szunnyad". Kolléganőm, Németh Pálné nagyon jól tudta, hogy milyen értékeket és titkokat rejt a díszí­tőművészet. Ezért gyűjtötte, rajzolta és rajzoltatta szakkörének és stúdiójának tagjaival a még fellelhető hímzésmin­tákat Kölesden, a Kapós mentén, Vár­alján, a székely és sváb etnikumokban, valamint a többi helységben, hogy az­tán jól szerkesztett kötetekben adhassa tovább a népművészet e fajtája iránt ér­deklődő fürge ujjú hölgyeknek azzal a kimondott szándékkal, hogy a minták alapján készült kézimunkákkal ottho­naikat és ruhájukat díszítsék. (folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents