Szekszárdi Vasárnap 1995 (5. évfolyam, 1-34. szám)
1995-04-16 / 15. szám
1995. ÁPRILIS 16. , SZEKSZÁRDI VASARNAP 13 Dr. Vadas Ferenc: Á „Mits" 25 éve Őfelsége II. Erzsébet főnemesi rangú kultuszminisztere hitvese és a brit nagykövet társaságában jött hozzánk a mi művelődési miniszterünk vendégeként. Az ilyen vendégeket a megye párt- és állami vezetői szokták fogadni, ma sem tudom, mi oknál fogva maradt rám a vendéglátás. Előzetesen „kioktatást" kaptam arra nézve, hogy miként fogadjam, hogyan invitáljam ebédre őket a Gemenc Szálló vadásztermébe; hova ültessem a minisztert, a tolmácsot és a nagykövet urat. Tanulékony lévén, igyekeztem mindennek eleget tenni, kérdéseikre legjobb tudásom szerint válaszolni. Sajnos, vadászati ügyekben járatlan vagyok. Nem úgy a jobbomon ülő arisztokrata hölgy, aki már azt is furcsállotta, hogy a híres gemenci rezervátum mellett élek és nem vadászom. Ez még csak hagyján! De, hogy aki minisztert és nagykövetet lát vendégül, az egy vadászatot sem tud elintézni, szinte érthetetlennek tűnt annak számára, aki a szigetország legmagasabb köreiből érkezett Szekszárdra. Ebéd közben a minisztert a vadászat különösebben nem érdekelte, de amikor nem tudom hányadik fogásnál a pincérek szarvashússal szolgáltak, hozzám fordulva kérdezte: tudom-e, hogy melyik angol király rendelkezett arról, hogy a királyi család által elejtett vadakból a király miniszterei is részesednek? ' - Több mindent ismerek az angol történelemből - válaszoltam bátortalanul, de erről a középkori rendelkezésről nem olvastam. - Nem a vizsgáztatás szándékával tettem fel a kérdést, nyugtatott meg a miniszter, csupán az itteni finom szarvashús juttatja eszembe, hogy én még a királyi család tagjai által elejtett vadból sohasem ettem. - Egyébként a miniszter és hitvese rendkívül érdeklődőek és kedvesek voltak, mindent megnéztek a művelődési házban, elutazván arról sem feledkeztek meg, hogy megköszönjék a vendéglátást. Emléküket és kedves levelüketma is őrzöm. Nebuló született Nem mindennapi élmény egy olyan suliboltban vásárolni, amely egyben játékvár. Itt mindenhez hozzá lehet nyúlni, megtapogatni, kipróbálni és nem elsősorban a szülőknek, hanem a gyermekeknek lehet nézelődni, válogatni. Nekik készült a Nebuló Sulibolt Szekszárdon, az Arany János utcában. Kovács Zsuzsanna pedagógus fogadja itt a gyermekeket, segít a vásárlásban és várjka a különböző programokra az aprókat és nagyobbakat Legutóbb például a Gyermekek Házában közel száznegyvenen festettek, ragasztottak, rajzoltak húsvéd tojásokat, próbálták ki ügyességüket és tölöttek el egy kellemes délelőttöt a Nebulóval. Hogy miért éppen ez a „csintalan" elnevezés? Cseh Ilona, a Cseh és Fia Bt. ügyvezetője, a bolt tulajdonosa úgy fogalmazta meg: egy olyan üzletet szeretett volna, ahol a gyerekek érzik, hogy értük van, az övék, és nem csupán az eminensek, hanem azok is, akiknek az iskolai szereplés kevesebb sikert ad. A Nebuló rendezvényein, most éppen egy nagyszabású gyermeknapi programra készülnek, mindenki megmutathatja miben jó, tud többet, mint társai. Vagy egyszerűen csak jól érezheti magát képzett szakember segítségével. A nagycsoportos óvodás korosztálytól a középiskolásokig szeretnék magukhoz szoktatni a gyerekeket, törzsvá-' sárlói igazoló kártyával, névre szóló meghívókkal, levelekkel. Ennek csak első állomása volt a húsvét előtti akció. A Nebuló segíti ezentúl a Szekszárdi Vasárnap Gyermekkert rovatának megjelenését, közös akciókról, rejtvényekről olvashatnak majd kisebbek és nagyobbacskák a rovat hasábjain. A helyes megfejtőknek, szerencséseknek pedig jutalom jár. Figyelje mindenki a Nebuló-Gyermekkertet, már jövő héten indul a közös játék! Viki matekra készült, de nyelvtanra tévedt Brácsázik és Hobót szereti Daróczy Viktória az l-es iskola tanulója, színötösés kiváló matematikus, de nem az a tipikus „eminens diák"... - Úgy tudom, egy versenyen ismét tovább öregbítetted a: l-es iskola jó hírét, bár kissé kalandosan... - Igen, részt vettem a Galántán megrendezett tanulmányi versenyen, ahol a szekszárdi, az erdélyi és a vajdasági általános iskolák felsőtagozatosai mérték össze tudásukat matematikából, fizikából, irodalomból, nyelvhelyességi és szépkiejtési feladatokból, vers-és prózamondásból. Én matekból indultam és szép kiejtésből, de véletlenül nyelvtanra mentem be. Végül kiderült, hogy érdemes volt eltévesztenem az ajtót, hiszen negyedik helyezést értem el. - Pedig nem is erre készültél, mégis sikerült. Tavaly második lettél ugyanezen a versenyen szép kiejtésből, talán olyan pályára készülsz ami kapcsolódik ezekhez a tárgyakhoz? - Még nem tudom, de már fölvettek a Garay gimnáziumba. Eleinte fogorvosnak szerettem volna tanulni, most inkább az építész szakma tetszik. A gimnázium végéig még változhat az elképzelésem. - A kitűnő bizonyítványok mellett mire marad időd? - Éppen brácsázni tanulok, ez egy kicsivel mélyebb hangzású hangszer, mint a hegedű. Aki nem ismeri, gyakran összetéveszti így hallás után a bőgővel. Táncoltam a Bartina Néptáncegyüttesben és angolra is jártam, de a sok tanulnivaló miatt abbahagytam. Szeretem a biciklizést, és a brácsa mellett a Hobót is szívesen hallgatom. - Nem lehet könnyű mindig kitűnőnek lenni... - Hát, azért egyszer becsúszott egy hármas németből, a melléknév ragozásából, de szerintem csak úgy érdemes mindent megtanulni, ha maximálisan jók az eredményeim. - Sok sikert hozzá! - kom Kádár János 1971 szeptemberének végén érkezett Szekszárdra. Programjába a művelődési ház megtekintését is beikatatták. A tervezettnél valamivel korábban érkezett, ezért javasoltam neki konyakbontás közben (előzetesen felhívták a figyelmemet, Lánchíd-konyak a kedvenc itala), hogy változtassunk a programon, egy kis kitérőt téve először a mozit nézzük meg, aztán a művelődési házi részt, addigra a munkaidő is a végére jár, megérkeznek a klubok, szakkörök és a művészeti csoportok tagjai. Javaslatomat a magas vendég első szóra elfogadta, de a megyei első titkár nem hagyta jóvá. Hajthatatlanságát látva, őt kívántam meggyőzni, mire Kádár János az alábbiakkal vágott közbe: - „Vadas elvtárs! Fogadjon el tőlem egy tanácsot. Ha maga ellentmondani akar, akkor nekem mondjon ellent, mert én elmegyek, de az elsőtitkár, a K. Papp az itt marad, s akkor jaj magának!" - Tréfának szánta, vagy komolyan gondolta? Mindenesetre bölcsen fogalmazta. Ami a következményeket illeti az első titkár többször is felidézte jelenlétemben a történetet pesti vendégeinek, és egy-egy mondattal azt is odavetette, hogy azért az igazgató még mindig a helyén van. MŰVÉSZETI ÉS MŰVELŐDÉSI CSOPORTOK A mi kis Tolnánk az ország egyik legszínesebb megyéje. Táncos lábú, éneklő ajkú, szövő, hímző, s tojásfestő, faragáshoz értő asszonyok és férfiak lakják, szép számmal. Kimeríthetetlen és tiszta forrás ez a táj, amelyből a néptáncos Szabadi Mihály, a népi iparművész Németh Pálné és a fotós-filmes Kiss István is merített. Szabadi Mihály, aki a szó szoros értelmében beleszületett a népművészetbe, a gyűjtött anyagot úgy stilizálta, hogy Bogyiszlói táncok-bm, a Tolnai szvit-ben és a többi Thész-Szabadi-műben dal, zene, tánc és viselet hitelesnek maradva erősítse egymást. A színek, hangok és mozdulatok harmóniája lehetett az egyik oka, a jeles koreográfiai teljesítménynek és az együttes tagjainak tánctudása mellett, hogy együttesünk a francia Royantól az orosz Tambovig, a fél Európán át mindenütt sikert aratott. Veres Péter mondta nekem egyszer: „fiam, ti nem is tudjátok, hogy a ti sárközi hímzéseitekben meg szőtteseitekben költészet szunnyad". Kolléganőm, Németh Pálné nagyon jól tudta, hogy milyen értékeket és titkokat rejt a díszítőművészet. Ezért gyűjtötte, rajzolta és rajzoltatta szakkörének és stúdiójának tagjaival a még fellelhető hímzésmintákat Kölesden, a Kapós mentén, Váralján, a székely és sváb etnikumokban, valamint a többi helységben, hogy aztán jól szerkesztett kötetekben adhassa tovább a népművészet e fajtája iránt érdeklődő fürge ujjú hölgyeknek azzal a kimondott szándékkal, hogy a minták alapján készült kézimunkákkal otthonaikat és ruhájukat díszítsék. (folytatjuk)