Szekszárdi Vasárnap 1995 (5. évfolyam, 1-34. szám)

1995-03-12 / 10. szám

10 1995. MÁRCIUS 3. „ SZEKSZÁRDI VASARNAP Olyan hihetetlen, hogy az csak az életben történhetett meg. Eördögh Attila, a szekszárdi fiú furcsa, kalandos pályát futott be, ma Hollywood egyik ismert filmes-műszaki embere. Korosztálya, a mai ötvenesek jól ismerik Szekszárdon együtt ugráltak ki a Garay iskola ablakából, ma Los Angeles-i lakása nyitva áll előttünk... Hazakívánkozik. Már a bútorait is kiválasztotta végleges otthonába, felesége, Kozma Mária szülőfalujába szállíttatta, Kakasdra. Ha lejár a szerződése, ide tér vissza. Hollywoodban Kakasáról álmodik zekszárdon születtem és a kisváros olyan, mint egy nagy család. Emlékek, személyek, nevek kötnek. Együtt kézilabdáztam a valamikori nagy csapatban, Ambrus Péter volt az edző, az az ember, akinek egyenesen a szemébe lehetett nézni. Ott játszott Cseh Gabi, Kinczli Pista, Csirzó Anti, Hepp Zoli, és a Rosta ... doktor. Aztán a sors úgy hozta, hogy Székesfehérvárra kerültem a Videotonhoz, gépipari technikummal a műszaki fejlesztés tanulmányozására Moszkvába küldtek, a hadirepülőgépek adóvevőjét, az akkor kifejlesztett új konstrukciót ismerhettem meg. A Videotonnál a hadiüzem vezetője lettem. - Ez akárhogy is nézzük, nem egy nyugat, ráadásul a filmvilág felé vezető karrier... - Még fokozni is tudom, a Marxista-Leninista Esti Egyetem első évét is befejeztem, amikor percek alatt megváltozott az életem. - Mi történt akkor? - Grósz Károly volt abban az időben, 1974ben a megyei pártbizottság első titkára. Egy vadászat után a sleppjével betért Fehérvár elegáns szórakozóhelyére és ittas állapotban inzultálni kezdte a barátnőmet, akivel együtt ültünk a szomszéd asztalnál. Hiába figyelmeztettem, a lány haját húzgálta. Odamentem és... behúztam egyet neki, elesett, csúnyán megütötte magát, vér... pánik, akkor figyelmeztetett egyjó barátom, a bár főnöke, hogy azonnal menjek. Az útlevelem, kézitáskám vettem magamhoz, és a délelőtt induló Wiener Walzerrel Bécsbe mentem. A hírek persze utánam jöttek, Grósznak nagyobb baja nem lett, én viszont ettől kezdve hárommilliót sikkasztottam az újságokban megjelentetett híradások szerint. Ebből persze egy szó sem volt igaz, sőt később a lágerbe is utánam telefonáltak a rendőrség üzenetével, hogy téijek haza, nem lesz bántódásom. De ebben nem hittem. - Volt ismerőse, egyáltalán, hogy boldogult a vadidegenben? Közös vacsora a szekszárdi barátokkal egy kitiínö japán étteremben - Senkit nem ismertem, egy kicsit beszéltem németül. Az akkor még NSZK-ba, Nürnbergbe váltottam jegyet, onnan hat kilométerre fekszik Zindorf, a menekülttáborban kértem politikai menedéket. Meglepően gyorsan, három hónap alatt kaptam menedékjogot, meghatározatlan ideig. A lágerből szereztek munkát számomra, a kölni Deutsche Welle szerkesztőségben, ott dolgoztam és beiskoláztak tv-filmszakra, amit 1978-ban fejeztem be. - Ilyen sima és zökkenőmentes volt a váltás, beilleszkedés? És utólag egyszer sem bánta meg a lépését? - Rákényszerített az élet, persze utólag talán másként cselekednék. A kezdeti négy-öt év kegyetlen és nehéz volt, senki nem látta, amikor a fal felé fordulva sírtam. De ez az alaptermészetem, hirtelen vagyok, viszont soha nem hajtom meg a fejem az üres tekintély előtt... Aztán múltak az évek, a Geothe Intézet, felsőfokú nyelvvizsga és bejártam a skandináv államokat, Spanyolországot, Marokkót, Kenyát, szélesedett a látóköröm, megismerhettem azt a modern technikát, ami akkor még Magyarországon nem létezett. Ez a filmszakmában sokat jelentett. - Megtanulta a nyelvet, beilleszkedett Németországban, hogyan kötött ki Hollywoodban? - Egyik napról a másikrajött az ötlet: Los Angeles a film hazája, miért ne mennék át? Húsz órákat dolgozom, mindent felteszek erre a lapra, miért ne próbálnám meg? Összepakoltam, átrepültem. Los Angelesbe 1978. december 22én érkeztem. Leszálltam és körülnéztem, merre menjek? Angolul nem beszéltem, de szerencsém volt, akit megszólítottam nemcsak megértett, de az ott élő magyarokhoz irányított. Megérkezésem után két nappal munkát kerestem, filmvágóként kezdtem. Egy év után szerencsém összehozott Vilmos Zsigmonddal, az Oszkár-díjas filmoperatőrrel, maga mellé vett, és tíz éven át az irányítása alatt dolgoztam. - Mit csinál egy műszaki ember a film világában? (Folytatás a 8. oldalon.)