Szekszárdi Vasárnap 1995 (5. évfolyam, 1-34. szám)

1995-02-26 / 8. szám

1995. FEBRUÁR 26. , SZEKSZÁRDI VAMRNAP A bevallások 40°/o-a hibás... Az adóbevallások időszakát él­jük, az egyikfajtát már be kellett ad­ni a hónap közepén, a másiknak március 20. a határideje. Milyenek ezek a „vallomásaink"? A kérdést dr. Bíró Zoltánnak, az APEH Tolna megyei igazgatójának tettem fel. - Az egyéni vállalkozóknak feb­ruár 15-ig kellett, illetve kellett vol­na benyújtani a bevallást, sajnos, a 14 ezer közül csak 11 ezer érkezett meg időben. - A késedelmet, ha nem indokolt, nyilván szankciók követik. De mi a helyzet a nagyobb számban kitölten­dő, közönséges bevallásokkal? Gon­dolom, már ilyen is sok beérkezett. - Az általunk számított meny­nyiség 40 százalékát már beadták. Elsősorban azok, akik visszaigé­nyelnek a befizetett adóelőlegből. Ugyanis, ezt mi 30 napon belül postázzuk, s nem mindegy, hogy a pénz mikor kerül zsebükbe vagy a bankszámlájukra. - A korábbi tapasztalat szerint a bevallások gyakran hibásak voltak. - Sajnos, most is ez a helyzet. Az eddig beérkezettek 40 százalé­ka nem megfelelő. Előfordul gyak­ran, hogy nem írják rá a személyi számot, pedig az adóhatóság en­nek alapján tart nyilván mindenkit. Azután, minden évben elmond­juk, hogy aláírás nélkül nem érvé­nyes a bevallás. Mégis elfelejtik aláírni. Gyakoriak a sortéveszté­sek. Az összjövedelmet gyakran két sorral lejjebb írják, a halasztott adó helyére. Rosszul veszik figye­lembe á kedvezményeket. Nagy Hitel - kamat ­eladósodás? Mint az ország legtöbb városá­ban, Szekszárdon is sok gondot, fej­törést okoz a költségvetés összeállí­tása, elfogadása, mert a pénz jóval kevesebb a szükségesnél. Tulajdonképpen olyan nagy ösz­szegü hitel felvétele oldaná meg a gondokat, egy évre, amennyinek a fele sem vehető fel, mert a korábbi tartozások és a magas kamat miatt eladósodna a város. Ilyen körülmé­nyek között bizony meg kell gondol­ni alaposan, mire mennyi jut, még akkor is, ha fejlesztésre jóformán semmi. Azaz csak egy kevés: a la­kosságot érintő, közvetlenül szolgá­ló út- és csatornakészítés, -felújítás jön számításba. Sajnos, az iskolák és egyéb kul­turális intézmények fenntartásának Gazdára lel(?) a Burger Ranch Pár éve sokan csodájára jártak az építkezésnek Szekszárd köz­pontjában, mikor szokatlanul kor­szerű módszerekkel valami újat csináltak a hajdani halboltból. Alul meg fent is, az emeleteken kis boltok lettek, s a földszinten a korszerű büfé, a Burger Ranch. Az árakkal némi baj volt. Azok­kal is, amik eső után kiöntötték a boltosokat, meg azokkal is, amiket a Ranchban kellett az étkekért fi­zetni.'Úgy mondták, ezt csak az aranyifjak bírják, akik tán szüleiket pumpolva, tán másként megte­remtették az itteni dőzsöléshez a financiális alapokat. S hiába kértek csillagászati ösz­szeget egy-egy szerény lakomáért, az üzemeltető ráfizetett, s reményt sem látott a meggazdagodásra, így lehúzta a rolót. összege is kemény viták tárgya lett mára. Jó dolog, hogy a lehető leg­több időt és alkalmat adták meg a költségvetéssel kapcsolatos vitákra, mert csak így tudták a képviselők előkészíteni a közgyűlés döntéseit. Megvitatták az elmúlt napokban a költségvetési koncepciót, rendelet­tervezetet a közgyűlés bizottságai, majd pedig - ennek a hétnek az ele­jén - a szocialista párti frakció tagjai folytattak eszmecserét a párt Köl­csey lakótelepi irodájának tanács­kozótermében, nyilvánosan, előre meghirdetve a fórumon való vita és kérdezés lehetőségét. Csaknem há­rom órán keresztül beszélgettek, időnként erősen vitatva egymás állí­tásait képviselők, MSZP-tagok és kívülálló érdeklődők. (gem) problémát jelent, hogy a kifizető által levont adóelőleget sem a megfelelő helyre íiják, összekeve­rik a saját maguk által befizetett összeggel. Probléma még, ha visz­szaigényelhetik az adót, nem írják fel, hogy azzal a pénzzel mi legyen. Hogy benntartják-e a későbbi adó előlegeként, vagy utaljuk-e vissza, s ha igen, hova. Gyakran előfordul, hogy folyószámlára kérik, de nem írják fel, melyik pénzintézethez. Bizony, sok ilyen és hasonló hiba nehezíti a munkát. - Hallottam, előfordul az is, hogy a tévedés nem véletlen, hanem némi szándék is okozza. Mit tesz az APEH, ha a csalás gyanúja felme­rül? - Ahol rendkívülinek tűnik a té­vesztés, soron kívül vizsgálat in­dul. A számítógépes feldolgozás, ha az összefüggésekben ellent­mondást észlel, azonnal hibaágra teszi a feldolgozandó tételt, s jelzi, hogy ott valami nincs rendben. - Van még majdnem egy hónap a beadási határidő lejártáig. Az APEH Tolna Megyei Igazgatóságá­nak vezetője mit tanácsol? - Hogy semmiképpen ne hagy­ják az utolsó hétre a bevallást, mert félő, hogy akkor nagyon nagy len­ne a tumultus, a sorban állás. És akkor az ügyfélszolgálatunknál ne­hezebben kapnak választ kérdé­seikre, akkor a bevallás kitöltésé­ben már nehezebben adnak segít­séget. - szepesi ­Jó ideje a bolt hajdan csillogó üvegszemei piszkosan, vaksin bá­mulják a szekszárdi főutca forgal­mát, s a legmegértőbb vélemény is az, hogy ez így ronda. Ezért örömhírként hatott, hogy akad vevő az üzletre. Egy közeli városból jött az ille­tő, aki már a foglalót is letette, s valószínű, hogy vendéglátással akaija a kihalt üzletet újra hasznos­sá tenni. Olcsóbban veszi meg, mint amennyibe került hajdanán, de ma az ingatlanok ára általában az érték alatt van. S még így is csak örülhet­nek a szekszárdiak, mert valami lesz az ürességtől tátongó üzlet­ben. Talán olyan valami, aminek a hajdani Burger Ranchnál nagyobb sikere lesz. - sz I ­Evangélium „Mivel pedig én az igazságot mondom, nem hisztek nekem." Jn. 8, 45. Érdekel-e ma valakit az igazság? Életünkben nagyon sok igazsággal találkozunk. Szüleink igazságán ne­velkedünk, majd később kialakítjuk a saját igazságunkat. Eközben hatnak ránk tanáraink, ismerőseink, barátaink. Mindez pedig vagy beleágyazódik a nagy társadalmi igazságba, vagy nem. Ha valaki még ezek után is kíváncsi lenne az igazságra, akkor mint valami misztikus, nehezen érthető dolgot, megmutatják neki, vagy rácsodálkozhat a népek, nemzetek igazságára. Ez a csúcs, ide már csak a nagy tudósok, a lángelmék juthatnak el, az átlagnak meg kell elégednie az általános igazságokkal. Nem érdekes, hogy ezeknek az igazságoknak semmi hasznát nem veszik, a többiek is csak ezek szerint él­nek. Van azonban egy olyan igazság, amely sokkal-sokkal magasabban van a legnagyobb igazságoknál is. Az Isten igazsága. Nehezen értelmezhető, a mindennapjaink életébe nehezen ültethető át. Mert hol vagyunk mi attól, hogy megérthessük az isteni igazságot és ha ez sikerülne is, akkor hogyan al­kalmazhatná az ember? Létünk, gondolkodásunk ezer szállal köt minket a földhöz, ha kipillanthatunk ebből a meghatározó közegből, örülünk, hogy ez megadatott, de hogyan is birtokolhatnánk mi az isteni igazságot? Az em­ber itt esik a csapdába. Úgy gondolja, hogy az az övé, amit birtokolhat. Azt hiszi, hogy az övé a föld, a lét és minden, amit csak érzékelünk. Az igazság is csak úgy jó, ha az enyém... Isten igazsága pedig itt van körülöttünk és bennünk. Csak élni kéne vele, felhasználni, de nem birtokolni. El kell fogadnunk, hogy ebben az esetben nem mi vagyunk a fölsőbb szerv... Alázatosan be kell vallanunk, hogy a mi igazságaink csak meghatározott ideig tartanak, és életünk kérdéseit még így sem tudják megoldani. El kell fogadnunk Isten igazságát, mert más lehetőségünk nincs. JOHANN GYULA evangélikus lelkész i

Next

/
Thumbnails
Contents