Szekszárdi Vasárnap 1995 (5. évfolyam, 1-34. szám)

1995-02-19 / 7. szám

6 , szekszárdi VASARNAP 1995. FEBRUÁR 26. 10 Azzal kezdeném írásomat, nem vagyok állatellenes mindaddig, amíg az állat, illetve annak tartója bosszúságot, kellemetlenséget nem okoz nekem, illetve családomnak. Sajnos már évek óta nagyon szomorú és kellemetlen tapasztalataim vannak főleg a kutyatartó emberekkel szeriiben. Megállapítható, hogy rövid idő alatt a kutyák nagyon elszaporodtak a lakásokban, többnyire úgy, hogy a szomszédok csak akkor tudták meg, hogy előttük, mellettük, fölöttük kutya van, amikor már beköltöztették az állatot. Ez velem is, illetve a mi házunkban is így történt, engem például a három kutyatartó közül egyik sem kérdezett meg, nincs-e kifogásom a kutyatartás ellen. De a 15 lakó, akik a lépcsőházban laknak, szintén csak utólag tapasztalták a valóságot. Fentiekkel kapcsolatban szeretném leírni személyes tapasztalataimat. Szekszárdon a Kölcsey 7. III/l. szám alatti lakásban lakom. Fölöttem a IV. emeleten kettő kutya lakik. A közvetlenül fölöttem lévő miatt a lakótárs már régen haragos viszonyban van velem kutyája miatt, mivel szóvá mertem tenni: A kutya fölöttem nagyon hangosan ugat, kapar, az erkélyről levizelte családtagjaimat, a kutya póráz nélkül rohan le a IV. emeletről, a gazdi még az ajtóját zárja, a kutya már a földszinten van. Egy alkalommal a lombokkal elsötétült lépcsőházban váratlanul a kutya megjelent előttem, úgy megijedtem, hogy orvoshoz kellett mennem. Másik esetem: a tél folyamán munkábajövet a másik házban lakó gazdi pisiltette, székeitette a kutyáját a gyermekjátszótéren. A következőket mondta nekem, „aki az én kutyámra bármit mer mondani, az kinyújtózik, úgy mint az a nő, aki ezt már egyszer megtette". Értettem a szóból, a kutyájára nem mondtam semmit, de azóta erről az emberről nincs véleményem. A harmadik valóság a következő. Közvetlenül a házunkhoz épített lakás, 8-as lépcsőház földszinti erkélyén szintén kutya lakik. A gazdi a kutyust székre ülteti, hogy a panorámában gyönyörködhessen. Mancsaival az erkély vas korlátjában kapaszkodik és aki arra megy, illetve jön, azt mind megugatja. A gazdinak eszébe sem jut, hogy a szomszédja jobbról-balról, fentről esetleg n<;m érzi jól magát, beteg vagy éppen pihenne, vagy vendégei vannak és az órákig tartó ugató kutya kellemetlen lehet. írásban kértem a szomszéd hölgyet vagy tíz szóbeli kérés után, hogy ne tartsa a kutyát az erkélyen és ne hagyja órákig ugatni. Sajnos, minden maradt a régiben. Naponta megfigyeléseim szerint 2030 kutya fordul meg a Kölcsey lakótelep első sor házai mögötti játszótéren, amelyre azt lehet mondani, a város legszebb és legértékesebb játszótere. Gyönyörű bordó levelű fák, rózsák díszítik. Óvni kellene a gyermekek számára. Ami még nagyon kellemetlen, hogy a kutya által ötthagyott szennyet egyetlen gazdi nem takarítja el, elegánsan továbbáll. Azt mondja a régi mondás, hogy aki belelép, szerencséje lehet, szerintem inkább annak, aki nem lép bele, mert súrolókefével is nehezen lehet letakarítani, ezt sajnos tudom. Nemrégiben a Vasárnapi Újságban megjelent ugyan a kutyákkal kapcsolatos törvény, de ezt nagyon kevesen tartják be. Jó lenne ismét leközölni, aki pedig nem tartja be, fizessen büntetést. Egészségtelennek tartom, hogy a szűk utcai belvárosi 48-56 m

2-es lakásokban kutyák is éljenek, mikor a levegő már így is szennyezett az autóktól, a sűrűn beépítettségtől szinte fullad az ember, akkor jönnek a kutyák, szennyezik a füvet, homokot, mindent ahol megfordulnak, ha szól érte az ember, akkor még durva szavakkal illetik, mint engem 1995.02.8-án, egy kutya miatt nyomdafestéket,nem tűrő jelzővel illetett a lakótársam, mert igazat mondtam, sőt a lábát rúgásra emelte felém a közös lépcsőházban. Tehát az állat az ember elé került! Sarkadi Zoltánné Szekszárd, Kölcsey 7. III/l. * „A vendég joga és kötelessége..." c. február 12-én megjelent írásukban az Illyés Gyula Pedagógiai Főiskola konyhájának vezetője az alábbiakat nyilatkozta: „Az a baj, hogy az ember lelkiismeretén alapul, mit ad. Nincs egy szerv, hatóság, amelyik ellenőrzi, standardot állít fel: mi az a minimum, ami alá nem lehet menni." Először a második állításra vonatkozóan szeretnék megnyugtató tájékoztatást adni: van ilyen szerv, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat, amely végzi is ezt a feladatot. Ugyan az iskolák nagy számára és a vizsgálat költségességére tekintettel nem minden évben mindenütt, de folyamatosan. 1990-ben a szekszárdi általános iskolákat a kéthetes menü ellenőrzésével, ill. a tápanyagok (fehérjék, szénhidrátok, stb.) laboratóriumi mérésével értékeltük. Az eredményeket eljuttattuk az önkormányzathoz javaslatunkkal együtt. Az elmúlt 2 évben pedig reprezentatív fölmérést végeztünk 5 falusi és öt városi iskolában azzal a céllal, hogy lássuk, milyen megyénk tanuló ifjúságának tápláltsági-élelmezési színvonala. Az eredményekből valóban levonható a következtetés: a konyhák vezetőinek szüksége van szakmai segítségre - a gyerekek érdekében. Ez egy kicsit meglepő: hiszen ez is egy szakma, mely kellő hozzáértést igényel. Ezért - a saját lelkiismeretünk megnyugtatására - ez évben is tesszük a dolgunkat: dietétikus és közegészségügyi felügyelőnk vezetésével továbbképzést tartunk gyermekétkeztetésből. Ezek után valóban a konyhavezetők lelkiismeretén alapul, mint minden f^^ lalkozás (szakma, hivatás?) esetén, J^B gyan végzik munkájukat. Úgy gondolom, ez így természetes. Dr. Bényi Mária közegészségügyi osztályvezető főorvos * Az időnként megszervezett tanácskozások, szakmai bemutatók is hozhatnak valamit és az sem kevés, ha 1990-ben teljes körű vizsgálattal tekintették át a gyermekélelmezésben résztvevő konyhákat. Sőt, az évi négy-ötszöri ellenőrzések is sokat jelenthetnek. Itt azonban másról, többről volt szó. A probléma valahol ott kezdődik, ahol Keszthelyiné Vajda Mária a töpörtyűt és húsos hurkát emlegeti, ami lényegesen olcsóbb, mint a többi, egészségre kevésbé ártalmas étek, ihégsem teszik bele a gyermekmenübe. Egyáltalán mi kerül, mi nem kerülhet a menübe, a gyerekek tányéijába? Ez az, ami nem lehet lelküsmereti kérdés. Takács Zsuzsa •