Szekszárdi Vasárnap 1994 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1994-12-18 / 50. szám

1994. DECEMBER 25. , SZEKSZÁRDI VASARNAP 3 - Póla Károly matematika-fizika szakos tanár. Korábban igazgatta a szakmunkásképzőt, mielőtt a megyei tanács művelődési osztályának élére került Tehát a reál tárgyak, a műszaki dolgok állhatnak közelebb szívéhez. Most viszont a hajdani Rózsa Ferenc Szakközépiskolából csinált egy gim­náziumot, s a diáknapok is a humán kultúra jegyében zajlottak. vannak olyan gyerekek, akik az el­méleti ismereteket nagyon nehe­zen sajátítják el, de a kézügyessé­gük kitűnő. Őket ott kell képezni, ez viszont egy másik iskola, ame­lyikjobban az intellektusra épít. A humán és a reál intelligenciára, s ezért én hiszem, hogy ez az iskola, az I. Béla Gimnázium és Műszaki Szakközépiskola meg fog maradni, Béla napok után Hagyományteremtő szándékkal egy héten át diáknapokat tartott Szekszárdon az I. Béla Gimnázium és Műszaki Szakközépiskola. Az ötlet egy éve született, mikor a nagy múltú mű­szaki középiskola és az újdonsült gimnázium felvette a városalapító I. Béla nevét. Az Árpád-házi ural­kodót december 6-ikán koronázták királlyá, ezért a nevét viselő gim­názium ekkor emléke­zik meg róla. 13rutin János kollégám ötlete volt, hogy a diáksággal ismét sze­rettessük meg az olvasást - kezdi az okmagyarázatot Póla Károly, az iskola igazgatója. - Pályáztunk a városnál, kap­tunk némi pénzt a díjakra, és megkezdődött a szervezés. Mert nemcsak az itteni diákok részvételére számítot­tunk, hanem a többi isko­lából is hívtuk őket. Ez két célt szolgált. Egyik, hogy ismerjék meg má­sok is az iskolánkat, más­részt, hogy bontsuk az el­zárkózás falait az iskolák között. Én rég, még ko­rábbi munkahelyemen tapasztaltam, hogy majd­^knem minden iskola egy ""szigetként él és teszi a dolgát. Imitt-amott halla­nak egymásról, de na­gyon ritkán fordul elő, hogy más iskola gyerekei a szomszéd intézmény­ben szerepelnek. Ezért hirdettünk egy irodalmi vetélkedőt más iskolák számára. S örömünkre szolgált, hogy négy álta­lános iskola öt csapattal benevezett, s a gyerekek nagyon szépen szerepel­tek Babitsból, a költő és a város kapcsolatából, illet­ve más, mai irodalmi munkákból. - Az általános iskolá­zások meghívása nem holmi ™ ^toborzás volt? - Inkább úgy mondom, az is­kola megmutatása. Persze, örü­lök majd, ha a jó versenyzők is­kolánk diákjai lesznek, de ezt egy szóval nem említettük ak­kor. - Volt még egy attrakciójuk, a színdarab. - Igen, szombaton bemutat­ták a diákok Weöres Sándor Holdbéli csónakos című mesejá­tékát, László László kollégám ötlete, bátorsága, játszókedve alapján, no meg, mert talált 35 lelkes diákot itt az iskolában, akik vállalták, hogy megtanulják a da­rabot. Egyébként itt is alakultak külkapcsolataink, mivel együtt léptünk fel az 5-ös számú általá­nos iskola diákjaival, akik Weöres Sándor verseiből adtak elő. - Én, mióta tanítok, olyan mate­matikatanár vagyok, aki nagyon vonzódik az irodalomhoz, a művé­szetekhez, a humán szférához. Ez teszi teljesebbé a reáltudományok­ban jártasabb embert. A műszaki képzés visszafogása nem az én szándékom volt. A szülők küldtek kevesebb gyereket az ilyen isko­lákba. De én is azt mondom, a gim­názium ad egy olyan általános mű­veltséget, amire lehet, illetve amire kell építeni később a szakmai tu­dást. Ebben az iskolában is úgy tör­ténik éppen most a műhelyek át­alakítása, hogy ott olyan műszaki kultúrát sajátíthassanak el a tanu­lók, ami már a középiskolában ki­művelt gyerekre ráépíthető. Egyébként én éppen a szakmun­kásképzőben tanultam meg, hogy s mind a két funkciónak meg fog felelni. - De tavaly és az idén is csak gim­nazistákat vettek fel elsősnek. - Ugyanis alakulóban van a szakközépiskolai oktatási struktú­ra, ami szerint az első két évben a 14-15 éves gyerek még nem tanul szakmai tárgyat, mert akkor még felelősen pályát választani nagyon nehéz, ezt csak utána bízzuk rájuk. - S mennyire szívügye a tehet­séggondozás? - Éppen ezzel akarjuk azt elérni, hogy a serdülő gyerekeknek felkí­náljuk minden irányba a továbbfej­lődés lehetőségét, és amerre a leg­nagyobb képességet mutatja, arra fejlődhessenek tovább. Mikor a gimnázium indult, azt is figyelem­be vettük, hogy a nagy múltú Ga­ray gimnáziumba sokan nem ju­tottak be, s így el kellett menje­nek máshová. Nekik kínáljuk a helyet, és bizonyossá vált, na­gyon sok tehetséges vagy tehet­ségét nem az első, csak a máso­dik pillanatban kibontakoztató fiatal van közöttük. - A tehetség kibontakozásához viszont kiváló pedagógusok kelle­nek. Most, mikor a társa­dalmi igazságtalanság arra inspirálja a legjobb taná­rokat, hogy a katedrát el­hagyva másutt többet ke­ressenek, hogyan lehet ennek a feladatnak meg­felelő tanári kart kialakí­tani? - Azt nem lehet kate­gorikusan kijelenteni, hogy a jó pedagógusok a pályaelhagyók, hiszen a legjobbak, akikben van hivatástudat, makacsul ragaszkodnak ehhez a szakmához. Amit itt meg tudunk tenni, hogy a jókat, akik hivatástudatukat nap mint nap bizonyítják, va­lamelyest anyagilag is elismerjük. Hogy mek­kora ez az elismerés, nem mondom, mert a nagyobb összeget is meg­mosolyognák náluk sok­kal képzetlenebb embe­rek. De, ha szerényen is, megpróbáljuk a jó mun­kát. - Két-három éve nem kis ellenállással kellett megküzdenie, mikor át­alakította ezt az iskolát. Érdemes volt? - Éppen ez a hét is azt bizo­nyította, hogy kialakult, meg­gyökeresedett itt egy gimná­zium. M i. T Aost, hogy kiléptünk a vá­ros, a többi iskolák elé, mindenki láthatta, hogy elindult egy olyan folyamat, amiért érdemes volt a rosszindulatú kritikát, a lebecsü­lést, a pejoratív megjegyzéseket is eltűrni. Tény, bajban voltunk, keresni kellett a kiutat, megfeszítettük magunkat, s nem eredménytele­nül. - szepesi ­Fotó: - kafi -

Next

/
Thumbnails
Contents