Szekszárdi Vasárnap 1994 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1994-11-06 / 44. szám

8 SZEKSZÁRDI 1994. NOVEMBER 6. A Művészetek Háza igazgatójának egyik szeme sír, a másik gondterhelten néz maga elé. A közelmúlt egyik rendezvényén ugyan nem számított közön­ségsikerre, a szűkebb közeg érdektelensége azonban mégis szakállvakarásra késztette a direktort. - A szimpozion végül is létrejött, mondjuk úgy: megvolt - mondja Baky Pé­ter igazgató, festőművész. - itt járt egy csomó művész Budapestről, igen jól elbe­szélgettek, csak hát ez a program istenigazából nem csak nekik szólt. Ám az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy ezek a rendezvények nem feltétlen közön­ségfüggőek. - Kik voltak az „értelmi szerzők"? - A DunaPART művészeti társaság hozta össze. A csoport egy mostanában diivatos szabad gyülekezet, mely eleinte kft-nek indult (a Képcsarnokot helyet­tesítendő), ám később a tagok - jól menő és ismert művészek - egy kevésbé gazdasági, mint inkább szabad művészeti társulást tartottak célszerűnek fenn­tartani. A csoport igen sok kiállításon vesz részt szerte Európában, hazai tárlataikat pedig kétévente egy ehhez hasonló szimpozionnal szokták egybekötni. - Volt-e aktuális címe az összejövetelnek? - „A művészet szabad útjai" - ez volt a szimpozion vezérfonala. - A szabadság, mint napirenden lévő alapkérdés? - Igen. Úgy véljük, szükséges megtörni azt a felfogást, vagy akár nevezzük úgy, hogy divatos irányt, hogy van néhány divatos művészettörténész, művé­szeti író, akik kijelentik, hogy mi a művészet és akkor az a művészet. - Ha nem ez, akkor mi? - Az, amit a művészek létrehoznak szabad akaratukból, lelkük, szívük, te­hetségük révén, az a művészet. Nem lehet elhatározni például a nyolcvanas évek végén vagy a kilencvenes évek elején, hogy csak az új szenzibilisek a mű­vészet képviselői, mert ezt egyrészt nem lehet, másrészt nem igaz, harmad­részt ez volt a helyzet negyven évig. Ily módon kirekesztődnek alkotók, beszűkülnek lehetőségeik - azt hiszem erről szólt ez a szimpozion is, erről mondta el véleményét a jelen lévő Gyurko­vics Tibor, Supka Magdolna és még többen. - Ők elmondták az „igazságot"? - Lehet, hogy az ő meglátásaik sem fedik teljesen a valóságot, de hát ahhoz, hogy kiderüljön, mik a művészetek és mik ezek szabad útjai, ahhoz feltétlenül meg kell hallgatni ezeket az embereket. Ök egyrészt ebben a világban dolgoz­nak, másrészt ezzel foglalkoznak, így fantasztikusan jó előadásokat hallhat­tunk a másfél nap alatt. - Mindez milyen érdeklődés mellett? - Igen gyér érdeklődéssel. Ez ugyan nem sértő sem a Művészetek Házára, sem rám, talán még az alkotókra, vagy a szimpozion résztvevőire sem, csak hát meglehetősen furcsa. Ők tudják, hogy milyen képzőművészek élnek a megyében, akiket nem lát­tak, tudják, hogy vannak itt műértő, művészettel foglalkozó emberek, és hát nem utolsósorban egy padagógiai főiskola hallgatósága, gimnáziumok, kö­zépiskolák, akiket nem láthattak ezen a rendezvényen és ez számukra meglepő volt. Pedig e korosztálynak igen érdekes lehetősége nyílt volna közelebb kerülni a '80-as '90-es évek művészetéhez, aminek termékeivel nap mint nap találkoz­nak, de elmennek mellette, mert nem tudják miről van szó, miről szólnak e művek. - orbán ­fotó: - kan ­Tóth Ernő: Hinfalovag Szimpozion a parton? Madarassy István: Szőlőtaposó Seregi József: Fekvő akt Varjas Tamás: Táncosnő i

Next

/
Thumbnails
Contents