Szekszárdi Vasárnap 1994 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1994-09-25 / 38. szám

1994. SZEPTEMBER 25. , SZEKSZÁRDI VASARNAP 25 Gombár Csaba politológus hibbant. Jelenleg, Heller Ágnest idézve, a modernitás ingája az általánosság és a különösség között billeg. Ez az inga most sajnos az etnikai különösségek irányába lendül ki, ezt látják nagyon sokan, politikusok is, ami tehát az általánosságokat és az egyesülést is háttérbe szorítja. Különösen sok okunk nincs a derűre, bár jól tudjuk a történelemből, hogy az általánosságra való törekvésnek is megvannak a maga hátulütői. Valójában mindenki az etnikai identitáson lovagol, s amikor már ennyien lovagolnak rajta, az írástudók felelőssége talán éppen az, hogy figyelmeztessenek, túllendültünk e tekintetben az elfogadhatón. Nagyon is véres veszélyek töKulturálisan, nyelvileg egységes Kö- megét jelenti az etnikai identitások ezen zép-Európa nem létezett. Ehelyett et- túlfeszítése, amelyek közepette itt élünk, nikai konfliktusok vannak, amelyek az Magyarország még a jobb helyzetűek köEurópával való egyesülést végtelenül zé tartozik. De sajnos Európa keleti felénehezítik. A konfliktusok oly mérték- bennemezahelyzet.Holvanakkoraföben elhatalmasodtak a térségben, hogy derációk békés egysége? Sajnos ennek ezzel is számot kell vetni, nemcsak a nem látjuk a konkrét útját. Helyesebben gazdasági problémákkal. Európa keleti én nem látom, hogy Jókait fogalmazfele szemmel láthatóan egy kicsit meg- zam. Kiss Gy. Csaba történész ^ A közép-európai nemzetté válásnak a Pbrcsei a mai napig nem kerültek egyensúlyba a nemzetfogalommal, ami aztán nagyon hasonló motívumokat alakított ki, a félelem motívumát, a kisnépiség tudatát, az elmaradottság érzetét, amiben nagyon sok a valóságos elem. Tehát itt nemzeti veszteségek voltak, etnikumok részei elvesztek, kisebbségekben felolvadtak. A mostani türelmetlenségben is ez tükröződik, de nem igaz az, ahogy nyugaton sokan állítják, hogy a kommunista kor után, tehát a totális diktatúra után a nacionalizmus kora következik, hiszen a totális diktatúrák vörös változatai is egy hallatlanul agresszív, türelmetlen és szélsőséges nacionalizmust neveltek. Sőt, ahogy a civil társadalmat, a helyi közösségeket összetörte, ahogy a regionális identitásokat megsajtolta, abból tulajdonképpen nagyon jól homogenizálható nacionalista modelleket hozhatott létre. Ezeket kellene közelebbről megismerni, és még az egymásra acsarkodó nacionalizmusokban is meglátni azt, ami közös. Aleksandar Solc horvát nagykövet A közép-európai elmélet nagyon közel áll a szívemhez, mert volt egy korszak, amikor minket letoltak a balkán felé, de most már ismét visszajöhettünk. És itt is maradunk. Ezek a konferenciák mélységesen megerősítenek ebben a tudatban. Elméleti kérdések mellett kétségtelenül jobban meg kell ismernünk egymás kultúráját, nyelvét, mindennapjait. Vannak kilátások arra, hogy Horvátországban rendeződik a helyzet, békésebb lesz a jövő. Igaz, minden a boszniai helyzettől függ, de ez már nem bosnyák kérdés csak, Európa problémája is. El tudok képzelni egy egyesült Európát egyszer, de azt hiszem, nekünk régióbelieknek még nagyon sokat kell várnunk rá. Felelősség és lehetőség Mészöly Miklós: Az író majdnem megfogalmazhatatlan kategória, mert személyisége az egyéni adottságoknak olyan csodálatosan ellentmondó ötvözete, amelyet nem lehet sorrendiségbe állítani. Persze olyan író nincs, akit a saját kora szenvedélyesen ne érdekelne. Enélkül nem tudja megteremteni a maga idejéről alkotott örökérvényű emberi ábrázolatot. A reformkorszakokban a legjobb írók, szellemek nem átallottak azokkal a problémákkal foglalkozni, amelyek egy nemzet fennmaradásának előfeltételei voltak. De vajon, félig-meddig a 21. század elején, lehet-e ezeket a megközelítési kategóriákat egyáltalán használni? Amikor az emberi kitaláló és eszközteremtő képesség már határát súrolja a teljesen új és démonikus teremtésnek? Olyan eszköziségnek a birtokába jutottunk, hogy kérdéses: ebben a világban lehet-e Ugyanúgy használni a felelősség és a felelőtlenség szavát, mint korábban... * Európa Röpülj, lelkem, röpüld túl hazámat! Hogy röpültem egykor! Tornyok szálltak, Montblanc süllyedt, narancsfák kínáltak, láttam népet, zordat és vidámat: így találtam nagyobbik hazámat. Rómát fiús tisztelettel jártam, mintha őseim városa volna és Avignon nevetett, mint Tolna, vígan fürdött egyazon sugárban és egy lélek font be néptől-népig messze földrészt eleven hálóba: egy lélek, egy ország végtül-végig magát-tépő hazám: Európa. (Babits Mihály: Hazám) Elszálltak az évek, el a század. A tanácskozásnak is vége, nem voltak ott túl sokan. Mégis, mintha Babits és Mészöly Szekszárdról saijadó írástudó ujjai egyazon jóban bízó gondolathoz terelgetnének. S mi, folyton sürgölődő emberek, látjuk-e még az értünk üzenő ujjak áldó integetését?... Mészöly Miklós: Voit egyszer egy Közép-Európa „Itt csak az eshet meg, ami megesik? S a gazda éppen az, kinek hogyan lehetnél szolgája, hogy rab kedvteléseidnek szabadon örvendezhess, a tágaska kalodán belül. S közben az eperfás utak alagútjaiban ilyen kiáltás hallatszik: »Vigyázó! Meddig még az éjszaka?« S az alagút másik végéről kiáltják a választ: »Eljön a reggel, de még éjszaka van, jertek el újból.«" Németh Judit * Smaranda Enache politológus (Marosvásárhely) Szeretnék Közép-Európához tartozni, de lőssége itt Közép-Európában is az, hogy az egyúttal egyfajta provincialitásban is élni, is- emberiség nagy irányultságait felfedezze, merni a közeli és távolabbi szomszédaimat. Csak az a kérdés, melyik a fontos trend? A beszélgetni velük, megismerni mások min- kényszer? És akkor ezt kell sugallnia, amidennapjait, népművészetét, szokásait, irodai- nek következtében szélsőséges politikusok mát, gondolatvilágát. Ugyanakkor nagyon ér- jelennek meg? Vagy mégiscsak a humanizdekes lett volna, ha a politikusok felelősségé- mus a fontosabb? nek kérdéskörével is kibővült volna ez a tanácskozás, mert mozgási lehetőségük véleményem szerint a térségben igen csökkentek. Nem olyan szabadok, ahogyan ezt megjátsszák. Az írástudó, az elit, a maga nemében sokkal szabadabb. A politikusnak szavazatokat kell nyernie, ezért sokszor a pragmatikus szempontok fontosabbak számára, mint az erkölcsi háttere valamelyik dötésnek. A politikus az írástudónak is rabja egyúttal, mert ö hozza be a nagy trendeket a közvéleménybe a szépirodalommal, az újságírói közvetítéssel, s ez, mint a. bumeráng visszahat, a politikust arra kényszeríti, hogy úgy döntsön, olyan modelleket mutasson fel, amelyek szavazattöbséget hoznak neki. Az írástudó fele-