Szekszárdi Vasárnap 1994 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1994-09-04 / 35. szám

1994. SZEPTEMBER 4. , SZEKSZÁRDI HSARHÜIP 15 Bölcsesség a humorról „A keményen dolgozó ember számára nehéz és ki­merítő időkben a humor éppoly természetes erősítő­szer, mint az alvás: a túlfe­szített agynak védelmet nyújt a haraggal és az eszte­lenséggel szemben." (Emerson) Nőkről, nemcsak nőknek! Sas Erzsébet oldala Kávéházi randevú Ihos József: Kató néniről ..Kuli) néni ártatlanul és jóindula­túan szemléli a világul, s a/l his/í mindenki ol\an ös/inte és (is/la mini o. Mindent kimond amil a s/ive dik­tál. s mondókái nemcsak jóindulatú kritikái, de sok-sok tanulságot is lar~ lalma/nak. Szeretem e/l a Kaló nenil. úgt ér/em. sikerüli jól kitalálnom, s hog> a kö/önségnek is kedtenre leli. annak i£agyoi|-nai;)oii üriilök." endégem egy magyarországi kisfalu piros muskátlis ablakú presszójában KATÓ néni (Ihos József), akit a televízió­ból mindenki nagyon jól is­mer. Kató néni legnagyobb erénye: őszinte szókimondása. A kérdésekre nost is - kendőben ugyan, de - kendőzetlenül •^szolt, előrebocsátva, hogy „kedveském mi­felénk nem módi ám a, na hogy is mondják ma­guk? Konespirációzás". - Kató néni! Milyennek látja a mai lányokat? - Hát kedveském, az egyszer biztos, hogy mások, mint mi voltunk. Régen a lányok ártat­lanok voltak a házasságig - egészen jól megépí­tették ezt a presszót - hát ma is, azok az első tá­borozásig. Nekem az uram 3 évig udvarolt, de a kezemet se fogta meg. Hozta nekem a sok gyö­nyörű szerelmes levelet, igaz, hogy nem ő írta, csak ő volt a faluban a postás. Mostan meg nem írnak a legények hanem videjóznak, meg maga­nóznak, meg a fő udvarlás a diszkolózás. - Lehet, hogy ezért van olyan sok válás? Keve­sebb a romantika, nincs idejük megismerni egy­mást a fiataloknak? - Az egyszer biztos. Kétszer már nem annyi­ra. Mi az urammal még mindig nagyon szeret­jük egymást. Igaz, hogy szegény 9 és fél évvel ezelőtt beleesett a meszesgödörbe, de azért na­gyon jól megvagyunk. - Kató néni már nyugdíjban van. Hallotta, hogy fel akarják emelni a nők nyugdíjkorhatá­rát? - Hát annyira nem tudják mint az árakat, mert akkor mindenki a csillagos égre költözne, de nem tartom helyesnek. Inkább küldenék őket nyugdíjba mennél előbb, hadd neveljék az unokákat, úgyse neveli őket senki. Bár most én is dolgozom egy csirke-kft.-ben, csak az a baj, hogy rossz a szemem, oszt rendre összerakom a bontott csirkéket. Ebből is látszik, hogy már nem vagyok mai csirke. - Úgy hallottam, Kató néni nagyon szép lány volt. Milyen fiú volt a zsánere? - Jaj, drágaságom, most aztán igen jót kérde­zett. Szóval, a magas, bajszos, katonás kiállású fiúkat szerettem. De nem egyet ám, mindet. Udvarolt egyszer egy szép orosz tiszt is, aki igen jószívű volt, ingét, gatyáját nekem adta. - Annyira szerette magát? - A fene tudja, de hogy egy üveg pálinkát is elkért, arra még emlékszem. - Ha már megkérdeztem a mai lányokról, ak­kor azt is megkérdezem, hogy mit szól a mai fiúk­hoz, Kató néni? - Hát szóni még csak szólok hozzájuk, de nem nagyon köllenének. Az orrukban karkötő, a fülükben haskötő, hát hogy néznek ki drá­gáim, arról nem is beszélve, hogy ragaszkodnak egymáshoz, így is, meg úgy is, meg Technokol rapiddal is. Aztán meg mi a szórakozásuk, a di­zsi meg a diszkó. Mindennap ám, én meg egy évben ha egyszer lemegyek a kultúrházba... - A diszkóba? - Ugyan már. A tüdőszűrésre. - Még az a szerencse, hogy a szomszédasszony­nyal olyan jókat beszélgetnek, így aztán nem unalmasak a napok? - Ja? De azért tudja kedveském, ez a Julis, ez a szomszédasszony igen buta egy öregasszony ám. Azt mondja a minap is, hogy te Kató, nem állapotos a kisunokád? Merthogy mostanában mindig gyermekholmikat kötöget. Mondom neki, hogy dehogyis az, én mondtam neki, hogy csak kötögessen, addig se foglalkozik a fiúkkal. - Kató néni, igaz az, hogy régen a vagyon a va­gyonnal házasodott? - Ja! Most meg a kft. a kft-vel, a gmk a gmk­val, oszt még a kolbászsütő se keveredik a lán­gossütővel, ilyeneket hallottam. Vagy maga másként tudja? - Hát azért biztos volt a régi meg a mostani fia­talok között is, akik szerelemből kötöttek házas­ságot... - A mostanit azt nem tudom, de mikor én fia­tal voltam, egyszer a bíró lánya megtetszett egy legénynek a farsangi bálon, oszt tett is róla, hogy el kelljen vennie. A bíró még a bál után di­csekedett is, hogy a lányát egész éjjel egy Maha­radzsa - vagy mi a jófene - táncoltatta, osztán csak később derült ki, hogy a kisbíró Jani fia. De akkor mán nagyon-nagyon későn volt... - Van-e valami nagy újdonság a faluban Kató néni? - Pletyka, vagy efféle? Hát az van, hogy meg­nyitották nálunk is a Troplesz bárt, aztán oda­járnak a lányok, aztán meg a legények is. - Ha már a divatról beszélünk, mit szól, hogy újra visszatért a miniszoknya? - Csak azt, hogy a mi időnkben nagy szégyen volt, ha egy lánynak kilátszott a bugyija. - Azért jártak olyan hosszú szoknyában? - Dehogy azért. Megmondom őszintén csak aztán ne terjessze kedves, nem is vettünk ma­gunkra bugyit. Ugye az emberen rajta volt a berliner, meg a sok szoknya, meg a házi áldás, meg minden, éppen elég volt. - A kendőről jut eszembe. Még mindig divat a kendő, pedig milyen meleg volt az idei nyár is... - Szokás no! Hol így kötik, hol úgy kötik. A múltkor a faluban három alak jött ki a kispostá­ból, azoknak meg nem is a fején, hanem a szá­ján volt a kendő. így változnak ám a szokások aranyoskám. - Kató néni azt mesélte, hogy sok minden fejlő­dött a faluban. Ezek szerint jó polgármestert vá­lasztottak. Milyen ember? - Jó magas, oszt nem veti meg se a nőket, se az italt. Hát nagyon-nagyon hasonlít a volt ta­nácselnökre... - Hasonlít? Miben? - Mondhatjuk úgy is, hogy mindenben, isszen ugyanaz, csak most polgármesternek h'vják- fotó: - kafi -

Next

/
Thumbnails
Contents