Szekszárdi Vasárnap 1994 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1994-08-28 / 34. szám

1994. AUGUSZTUS 28. , SZEKSZÁRDI fASARNAP 15 Bölcsesség a művészetről „A Művészet nem ismer se előzékenységet, se jó modort: egyedül csak a hitet ismeri, mindig csak a hitet és a szabadságot." Nőkről nemcsak nőknek! Sas Erzsébet oldala „Legyen ez az épület hajléka a magyar kultúrának" Az 1897-es zsinagógaavatásori hangzott el a ^ímbéli mondat, amikor az 1856-ban alakult ^sidó hitközösség birtokába vehette Petsnik János gráci műegyetemi tanár tervei alapján készült szecessziós épületet, amely mór stílusjegyekben gazdag, s szekszárdi és környékbeli mesteremberek kivitelezték. Mint zsidó templom 1944-ig működött rendszeresen, 1957-ig pedig csupán időszakonként, mivel a második világháború idején a közel hatszáz főnyi szekszárdi zsidót Auschwitzbe deportálták, ahonnan csupán néhányan tértek haza. A mártírthalált haltak emlékének tiszteleg a most is látható sztélé, Konrád Sándor kőfaragó alkotása. Az elhagyott és ezért rendkívül leromott állapotú templomot a szekszárdi városi tanács vásárolta meg 1971-ben a zsidó hitközségtől. Az átépítés munkálatai 1981-ben kezdődtek. Az építész az Ybl-díjas Kerényi József maximálisan tiszteletben tartotta az épület eredeti adottságait, így a felújítás során az épületet külsőleg eredeti állapotába állították vissza. Belső Jere is megőrizte az eredeti galériás megoldást, P az apszist a teljes valóságában. A zsinagógában, a fából készült részeket kubai márvánnyal helyettesítették. A színes üvegablakokat, - az eredetiből néhány a homlokzati rózsán található - Klézli Mariann iparművész tervei alapján egyedi gyártással készültek. Újonnan készült a kétszázhuszonnégy égőt magába foglaló világító térplasztika, Horányi Ágnes, Máthé János, Fülöp Zoltán iparművészek munkája. Az épület elé állított díszkapu a jelen és a múlt szimbóluma. A belső átépítés során feleslegessé vált négy vasoszlopot, mint a múlt emlékét öleli közre, védi és óvja a ma, a jelen építőanyaga a vasbeton. A díszkapu tizennégy és fél méter magas, mint maga az épület és megismétli annak belső szerkezetét. Az épület apszisába a drezdai Jemlich cég épített orgonát 1988-ban. „Legyen ez az épület hajléka a magyar kultúrának", hangzott el az 1897-es zsinagógaavatáson. Az 1984-ben felújított épület azóta immár tíz éve tesz eleget ennek a kívánságnak: falai között háromhavonként kiállításokat rendeznek, koncertjeit minden korosztály látogathatja, s a csillogóvá varázsolt épület méltó otthont ad számos reprezentatív ünnepségnek. Évforduló Tízéves a Művészetek Háza. A Ház, ahogy így egyszerűen emlegetjük. 1984. augusztus 17-én adták át, minden szépet szerető szekszárdinak, s városunkba látogatónak. V-n endégem a Gemenc presszóban Mina 1 mréné - Ani - népművelő, a szekszárm«m

4 di Művészetek Háza munkatársa, akit mar azóta szeretnék randevúra hívni, mióta e sorozat létezik, ám most is csak a bűvös mondatra fogadta el a meghívásomat, hogy a Házról, az évfordulóról beszélgetünk. Aki ismeri őt, tudja, hogy számára két dolog fontos ezen a világon: a család és a Ház, s mindkettőben a legnagyobb alázattal szolgál. - Mielőtt nyitott a Ház népművelőként dolgoztál... - Kicsi korom óta tanítónak készültem. Elvégeztem a tanítóképzőt, két évig tanítottam, majd 1970-ben kerültem a Babits Mihály Művelődési Házba népművelőnek. A három gyerek mellett úgy éreztem, nem tudnék teljes értékű pedagógus lenni. Miután népművelőként dolgoztam, elvégeztem levelezőn Szombathelyen a népművelő szakot. Úgy érzem, amit csináltam az előző munkahelyemen és ma is, nagyon komoly nevelőmunka, ha nem is direkt módon, es nem is gyerekeket, de mindenkit aki belép; nevelni, hogy az értékekre fogékony legyen. - Amikor nyitott a Művészetek Háza dr. Méry Éva volt az igazgató... - A ház arculata neki köszönhető. Az ő tudása, szakmai ismertsége és elismertsége volt az, ami a házat ilyen kedveltté, színvonalassá tette. Tőle csak tanulni lehetett, s most is büszke vagyok rá, hogy nemcsak tanítványa, barátja is lehetek. Amikor 1992. decemberién nyugdíjba ment, új igazgató került a ház élére, Baky Péter festőművész személyében. Felvállalta az addig kialakult, s általa is becsült munka folytatását, természetesen új elképzelésekkel gazdagítva. -Ebben az évben ünnepli a Művészetek Háza fennállásának 10. évfordulóját... - Mi másképpen szeretnénk ünnepelni, mint ahogy egy-egy ilyen évfordulón szokás. Nem egynapos ünnepséggel, hanem azt szeretnénk, ha az egész ősz a tízéves évforduló jegyében telne el. - Kezemben tartom a szeptemberi programot... - A Holocaust 50. gyászévfordulója alkalmából kiállításmegnyitó és hangverseny lesz ezen a napon este 19.30-kor. A hangversenyen „Zsidó dallamok a zeneirodalomban" címmel neves és már jól ismert művészekkel találkozhatunk. A kortárs képzőművészeti tárlat a Holocaust címet viseli, s láthatjuk a Magyarországi Együttélési Alapítvány kiállításának anyagát is: Magyarországi Zsidók története címmel. * A beszélgetés ezen a ponton megszakadt. Mináné Anitól egy szót sem tudok addig kérdezni, amíg a ház egész őszi programját - amit a kedves olvasó részletesen megtalál majd lapunkban őszinte lelkesedéssel és nem titkolt büszkeséggel el nem sorolja. Amikor a hagyományos karácsonyi koncerthez értünk, már anynyi művész neve szerepel a jegyzetfüzetemben, hogy az egész újság kevés lenne a közzétételükhöz. - Evek, évtizedek óta olyan munkakörben dolgozol, ahol nem a megszokott munkarend jellemző. Este hangversenyek, rendezvények, szombat délutáni esküvők, névadók. Mikor más ünnepel, vagy éppen megmártózik a zenében, megpihen egy tárlatnézés közben, akkor dolgozol... - Ezt vállaltam. Nem tekintem áldozatnak magam. Jó közösségben dolgozom, s ami a legfontosabb, segítő családi háttér biztosítja számomra, hogy nyugodtan tegyem a dolgomat. Három fiam, Attila, Balázs és Péter felnőttek, és nagyon jó gyerekek voltak mindig, kicsi korukban és most is. Amíg felnőttek a szüleim sokat segítettek. Rengeteget köszönhetek a férjemnek és tudom, hogy manapság, s ha van is, nem szokás bevallani, nagyon jó.szövetségest találtam benne erre az életre. Igazi társat a gyermekneveléshez és a munkámhoz. Kávéházi randevú