Szekszárdi Vasárnap 1994 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1994-08-28 / 34. szám

8 , SZEKSZÁRDI VASARNAP 1994. AUGUSZTUS 28. A medveölő fia íjjal a kanadai rengetegben Amikor egy baráti összejövetelen először találkoztam a móri KOVÁCS LÁSZLÓ-val, fogalmam sem volt, hogy barátai miért hívják egy elpusztíthatatlan filmhős nyomán KICKOX-nak ezt a szőke, kölyökképű, törékeny alkatúnak tetsző fickót. Akkor még elképzelni sem tudtam, hogy ez a srác egyszer a fejébe vette, hogy elmegy Kanadába, és összehozza élete nagy álmát: FEKETEMEDVÉT LÖ - ÍJJAL. És tényleg elment. Története érdekes lehet a szekszárdiaknak is. Útiköltség - vendégmunkából - Bár úgy tudom, két évig készülődött az útra, az elhatározás mégis mélyebben gyökerezhet. Tévedek? - A vadászat gyerekkorom óta vonz, noha családunkban senki sem vadászott korábban. Az íjjal történő vadászat indíttatása egy 1985-ös Nimród-beli cikk volt. Dr. Fábián G yulának jelent meg egy honfoglalás kori, rekonstruált íjról szóló leírása. Ezt az íjrekonstrukciót magam is megpróbáltam, majd nyugati katalógusokhoz fordultam segítségért. Az egyetem befejeztével (Mosonmagyaróváron tanultam agrártudoMásnap hajnalban jött el a nagy pillanat.. mányt) sikerült Németországban munkát találnom, betegápolóként dolgoztam egy évig. Megérte, összejött annyi jövedelmem, hogy útnak indulhattam Kanadába. - Gondolom, ott némileg nagyobb léptékben rajzolják a vadásztérképet, mint mondjuk Magyarországon... - 80 ezer hektárnyi vadászterület volt a hely, ahova indultam, körülbelül háromszorosa a Vértes hasznos vadászható területének - ez volt házigazdám bérleménye. Mindez Nyugat-Ontarióban található, nagyjából Winnipeg magasságában, a manitobai határtól 50-60 kilométerre. - Eszerint volt hely a barangolásra... Őseink is hasonló (jjal ejtették el a vadat - Összesen tizenegy napot töltöttem „terepen". A vadásztatás arrafelé némileg más, mint a nálunk megszokott, hiszen nincs kíséret. Amikor a szükséges engedélyeket („licenceket") megszereztem, házigazdám adott egy térképet, bejelölte azokat a helyeket, ahova érdemesnek tartotta „ellátogatni". Kintlétem május végére, június elejére esett. Arra az időszakra, amikor a feketemedvék téli álmukból előbújva a legaktívabbak. A tél folyamán ugyanis elvesztik testsúlyuk mintegy 15-20%-át és ezt ilyenkor pótolniuk kell. Főként növényekkel táplálkoznak, de „csemegeként" szívesen fogyasztanak vágóhídi maradékot is. A térkép segítségével tehát felkerestem a vendéglátóm által megjelölt helyeket. A placcokon kihelyezett hordókat találtam, csali gyanánt néhány marék húsnyesedéket dobáltam beléjük, tetejüket lezártam dróttal, azzal a céllal, hogy a medve lehetőleg minél tovább ott szöszmötöljön, babráljon. A les kiválasztásánál mindig döntő a szélirány, így volt, amikor egy fára szerelt ülőkén vagy csak egy faágon ücsörögtem, máskor egy szikla mellett vagy épp folyóparton úgy, hogy a másik oldalra vártam a medvét. A mackó résen van - A harmadik napon láttam először medvét, ami - ha sikerül elejtenem igen értékes trófea lehetett volna. Ez ugyanis egy barna színű feketemedve ________ volt, ami ebben a fajtában ritkaságnak számít. Sajnos az ülőke alattam annyira nyikor«tt, hogy mire az íjat kihúztam voli^i kolléga elszelelt. Ugyanezzel a példánnyal másnap is „találkoztam", ám akkor csak 60-70 méterről láttam, ami már kívül esett az íj lőtávolságán. A kilencedik nap némi törést jelentett a kalandok sorában. Fél tíz lehetett, amikor előbújt a mackó, felborította a csalihordót és lakmározni készült. A fényviszonyok már kedvezőtlenek voltak, ráadásul nem irányzékkal, hanem „ösztönösen" lövök mindig, valahogy úgy, mint a pisztolyhősök a westernfilmekben. A mackó egyfolytában izgett-mozgott, csak nem akart biztos célt mutatni, én pedig már olyan izgatottan álltam a kifeszített íjjal, hogy a lábam is remegett. Végre kedvezőnek tűnt a helyzet, na, mondtam, most odalövök. Ám abban a pillanatban, ahogy ok tam, a medve előrefelé bemoz" így a vessző fölötte vágódott a földbe. A koma ugyan néhány perc múlva visszatért - íjjal való vadászatnál az állatok nem riadnak meg egészen -, ám a sötét miatt le kellett mondanom a további kísérletezésről. Június tizenegyedike - Ezen a napon egy körülbelül százéves fenyőre szerelt ülőke volt a les. Errefelé már több ízben rábukkantam egy igen komoly medve nyomaira, ám az állatot magát sohasem láthattam, mindig „elkerültük" egymást. Gondolom, ravasz öreg példány lehetett, nyilván szemmel tartotta a csali környékét és csak akkor közelített, ha teljesen meggyőződött háborítatlanságáról. Sokáig ültem ott, közben kanadai ludakban, virginiai szarvasokban gyönyörködtem, de láttam fehér fejű rétisast is, az amerikai címerállatot, úgyhogy nem unatkoztam. Körülbelül fél tíz lehetett, amikor ö itt a falon megjelent alattam a bozótosban. Az első pillanatban arra gondoltam, hogy túl kicsi példány,