Szekszárdi Vasárnap 1994 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1994-08-21 / 33. szám

7 1994. AUGUSZTUS 28. , SZEKSZÁRDI VASARNAP A kevesebb néha több Változások történnek, történtek ezekben a hetekben a Tolna Megyei Munkaügyi Központ szervezetében. Ugyanis a központ 1991-től, megalakulása óta, változatlan szervezeti egységeiben végzi tevékenységét, a foglalkoztatás elősegítését, a munkanélküliség megelőzését, illetve a munkanélküliek ellátását. Erre a célra akkor kialakultak a nagyobb illetékességi területtel rendelkező nagyobb kirendeltségek Szekszárdon, Bonyhádon, Dombóváron, Tamásiban, Pakson, Bátaszéken és Tolnán, valamint a kisebb, kevesebb munkanélkülit ellátó kirendeltségek. A munkanélküli-járadék, illetve -segély kifizetése mellett fontosabbá vált a munkaközvetítés hatékonyságának növelése, az elhelyezkedést elősegítő szolgáltatások bővítése. A kis vonzáskörzettel, ebből következően igen kis számú felajánlható munkahellyel rendelkező kiren•

ségeken heti egy napra csökken az ügyfélfogadási Ezzel párhuzamosan a hét nagyobb kirendeltségen több új lehetőséget biztosítanak a munkanélkülieknek. Bővül az információs szolgálat, az először jelentkező munkanélküliekkel egy úgynevezett első interjú készül, ami segíti a számukra megfelelőbb munkahely megtalálását. Ugyanezt a célt szolgálja, hogy itt a nagyobb körzetből adódóan több munkalehetőséget tudnak kínálni. Az átszervezéssel a Tolna Megyei Munkaügyi Központ célja az, hogy ügyfeleiket - mind a munkát ajánlókat, mind az állást keresőket - a korábbinál eredményesebben szolgálják. A 1 II másfél hónapig tartó vad kánikula utolsó napján kipróbáltam, mit bír az ember. Gyalog jöttem haza Szálkáról Szekszárdra. Nem kedvtelésből, vagy kíváncsiságból, hanem mert rákényszerültem. De azért közben egyrejobban érdekelt, hogyan bírom, mi lesz ennek a vége. Az előzményekről csak annyit, hogy jó néhányszor kimentem Szálkára és nagy túrákat tettem az erdei futakon. Egy-egy menet négy kilométeres lehetett, utána többórás pihenő, majd visszafelé ugyanannyi gyaloglás. Ez így kimondottan kellemes volt, jolfrissültem a legnagyobb hőségben is, mert az erdő hőmérséklete és tiszta levegője üdítő volt, s nemcsak a szekszárdi belvárosi viszonyokhoz képest. Mindenesetre ezek a jóleső gyaloglások megalapozták annak a bizonyos rendkívüli túrának az elviselését. Az történt, hogy az irodaházban át kellett adni a kulcsot egy villanyszerelőnek, mert kábelcserét végzett a pokoli hőségben. A tartalék kulcsomat tettem zsebre otthon, ami csak két kulcs (lakás és iroda), tehát nem nehéz, csörgő, nagy kulcscsomó, ami feltűnő, amelyikről „leoperáltam"a kölcsönadott irodakulcsot. Ezért aztán az erdei pihenő alkalmával a könnyű, hangtalan kulcskészlet ottmaradt a természet lágy ölén. Erre a sajnálatos balesetre akkor döbbentem rá, midőn kora délután megérkeztem átkozottul meleg házunkba és nyitni akartam a lakásajtót. Gyorsan kellett döntenem. Biztos helyre raktam a hátizsákot és a következő autóbusszal ismét kimentem Szálkára. Egy szál igazolvánnyal, pénztárcával, annak tudatában, hogy visszafelé már nem jöhetek busszal, legfeljebb autóstoppal. Meleg volt, csak másnapra - péntekre - ígérték a frissítő lehűlést A -L\. z unalomig ismételt három szó némileg új - régi? - értelmet nyert a minap egy könyvesbolti dedikálás eredményeként. A könyvek címe sokatmondó: Arccal az ég felé. Egy asszony kálváriája. Nehéz idők 1945-56. „Ma itt dedikál Étienne Tumo" - hirdetik a tábla kézzel írt betűi. Az asztal túloldaláról mosolygós szemű, tömött bajuszú úr nyújt kezet: „Tumó István vagyok". Az író Fajszon született és Baján élt, onnan távozott Franciaországba, Argentanba 1956ban. Déli szomszédvárunk már megismerhette műveit, majd a polgármester javasolta: okvetlenül látogasson el Szekszárdra is. A három könyv Magyarországonjelent meg - az első 1990-ben -, korábban politikai okok gátolták a könyvbemutatókat. és esőt. Mégis gyorsabban mentem a falu központjából az erdőig vezető, napsütötte részen és utána is szaporán szedtem a lábam. A 35perces út 25 percesre sikerült. A legyek a szokásosnál mérgesebben zsongtak körülöttem. Talán megérezték az időváltozást. A pihenőhelyemhez érve rögtön megtaláltam a kulcsot és elszántan indultam hazafelé. Számolgattam, hány kilométer lesz ez a tulajdonképpen nevetséges gyalogtúra. Reggel és kora délután már megtettem kb. nyolcat, most hozzá jön még nyolc, és a teljes út Szálka központjától szeretett városunk központjáig - ha nem vesz föl valaki az országúton. Nem vett föl. Igaz, csak kétszer próbálkoztam. Elkezdtem számolni, hány kocsi megy el mellettem. Kora este volt, kellemesen megenyhült a levegő és annyira tiszta volt, hogy jóformán soha nem éreztem az átkozott kipufogógázt. Mindig bal oldalon mentem, tehát szemben a forgalommal és nagyon figyeltem, különösen a kanyarokban. Hát itt aztán nincs hiány kanyarból, attól kezdve, hogy fölér az ember az emelkedőre. Aki kíváncsi rá, milyen gyönyörű az ég alja és az egész táj, naplementéhez egy-másfél órányira, továbbá szeretné beszippantgatni a szekszárdiak számára még a szőlőhegyeken is ismeretlen, illatos levegőt, az járjon utánam. Tíz fölött már nem számolgattam a személykocsikat. Egyharmaduk majdnem üres volt. Elment mellettem három teherautó is, meg egy traktor, egy kerékpárverNagyon nem is csodálkozhatunk, hiszen a regények jórészt életrajzi elemekkel átszövöttek s az 1956-os forradalom, a Jugoszlávián át Franciaországba jutás történelmi elemei nem kerülhettek '90 előtt az olvasóközönség elé. Rövidesen napvilágot lát a francia-magyar író legújabb kötete, melynek címe A gemenci erdő titka lesz. - A könyv egy szélütött fiú sorsát követi nyomon - tudjuk meg a szerzőtől aki Pörböly környékén eltéved az erdőben, külföldre kerül, majd egy más országbéli aszszonnyal hazatér. Regénytéma tehát, de feltehet^, hogy van benne némi igazság is... A könyv remény szerint ez év végén jelenik meg. Reméljük, ez alkalomból ismét találkozhatunk. Adieu, monsieur Tumó! - ógyé fotó: - ka senyzö és két motorkerékpáros. Fél nyolckor értem le a bátaszéki országútra és a buszmegálló teljes épségben lévő menetrend tájékoztatóján az a rideg tény fogadott, hogy a legközelebbi, s egyben utolsó járat másfél óra múlva érkezik. Gyalogoltam tovább. Ez már nehéz volt, mert az országút mellett nincs sima hely és bizony gyakran le kellett lépni az úttestről, nagy a forgalom. Az a remény éltette a lábizmaimat, hogy viszonylag közel van a kerékpárút, hiszen jó hosszan kiépítették. Nos, két-három keserves kilométer után valóban megkönnyebbül a vándor. Remek alkotás ez az aszfaltos sétány. Elférne rajta egy személykocsi is, de szerencsére még motorossal sem találkoztam a kerékpárosoknak való úton. Ők szép számmal tekertek, főként serdülő lányok és fiúk, sokukkal ötször-hatszor is találkoztam és soha nem volt kellemetlenség. Nem száguldoznak, mint a forgalmas belvárosi járdákon kerekezők, hanem jóleső tempóban hajtanak és mindig adnak elég helyet ~a gyalogos embernek. Nagy nyereség a kerékpárút az egész külső városrész számára, meg azoknak is, akik beljebb laknak és kerékpárral járnak dolgozni. A bortanyánál már fájt a bokám és a talpam, de csak lépkedtem tovább, így tartottam szemlét: legalább tizenöten hűsítették, s egyúttal melegítették magukat a lebukó napnál különösre változó árnyékban, a tanya melletti asztaloknál poharazgatva. Beljebb, a mindig forró napon áruló dinnyés kisfia megkérdezte tőlem, hány óra van. Megmondtam és akkor csodálkoztam el, hogy három és fél órája gyalogolok. Dinnyét vacsoráztam, fürdés után. Két napig hűlt a fél görögdinnye, s éppen erre az alkalomra való volt. G. J. Erőpróba dedikált Kötődés az anyaföldhöz Tuiijj úr