Szekszárdi Vasárnap 1994 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1994-08-14 / 32. szám

Szekszárdi történetek SZEKSZÁRDI 16 1994. AUGUSZTUS 14. Az évszázad nyara A szakember, a meteorológus mondta a minap a tévében vagy a rádióban, hogy ez az évszázad nyara. Soha nem tapasztalt hőmérsékletrekordok dőltek meg ezen a nyáron országosan és Európában is. * A barátom azt mondja, és hát persze neki van igaza; megfigyeltem-e azt, ami egyébként evidencia, szóval azt, hogy nyáron meleg van, télen meg hideg? Persze, hogy megfigyeltem, de ha nem figyelem meg, akkor is így van ez. Csak hát hogy milyen hosszú ideig van nagyon meleg, az már nem mindegy. Mostanság pedig ilyen nyarunk volt. Több, mint ötven napon át volt nagyon meleg, kevés, vagy szinte semmi esővel. * Színes kartonruhád, csupa-csupa tarka virág..., szólt a nóta, a slágerek slágere valaha, a Csinibaba. Ez a slágerelmúlt. Ma nem a virágos kartonruha a sláger, pláne nem a divat, ma egészen más a divat. Egy mai lány azt sem tudja szerintem, hogy mi az a karton. Papírra gondol bizonyára, kartonpapírra, de tarka virágos kartonruha az mi, hát azt bizony nemigen tudja egy fiatal lány vagy fiú. A mai fiatalok, tessék csak megnézni a várost és falut, szóval a mai fiatalok nyara egészen más. A farmer, a Blue Jeans ezen a nyáron mintha háttérbe szorult volna. Hál' istennek. Ez pedig a fiataloknak, sem a városképnek benne ezekkel a szép lányokkal és fiúkkal - szintén nem vált hátrányára. Nézze csak, kedves olvasó, milyen szépek ezek a lányok azokban a világos, testhez simuló, egybeszabott ruhákban, mely viselet alatt semmi felesleges kiegészítő nincs, és hát minek is lenne, úgy szépek ezek a lányok, ahogy vannak. Semmi nejlon, semmi farmer. * Nekünk öregeknek, természetesen volt kartonruhánk, de nemcsak nekünk, szüleinknek is, akik ezeket a ruhákat készítették részünkre és akik maguk is hordták a színes kartont. Van egy régi fényképem. Testvéreim és magam is kartonnapozókban vagyunk láthatóak, a háttérben anyámmal, aki nagyanyámmal együtt megvarrta nekünk ezeket a napozókat, amelyekben a nyarat töltöttük, például a Csörge-tóra menet és jövet. Szóval van egy ilyen képem a valóságban is, de a tudatomban is, nem lehet elfelejteni a fiatalságot, a gyermekkort. * Ma délben levelet hozott a postás. Testvérem tudatja velem, anyám meghalt. Azt hittem a mai napig, ez a nyár csak hosszúra sikeredett, csúcsokat döntögető volt. Most már tudom, szomorú is, nagyon szomorú. Ez a nyár már csak ilyenre sikeredett. -tükeKovácsműhelyben nincsen szék Két jó láb, eros kéz... Nem is annyira nyers erőt, mint szívósságot igényel, vélekedik Sándor bácsi. A kovácsmester nagyon ismeri a lovakat. Szemmértékre tudja, melyik lópatára mekkora patkó szükséges. A legfontosabb az, hogy a lópata szaruja hogyan nő, aztán befolyásolja az is, milyen súlyú a jószág, van közötte csámpás, x-járású, o-állású - ugyanúgy, mint az embereknél. Mindezt figyelem"be kell venni. Sándor bácsi húsz esztendeje nem dolgozik már, egyszer-kétszer egy-egy gyorspatkolást vállal csak el. Kényszerből, ha a rászoruló gazdák megkeresik. A rögtönzött bemutatón messzire repült, eltörött a kalapács. Harminc éven át szolgálta az idős mestert, aki kézbe véve a csorba szerSzilfa tövéből készült a tuskó, eredetileg 106 kiló volt, ma száz kilót nyom. Hármat már elhasznált számot, csak ennyit monéletében Baka Sándor (a képen balról). dott: „nem jó jel". - takács - kapünger Két jó láb meg kéz, állítólag nem sok ész - ezt mondták valamikor a kovácsokra. Némi öniróniával idézi fel Baka Sándor öcsényi kovácsmester a más szakmaiek élcelődését. Ma már nincsenek ifolódók, a kovácsmesterek is kiöregedtek. Rövid időre, a Sárközi Lakodalom egy napjára kelt életre a kovácsműhely, és inkább csak látványosságként mutatta be a nyolcvan év fölött járó mester a patkókészítés fortélyát. Sajnos ló nem érkezett, a patkolás elmaradt. De hát hol van az az idő, amikor a helyi téesznek harminchat pár lovát látta el Sándor bácsi? Hetvenkétszer négy láb... Tanulni szeretett volna, de az első hét osztály után özvegy édesanyja két testvérével nem tudta tartani. Egyik nagybátyja volt Szekszárdon kovácsmester, bizonyos Győrfi Sándor, nála tanulta ki a szakmát, '38 őszén tette le a mestervizsgát. Ehhez a mesterséghez nem kell sok eszköz: colstok, kalapács - később a fúró, de ez már csak az utóbbi harminc évben. Bizony, keserves időszak volt, amikor a patkóra 12 lyukat reggel öttől délre lyuggatta ki. Ezt á robotot váltotta ki a furó mutatja a kívülállónak mai szemmel is ósdinak tűnő eszközt a házigazda. Az sem véletlen, hogy kovácsműhelyben hiába keresett valaki széket, soha nem talált. Ez nem egy kényelmes mesterség. Evangélium A római egyházban a B jelű egyházi évben az évközi 17-21. vasárnapokon a János-evangélium 6. fejezete adja a napi örömhírt. Téma az Oltáriszentség; vagyis az a tény: hogyan lakjék Jézus övéivel a századok folyamán, hogyan táplálja, erősítse őket a kegyelmi létben, hogyan nevelje őket az örök életre. A tét nagy - következésképpen az egyház sok időt szentel rá. Nos, a 21. vasárnapon esik itt egy - jelentéktelennek tűnő - mondat, amely annyi mindenre rávilágít: „A lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit." Ezzel szemben hány meg hány ember éppen fordítva, a test létében és a testi igények teljesítésében látja a boldogulást. A súlyszaporulatban jelöltük meg a kisbaba fejlődését. „Jól nézel ki!" - biztatjuk barátunkat, ha pozsgás az arcszíne. A mérés a gyógyászatnak szinte nélkülözhetetlen eleme lett. Személyesen semmi kifogásom a „teljes látás" tekintetében, ám az evangéliumi mondat áll: a test nem használ semmit. És a lélek az, ami éltet. A fent jelölt vasárnapokon és minden vasárnap, az evangéliumi gondolatot aláhúzó ószövetségi olvasmány mellett ott van a szentlecke, a feladat, hogy faragjunk, alakítsunk magunkon, hogy legyen lelkiségünk, hogy a lélek legyen nálunk az úr. A negatív állag helyett: keserűség, indulatosság, harag, mely aztán átcsap szóváltásba, káromkodásba, legyen bennünk: jóindulat, könyörület, megbocsátás, engedelmesség, szeretet, áldozat (19. vas.). Legyen bennünk alázatosság, szelídség, türelem, béke, egység. Ezek mintegy emberi hivatásunk lettek a keresztségűnk óta. (17. vas.) - Isten dicsőítésére éljünk: ne oktalanul, hanem bölcsen, ne részegségben, hanem teljünk meg Szentlélekkel, énekeljünk jókedvben, hálában. (20. vas.) A családi élet erényei a 21. vas. És mindent: igazlelkűségben és valódi életszentségben (18. vas.). Isten szavát legfőként az egyház érti meg. És az egyház praktikusan így értelmezi: Jézus aktív, szentségi jelenlétét az Oltáriszentségben: nem elég csak köztünk tudni a Jézust, magunkhoz venni a Jézust - és magunkban és körülöttünk mindent hagyni a régiben. A szentáldozásban nem a szám, hanem a mélység az érdekes. A szentáldozásnak hatékonyságát az erényekben való előhaladásunk mutatja meg. Jézus szava így lesz az áldozóban lélek és élet. MIM EDE, római katolikus lelkész