Szekszárdi Vasárnap 1994 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1994-07-17 / 28. szám

1994. JÚLIUS 17. , SZEKSZÁRDI VASARNAP 15 Bölcsesség az öregségről „Kellőképpen elviselni az öregedési a bölcsesség mester­műve, és egyik legnehezebb ré­sze az élet nagy művészetének." (Amiel) Nőkről, nemcsak nőknek! Sas Erzsébet oldala Kávéházi randevú Az örökifjú 85 éves Katherina Hepburn a világhírű amerikai színésznő 85 é\es. Három­szoros Oscar-díjas. \ hollywoodi szépségek között eredeti egyéniségé- , vél, nyers humorával, sodró drámai erejével hamar kitűnt. .Megszámlál­hatatlan filmszerep fü/ődik nevéhez. A 80. születésnapját egy filmbemuta­tóval ünnepelte, s most 5 évvel ké­sőbb ujabb forgatásra készül. r Omami Omami a dédnagymamám volt, anyai ágon. Ha rágondo­lok mindig úgy jelenik meg a szemem előtt - nég\ ! évtized táv­latából is - mintha tegnap lát­tam volna. Apró termetű volt, hajlott hátú, s minden fekete volt rajta. A ruhája, a harísnyá­• /, mellénye és a kendője is. S bböl a nagy feketeségből úgy ragyogott elő pici arca, mint két piros alma. Gyönyörű sima volt ez a: arc, patyolattiszta, jó sza­gú, s ha hozzá értem - márpedig ezerszer megpusziltam naponta - simogatóan hűvös volt. Oma­mi volt a mi legjobb játszótár­sunk, neki a legtitkosabb dolgo­kat is elmondhattuk. Vele játék volt az élet. Amikor szilvalek­várt főzött - nagy fekete lábas­ban - mindig kenyeret is sütött, v a kemencében annyi pici cipó sült, ahány gyerek volt az utcá­ban. A lekvárosüvegek ott sora­koztak a nyári konyha előtti asztalon, mi gyerekek körbeiil­^~iik a lábast, kezünkben aj'ris­sült cipóval, s kanalaztuk hozzá a még langyos lekvárt. Azt imádtam, amikor édes­anvámék este elmentek otthon­ról. Akkor aztán elszabadult a „pokol". Ájulásig játszott ve­lünk. Körbetáncoltuk a szobái, ö felsőszoknyáját a fejére borí­totta s előénekelte nekünk a mondókás éneket: Veci-veci te­leráj, hoszt di leler ápkevese. Já... Már csak ennyire emlék­szem 40 <?v után. Omami, vasárnap, a 7. szü­letésnapomon, ebédfőzés köz­ben hall meg: Sosem volt beteg, sosem panaszkodott, egysze­rűen elment. Olyan egyszerűen ahogy élt, mintha még halálával sem akart volna gondot okozni. Drága, drága Omami! Hova tűnt a 41) év, $ a Te drága piros alma arcod? hét elején nem a Gemenc presszóba vettem utam, hogy a megszokott helyen esti beszélge­tésre várjam a sorozat következő vendégét. Virággal a kezemben, nagy sze­retettel indultam Falussy Lajosnét, Mária nénit felkeresni, hogy felkö­szöntsem 80. születésnapján. Mária néni akit évtizedek óta csodálok és tisztelek, ott állt a fo­lyosón ünneplőbe öltözve, s egy nappal sem nézett ki többnek 60 évesnél. „Nem is hiszem el, hogy 80 éves vagyok", fogadott moso­lyogva, s ebben egyetértve ültünk le, a fákkal, virágokkal, bokrokkal beültetett kert közepébe. Az új hó­fehér kerti garnitúra - „ma kaptam a Marcsi lányomtól" - a frissen ön­tözött udvar, az illatozó virágok, a virágkosár 80 szál rózsaszínű szeg­fűvel, a lakásból halkan hallatszó zeneszámok, amelyek egytől egyig az Édesanyákról szóltak az Édes­anyáknak, csodálatos „díszlet" volt a beszélgetéshez. - Kicsit banális az első gondolat, mégis ki kell mondanom: kevés em­bernek adatik meg, hogy ilyen szelle­mi és fizikai frissességben érje meg ezt a születésnapot: Hogy van Mária néni? - Nagyon boldog vagyok. Sem­mit sem tudtam, minden amit itt látsz, az meglepetés. A lányomnak köszönhetem, hogy ilyen felejthe­tetlenül szépre megszervezte ne­kem ezt a napot. És most még te is itt vagy, hogy a Szekszárdi Vasár­napba beleírj... - Mária néni! Nem a megélt 80 esztendő a fantasztikus, azt többen megérik, hanem az, hogy hogyan. Utánanéztem, ezerkilencszáztizen­négy június 12-én Szekszárdon szü­letett... - Édesanyám fiatalon lett öz­vegy, majd újra férjhez ment és Budapestre költöztünk. Ott jártam az elemit, a polgárit és a kereske­delmit. Aztán nagylányként, nagy­néném meghívására hazajöttem Szekszárdra bálozni. Édesanyám aki nagyon szépen varrt - csoda­szép báli ruhát készített nekem er­re az alkalomra. Akkor ismerked­tem meg férjemmel, Falussy La­jossal, aki asztalos iparos és temet­kezési vállalkozó volt. Két gyere­künk született. Lajos és Mária. Saj­nos nagyon korán, 55 éves korában elveszítettük őt. Nem volt könnyű utána, de boldog és büszke vagyok, hogy a gyerekeim jól indultak az életbe. Mindig szorgalmasak, jó ta­nulók voltak. Lajos fiam osztályve­zető főorvos, Mária lányom zene­tanár, és ezerféle más mindent is csinál. Két unokám Orsolya és Lel­vente két tündér, imádom őket. - Mária néninek volt egy másik Lajos is az életében... - A második férjem. S tudod drágám, nemcsak a keresztnevük volt azonos, de mindkettő jóságos és családszerető ember volt. Őt már idős koromban ismertem meg és 5 nagyon szép évet töltöttünk el együtt haláláig. Mindkét férjemtől sok szeretetet és tiszteletet kap­tam. - Mária néni a Biztosítótól ment nyugdíjba. Hány évig dolgozott ott? - Az volt az egyetlen munkahe­lyem. Először a férjem üzletében dolgoztam, aztán születtek a gye­rekek, s 1950-1973-ig dolgoztam, mint vagyonbiztosító előadó a Biz­tosítónál. - Egy titkot szeretnék megtudni. Mária néni mindig vidám, mindig kedves, mindig jól ápolt. Mi a titka annak, hogy valaki így tudja megő­rizni idős korára is a fizikai és a lelki szépségeket is? - Azok az emberek, akik a múl­ton rágódnak, megkeserednek. El kell felejteni a múltból ami rossz volt, s a szépet el kell tenni emlék­nek, de csak a szépet, s amíg az élet engedi, ezekből az emlékekből meríteni hitet és erőt. Küzdelmes életem volt, de gyönyörű. Boldog­gá tettek a gyerekeim, az unokáim, a barátaim. S ha gond adódott az életben, ha elkeseredtem, az nem tartott sokáig. Ha valami kisjó jött, abba belekapaszkodtam és máris kisütött a nap. Drága Mária néni. Süssön még sokáig Önre a nap, hogy sugaraiból juttathasson minél tovább nekünk, mosolyával, kedvességével, optimiz­musával. Isten éltesse!

Next

/
Thumbnails
Contents