Szekszárdi Vasárnap 1994 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1994-07-03 / 26. szám

10 SZEKSZÁRDI 1994. JÚLIUS 12. Az érem másik oldala Takács kontra Kalász, avagy atlétika kontra foci Előérzetünk tökéletesen bejött. Takács Lászlónak, az Atlétikai Klub Szekszárd ügyvezető elnöke hevesen reflektált a májú 19-i számunkban megjelent „Érdemesek a további támogatásra, bizalomra" cfmű cikkre, melyben a II. Sz. Általános Iskolá­ban folyó labdarúgóképzést - szerintünk nem ok nélkül - méltatjuk. Arra számítot­tunk, hogy a hamarosan városi tulajdonba kerülő Pollach utcai sportteleppel kapola­tos „zrínyis" elképzelés irritálja az atlétikát, ám Takács László a maga komplexitásá­ban reflektált a cikkre. - Egészen más aspektusból megközelítve a dolgokat. Amiből kiderül: Kalász Jánossal, a kettes iskola igazgatójával finoman szólva nem kedvelik egymást. „Bekerült a diákolimpia döntőjébe" ­Takács László: - Nem tudom megítélni, hogy országos viszonylatban valóban olyan jók (elsőtől a nyolcadikig) mint ahogy állítják, de nem árt megjegyezni: a 7-8 osztályosok országos döntőjében a rendezés jogán kerültek. Az alsótagoza­tosoknál pedig a bonyhádi II. sz. iskola nyerte a megyebajnokságot. Lehet, hogy nagyszerű munka folyik, de a mellény le­hetne azért kisebb is... „A direktor a győzelemért mindent be­vet". T. I.: így bizony, ennek hatására ma ott tartunk, hoghy sportágunk szem­pontjából az úgynevezett sport tagozatos általános iskola teljesen kiesik, a még maradék két atléta csoportot össze kell vonnunk hamarosan, mert olyan ala­csony a létszám. Az utóbbi két évben mindössze 1-2 (!!!) tehetségesnek mondható atlétapalánta került ki az isko­lából. Itt már csak, és kizárólagosan a lab­darúgás számít (tényleg focisuli), min­den más áldozati bárány. Egy jellemző példa: a téli felkészülés időszakában a kettes iskola atléta tanulói után az AC Szekszárdnak térítési díjat kellett fizetni! „Nem tudnak nagy pályán edzeni"... Ez egyszerűen nem igaz. A Pollach utcai sporttelepen tartják a testnevelésórákat, a fociosztályok élhetnek a léhetőséggel, a mozgatható kapuk most is megtalálha­tók a pályán. Nem beszélve arról, hogy délután már az UFC-nél vannak a hete­dikesek és a nyolcadikosok. A TÁÉV-pá­lyával együtt öt füves pálya van Szekszár­don, szóval nem tudom...? „Kapjuk meg az iskola közelében lévő Pollach utcai sporttelepet". T. L.: Ennél a magabiztos kijelentés­nél már tényleg elkapott a harctéri ide­gesség. Először is: mit tett a direktor úr annak érdekében, hogy a sporttelep sor­sa végre elmozduljon abból az áldatlan állapotból, ahová évekkel ezelőtt került!? .... Labdarúgó-zsargonnal élve a pályán kívül csípőre tett kézzel figyelte az AC Szekszárd vezetőinek erőfeszítését az ügyben, hogy visszakerülhessen - még nem oldódott meg a kérdés - a város tu­lajdonába a sporttelep. Nem értékeljük túl szerepünket, amikor állítom: a rend­szerváltás hozta gazdáitanságban egye­dül csak mi tekintettük szívügyünknek a terület sorsát, nem kis szerepünk van ab­ban, hogy nem silányult csak sok millió által helyrehozható birkalegelővé. A II­es iskola hűvös előkelőséggel figyel, pe­dig - ha oly fontos számára a sporttelep ­állagmegóvásban és más apróságban se­gíthettek volna. Amit tettek, az kizárólag az ő érdekükben történt, például csak ott nyírattak füvet, ahol játszottak, egy centi­vel sem arrább. Ezek után még mi vál­junk albérlővé?! Na, ezt már senki sem játszhatja el velünk. „Megfér egymás mellett a két sportág "T. L.: Ha a látszat alapján ítélkezünk, akkor igen, de különben aligha. Ha valóban meg­férne, akkor nem jöhetett volna létre az at­létikát szolgáló céllal a Pollach utcai létesít­mény. A Dózsa-pályán ott voltunk egymás nyakában, az a csoda, hogy nem történt sú­lyosabb baleset, a futóknak sem volt idális állapot, hogy naponta, hetente hasba, fejbe rúgták őket. Nemcsak nekik, nekünk is szükségünk van megfelelő körülményekre ahhoz, hogy produkálni tudjunk, ez az igé­nyünk azt hiszem jogos. A labdarúgást körülvevő miliőről, a benne uralkodó morális viszonyokról, a sportág túllihegéséről nekünk atlétiká­ban ténykedőknek megvan a különbejá­ratú véleményünk, ennek ellenére nem zárkózunk el kategorikusan az elől, hogy újra legyen aktívabb labdarúgóélet a fen­tebb már többször idézett sporttelepeik De nem mindenáron! A füves pályár^^ csak abban az esetben vagyunk hajlan­dóak lemondani, ha a műanyag pálya kö­zötti eldudvásodott területet befuvesít­ve, az ügyességi- és a dobószámok űzé­sére kialakított helyekkel megkapjuk cse­rébe érte. Egyébiránt Kalász úr magas­röptű futballelképzeléseit tudom, véle­ményem többekben ellenérzést válthat ki - mindenáron másokon átgázolva akaija megvalósítani - fejezte be nyilat­kozatát az AC Szekszárd ügyvezető el­nöke, a Tolna Megyei Diáksporttanács főmunkatársa: Takács László. Profi bringa Szekszárdon? Sportműsor Szombat: Kerékpár: Gemenci Nagydíj hegyi egyenkénti indításos verseny rajtja a Ga­ray térről (10.00) 15.00: Utánpótlás, amatőr, senior ház­tömb körüli verseny. 20.00: A nemzetközi háztömb körüli verseny rajta. Vasárnap: Kerékpár: a 190 km-es országúti ver­seny rajtja a Mártírok teréről (9.20). Ün­nepélyes eredményhirdetés, díjkiosztás a Prométheusz parkban. szó, és a vonzáskörzet először Dél-Magyaror­szág lenne. - Azért nagyon még ne élje bele magát a dologba, mert nagyot csalódhat, hal... - Ha már ennyire hitetlen Tamás, a Ge­menci Nagydíj idején összehozom egy bizo­nyos úrral a sok közül. - Még arra is van esély, hogy a Pálinkás István által megálmodott, de bizonyos elvtársak által szinte az utolsó pillanatban „megfúrt" „szekszárdi Millenáris" is elkészüljön a város szélén? - Ilyet nem állíthatok, de azt már hi­szem, Szekszárdon nagyon is belátható időn belül kinő egy valóban európai léptékű kerék­páros bázis. Konrád már nem kapitány, de boldog A Magyar Kerékpár Szövetség elnöksége szép csendesen, szinte suba alatt visszaédes­gette a három évvel ezelőtt sértődöttként tá­vozó, szaktudása, eredményei, versenyzői múltja ellenére ellentmondásos megítélésű Schillerwein Istvánt. Aminek szekszárdi vo­natkozású következménye is van: Schneider Konrád immáron „csak" az országúti válo­gatott felkészítő edzője, vagyis szakmailag immáron nem diszponál a hazai bringa fölött. - Nincs sértődöttség benne, nem érzem presztízsveszteségnek - jegyezte meg a szek­szárdi szakember. Ha nem hozzák vissza „Si­lit", év végén mindenképpen lemondtam vol­na. Bebizonyosodott, hogy Szekszárdon lak­va képtelenség ezt csinálni, mármint elköltöz­ni változatlanul nem áll szándékomban. Kell egy pesti valaki, aki a szó igazi értelmében koordinál a pálya és az országút között, min­dennap elérhető ott van a szövetségben. Nem kell annyit utaznom ésjobban a szakmá­ra koncentrálhatok. - Schillerwein a pálya szakembere, nem tart attól, hogy az országúti szakág több szempont­ból is mostohagyerek lesz? Már mintha lenné­nek olyan szirénhangok, hogy a pálya mentheti meg a magyar bringa becsületét külföldön? - Szomorú lennék, ha így alakulna. Az új kapitánnyal nekem jó volt a kapcsola­tom régen és most is, nem gondolom, hogy szakmailag nagyon összekülönböznénk. De nem foglalkozom most azzal, hogy ki, mikor hogyan tehet keresztbe, mert most a napok­ban olyan nagy reményekre följogosító dol­gok történtek, aminek bizsergető élménye, határozza meg az alaphangulatomat. - No csak! - Olyan komoly kerékpársportot óhajtó pénzemberekkel jöttem, jöttünk össze, akik hajlandóak lennének egy újonnan megalaku­ló minden ízében és porcikájában profi, Szek­szárdon megalakítandó kerékpáros klubra ál­dozni. A profit úgy értsed, hogy a profi világ­ban is bevethető kerekesek kineveiéséről van Focisiker Dániában Átütő sikerrel tértek haza az ötös iskola „góliátjai" Dániából. Enyedi Attila testnevelő tanár - aki focipalántáival nemegyszer ért már el honi viszonylatban figyelemreméltó eredményeket - az elutazás előtt csupán egy jutalomtúrára gondolt, amelyen a tisztes helytállás lehet a cél. Ikast városában ugyanis egy nagyszabású „mamuttorna" zajlott, ahol 142 csapatot láttak vendégül a dánok. A skandinávok mellett jöttek csapatok Csehországból, Lengyelországból, Né­metországból, Magyarországról. (Az ötös iskola mellett még a kecskemétiek képviselték a magyar színeket.) S lőn csoda! A tízévesek korosztályában döntőt játszottak az ötös iskolások. Hogyan vezetett az út idáig? - azt halljuk magától Enyedi Attilától. - Az úgynevezett selejtezőben csak dánokkal találkoztunk. Amikor az első mérkőzésen egy elkerülhető góllal 1-0-ra kikaptunk a Djurs csapatától, ak­kor még nem sejtettük, hogy a fináléban újra találkozunk. A második meccset 5-0-ra, a harmadikat 7-0-ra, a negyediket megint 7-0-ra nyertük. A középdöntő­ben letámadtuk a lengyeleket, sikerrel, mert megint egy ötöst hintettünk. Utána összehozott bennünket a sors a másik magyar csapattal a Kecskeméttel, itt már nagyon oda kellett figyelnünk, szoros meccsen végül is 1-0-ra nyertünk, ami a döntőt jelentette. - Újra a Djurs, de a nagy bravúr már nem sikerült. - Azon a délelőttön ez volt a negyedik meccsünk, a fináléra már kipurcantak a srácok. A pihentebb, a több ötödikest felvonultató, a zord, esős időhöz jobban alkalmazkodó dánok megérdemelten nyertek 6-1-re. - Nem volt bánat? - Á dehogy! Ezek a srácok életük első nemzetközi sikerét érték el, előtte lát­ták az Északi-tengert. Nekünk felnőtteknek pedig igen jó érzés volt magyarnak lenni. A szakemberek látva a magyar gyerekeket, hitetlenkedve tették föl a kér­dést: miért tart ott a magyar futball, ahol...? f

Next

/
Thumbnails
Contents