Szekszárdi Vasárnap 1994 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1994-06-19 / 24. szám

1994. JÚNIUS 19. SZEKSZÁRDI 13 Kiröppennek az első fecskék Érdemesek a további támogatásra, bizalomra A hét elején városunkban lezajlott országos labdarúgó-diákolimpia apropóján néztünk egy kicsit a dolgok mögé Kalász Jánossal, a nemes egyszerűséggel focisulinak is becézett II. Sz. Általános Iskola igazgatójával. De ha nincs a diákolimpia, a téma akkor sem erőltetett, most lép ki a suli falai közül az első generáció, mely kollégiumi rendszerben, futballosztályban nőtt fel. Az, hogy bekerült a diákolimpia döntőjébe, már jelzésértékű, egyfajta önigazolás: Kalászékra senki nem mondhatja nagy hókusz-pókusz, esetleg hűhó semmiért. Az ötödik-hatodiJM|k után a végzősök és az öregebbek ^Bejutottak a döntőbe. Nos itt már gyakorlatilag nem sok keresnivalója volt a „zrínyiseknek", de nem azért, mert esetleg egyénileg anynyival képzetlenebb játékosok alkották volna a szekszárdi színekben pályára lépő gyerkőcöket, hanem az alkati adottságok, az összeszokott csapatmunka területén voltak szembeszökő különbségek. Örök elégedetlenkedő maximalizmussal benyújthatnánk a számlát az önmagukra egyébiránt jogosan büszke társaságnak, de nem lenne sportszerű, hiszen a kettes iskola csapata - lehet, hogy formabontó módon - a cél szentesíti az eszközt jegyében fogant. Magyarán a Kalász-Galambos-Borbély trió bátran nyúlt a tehetségük okán már sokszor felemlegetett hatodikosaihoz, hogy extrém körülmények közé állítsa őket. De a 7-8.-os korosztály bontásában náluk a többi csapatéhoz képest - természetesen tudatosan - jobban a hetedikesek felé billent a mérleg nyelve. A direktor ezzel a manőverrel mintha csak cáfolni akarná a róla azért nem ok nélkül teijesztett véleményt: a győzelemért - különösen, ha az ötös iskola az ellenfél mindent bevet. - A jövőt kell nézni, a helyzetet gyorsan felmérve döntöttünk. Az 5-6. helynél nagyobb sanszaink ebben a korosztályban nem lehettek. Az ellenfelek fizikai adottságai jobbak voltak, de ennél is perdöntőbb, hogy a mieink létesítmény hiányában nem tudnak szinte sehogyan se nagy pályán dolgozni, edzeni, ez egy bennfentes szemnek azonnal fel kellett, hogy tűnjön: nem érezték úgy a teret, a távolságokat, s az egész pályához, ha úgy tetszik kissé edzetlenek voltak - értékelt Kalász János, akit az 5. helyért rendezett találkozón a Debrecen elleni vereség sem tört meg. - Akkor jön el a nagy nap, ha a mostani hatodikosaik a nyolcban lesznek - jegyzem meg. - Szomorú lennék, ha csak ez az évjárat lenne a tarsolyunkban. Annyira komolyan vesszük a Góliát-mozgalmat, hogy már most bontogatja szárnyait egy hatodikosokkal teljesen hasonló negyedikes korosztály. Beindult a verkli, sok gyerekhez eljutunk, kiválasztás helyett mára már inkább a kiválasztódás a jellemző, minden reményünk megvan arra, hogy a fociosztályokba több kiemelt tehetségű gyerek kerüljön., - Az óvodától a nyolcadikig hová sorolná magát ebben a nagy konkurenciaharcban, országos összevetésben? - Úgy gondolom, hogy a legjobb tízbe beférünk, álljuk a versenyt olyan iskolákkal, akik gazdag, kiemelt fővárosi klubokkal működnek együtt ezen a téren. Hogy ebből igazán arathasson a mára eléggé kilátástalan helyzetbe jutott szekszárdi felnőttfutball, ahhoz segítségre van szükség. Első lépésként azt szeretnénk, hogy kapjuk meg az iskola közelében levő, újból városi tulajdonba került Pollack utcai sporttelepet. A nagy pálya hiányát ezen a diákolimpián is nyögtük, ez így nem mehet tovább. Továbbá ebben az esetben nálunk maradhatna a 7-8. osztályos garnitúra, ami a képzésüknek, fejlődésüknek csak jót tenne. Ez esetben nem hiúságról van szó, hogy csak mi értünk ehhez a városban, a gyermekfutball legújabb országos koncepciója szerint is azt tartja kívánatosnak, hogy ott, ahol erre lehetőség van, maradjanak a gyerekek az iskolában, versenyeztetésüket is innét oldják meg. - Két dolog jut eszembe arrról, amit mondott. Mit szól a magasröptű focielképzeléseitekhez az atlétika, mely már alig várta, hogy kiszabaduljon a BHG szorításából? Honnét lenne pénz a megnövekedett feladathoz? - Az első kérdésre egy gyakorlati példával válaszolok: az én időmben, itt a Dózsa-pályán, ahol beszélgetünk, a mainál jóval minőségibb labdarúgás és atlétika is szépen megfért, máris túl van tárgyalva a dolog. Ez már rázósabb kérdés. Mivel a képzésből pluszfeladat hárul ránk, ezt a várostól, amit fútballutánpótlásra szán, meg kell, hogy kapjuk. Tettünk annyit, hogy érdemesek legyünk a bizalomra. - A megyei tehetségeket becserkésző diákotthon mennyire jött be? - Érdemes volt megcsinálni. Ma már a megye 22 településéről van lakónk a focistává válás reményében. Legutóbb éppen kitűnő fizikumú gyerekeket tudtunk behozni - éppen a már többször említett technikailag igen jó hatodikosokhoz. - A töméntelen edzés mellett van-e lehetőség a Szekszárdon túli megméretésekre? - A kis alapítvány pénz és a jelentős szülői hozzájárulás révén minden évben eljutunk külföldre - leggyakrabban Olaszországba és Németországba. Idehaza, ahol úgymond a minőséget megvillantó torna zajlik, oda - legyen bármilyen messze is - igyekezünk eljutni. Viharos tanulóév után: a Szigma M, Linden jó, hajó a vége. A mondás teljes egészében aligha értelmezhető az első újoncévét maga mögött hagyó Szigma-Szekszárd KC csapatára. Némi megkönnyebbülést hozó felsóhajtás után maradjunk annyiban, jó a vége. Még úgy is, hogy végül a Szigma a bajnokság 15 idegenben lejátszott mérkőzéséből egyet sem tudott megnyerni. A figyelemfelkeltő negatívum mellé viszont felsorakoztatható alsóházi csapatokra nem jellemző pozitívum: a tavaszi összerázódás periódusában, már a „Papp-korszakban", meglepő jó játékkal képes volt legyőzni a PMSC-t majd a Békéscsabát. Ezek teremtették meg az esélyt a bentmaradásra. VEZETÉS. A tavaly nyári kézilabdás eufória csalóka volt. A magabiztos nyilatkozatok, miszerint az NB I-ben sem a kiesés ellen fogunk küzdeni, megtévesztették a közvéleményt, de a sajtót is. Nos ehhez képest, hogy jóval gyengébb csapatot hoztak össze az NB I-re. Lidércnyomásként hatottak a történtek, demoralizáló vereségek egész sorát szenvedte el a Szigma. Mélyvízben a hirtelen halál fenyegetettsége közepette kellett megtanulni úszni! Ebben a szituációban végül isjó alanyokra bukkant Horváth Ferenc elnök. Marlyn, Mácsai és Szemmelróth idehozatala, ha úgy tetszik a bentmaradás záloga volt. Nagy vajúdás és bizonytalanság jellemezte a máig megoldatlan edzőkérdést. Nem igazán lehet érteni, mit akar ebben a kérdésben a vezetés. Az elnök szimpatikusnak tűnő hétközi önkritika gyakorlása közepette elismerte: vakvágányra futott, mert előbb Valerij Gorskovnál, majd Csonti Rudolf szerződtetésénél nem a szakmai szempontok voltak az elsődlegesek. Sokkal inkább az: tud-e a Szigma vékony pénztárcájához igazítva a magyar NB I-be játékosokat hozni vagy sem? Többek között ez az elmélet is késleltette a későbbi események ismeretében jó megoldásnak látszó felkészült fiatal tréner, Papp György krízishelyzetben való bevetését. EDZŐK. Gorskov szakmailag egy eléggé ellehetetlenült helyzetben vette át a csapatot, sodródott az eseményekkel. Nem volt eléggé szuggesztív, de oly rövid időt (talán hét fordulót?) élt meg a csapatnál, hogy nem derülhetett ki: az ukrán tananyagot miként ültetheti át a gyakorlatba. Az újabb külföldi pedig a kis-jugoszláviai Csonti a kis ember, kis csapat csodákra is képes pszichózisával lépett színre. Kezdetben elhitte, a jugó mentalitás akár csipetnyi becserkészésével már nyert ügye lehet, de az itteni helyzet ennél jóval bonyolultabb volt. Az áprilisban valójában kényszerűségből bevetett Debrecenből érkező Papp György maximálisan meghálálta a bizalmatlanságot. Munkája nyomán jelentősen javultak az egyéni teljesítmények, a csapatjáték szervezettségi szintje alapján ekkor vált igazán "NB l-es alakulattá a Szigma. JÁTÉKOSOK. A már említett kezdeti kiszolgáltatott helyzet bizonyos fokig menti őket. De az élvonallal összeegyeztethetetlen dekoncentráltságáért (bosszantó labdaeladások, kihagyott hétméteresek, bambulások és sutaságok garmadája) nem tehetnek senki mást felelőssé csak magukat. Egyesek túl hamar feladták az önmagukkal folytatandó párbeszédet, az ő olvasatukban mindenért az „amatőrszinten működő" klub lett a hibás, megfeledkezvén arról, hogy többnyire státusukban profik. Tanultak a saját kárukon, a végére nem csak szakmailag, hanem morálisan is „csapat lett" a csapat. Amelynek húzóemberei Marlyn, Skal, Mácsai voltak, hozzájuk egy-egy hosszabb periódusban felnőtt Csáki ha megfelelő poszton játszott - és a végére nemcsak futásban, hanem játékbafi is NB l-essé váló Bálintné, kellemes meglepetést okozott Szemmellróth. Ellenkező előjellel pedig Tóth Enikő, aki biztató kezdet után képtelen volt páratlan lövőadottságait a csapat szolgálatába állítani, gyenge teljesítményt nyújtott, ősztől a Dunaferrr játékosa lesz.