Szekszárdi Vasárnap 1994 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1994-06-12 / 23. szám

1994. JÚNIUS 12. SZEKSZÁRDI 3 „A könyv is olvas engem" Ördögh Szilveszter (1948), író, drámaíró, esszéista, műfordító, folyóirat-szerkesztő a 65. Ünnepi Könyvhét szekszárdi vendége volt. Ahogy mondani szokás, fiatalon robbant az irodalmi köztudatba, Csikó című elbeszéléskötetével. Koponyák hegye című regénye meglehetősen vegyes fogadtatásban részesült. Ezt a különös Jézus-Júdás történetet el is ismerték, de kereken el is utasították. Az idén 10. kötetével, a Koponyaüreg című regényével jelentkezett, amely ismét újszövetségi témájú, s amely az olvasók körében várhatóan újra vihart kavar. B, ' ibliai témákhoz vissza-visszatérve, mintegy a megváltás esélyeit latolgatva, itt a legújabb Júdás-könyv, egy I

átértelmezett történet, bizonyos politikai analógiáktól sem mentesen. - Ezek a témák valóban régóta foglalkoztatnak. Júdás története is érdekelt, s igyekeztem róla mindent elolvasni. Főképpen Kodolányi hatott rám és az Újszövetség, ami mindennapi olvasmányom. Merészen feltételeztem, hogy Júdás nem halt meg, feltételeztem, hogy a politika sem volt annyira leegyszerűsített, ahogy ma tanuljuk, ahogy ma sem egyszerűsíthető, s valószínűleg egyszer majd mi is elmondhatjuk, hogy a politika sűrűjében éltünk. Ám akkoriban valószínűleg kegyetlenebbül határozta meg a mindennapokat, mint ma. Bár nagyon nehéz különbséget tenni. Az akkori szövevényt próbáltam meg a magam képességeivel rekonstruálni. - ...Parafrázisként:..? - Hangsúlyozottan regényként, de nem történelmiként, nem is parafrázisként. Nem is apokrif evangéliumot akartam írni, csak azt a vélhető politikai valóságot megjeleníteni, ami hasonlíthat ahhoz, ahogy ma is élünk. Mert igazán nagy minőségi fejlődésen nem ment keresztül az ember. Ha csak a jézusi parancsra, a szeretet parancsára gondolok, plusz kétezer évet hozzáadok, akkor azt mondhatom, hogy ugyanott tartunk,'vagy még ott sem. - Gondolom, évekig formálódtak a gondolatok. - Azt már öt éve tudtam, hogy lesz Koponyaüreg, hogy Júdásról írni kell. de csak akkor alkotok, ha valami bennem kész, ha azt ki kell írnom magamból. Ez a regény három hét alatt készült, s mindjárt gépbe. Befűztem a papírt és ráírtam, hogy Holt-tenger. Vázlat sem .volt. - Hogyan ir? - Foglalkozásszerűen sosem. Következésképpen terveim sincsenek úgy, mint másoknak. A negyedik kötetem után éreztem azt, hogy nem kell szégyenkeznem. Ez a kötet a tizedik. S ha arra gondolok, hogy első írásom '66ban jelent meg a Tiszatájban, szóval tíz vékony kötet született azóta és nem harminc, azért mégsincs lelkifurdalásom. - Milyen a viszonya a kiadókkal? - A mai szövevényes kiadási rendszerben némi meghatódással veszi tudomásul az alkotó, ha nem bulvárfuadványnak szánt művét egy kiadó felvállalja és a terjesztők terjesztik. A könyvheti kampány alkalmas arra, hogy feltudom-e írni a témát. Lehet, hogy néha hallgatni jobb hosszabb ideig és olvasni, szemlélődni. Rengeteg ember írt már könyvet, a könyvtárak tele vannak, s így nem is akarom a szó jó értelmében megidézni Vörösmartyt. Azt hiszem, az ismeretünk sok szempontból felületes, nem biztos, hogy pontosan értünk fogalmakat. Ebben persze benne van a huszadik század, az ezredforduló is. Gyorsan avulnak a tárgyi ismeretek, ám a lényeges kérdésekre, hogy hogyan kell élni, mit jelent az élet minősége, nincs kellő elmélyültség bennünk. Ezért nem tudom, hogy kell-e írni új könyveket, nem volna-e okosabb visszanyúlni a klasszikusokig. - Mit jelent ma szűkös anyagi helyzetben lapszerkesztőnek lenni? - Ma már tudom, mit jelent pénz után futkosni. Nekünk azért is nehéz a helyzetünk, mert nem tartozunk sehova, a támogatást sem egy helyről kapjuk. Az elmúlt időszakban az értelmiség megosztott lett, sőt bizonyos értelemben egymás ellen fordult. Nem akarom leegyszerűsíteni a dolgot, de van egyfelől a népi, másfelől a kozmopolita urbánus értelmiség. Még jobban egyszerűsítve, van a Soros Alapítvány és van a Lakitelek Alapítvány, azaz a támogatott személyek nem ugyanazok. Mi semlegességünk folytán egészen kis költségvetéssel létezünk. Hogy meddig? Én mindig rögeszmésen hittem az eszmecserében. Leülni és beszélni az ellentétekről. Érintkezni kell. A könyvbemutatómra is több mint száz embert meghívtam, s voltak közöttük olyanok, akikjó húsz éve nem hívja a figyelmet a kiadványokra, de azt gondolom, olvasni folyamatosan kell, persze a napi információdömping mellett egyre kevesebb az idő az elmélyülésre, ezt is tudom. - Mit gondolna ma Vörösmarty? - Ahogy említettem, csak akkor írok, ha eldöntöm, hogy meg kell-e és meg találkoztak. Örülök, hogy együtt voltak, mert egymás nem ismerése csak szegényít. - A Tekintet kulturális szemle, amelyben egyaránt publikál Páskándi és Konrád is. Ezt elérte. - Igen. Azt tapasztalom, hogy erre egyre nagyobb az igény, csak hát a pénzfedezet apad. Nincs illúzióm, de a legkeményebben ellenállok annak, hogy most egy másfajta rekontraszelekció érvényesüljön. Tudom, sokan sokféle ok folytán el fognak hallgatni. - Elképzelhetőnek tartja az állami mecenatúra megváltozását? - A kultúrát mindig is mecénálni kellett, mert az nem a mindennapi kereslet-kínálat alapján van jelen. A támogatásnak az esélyegyenlőség biztosításában kell megjelennie. Tehát nem szelektálhat. - Addig is bízzunk a könyvekben, ahogy esszékötetében íija: „Amikor már nem regényt, novellát, verset, nem tanulmányt és esszét, nem félig nyomtatott oldalakat és nem rájuk fakultfeketült sorokat, mondatokat, nem igéket és főneveket,jelzőket és határozókat olvasok, olyankor mára mű olvas engem... a könyv lapoz bennem. " Németh Judit fotó: - kafi -