Szekszárdi Vasárnap 1994 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1994-06-05 / 22. szám

1 , SZEKSZÁRDI USARNAP 994. JÚNIUS 26. 332 Mindhalálig kosárlabda, de. - Edzői pályafutásod során számtalanszor adódott, hohy Te mentél, mert úgy láttadjónak, vagy az edzői sors hozta úgy. Távozóban Szekszárdról, milyen érzések kavarognak benned? - Annyira már ismersz, hogy nem vagyok egy mimóza lélek, de mégis... úgy érzem magam, mint a ballagó diák. Hozzám nőtt a csapat, a város, ritka jól éreztem magam Szekszárdon. Nehéz a válás, különösen akkor, amikor a klub által bérelt Vincellér utcai lakásomból lenézek a városra, vagy a csarnokból indulva föltekintek a hegyre, tudod nekem alföldinek különösen szép ez a panoráma. A fenti dialógus akkor zajlott le, amikor e sorok írója megszimatolta, hogy a sors kifíirkészhetetlensége következtében távozni készül a szurkolók és a vezetők által egyaránt elismert kosarastréner, Guóth Iván. Már hivatalosan is bejelentette távozását. - Lehet, hogy nem a közvéleményre tartozó magánéletbeli dolgok állnak a távozás hátterében, amennyire lehet, avasd be az olvasókat!? - Nincs itt hétpecsétes titokról szó. Nézd, az öcsémnek van egy szép kis birtoka, belevágott valamibe, s rám is szüksége lenne. Már korábban is invitált, de ismersz már annyira, hogy engem T-34-essel sem nagyon lehetett volna a kispadról elvontatni. Mindig több száz kilométerre voltam tőle, mert ezt hozta az edzősors. Most először a családi érdek került az első helyre, túl a hatvanon ez talán már megbocsátható. - Jó, jó, szép kis város Szekszárd, de neked Kecskemét a hazád. Lehet, hogy kevésbé ismerem a kosárlabdán túli énedet, de nehezen tudlak elképzelni, hogy gumicsizmában járod a határt. - Pedig nem áll távol tőlem a paraszti élet, igaz, már elég régen nem csinálom. De az én „hőskoromban" például a tanítás, a sport mellett disznókat is neveltem, adtam, vettem. Paraszti voltomat sosem tagadtam, vállaltam, néha meg is kaptam az ehhez kapcsolódó nem éppen hízelgő jelzőket. Most úgy néz ki, mást kell majd csinálnom, ha úgy tetszik, úribb dolgokat. - Megvan a keltő empátia az agrárkodásra, de Guóth Iván, akinek az ereiből is kosárlabda csörgedez - ezt így szó szerint kecskeméti kollégád, Adamik Ferenc mondta -, az nem tud máról holnapra csak úgy „lelépni a térképről". A nyakamat rá, hogy a Nagykörös edzője leszel! - Azért még túl nagy tétben ne fogadj erre! Mivel ott van a közelben, megkerestek. De közel sem biztos, hogy én ülök le a kispadra. Szó van egy bizonyos szaktanácsadói szerepkörről, de úgy érzem, az nem igazán nekem való. Akkor inkább viszem az ificsapatot, még nem tudom... - Ha nincs a családi dolog, s megkeres a Nagykőrös, akkor miképpen döntöttél volna? - Ne vegye senki udvariaskodásnak, de biztosan maradok, ha a vezetés is úgy gondolja. Semmivel sem nagyobb „durranás" a nagykőrösi férficsapatnál edzősködni, mint Szekszárdon. Női csapattal még sohasem dolgoztam, voltak bizonyos félelmeim, de nagyon kellemes, életre szóló tapasztalatokat szereztem. A lányok nemcsak szépek, kedvesek, de nagyon hálásak is tudnak lenni. Nem tudtam soha úgy haragudni rájuk, mint a fiúkra, mert mindig éreztem az őszinteséget, az odaadást, azt, hogy a képességeihez mérten mindig a legtöbbet ki akaija hozni magából és ezért tesz, gyötri magát. Láttam az őszinte örömöt, a visszajelzést az arcokon, amikor valami az előre megbeszélteknek megfelelően sikerült. Ilyesmiben egy férficsapatnál nincs részed, de talán egy elkényeztetett sztárokból álló nőinél sem. Értem már el ennél a tizedik helynél jobb eredményeket különböző férficsapatokkal, de ez az egy év edzői pályafutásom szép emlékeként raktározódik el bennem. Nagyon szép kis város, hálás csapat, igen szépszámú és valóban úri közönség, s egy olyan vezető, akivel tudtam dolgozni. - Ha az utódod meglesz és igényt tart az „ öreg róka" tapasztalataira, mit mondasz neki? - Mindent, amire kíváncsi, például hol állunk taktikában, erőnlétben, meddig jutottunk el játékban. De minden erőfeszítés hiábavaló lehet a továbblépéshez, ha a csapatnak nem lesz egy valódi centere, nem jön egy, a többieket tehermentesíteni tudó, jó kezű mezőnyember. Ebben a bajnoki erőltetett menetben túl nagy teher van bizonyos játékosokon, félő, hogy csak ebben az összetételben már nem lennének képesek olyan bravúrokra, mint az idén. Előbb összeroppannának. I^L tétlenül felhívnám a figyelmét arn^B| ifi mögött lévő igen tehetséges lányra, ha nem rontják el őket, sok öröme lehet bennük a szekszárdi nézőknek. - Nem tartasz attól, hogy az utóbbi időben váratlanul rád támadó szédülés, egyensúlyzavar miatt a dokik esetleg kivonnak a forgalomból? - Végére kell járnom ennek, napközben a saját kis edzésem és az edzésvezetés közben sosem jelentkeznek panaszok. Nézd, legfeljebb a kispadról fogok lefordulni... Szebb, mint ágyban párnák között... Belekkel üzletel a futballsztár Becze úr és Sörén Lerby Nem tudom hányan mondhatják el Szekszárdon, hogy több mint üzleti kapcsolatban állanak egy volt világsztár futballistával. Gyanítom, egyedül a futballal beoltott, korábban edzősködő, még korábban aktívan játszó húskombinátos osztályvezető Becze István egyedül. A közelmúltban egy szakmai tapasztalatszerző úton a Szekszárdi Húsipari Rt. képviseletében Hollandiában járt, s hirtelen csak ott ült-állt előtte Sörén Lerby, a Bayern Münchent és az Einhovent is megjárt dán futballfenomén. - Focitájékozottságomnak köszönhetően én kerültem vele először közelebbi kapcsolatba. Ez olyannyira sikerült, hogy a konkrét üzleti tárgyalás után újra találkoztunk és az esti órákba nyúlóan beszélhettünk. Úgy váltunk el, hogy egy hónap múlva Szekszárdon folytatjuk, s így is történt. - Mit adunk el Lerby nek, vagy talán a kombinát vesz tőle valamit? - Egyelőre az utóbbira van kilátás, Lerby természetes marha- és sertésbelek értékesítésével foglalkozik, ennek a hollandiai cégnek egyébként a résztulajdonosa is. Érdekli a magyar piac. - Milyen ember? - Futballtudásánál, korrektségénél már csak a szerénysége lehet nagyobb. Kínosan vigyáz arra, hogy ne sztárolják, nem szereti ha állandóan a futballra hivatkoznak. Látszik rajta, hogy az üzleti életben sem akarja alább adni... Meg akarták venni a szekszárdi bírót Százezret kínáltak egy 1 l-esért! Tizenegy éve vezet mérkőzéseket, de ilyen, mint ami a múlt hét péntekén történt, még nem fordult vele elő: Dravecz Tibor élvonalra aspiráló szekszárdi játékvezetőt jelölte ugyanis a JT a Szeged-Tiszavasvári mérkőzésre. Hétközben megcsörrent a telefon, s a Szegedről bejelentkező, Szekszárdon is ismert futballvezető (K. M.) arra kérte Draveczet, hogy pénteken délután fél ötkor a Dózsa pályán találkozzanak. A szegedi technikai vezető annak rendje-módja szerint - busszal - meg is érkezett, de a bíró a nemrégen nyílt Experience klubba invitálta. - Ha nem ismerem személyesen, akkor azok után, amit mondott, ordítva kizavarom a helységből, de így megőriztem hidegvéremet. K. M. arra kért ugyanis, hogy segítsek a rendkívül nehéz helyzetben lévő Szegeden. Mégpedig úgy, hogy mindenképpen ítéljek meg legalább egy tizenegyest számukra, s emellett ne adjanak sárga lapot annak aJ^ játékosnak, akik már ez idáig összesze^B nyolcat, s egy újabb automatikusan eltilrcm von maga után, nem lehetnének ott a hátralévő két mérkőzésen. Mindezért azonnal felajánlott százezer forintot, amit mindjárt átadott volna. Fejrázva visszautasítottam, de ő úgy lépett ki az utcára, hogy majd vasárnap találkozunk. Az esetet azonnal jelentettem Nagy Miklósnak, a JT elnökének, aki azonnal intézkedett: levett a küldésről, s úgy tudom, értesítette a rendőrséget. A vesztegetési kísérletnek még bizonyára lesz folytatása az MLSZ-ben és a nyilvánosság előtt is. Kulissza A szorgos, az első csapat alá maximálisan dolgozó kézilabdaedző kellőképpen kifakad, amikor tudomására jut, hogy egy másik - igaz nagyobb labdávaljátszott - sportágban mennyire begyűrűzik az anyagiasság. A kosarasokról van szó, akiknél többnyire már vakációznak a csapatok és zajlanak a szerződéskötések. Az egyesületi vezetők csak kapkodják a fejüket - nem a szűkebben vett élcsapatokról van szó -, amikor egyes, ha úgy tetszik nevenincs, komoly eredményfedezettel nem biró trénerek - a magas fizetés mellett aláíráspénzekre tartanak igényt. Előre - függetlenül a csapat majdani produktumától. A kézis tréner szerint náluk nem így működnek a dolgok. Neki például a premizálás feltételeként előírják, hogy egy vagy két éven belül 2-3játékost fel kell adnia a nagycsapathoz, az első csapat trénerének pedig a vezetéssel kialkudott bajnoki helyezés esetén jár a szerződéskötési juttatás jelentősebb része, sőt!... Néhány erösebb „hátországgal biró Jövőbe tekintő klubnál azt is elvárják, hogy a leköszönő vagy kiöregedett játékosok helyére építse be a feljövő tehetségeket. További kommentár helyett perdöntő tények: kézilabdacsapataink évek óta Európa Kupa döntőket játszanak, a kosarasok pedig már nem érik meg az őszi másodikfordulót sem. A válogatottak produkciójáról nem is beszélve... Nem csupán azért, mert az ö sportágukban - amire ők szívesen hivatkoznak - nagyobb a konkurencia...