Szekszárdi Vasárnap 1994 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1994-04-10 / 14. szám

9 1994. ÁPRILIS 24. , SZEKSZÁRDI VASARNAP Ha földrajz, akkor győzelem EL ivételesen nagy sikert ért el egy országos földrajzversenyen két szekszárdi fiú, akik a Garay János Gimnázium II. C osztályának tanulói: Badics Balázs első, Gyarmati Csaba negyedik lett a Xantus János halálának 100. évfordulója alkalmából megrende•

ptt emlékversenyen, ezerél több jelentkező, induló versenyző közül. Balázs a nyár közepén Mexikóba és az Egyesült Államokba utazhat majd egy tudósokból és egyetemistákból álló csoporttal, tagja lesz annak az expedíciónak, amelyik sokféle tudományos felmérő-, gyűjtő-, megfigyelőmunkát végez, több mint egy hónapon keresztül. Beszélgetésünk azzal kezdődött, hogy a győztes ——— bevallotta: szerencséje volt, mert a döntő szóbelijén - amit a Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem aulájában tartottak, nagy nyilvánosság előtt - ő a tíz versenyző közül a vége felé szerepelt, viszont Psaba az egyes számot húzta. Az ílsőnél még nincs a zsűrinek kialakított képe arról, mi legyen a mérce, ráadásul Csaba első kérdésként olyan általános témát kapott, amivel nehezen boldogult volna bármelyikük. Egyébként nagyon sok, húsznál több kérdésre kellett válaszolnia mindenkinek, olyan bizottság előtt, amelyben egyetemi tanárok, rangos személyiségek ültek és nem nagyon vették figyelembe, hogy a versenyzők csupán 16 évesek. Ez persze növelte a megmérettetés színvonalát, igen rangos versenyben győztek a legjobbak. Kérdésem, hogy ha a szerencse is közrejátszott a végső sorrend kialakulásában, akkor talán majdnem egyforma a földrajztudásuk, és lehetett volna más végeredmény is? A válaszuk az, hogy a tudásszint talán hasonló, de a földrajznak más-más ismeretanyagaiból jobb az egyik, mint a másik. Mindenesetre jellemző az őszinteségükre, hogy amikor kiderült, Csaba nincs az első három között, „csak" negyedik, akkor BaGyarmati Csaba (a képen jobbról) < Badics Balázs lázs nem is tudott örülni a maga sikerének. Tudniillik az első három mehet Mexikóba ennek a versenynek a résztvevői közül. A három diák számára ez a jutalom rendkívüli élményeket adhat, mert utazásnak sem akármilyen, de ennél többről van szó: az expedíció során olyan kutatási programot valósítanak meg, amellyel felidézik és továbbviszik a világhírű magyar geográfus, Xantus János Mexikóban és az Egyesült Államokban végzett kutatásait, illetve összehasonlítják az akkor tapasztaltakat a mostani állapotokkal, mind a természet-, mind a társadalomföldrajz kérdésköreiben. A kutatóexpedíció vezetője dr. Tóth József, a JPTE tanszékvezető egyetemi tanára, aki a verseny döntőjében a zsűrielnök tisztét is betöltötte. Sok mindent lehetne írni a két kiváló földrajztudású diákról. Néhány jellemző: mindketten kitűnő tanulók, mindegyikük kedveli a természettudományokat, főként a biológiát, a kémiát és abban is hasonlítanak egymáshoz, hogy több tanulmányi versenyen részt vettek, már általános iskolás korukban is. Számukra az ilyen szereplés természetes, megszokott dolog. De nem a mindenáron való győzelemért versenyeznek, hanem mert mindig tanulnak valami újat és szeretik magát a versenyt, az izgalmas eseményt. Tulajdonképpen alig hihető, hogy nem szeretnek tanulni, mint bevallották, mert „senki se szeret...", de akarnak és tudnak tanulni, küzdeni. Erre nevelték őket a szüleik, a családi körben természetes igény a kulturálódás, a műveltség gyarapítása. Sok s könyv és szerető gondoskodás veszi körül őket kisgyermekkoruk óta. Mindenesetre az iskolájukat, különösen pedig a földrajztanárt megszerették. Nem győzik dicsérni Bodor Árpád tanár úr óráit, meg azt a sok délutáni, nagyon érdekes földrajzi témájú foglalkozást, beszélgetés, ahol rengeteget tanultak, tankönyvön kívül. A pécsi egyetem aulájában, amikor a professzorok faggatták őket, éppen erre a tankönyveket meghaladó teljesítményre volt szükség, legalábbis a győzelemhez. Gemenci József fotó: -ka r Április tizenegyedike És boldogok a verset olvasók: teljes életünk hirtelen és roppant átfordulásaiban a szép, tiszta erőbe kapaszkodék, a költészet emberi csodájára réfeledkezők. Mert a versekbe beleíródott minden. Lélek és élet, évezredek és csillagmiriádok, véges elszegődéseink és végtelen képleteink. Embervilágsorsunk. És boldogkeservűek a versírók - ceruzavázlataik az emberiség szívén -, akik a sorok közlekedőedényein át elmondják helyettünk vágyainkat, szenvedéseinket, tisztaságunkat, bűneinket, ostobaságainkat, múltunkat, emlékeinket, szerelmünket, lázainkat, tetteinket és álmainkat, bensőnk fagymagányát felrázva, megsimogatva lélektől lélekig oltanak és gyógyítanak, hogy legalább olykor-olykor Jézus hala és kenyere lehessünk. Csend... Nagy csend kell hozzájuk. Hogy meginduljanak.és bennünk zúgjanak harangjaik. Tűzzel, vízzel, forrón és jegesen vagy mint az érintőhang, egy-egy kondulással. Szavak, gondolatok. Zakatolnak és lassan ringanak, vernek és tűrnek, hisznek és hátat fordítanak, bíznak és konstatálnak, naprakészek és védtelenek, lélegeznek és irgalmasak. És mi szavakat keresünk mindannyian. Németh Judit A belső beszéd szavaival Bayer Béla: Szárazdokk A legújabb kor alkonyán, a XXI. sz. küszöbén itt él közöttünk egy férfi, aki verseiben kegyetlenül őszinte, és a belső beszéd rejtett szavait úja a verssorokba A megidézett alanyi érzelmek szervesen alkotnak egységet verseiben a természet realizált érzékeltetésével. A megrendültség önigazoló vallomása (Megkésett sorok anyámnak odaátra, Arcunk egére, Montázs) párosul soraiban az ihletett nyelvi kényszerrel, a hittel abban, hogy a vers hatalom az emberi cselekedetek és érzelmek jobbátételében. Az önfeledt pillanatokon túl jelen van a kötetté zabolázott versekben Bayer fájdalmasan dicsért, egyéni optikájú világa (Golgota, Szárazdokk). Virágvasárnap című versében a költő nem a hangokért szól, nem a vers ritmusáért, de a „fénysorsú szóért" könyörög. Bayer ebben a szabadversében úgy tudta megragadni a mindenséget, a fiúi szeretetet, a szerelmet, ami csak keveseknek adatik meg. Aki g-moll melegével ír a szerelemről a belső lüktetés erejével, nos annak a versét érdemes elolvasni. Mintha József Attila gondolatait látnám új megfogalmazásban a Virágvasárnapban. ,A szerelembe ...belehal, aki él, / De úgy kell a boldogság / mint egy falat kenyér." S Bayer Béla képes arra most is, hogy verseiben feloldja a „fénysorsú szó"-t, és igaza van, amikor azt mondja: „a vemhes éjszakák kínjait is meg kéne fejteni már". Most és itt, valamenynyiünknek, hogy saját belső beszédünk, szavaink erejében higgyünk: hittel, reménnyel. Füredi R. J. Bayer Béla József Attila Síneknek sikolyán siklott a semmibe mosónő messiás magzata.