Szekszárdi Vasárnap 1994 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1994-01-09 / 1. szám

16 , SZEKSZÁRDI fASARNAP 1994. JANUÁR 9. ^"Viee&M Találékony - Az ereiben mész van, az epéjében kő, a veséjében homok, a térdében víz. - Ez azt jelenti doktor úr, hogy ha még veszek egy zsák cementet, elkezdhetek építkezni? Nyéki Jutka szekszárdi olvasónk küldte Evangélikus játékszín? Ha ilyen önfeledten, tehetségesen és lelkesen készülnek tovább, még nyilvános színi előadást is láthatunk az evangélikus ifjúságtól, akik debütá­lásukkal Bálám próféta ószövetségi történetét elevenítették fel dramatizált formában, nekünk, ma élőknek is igen sok aktuális áthallhatósággal. A protestáns egyházban nagy hagyományai vannak az iskoladrámáknak, gondoljunk csak Bornemissza Péter, vagy a Tolnában élő Sztáray Mihály munkálkodására. Most, hogy már számos fiatal aktív tagja a gyülekezetnek, szinte termé­szetes - oktatóik dicséretére legyen mondva -, hogy ünnepi alkalmakkor ze­nével, énekes és szöveges szerepléssel színesítik a liturgiát, jó színvonalon, hévvel szolgálnak. Egy újabb műfaj szorgalmas háttérmunkájának szép eredménye volt ez a díszleteiben is igényes vízkereszti előadás. Várjuk a folytatást! Judlk a Fotó: - ka , . # MŰSZAKI Hl [ti DISZKONT SZEKSZÁRD CSONKA l). 6. kínálata - színes televíziók; - videorekorderek, videolejátszók; - musiccenterek, rádiómagnók; - órásrádiók, walkmanek; - vasalók, kávéfőzők; - olajsütők, páraelszívók; - gyümölcscentrifugák, robotgépek; - mikrohullámú sütők; - hűtők, mosógépek; - audio- és videokazetták. Szekszárd, Csokonai u. 6. (A Skála parkolóval szemben). Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 8.00-18.00 óráig, szombaton 8.00-12.00 óráig. Gytllan másfél szobás, összkomfor­tos alpesi stílusú, (5-6 személynek is kényelmes) üdülőszövetkezeti nyara­lóban január 29-től két hét jutányos áron kiadó. Telefon: 74/315-461. Nem kis dologban tévedett Ferger Mihály, aki kará­csonyra hozott kilencven juhot, sok felnőttbirkát és sok kicsi bárányt Szekszárdon, a Kadarka utca 29. szám alá. Mert azt eltéveszteni, hogy a kisbárányok ideje húsvét­kor van, még kis hiba lenne. De sokkal komolyabb galiba, hogy ezt a tisztes méretű juhcsapatot a Kadarka lakótelep tövébe, éppen az ötszintes lakóházak és a két-három szintes sorházak között megmaradt, istállószerűvé zül­lesztett sarki lakóházba terelte. Még nagyobb hiba, hogy az állatokat néha elfelejti etetni, itatni. Mert emiatt ezek az ártatlan jószágok sa­játos koncertbe kezde­nek, amire viszont nem Karácsonyi bárányok mutatkozik - érthető módon - hálás közönségnek a kör­nyék többszáz lakója. Mikor először hallottam a dologról, nem akartam el­hinni. S nagy volt a meglepetésem, mikor rájöttem, a hír igaz. Egy spárgából kötött masnival zárt kapu mögött a házban az egyik része az állatoknak, odébb, balra, a ga­rázsszerű fészerben a másik. Versenyt bégetnek. Az őr­zésükre kirendelt kutyusok pedig az érdeklődő láttán ijedten iszkolnak. S mindez 1994 elején, Tolna vármegye székvárosának közepe felé. A gazdát, majd azt mondtam, juhászt, sehol nem talál­ni. De a kíváncsiskodót boldogan felvilágosító helybéliek - örülve, hogy bajukat valaki észreveszi - szívesen el­mondják, Ferger nem igazi juhász, mert évekkel ezelőtt tyúkokat tartott nagy mennyiségben, aztán, fokozva a bűzt, áttért a disznóhízlalásra, s tyukászból, csordásból csak most avanzsált birkapásztorrá. Ráadásul ezt a szak­mát sem hivatásra utaló lelkesedéssel gyakorolja. A lakók ugyanis csak hajnalonként észlelik jelenlétét, mikor arra ébrednek - ha a bégetéstől netán álomba szenderedtek -, hogy irgalmatlan káromkodással kihajtja sétára jószágait. Voltak hírforrások, amelyek azt magyarázták, Ferger kihasználja azt az állítólagos joghézagot, amit az terem­tett, hogy a képviselő urak visszavonták a korábban ho­zott állattartási rende­letüket. Valójában nem teheti, mert most sincs törvényen kívüli álla­pot. Ugyanis általános érvényű jogszabályok mondják ki, hogy mit szabad, s mi az, ami ti­los. És az ilyen város közepi birkakínzás az utóbbi kategó­riába tartozik. így, várhatóan hétfőre az összes érdekeltet, s az illeté­kes szakértőket a helyszínre híva megindítják az eljárást, aminek szinte biztos az lesz a vége, hogy Fergernek há­rom napon belül el kell költöztetnie - a lakók és a birkák érdekében is - népes négylábú csapatát. Ha ez a felhívás nem talál megértésre, életbe lép a má­sodik fokozat, miszerint az önkormányzat teszi meg ezt, felkérve egy mezőgazdasági üzemet a bégetők szakszerű őrzésére. Majd innen válthatja ki a tulaj állatait. S ha ezt sem teszi, jön a harmadik ütem, mikor is eladják a birká­kat. Természetesen csak olyanoknak, akik nem Szek­szárd idegenforgalmi nevezetességeit szándékoznak egy birkafarmmal gyarapítani. - szepesi ­Takarékos hirdetések Simon-Szabó Tüzeléstechnikai Szerviz és Kereskedés. Gázkészü­lék-, gázégő-, olajégő hibabejelen­tés. Telefon: 74/311-402,317-316. GB-GANZ falikazán 24-31, 4 kW, gázégő, olajégő kedvezményes áron kapható. Tel.: 311-402. • Albérlet diákok részére kiadó. 314-212. • Akkumulátorok diszkontáron! Akku­mulátor-szaküzlet. Szekszárd, Akácfa u. 8. Telefon: 316-662. Dióbél! Első osztályú dióbél 330 Ft­os (áfás áron) kis és nagy tételben kapható. Érdeklődni a szerkesztő­ségben lehet. • Q+Q Iroda. Ingatlan-értékbecslés, adó­tanácsadás, társasházak üzemeltetése, közös képviselete. Egyéni vállalkoa^ betéti társaságok könyvelése. AuJHi Imre u. 1-3. Telefon: 312-122/188. • Kilenc hónapos törzskönyvezett Do­berman szuka olcsón eladó. Cím: Mol­nár, Szekszárd, Hermán O. u. 2. fszt. Ford Escort Combi 1,6-os D, jó ál­lapotú eladó. 1985. december havi, könnyűfém felnik, oda-vissza játszó rádiós magnó. A bal eleje enyhén sérült. Cím: Szekszárd, Cseri János u. 11. • Anyadisznó vágásra vagy továbbtartásra eladó. Érdeklődni: 340-447-es telefo­non. Garázst bérelnék a Mérey, a Körösi Csorna és a Bocskai utca környé­kén. Telefon: 317-700. • Őrölt cseresznyepaprika eladó. Cím a szerkesztőségben. • Villanybojlerek javítását, tisztítását vál­lalom. Szabó Zoltán Szekszárd, Ba u. 19. Telefon: 317-395. • Minden típusú gépkocsihoz szél' üveg olcsón kapható a Tolna Mobil Kft­nél. Tolna. Benzoil üzemanyagkút mö­gött. Telefon: Westel, 06-60/363-096. • Szőnyegtisztító gép bérelhető házhoz szállítással. Telefon: 317-512. • Ügyvédi iroda megbízható gépíró-admi­nisztrátort keres irodavezetői feladatok ellátására. Előny angol és/vagy német nyelv és szövegszerkesztői ismeretek. Telefon: 74/319-206. • Hulladékpapír elszállítható a Szekszárdi Vasárnap Szerkesztőségéből. Érdeklőd­ni a 311-428-as telefonszámon lehet. Dr. Agárdi Tamás vezetésével mű­ködő Grafológiai Intézet tájékoztat­ja az érdeklődőket, hogy 1994. feb­ruárjától Szekszárdon beindítja 4 féléves felsőfokú végzettséget nyúj­tó szemesztereit. Érdeklődni: 75/ 314-611/22-es vagy 28-as mellékű telefonon lehet. S7Rk\7 ARHI VA^ARNAP A Szekszárdi Médiafejlesztö Alapítvánv lapja. - Felelős kiadó: az alapítvány kuratóriumának elnöke. - Főszerkesztő: TAKACS OZj1 V yvo/vrv. zslzs a Tervezőszerkesztő: Kapfinger András, Tamási János. Sport: Bálint György. Szerkesztőségi titkár: Tolnai Ferencné. ­Szerkesztőség és kiadó: 7100 Szekszárd, Béla király tér 1. Telefon: 311-428. - HUISSN1215-4679. - Készült a Szekszárdi Nyomda Kft. Saphir 96-os ofszet-rotációs gépén. Szekszárd, Széchenyi u. 46. - Felelős vezető: VADÁSZ JÓZSEF igazgató. - Terjeszti a Privát Sport Szervező Szolgáltató Kereskedelmi Bt, Szekszárd, Bottyánhegy 15.111/15. Tel.: 313-639.

Next

/
Thumbnails
Contents