Szekszárdi Vasárnap 1994 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1994-03-06 / 9. szám
10 , SZEKSZÁRDI VASARNAP 1994. MÁRCIUS 2. Szekszárdi krónika Február 25-március 3-ig Február 25-én a megyei gazdakörök szervezésében transzparensekkel és traktorokkal mintegy 200 egyéni gazdálkodó vonult fel a megyei önkormányzat épülete elé. A megyei földművelési hivatal ellen tüntettek, sérelmezve, hogy lassan végzik a Mezőgazdasági Fejlesztési Alaphoz benyújtott gépvásárlási pályázatok elbírálását és így félő, hogy nem jut a Tolna megyei gazdáknak az országos támogatásból. Petíciójukban követelték a hivatal elnökének és a „mulasztásokért" felelősök lemondását. * Szerdán a Nemzetközi Polgári Védelmi Szervezet Világnapjához kapcsolódóan - a Tolna Megyei Polgárvédelmi Parancsnokság ünnepélyes állománygyűlést tartott. Az ünnepélyes alkalomból kitüntetések és jutalmak átadására is sor került, a kitüntetettek között Pintér László alezredes, megyei parancsnok a Belügyminisztérium által adományozott aranygyűrűt vehette át. * Hétfon a Tolna megyei önkormányzat elnöke, Príger József és a közgyűlés alelnöke, Erőss András az angliai West-Sussex megyébe utazott, az ottani vezetők korábbi látogatását viszonozva. A megyei vezetők útjukat megszakítva Stuttgartban tárgyaltak a szekszárdi Deutsche Bühne támogatásával kapcsolatban. Csütörtökön a Tolna Megyei Önkormányzat megbeszélésre hívta össze a megyében működő pártok képviselőit. Dr. Farkas László megyei főjegyző tájékoztatta a résztvevőket az országgyűlési választásokra való készüléssel kapcsolatban a jelölés technikai kérdéseiről és a megye sajátosságairól. * Február 27-én rendezték meg a szekszárdi Liszt Ferenc Zeneiskola nagytermében Dobai Jenő zongoraestjét. A művész műsorán: Liszt-, Franck- és Ravel-művek szerepeltek. Március l-jén az Illyés Gyula Pedagógiai Főiskolán működő Kánaán Klub vendége volt Hegedűs Tamás politikus. Az elhangzott előadás és az azt követő vita témája „Európa főbb politikai irányvonalai" volt. - nagvbödői ZANUSSI-LEHEL TAVASZI HŰTÖVÁSÁR RAKTÁRRÓL MEGRENDELÉSRE MÉG OLCSÓBBAN! Hűtőszekrények ZLR 162 ZLR 163 ZLR 202 ZLR 203 ZLR 242 ZLR 243 Kombinált hűtők ZLK 260 ZLK 280 ZLK 300 Fagyasztószekrények ZLF 60 ZLF 125 ZLF 230 Mélyhűtő nélküli hűtők ZLC 160 ZLC 250 Fagyasztóládák ZLCF 200 ZLCF 300 ZLCF 400 Ugyanitt Elin, De Longhi kárpittisztító, takarítógépek Akciós ár 19170 R 20600 Ft 22160 Ft 23150 Ft 23 900 Ft 25300 Ft 36900 Ft 31 900 Ft 42500R 18300 Ft 25 900 R 37500 R 18900 Ft 23 700 Ft 29 800 Ft 33900 Ft 37900 Ft 26 900 Ft 24900 Ft TV, VIDEÓ, AUDIO MÁRKACENTRUM 7100 Szekszárd, Széchenyi u. 41. Tel.: 74/312-624 Pályázat A Mandátum Kft. eladásra meghirdeti a tulajdonát képező, Szekszárd, Kölcsey ltp. 1-2. sz. alatt lévő üzlethelyiségét (volt Ezermester bolt). Az ingatlan megvételére zárt borítékban benyújtott pályázat útján lehet ajánlatot tenni. A pályázatokat 1994. április 15-ig kell benyújtani: Gudicsné dr. Bukli Anna ügyvéd irodájában, a 7100 Szekszárd, Béri Balogh Ádám utca 14. sz. alatt, illetve ugyanerre a címre lehet feladni ajánlott levélben. Az ingatlan 140 m 2 alapterületű. Kikiáltási ára 70 000 Ft/m 2 + áfa A pályázat benyújtása előtt a Mandátum Ingatlanközvetítő Kft. pénztárába, Szekszárd, Széchenyi út 1-7. (Skála Áruház), legkésőbb 1994. április 14-ig 500 000 Ft bánatpénzt kell befizetni, mely összeg a vételárba beszámít. A sikertelenül pályázók bánatpénzét 1994. április 19-én visszafizetik. A bánatpénz befizetését igazoló nyugta másolatát a pályázathoz kell csatolni. A pályázatok beérkezése után tenderbontás: 1994. április 15-én 10 órakor, amely nyilvános, azon minden pályázó részt vehet. Eredményhirdetés 1994. április 19-én. Minden pályázó kiértesítésre kerül a páyázat eredményéről. Részletes felvilágosítás: Gudicsné dr. Bukli Anna ügyvédi irodájában, 7100 Szekszárd, Béri Balogh Ádám u. 14. Tel.: 74/317-476, vagy a Mandátum Ingatlanközvetítő Kft.-nél, Szekszárd, Széchenyi út 1-7., SKÁLA ÁRUHÁZ. Tel./fax: 74/311-998.