Szekszárdi Vasárnap 1993 (3. évfolyam, 1-51. szám)

1993-12-26 / 51. szám

16 , SZEKSZÁRDI VASARNAP 1993. DECEMBER 24. Jog az élethez, a szép, a jó halálhoz Meddig kell az embernek élni? Mi­kor jön el az a pont, ahol már megváltó a halál? Joga van-e mindenkinek a méltó­ságteljes, szép halálhoz? A kérdéseket le­hetne folytatni, de a lényeg a jó halálhoz való jog kérdése. Sokan olvastuk Sánta Ferenc gyönyörű novelláját, a „Sokan voltunk"-at. Abban az idős nagyapa, miután a család minden jóval tartotta, megetette, elindul a falu fö­lötti büdös barlanghoz - meghalni. Meg­halni, mert így eggyel kevesebb éhes száj lesz, mert önként vállalt halálával segít az Az idős, beteg ember esetében könnyebben elfogadjuk a halál té­nyét, mintha egy kisgyerekről lenne szó. Pedig a gyerekkorúnak is joga van a szép halálhoz. Dr. Csordás Je­nő tizenöt évig dolgozott a pécsi gyermekklinikán, ezt követően pe­dig huszonkét évig vezette a szek­szárdi kórház gyermekosztályát. A nyugalmazott főorvossal is az euta­názia kérdéséről beszélgettünk. - A halálhoz mindenkinek joga van, a csecsemőkortól az aggkorig - mondta. - Hozzátenném, hogy a méltó halálhoz van joga. A nagy kérdés ebben, hogy az orvos med­dig mehet el a segítségnyújtásban, illetve, hogy kell-e egyáltalán segít­séget nyújtania ehhez. - Miben kell segíteni, az életben maradásban vagy a halál elviselhe­tővé tételében? - A halálhoz vezető úton, az út könnyebbé tételében. Nyilvánvaló feladata az orvosnak, hogy a fájdal­makat, lehetőségei szerint csök­kentse. Ennek egy dolog vet gátat, az, hogy a fájdalomcsillapítók álta­lában nemcsak a fájdalmat csilla­pítják, hanem az idegrendszeri működéseket is befolyásolják, mégpedig negatív irányban. A ko­moly fájdalomcsillapítás ára, hogy az már az öntudatot befolyásolja. - Hol a határ? - Ez a nehéz kérdés hogy med­dig mehet el az orvos? Amíg a fáj­dalomcsillapítók hatására a beteg elveszti öntudatát vagy pedig meg­áll azon a - nagyon keskeny - hatá­ron, ahol viszont megmarad a fáj­dalom. - Ezekkel a szerekkel meg is lehet ölni a beteget? - Igen. Sajnos ezt kell monda­nom. A különböző fájdalomcsilla­pítók odáig mehetnek, hogy hatá­sukra megáll a beteg légzése. Itt a határ, ebből keletkeznek mindig a problémák, a műhiba kérdései. - Térjünk át szakterületére, a gyer­mekgyógyászatra. Születnek gyere­kek nyitott gerinccel, olyan betegség­gel, ami az életképtelenséget egyér­telműen bizonyítja. Mit tesznek ilyenkor, mit diktál a humanitás? - A súlyos fejlődési rendellenes­ségek elbírálása tulajdonképpen megoldott kérdés. Főleg a gerinc­hasadékos esetekre vonatkozik ez. Orvosi bizottság elé kerül, lehető­leg már a születés napján a beteg, mert ha valamit teszünk, azt gyor­san kell tenni, megelőzve a további károsodásokat. Ez a bizottság se­bészből, gyermekgyógyászból, ge­netikusból áll, megvizsgálja a bete­get és annak alapján dönt, hogy van-e olyan súlyos fokú rendelle­nesség, ami műtéttel nem korrigál­ható. Ez elsősorban a húgyúti rendszer működésére, illetve a végbélrendszerre vonatkozik. Ha az ezt szabályozó idegpályák sérültek, nincs értelme a mű­tétnek. - Ilyenkor elősegí­tik a halált? - Nem, hanem hagyják a maga út­ján bekövetkezni a különböző szövőd­mények által. Ez vo­natkozik minden sú­lyos fejlődési rendel­lenességgel született gyerekre, a különbö­ző szívhibáktól az agyhiányos csecse­mőkig. Aktívan nem avatkoznak bele az ilyen csecsemő életé­be, de ezt attól teszik függővé, hogy van-e. kilátás, van-e re­mény. - Erről nem szokás beszélni, ez tabu té­ma volt évtizedekig. életben maradottakon. Tudjuk, a fejletlen, életképtelennek tűnő gyereket a Taige­toszról dobták le, Japánban pedig a mun­kaképtelen öregek a Fuji-jamára mentek föl - meghalni. Társadalmilag elfogadott, az akkori er­kölccsel összegyeztethető dolgok voltak ezek. Az eutanázia azonban ma is, kérdés. Az orvosi szakszótár szerint 1. szen­vedésmentes halál, 2. a gyógyíthatatlan beteg halálának szándékos siettetése. A görögök euthanasiának írták, aminek jó halál a jelentése. - így igaz, de azért az egészség­ügyben is a post benetit, tehát a költség és a beavatkozástól várha­tó javulás aránya a döntő. Nem szabad olyan műtétet elvégezni, ami után egész életében maga­tehetetlen beteg marad valaki. De el kell végezni minden olyan mű­tétet - bármibe is kerül -, aminek elvégzésével egy normális életvitel elérhető. - Részt vett már ilyen bizottság munkájában? - Nem. Amikor a gyerekklinikán dolgoztam, még nem létezett ilyen bizottság. De dönteni akkor is kel­lett. - Nehéz lehetett... - Nehéz volt, de meg kellett hoz­ni. * A katolikus egyház nem temet­te, nem temeti el az öngyilkosokat. hisz azok halálos bűnt követtek el. Azóta persze van egy kiskapu, a pillanatnyi elmezavar, amire hivat­kozva elvégezhető az egyházi szer­tartás. Ám a halál kérdése vala­mennyi egyháznál, hitfelekezetnél napi téma, éppúgy, mint az eutaná­zia kérdése. Erről Németh István nyugalmazott evangélikus lel­késszel beszélgettünk. - A jó halál a görögök szerint egyrészt a könnyű belenyugvást, a szép halált jelentette, másrészt a harcban való halált, azt, amit a latin mondás úgy fejezett ki: édes és di­cső dolog a hazáért meghalni, „Dulce _et decorum est pro patria moki". Ösi és emberi vágy a sokáig élni, a nem szenvedni kívánság és a hirtelen halál - mondja. ^ - Önök lelkészek milyen halált vannak az embereknek? - A megbékélt halált. A keresz­tény ember úgy gondolkodik, hogy a véget az Isten kezébe teszi le, te­hát az Urat arra kérem, hogy az életemet addig tartsa meg, amíg a tervét velem elvégezte. így az em­ber kérheti, hogy tovább éljen - ez természetes életösztön, azt is, hogy elég már, szeretne hazamen­ni a halálba, Urához. - Tisztelendő úr, ön hogy véleke­dik az eutanáziáról? - Szerintem nem ott érdekes, hogy ki az, aki végrehajtja, aki megítéli, ha­nem annál, aki elszenvedi. Ezért fon­tos, hogy akik ott vannak a haldokló mellett, segítsenek. Segítsenek legyőz­ni a haláltól való félelmet, segítsenek a léleknek, enyhületet adjanak a beteg­nek és meg kell hallgatni a halálba ké­szülő kívánságait. M < Van-e kilátás, van-e remény?

Next

/
Thumbnails
Contents