Szekszárdi Vasárnap 1993 (3. évfolyam, 1-51. szám)

1993-12-26 / 51. szám

, SZEKSZÁRDI V4SARNAP 1993. DECEMBER 902. 3 Rózsa utca 23. „A komának pénze van, Nekem garasom sincs, De azért vidám vagyok, Se búm, se bajom nincs!" (Gorkij: Éjjeli menedékhely) E, Igy pártfogoltamat kerestem. Bejelentette, hogy egy hónapja új helyen lakik. A Rózsa utca 23ban. Megkerestem, bementem, de azt látni kellett volna. Sokan voltak, éppen előttem járt kint a rendőrség. Szipuztak néhányan, őket bevitték. A pártfogoltam is köztük volt. Szívesen beszélgettek velem - eleveníti fel Kosán Szilvia. Kedves arcú, törékeny ifjú hölgy, kortársai, azt hiszem, nagy ívben kerülnék a hasonló helyeket. - Nem félt? - Nem, nekem beszéltek mindenről. Volt állami gondozottak, csövesek. Senki nem törődik velük, lopásból tartják el magukat. Kommunaszerüen élnek, ami pénz van, azt elosztják egymás között. Volt olyan fiatal, akit örökbefogadtak volna, de tiltakozott ellene. Azt mondta, a szabadság fontosabb számára. * Kétszer is elmegyünk a „ház" előtt. A nyári konyhának is csak túlzott jóindulattal nevezhető építmény falán pedig szabályos házszámtábla virít. Töredezett léckerítés, már az utcáról is fogalmat alkothat az idegen, körülbelül mit talál odabent. A valóság azonban rosszabb. Zuhogó esőben, a sarat dagasztva csúszkálunk befelé, a hangok, a kiszűrődő zene irányít bennünket. Némi konyhai hulladék, szakadt reklámszatyrok, elázott, de teljesen ép edzőcipők szanaszét, girbegurba ajtón kopogtatunk. Gyanakvó tekintetek, hiába mondjuk, sem a rendőrség, sem a gyermekvédelem, nem szeretik az idegeneket. Összeszokott társaság ez, bár a kicsi helyiségben zsúfolódó ifjak mindegyike közli velünk: ő csak vendég, nem itt lakik. Szívesen beszélnek, de se név, se fotó, se semmi ismertetőjel, mert a múltkor is bajuk volt belőle. Újságcikk jelent meg valahol és az iskolában szóvá tették, magyarázza a helyes fiatal lány. Tizenhat éves és felszolgálónak készül, csak a szabadidejét tölti itt. Szilveszterezni is máshova megy és persze a jövőjét sem ilyen környezetben képzeli el. Nem csodálkozunk, ha körbené» zünk a háromszor három méteres, földes padlójú szobában, tömésfalak és ha nem lehetne vágni a cigarettafüstöt, akkor feltehetően dohos, nyirkos szag. Kockás pokróccal letakart ágy, betámasztott ajtajú szekrény és a főszereplő: televízió, videó. Groteszk és oda nem illő a középkori díszletek közé. Nem kevésbé a jól öltözött iljak. Ha az utcán, vagy az iskolában futunk össze valamelyikükkel, meg nem fordul az ember fejében, hogy egy düledező viskóban töltik napjaik egy részét. De persze a társaságIstván például úgy jár vissza, hogy menyasszonya mit sem tud róla. Nősülésre készül, de nehezen szakad el. Nevelőotthonos volt, mint a többi srác. De jobb lesz, ha máskor jövünk vissza, amikor itthon lesz a házigazda. Őt kérdezzük mindenről... Másnap reggel újra ott vagyunk. A társaság kicserélődött. A bemutatkozásnál kiderül, három Robi és egy Zoli a jelenlévők névjegy^ mindegyikük volt vagy ma is „in^P zetis", a 16 évesek között rangidős Robi a 19 évével. - Nyár eleje óta lakom itt. Előtte a Sédköz 12-ben voltam, annak a személynek volt ez a nyári konyhája. Itt lakott egy ürge és amikor elment, megkérdezte a tulaj, nem akarok-e olcsóbb szállást. - Mennyit fizet? - Kétezerért adta ki. Ki van fizetve előre négy évre. 96 ezer forint. - Nem volt sok ezért? - Nem volt sok. Nyáron itt építkezések lesznek. Itt mellettünk leégett a ház, most a biztosítót várják. A helyén húzunk fel majd egy szobát, kiütünk egy falat és összekötjük ezzel. Mi besegítünk a többi sráccal, ketten élünk majd itt, én meg egy másik haver.