Szekszárdi Vasárnap 1993 (3. évfolyam, 1-51. szám)

1993-11-07 / 44. szám

8 , SZEKSZÁRDI VASARNAP 1993. NOVEMBER 14. Mindenki szeretné, ha szeretnék" Fekete lyukak a társadalomban? „Ember vagyok, semmi sem ide­gen tőlem, ami emberi" - ezek a szavak még az ókorban, Teren­tius szájából hangzottak el. Felü­letes szemlélődő úgy gondolhat­ná, hogy ezek a szavak a XX. század Európájában teljesen ter­mészetesen hatnak, hisz a társa­dalom a nyitottság, a másságok elfogadása felé tendál. A hírszer­ző eszközök nyíltan beszélnek, írnak a szexualitásról, az alkoho­lizmusról, a neurózisokról, az AIDS-ről, a narkomániáról. Per­sze attól, hogy különböző fóru­mokon beszélünk róluk, még nem történik meg a csoda, az emberek nem lesznek egyik nap­ról a másikra elfogadóbbak, a ta­bu tabu marad, a probléma nem oldódik meg, a másságot képvise­lőket pedig fokozatosan kirekesz­ti a társadalom. A magányosok még magány'osabbá, a kirekesz­tettek még félénkebbé, zárkózot­tabbá válnak. Mivel, hogyan próbál segíteni a társadalom a bajbajutottakon? Ezekre a kérdésekre próbálunk meg választ találni, kibővítve né­hány információval és szakembe­rek véleményével arról, ők hol, miben látják az általuk kezelt problémák gyökereit és hogyan lehetne ezeken segíteni. * A telefonos lelkisegély-szolgá­lat már régóta működik Szek­szárdon. Az éjszakai ügyeleteket a legkülönbözőbb problémákkal keresik fel az emberek. Ez a szol­gálat nem specializált, azaz min­den gonddal küszködő ember hí­vását fogadja, meghallgatja és le­hetőség szerint további segítséget is próbál szerezni, szervezni a rá­szorulóknak. A hívók, a szolgálat helye és a szolgálattevők is anoni­mek, így a szolgáltatás vezetője ­akivel a beszélgetést készítettem ­sem vállalta a nyilvánosságot. Ritkán találkozni manapság ennyire szolgálatkész, mások problémái iránt ennyi empátiával rendelkező emberrel, mint be­szélgetőtársam. - Az emberek többsége végső elkeseredésében hív minket, de vannak olyan hívóink is, akik csak esti beszélgetésre vágynak, a rokkantak, ágyhoz kötöttek szá­mára mi jelentjük a kapcsolatot a külvilággal. A szolgálat munkája elsősorban a meghallgatásra, esetleg tanács adására korlátozó­dik. Az esetek nagy részénél "fez elégnek is bizonyul, beszélgetés közben a hívó maga is rájöhet a megoldásra, hiszen magányában egyszerűen nem tudta kivel meg­beszélni a gond­ját. A magány azonban nem biztos, hogy egye­düllétet jelent. Nagyok sok em­ber a társa mel­lett is magányos. Ha valaki el­mondhatja nekem a problémáját és érzi, hogy szá­momra a legfon­tosabb ember, mert meghallga­tom, hogy bármit mond nekem a beszélgetés folya­mán, feltétel nél­kül elfogadom, ha semmit nem te­szek, csak ezt a lehetőséget megadom, már sokat segítettem. - Vannak olyanok, akik ennél is komolyabb lelki gondokkal for­dulnak hozzánk. Szexuális aber­rációkban szenvedők, homosze­xuálisok, narkománok és még so­rolhatnám. Ezek az emberek nem képesek személyesen vállalj ni a problémáikat, sokszor ma-jB guk előtt is titkolt dolgok kerül­nek a felszínre egy-egy beszélge­tés alkalmával. Ilyenkor azon kell dolgoznunk, hogy a hívó felvál­lalja önmagát, lelkileg felkészítjük arra, hogy szakemberhez fordul­jon, esetleg mi keresünk számára szakembert. - A másság felvállalása még nem oldja meg a problémát, a társadalomnak is olyannak kelle­ne elfogadnia őt, amilyen. Ezen a téren mentálhigiénés kulturáltsá­gunkkal van még baj. Az én fel­adatom az, hogy a h/vó érezze, én minden helyzetet feltétel nél­kül fogadok el és őt is olyannak, amilyen. - Milyen gyakran és milyen problémákkal fordulnak Önökhöz a fiatalok? - Nehéz elhinni, de rengeteg fiatal hív bennünket, a statiszti­kánk szerint inkább a fiatal fiúk, . férfiak. Szerelmi csalódások, kap­csolatteremtési problémák, a társa­dalommal, a szülőkkel való ösz­«

Next

/
Thumbnails
Contents