Szekszárdi Vasárnap 1993 (3. évfolyam, 1-51. szám)

1993-11-07 / 44. szám

5 1993. NOVEMBER 7. SZEKSZÁRDI 1705-ben a húszesztendős J. S. Bach gyalogszerrel útra kél Armstadtból Lübeckbe, hogy meghallgassa az ottani Mária-templomban szolgálatot teljesítő idős mestert Buxtehudét. Az elmúlt hét végén (október 28-30.) 14 fiatal orgonista - közöttük hárman külhonból, Németországból, Oroszországból és Lengyelországból - „zarándokolt" el Szekszárd•

hogy nemes versengésben méretsen meg a Bach és Buxtehude műveiből rendezett orgonaversenyen. A rendezvény ötletéért és megvalósításáért Hafenscher Károly esperes urat illeti köszönet. Az 1993-as Protestáns Napok keretében meghirdette, majd a megye, a város és egyháza vezetőit is megnyerve az ügynek megszervezte a találkozót. Szakmai segítséget kért és kapott a zsűrizésre is felkért, nemzetközileg ismert és elismert orgonaművészektől. (Herbert Wulf /Németország/, Karasszon Dezső, Ruppert István és Zászkaliczky Tamás). A fiatal muzsikusok két fordulóban szerepeltek, a döntőbe hat produkciót juttatott a zsűri. A nap mintegy kétharmad részében folyamatosan szólt az evangélikus templom szép hangú barokk orgonája vagy versenyprogram zajlott, vagy kitartó gyakorlás folyt. A résztvevők emellett gyakorlási lehetőséget kaptak a Művészetek Házában és a zeneiskolában is. A gyülekezeti terem késő éjszakába nyúló szakmai konzultáció - esetenként vita - helyszínévé vált. A versenyekre általánosan és sajnálatosan jellemző, rossz értelemben vett rivalizálásnak nyoma sem volt. Mindvégig családias légkor, oldott hangulat és az egymástól tanulni akarás nemes szándéka volt tapasztalható. A verseny szakmai fórum jellegét erősítette a péntek estére hirdetett koncert, melyen valamennyi zsűritag szerepelt, szavakkal is megindokolva műsorválasztásukat. Foberger és Scheidt egy-egy szerzeménye mellett két nóvum is elhangzott: egy, csak a közelmúltban azonosított Bach-mű és Gárdonyi Zoltán zseniálisan felépített, Bach emlékére írott szerzeménye. A versenynek külön rangot adott az a tény, hogy mindvégig jelen volt a magyar orgonisták doyenje, a közel 80 esztendős Gergely Ferenc professzor úr, aki három tanítványát kísérte el Szekszárdra és irigylésre méltó fáradhatatlansággal látta el „edzői" feladatát. A díjazottak - Jaroslav Wróblewski (Lengyelország) III., Jakab Hedvig (Debrecen) II., és Varga Petra (Budapest) I. díj - vasárnap este gálakoneerten működtek közre. A győztes Varga Petra a zeneakadémia végzős hallgatója egyébként Gergely tanár úr növendéke. A rendezvény után - a meglepően magas színvonal ismeretében - mondható, hogy ismét gazdagodott azon értékek sora, melyeket Szekszárd neve fémjelez. A folytatás reményében nyilvánították ki további támogatási szándékukat dr. Say István a megyei önkormányzat osztályvezetője és Kocsis Imre Antal, városunk polgármestere. Hasonlóképpen nyilatkozott Zászkaliczky Tamás a Magyar Bach Társaság nevében. Kéljük tehát Hafenscher Károlyt hasonló lelkesedéssel és kitartással készítse elő és szervezze a 11. Szekszárdi Nemzetközi Orgonaversenyt. Keresse meg ismét az idei verseny önzetlen segítőit, akiket - ezúton is megköszönve támogatásukat - tisztelettel megemlítünk: Alisca Hotel, Aliscavin Rt., Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság, Pannónia Sörgyár kirendeltsége, pedagógiai főiskola. Folytassa... esperes úr! Lányi Péter Evangélium Az egyház ezen az őszi vasárnapon, a 32. évközi vasárnapon, a kinyilatkoztatást a „bölcsességgel" kezdi. Szépeket mond magáról a bölcsességről és tetszőt, megnyerőt a megjelenéséről is: „Körüljár, és keresi azt, aki méltó hozzá; elébük megy és nyájas azokhoz, akik gondolnak rá." (Bölcs 6, 12 sköv.) Ez már viselkedés és nem valami lélektelennek, személytelennek a magatartása. Nem csoda, hogy bibliaismerők, teológusok a bölcsességet Isten Igéjével azonosítják, aki az Isten fia: Jézus Krisztus. A bölcsesség egyébként minden ténynek és minden eseménynek a lényegre (Istenre) vonatkoztatása. Ki gyakorolta ezt példásabban, mint Jézus Krisztus? És Ő minket is figyelmeztet, hogy bölcsen viselkedjünk, mint az öt a tíz szűz közül, akik tartalék olajat vittek magukkal - azaz jól fölszerelkeztek kegyelemmel -, hogy lámpásuk kitartson a menyegzői bevonuláson. (Mt 25) Mennyire aktuális ez novemberben, amikor halottainkra gondolunk és talán saját meghalásunk is eszünkbejut. Mennyire vigasztaló és mennyire elgondolkodtató, amit az apóstól mond (1 Tessz 4 sköv): Ha hisszük, hogy Jézus meghalt és föltámadt, hihetjük azt is, hogy Isten Jézussal egyesít mindenkit, aki Őbenne hal meg. Ne szomorkodjatok tehát, mint azok, akiknek nincs reménységük! Mim Ede plébános Szekszárdi történetek A kádfürdő és egyebek A múzeum melletti téren, ahol még nemrégen koszorúzási ünnepeket tartott a rendszer, szóval ott valahol, nem is túl régen egy épület állott. Nagydarab földszintes épület volt, mögötte a téren álló lakóház felé eső területen egy fürdőmedence volt. Jómagam sosem fürödtem abban, hiszen az már a háború után nem üzemelt. A nagydarab épület azonban forgalmas hely volt az ötvenes években. Kádfürdő működött abban. Női és férfirészleggel, hatalmas nagy kopott kádakkal, de jó sok meleg vízzel fél órákra ki lehetett bérelni a fülkéket és fürödhetett a dolgozó. Fiatalok és öregek ballagtak törülközővel, szappannal felszerelkezve a nap minden órájában ide. , Az ötvenes évek végefelé, amikor már a mai strandépületben épült meg a kádfürdő, nos akkor jött az ötlet: fiatalok, gyertek, bontsátok le ezt a nagydarab épületet, rengeteg tégla van benne, mely építőanyagból ifjúsági házat épít nektek az állam, a párt, az ifjúsági szövetség. Mentünk is bontani. Tényleg rengeteg tégla volt az épületben, alig győzték elszállítani egy kupacba valahova a város egy félreeső területére. Úgy mondják nem sokáig volt ott ez a nagy kupac tégla, mert valahogy elkopott. Egy biztos, ifjúsági ház nem lett belőle sosem. Többek szerint az építőanyag Domboriban kötött ki. A dombori őrület ekkor, a hatvanas években kezdődött. Ez volt a sláger - Domboriban nyaralót építeni. Épültek is szép számmal ezek a nyaralók. Eleinte kicsik, meg egyszerűek, akkor még olcsók, aztán ahogy lenni szokott, jöttek a szebbek, a puccosabbak, ugyanúgy mint a családi házaknál. Tessék csak megnézni mit jelent tíz-húsz-harminc év. Milyen hatalmas különbségek vannak a város lakóházai között, aszerint mikor épültek. Az ötvenes évek végén kezdett például épülni a déli kertváros. Sátortetős, egyszintes, két hármas ablakos házak épültek a város ezen részén. Persze manapság már ezek sem teljesen olyanok, mint amilyennek épültek. Ma már szebbek, nagyobbak lettek, hiszen hozzáépítettek, csinosítottak a külső megjelenésen az itt lakók. A mai cinkai házak ugye mások. Nagyobbak, szebbek, sokszintesek és hát ennek megfelelően drágák. Most mintha kissé megtorpant volna az építési láz. Hát persze. Drágaság van, az átlag csóró, örül hogy él, nem telik most ilyesmire, legalábbis a pályakezdők, a fiatalok helyzete tűnik kilátástalannak, ők tényleg nehezen tudnának belevágni az építkezésbe, de a szülők sem tudnak mindenhol segíteni. Most egy kicsit összeszorulnak az emberek, a családok és várják a jobb jövőt. Talán még lesz.