Szekszárdi Vasárnap 1993 (3. évfolyam, 1-51. szám)

1993-02-07 / 5. szám

1993. FEBRUÁR 7. , SZEKSZÁRDI MS4RN4P 13 tS> A krétaarcú Twist Olivér Gyermekkorunk szomorúszép, szívet rázó igaz története színpadon: a Twist Olivér. Élő eleven lett Fagin, Monks, Mr. Brownlown, Mr. Bumble, Sally, Nancy és a többiek. A Harlekin Színház előadása felett minden bizonnyal ott lebegett Dickens szelleme, mintha biztatta volna őket: pontosan ezt szerettem volna elmondani, a megidézett szenny, bűn, rongyosság metaforái ellentétében az áhított, védett otthon melegét megidézni..., némi kis igazságot a szegényházi gyereknek is. Tudjuk, Twist Olivér nem is érti, mi történik vele, csupán életkorának •

rmális indulataival reagál: ha es, adjanak neki enni! Nem érti, miért üti, pofozza, rúgja ezért Mr. Bumble. „Egy tökéletes gépezet áldozataként, meztelen magányba hullva szerzi meg új és új tapasztalatait." Szenved, sír és az éhségtől krétaarcú. A dickensi szellem csodálatos értéke ez az átfogó, átölelő emberség, a meleg szeretet, amelyben megtörténhet a csoda is. Hiszen mindenki erre vár. Az újratalálkozás boldogságára. A megváltó befejezés, a darab utolsó mondata ilyen szimpla: „Az igazság mindig kiderül". Érzi is ezt az Olivér korú közönség. Úgy tombolnak a bátaszéki, felsőnánai, gyönki, nagydorogi, szekszárdi és tolnai gyerekek, olyan önfeledten éltetik az erkölcsi diadalt, hogy azt vélni, egész életükben ezért fognak küzdeni. Habár ma már se szegényház, se dologház... Lojkó Lakatos József, a 10 éves Harlekin Gyermekszínpad atyja: ,,'79-ben végeztem a Színművészeti Főiskolán Fábry Zoltán osztályában. Ezután Róma jött, ösztöndíjjal kerültem ki Bertolucci stúdiójába, asszisztensként, ahol a 20. század című filmjében dolgozhattam. Aztán a Bernarda Alba házát vittem filmre. Kaptam érte 15 díjat külföldön. Amikor már újra itthon voltam, megrendelésre nem dolgoztam. Gigantomániás rendező vagyok, magas költségvetéssel. A magam útján indultam. A felnőttekben csalódva kissé, gyerekekkel álmodtam meg egy színházat, arra is gondolva, hogy ha majd nagyok lesznek, felnőttszínházat csinálunk, ők meg majd megint gyermekszínházat..., a boldogság, a szépség latinos kisugárzásával. A Pál utcai fiúk 900 előadást ért meg, legutóbb az angol tévé is felvette. A nyelvükön adtuk elő. Fantasztikus a gyerekderékhad! Most, hogy a Kék madárra készülünk, üzenem a szekszárdiaknak, hogy váijuk őket, mert megválthatják minden igyekezetünket azzal, hogy megnézik a darabot. Tudjuk, hogy a lelkünkbe kell elraktározni és megőrizni a szépséget, hisszük, hogy a túlélés nagy lehetősége az álom, amelynek boldogságát be lehet építeni a hétköznapokba." NÉMETH JUDIT Tisztelt szerkesztőség! A Szekszárdi Vasárnap január 24-i számában olvastam a „Nyeretlen lettem" című cikket, amely „Tamási" aláírással jelent meg. Ezzel kapcsolatban szeretnék néhány megjegyzést tenni. Az áfa-törvény módosítása és az ebből adódó üzemanyagár-emelés különleges helyzetet teremtett a benzinkutaknál az elmúlt év végén. A benzin áfa-tartalma ugyanis jóval nagyobb lett január l-jétől, mint amenynyi a fogyasztói ár emelkedése volt, ez tehát arra ösztönözte a benzinkútüzemeltetőket, hogy minél kisebb készlettel zárják az óévet. Minden megmaradt liter után ugyanis kb. öt forint veszteséget könyvelhettek el. Ezért én is igyekeztem olyan menynyiséget rendelni, hogy üzemanyaghiány ne legyen, de lehetőleg minél kevesebb maradjon az új évre. Persze az is természetes, hogy az autótulajdonosok közül sokan szerettek volna néhány nagyobb kannát, sőt hordót megtölteni még az áremelés előtt, ezt azonban az említett körülmények miatt - éppen azért, hogy a készletem kitartson az év végéig kénytelen voltam megtiltani a szekszárdi Shell-kútnál. Kétségtelen, hogy a cikk szerzője láthatta, amint valakinek szolgáltunk ki kannába benzint, ez azonban különleges eset volt, az illető ugyanis a közelben robbant le az autójával, amelyből kifogyott az üzemanyag. Ennyit szerettem volna az említett cikkhez hozzáfűzni. De mindig a vevőnek van igaza. Tisztelettel: Gyurkó László, a Shell-kút vezetője. * * * Az olvasó hangja „Tisztelt szerkesztőség! Megbotránkozva olvastam az újság Cím nélkül c. rovatát. Nem gondoltam volna, hogy az emberek ennyire brutálisak és ennyire gyávák. Mert mi az nekik, hogy egy szerencsétlen cicát, hogy úgymond felnyársaljanak?! Hisz vele nem nehéz szembeszállni, de vajon a tettes a saját értelmi és erkölcsi szinten álló embertársával ugyanígy jár el? Nem hiszem! Az ilyen embernek nem jár más, mint gyűlölet és a megvetés érzésének elviselése. Arra nem gondolt, hogy ez az állat is ugyanolyan élőlény volt mint ő, s ugyanúgy joga volt az élethez mint neki... Kérem közöljék levelem s talán a tettes egy kicsit magába fordul, s elgondolkodik azon amit talán önkívületében tett... TALÁN Köszönettel: Sz. Mónika (17) (valaki, aki a Földön helyet hagy az állatoknak is)" * Természetesen megértjük olvasóink felháborodását. Azokét is akik nem ragadtak tollat, hanem telefonon fejezték ki felháborodásukat az esettel kapcsolatban. Úgy gondoljuk, hogy még mindig több ajóérzésű ember közöttünk, mint akik ilyen módon keresik szórakozásukat. * * * Pár percet kértem és kaptam... Meghívtak az ATLÉTÁK BÁUÁra a Gemenc Szállóba. Remek szervezés - sok vendég. Köszönet Jéhn Katinak és Mohai Áginak. Az összejövetel profi módon tánccal kezdődött. Van egy „Bartinánk", a táncosok újra bebizonyították - tudnak táncolni. Engem a tánc címe is megkapott; „Lámpás" Szimbólum úgye? Keressük az igazit? Van már működő veterán klub - van ifjúság és az ott látottak bizonyítékul szolgálnak-van sok szenior „utánpótlás". Fogjunk össze az A TLÉTÁKÉRT! Ráférne... Edzői haragosdik, egyre kevesebb a versenyezni kívánók száma, kevés a versenybíró, szponzori és egyéb segítség is elférne... Olyan emberek sokasága gyűlt öszsze akik, ha akarnak, tudnak segíteni még egy egyszerű ráfigyeléssel is... ott ismertem meg a táncosok Jő nőkét", Matóknét - a férje atléta volt. Példa erre ő. A Gemencben rendezett találkozó 1970-80. évben atletizáltakat várt. Remélem az ott egybegyűltek rövidesen kíváncsiak lesznek arra is, hogy mit tudnak még az atlétikai pályán... Hajrá ifjú veteránok! Már 30-35 évtől várunk benneteket! Mi az első összejövetelünket 1974ben tartottuk. Hasonló szép létszámunk volt, mint a Gemenc Szállóban. Vártuk a volt atlétákat és azóta évente ismétlődő a már kialakult társaság találkozója. Az idén január 22-én találkoztunk 55 fővel. Jó volt látni annyi embert, aki az atlétika szerelmese. Mi kezet nyújtunk nekik és szeretettel várjuk az újakat., Reméljük elfogadják! Törökné Győrffy Mária veterán atléta