Szekszárdi Vasárnap 1993 (3. évfolyam, 1-51. szám)

1993-09-12 / 36. szám

1993. SZEPTEMBER 12. „ SZEKSZÁRDI fASARNAP 9 Wosinsky Mór levele a nemzet tragíkájához Bizonyos, hogy ma már a legfiatalabb sem él azok közül a gyerekek közül, akik a Felsővárosban egy-egy zápor után összegyűjtött és a múzeumba vitt római pénzekért cukrot kaptak az igazgatótól. Wosinsky Mór apátplébános emlékét ma már jórészt csak könyvei, az általa alapított múzeum és itt-ott felbukkanó levelei őrzik. Amikor 1894-ben Szekszárdra került, a széles látókörű, tudós pap fontos szerepet vállalt városunk szellemi életének formálásában is. Ma főként régészeti kutatásait emlegetik, alig esik szó az Óvodaegyesületben, az Augusz-féle árvaház szervezésében, a kórház választmányában, és még számos kisebb-nagyobb szociális vagy közművelődési jellegű szervezetben végzett munkájáról. A tevékenységéhez kapcsolódó iratok, levelek nagy része elveszett, ^étszóródott, csak ritkán kerül elő egy-egy eddig ismeretlen dokumentum. Ezért is fontos, hogy az Önkormányzat Kulturális Alapjának támogatása lehetőséget nyújtott új adatok felkutatására, Wosinsky Mór egyéniségének és városunk életében betöltött szerepének alaposabb megismerésére. Wosinsky nem volt szobatudós. Minden érdekelte, ami körülötte történt. Tudósok, művészek széles körével tartott kapcsolatot, leveleivel a legváratlanabb helyeken találkozunk. Legutóbb „a nemzet tragikájának", Jászai Marinak a hagyatékából került elő egy kézírásos levél Wosinsky Mór aláírásával. „Nagyságos Asszonyom! Az ősi világ culturája iránti meleg érdeklődését ismerve azon kérésselfordulok Nagyságos Asszonyomhoz: hogy legutóbb megjelent, mellékelt munkámat tőlem, mint tisztelői gárdájának egyik lelkes tagjától hódolatom jeléül elfogadni Kegyeskedjék. Személyesen óhajtottam ezt a múlt hó utolsó napjaiban átadni, azonban már ismételten hiába kopogtattam kedves otthonában. Szabadjon azonban reméllenem, hogy a sors nem lesz mindvégig oly mostoha irántam. Legmélyebb tisztelettel Kész Szolgája Szegzárd 1896 VII/16 Wosinsky Mór" A fenti sorokkal Wosinsky az ezredéves évfordulóra megjelent, kétkötetes monográfiáját ajánlotta az ünnepelt színésznő figyelmébe. A híres tragika már fiatal korában közel került a múzeumok világához. Amikor 1869-ban, tizenkilenc évesen Kolozsváron játszott, Hermán Ottó ugyanitt dolgozott az Erdélyi Nemzeti Múzeumban. Mint egy életrajzban olvasható, a már idősebb kutató „...vezette a színházi rovatot, nem annyira tárgyi, mint inkább személyi okokból. Abban az időben indult meg művészi pályára Jászai Mari, akihez mélységes vonzalom fűzte hosszú, hosszú éveken át." Hermán Ottó bölcsessége, saját maga által megszerzett tudása, élete például szolgált Jászai Marinak. Mint ksőbb maga írja, fiatalkori naplóját erkölcsi megokolásból elégette, ezért e hányatott éveiről kevesebbet tudunk. Élete delén túl viszont egyre több cikket, visszaemlékezést írt a századfordulón a hazai szellemi élet egyik meghatározó egyéniségévé vált színésznő, akinek „tisztelői gárdájához" neves írók, művészek, politikusok és tudósok tartoztak. Wosinsky - az előkerült levél tanúsága szerint - a Szekszárd-Budapest távolságot áthidalva személyesen is kötődött e baráti körhöz. Szabó Géza Új nap, új kegyelem Lassan dereng. A végtelen csendben halkan jár a szét. Épp csak rálehel a levelekre, ébresztő előtti lassúdad simogatással. Világosodik az ég alja. Jön az első busz, hangja felmorajlik a kórházi dombra. Álmos galamb borzolja tollát, szárnyait szétteríti, előrenyújtja az egyik lábát, aztán a másikat. Körülnéz. Odalenn macska osonkodik, ahogy szokott, hajnalban és alkonyatkor. Jó lenne azt hinni, hogy az éjszaka nem esett ki egyfióka sem a fészkekből. Egyszerre itt is, ott is megszólal a dal, zengenek és szálldosnak az ég madarai. A rigó azt kiabálja: kell-e dió fiú? Az örvös galamb meg: megölték, megölték. Mire a párja: szegényt, szegényt. Csattog a csalogány, a fenyőfa tetején dicséretetfütyül a rigó. Kék égbe, kis tünékeny felhők alatt az áldott nap felé köröz a fecske. Tágra nyílt szemből könnycseppek ünneplik a csodát: az ajándékba kapott életet. * Zengő férfihang kiáltja szüntelen: anyám, anyám! S ez már így is lesz mindig. Távol a valótól hívja, csak egyre hívja az örök öl melegét. Ó, a kórház-éji csendben, négy emelet magasságban vajon hányan suttogják maguk elé: anyám, anyám... Sokan vagyunk a 25 szobában. Ajtók nyitva, hőség. A közelbőljajszavak ömlenek jó ideje. Az egyik beteg méltatlankodik is: micsoda lárma! A halk szavú nővér ránéz és azt mondja: „A néni odaát nagyon rosszul van ". Takaró állig fel, nyugtalan szemforgatás, ijedt szégyenérzet. Talán azt gondolja: valaki elmenőben van? Ki ez az asszony, milyen élete lehetett?S a családja? Tudnak-e már a bajról vagy csak mi, idegenek? Félig hangosan azonban azt kérdi: - Hallja mit mond? - Hallom. HALLOM. „Gyertek, gyertek! Hát nem jöttök? Gyertek el mind! Gyertek! Gyertek! M. L.-nek Gyertek. Gyere. Gyere. Gye-re-gye-re-gye-re-gye-re gye-e-e-e-gye-e-e e-e e..." Ó ment el. * A hatalmas hodály étterem felerősíti az istentiszteletet tartó lelkész hangját. Énekel. Odabent páran vagyunk, áz előtérben többen. Egyre többen. A betegség nyomorúságában hát megindul a lélek? Letöröl, betakar, tiszta ágyneműt húz, rámmosolyog. Reggelit, ebédet, vacsorát hoz, rámmosolyog. Csapot, ajtót mos, söpör, felmos, ablakot nyit, rámmosolyog. Vizsgálatra visz, bátorít, felsegít, lesegít, rámmosolyog. Kiosztja a gyógyszert, lázat mér, vért vesz, rámosolyog. Megvizsgál. Meggyógyít. És velem együtt remél. Ők. * Valaki mindigjön, meglátogat, kezedetfogja, mesél, üdvözletet hoz, megsimogat, gondoskodik rólad, sétálni visz, leül a padra, s a nyugalmat osztó fák alatt megpihen veled. Egy pillanaton túl már beszélni sem kell, hang nélkül munkál a remélt-boldog csendesség. Dona nobis pacem. Németh Judit