Szekszárdi Vasárnap 1993 (3. évfolyam, 1-51. szám)

1993-09-12 / 36. szám

13 ' , SZEKSZÁRDI VASARNAP 13 1993. SZEPTEMBER 5. A képen balról jobbra, fölülről lefelé haladva: Mozart-baba Salzburgból, thaiföldi, osztrák, szászsvájci, drezdai Szamuráj a Lehel utcában sek voltak a legutóbbi, most először hivatalos útján vett svéd babák is. A sűrű program miatt ugyanis nem tudott Svédor­szágban utánajárni, csak a hazafelé úton, a koppenhágai repülőtéren talált rá a babák­ra, s Dánia köztudottan Eu­rópa egyik legdrágább or­szága. A sok kisebb-nagyobb ba­ba közül nagyon kedves szá­mára az a svájci gárdista is, amelyet egy pápai látogatás során a Vatikánból hozott, s ami csak ott kapható. A déli országokban egyébként sok minden más­hoz hasonlóan babákat is ol­csóbban lehet venni, mint északon, sőt a vásárlás során nemcsak lehetséges, hanem Egy tudatlan zsurnaliszta vallomása „A kelet-európai történelem kelle­metlen szokása, hogy kikel a sírból és riogatja az élőket." Financial Times Koraősz volt. Szőlőérlelő, levélbarní­tó vénasszonyok nyara. A kertben az el­száradt paprikaszárakat, a ház körül felhalmozódott szemetet égettük. Épp egy puha gumiból készült, eldeformáló­dott karikát dobtam a tűzre, amikor anyósom megkérdezte: - Tudod mit égetsz most? - Nem, de épp kérdezni akartam! - Édesapám hintájának a gumirádli­ja. Híres darab ez, amikor 1930-ban Horthy Miklós Szekszárdon járt, ezen a hintón ment ki a vasútállomásra ­mondta anyósom. A kormányzó szekszárdi látogatásá­ról már hallottam, arról is, hogy a szek­szárdi közkórház Horthy nevét vette fel és ez alkalomból látogatott a városba. A gumirádlis hintáról hittem is, nem is, hogy ezen utazott, viszont tény, hogy fe­leségem nagyapja, Vas János lencse­pusztai gazda kölcsönadta hintáját és két szép lovát az ünnepségre. Lehet, hogy csak a kíséret tagjai utaztak a gu­mirádlis hintón. Eddig jutottam az el­mélkedésben, amikor a körülöttünk to­tyogó négy-öt éves kisfiam megkérdezte: - Apa, ki volt az a Horthy? - Ma már nem tudom, mit válaszol­tam. Gondolom, az akkori történelem­könyvek, meglehetősen behatárolt is­meretei alapján mondtam valami álta­lánosságot. Az esemény talán örökre a feledés homályába merül, ha nincs a mostani temetés világraszóló csinnad­rattával. Most, amikor darutollas kalapos magyar urak, úrhölgyek, skinhedek és szigorúan magánemberként hirdetett közéleti vezetők, II. világháborús rend­jelekkel teletűzdelt totyogó öregurak és véresszájú szónokok ünneplik az egyko­ri kormányzó újratemetését, persze hogy eszembe jutott az a tíz év előtti őszi nap. A Magyar Televízió jóvoltából hivatalos rangra emelt, élőben közvetített teme­tést nézve volt idő elgondolkodni. Lát­tam a háborús rendjeleket, olyanokat is, amilyeneket a nürnbergi perben el­ítélt háborús bűnösök hordtak, és lát­tam a tiszta tekintetű, okos, szép kis cserkészeket, akiknek - gyaníthatóan ­halvány fogalmuk sem volt az egészről. nyei. A kollekció számára legértékesebb darabjai azok a japán babák - egy sza­muráj és egy gésa -, amelyeket húsz­éves korában háromhetes japán útján vásárolt. Oda szinte véletlenül jutott el, hi­szen szándéka szerint megtakarított pénzén Kubába készült akkor. A kubai csoport nem indult el, lehetőség nyílt viszont egy távol-keleti utazásra. Nam habozott, még ott helyben, az utazási irodában eldöntötte: megnézi Japánt. A csodálatos keleti világ úgy rabul ej­, tette, hogy évekkel később, férjével egy szintén háromhetes thaiföldi és szinga­púri útra indultak. Az utazás emlékét tárgyiasult formában néhány lenyűgö­ző óriáskagyló és természetesen egy thai babapár őrzi. Vannak babái Európa szinte minden országából, s mindegyikhez személyes kötődés fűzi, hiszen vagy ő vásárolta vagy családtagjaitól kapta ajándékba. A holland baba az egyetlen - termé­szetesen a matyón kívül -, amit itthon, forintért szereztek be, mert Hollandiá­ban még nem járt a családból senki. A gyűjtemény legdrágább darabja a Mozart-baba Salzburgból, de költsége­Kovács Ágnes, a „babagyüjtö" iíH szinte kötelező is alkudni. Tavaly jutott hozzá egy olasz babához is, majdnem lemaradt miatta az autó­buszról. A véletlen segítségével érdekes gyűj­teményre bukkantunk a Lehel utcá­ban. Kovács Ágnes vitrinjét 43 darab különböző nemzetet képviselő baba színesíti. A gyűjtőkedvet - Ágnes tízéves ko­rában - egy amerikai nagybácsitól ka­pott, eredeti bőrruhába öltöztetett in­dián baba alapozta meg. Pár év múlva édesanyja, Kovács Pálné spanyolorszá­gi körúton járt, s lánya tőle a képen lát­ható karcsú flamencotáncos párt kapta. Ezután már saját utazásai során ő maga is babákat vett szuvenírként. Talán az is motiválta, hogy szereti a népek zené­jét, táncait, s ezeket a babákat népvise­letbe vagy egy-egy foglalkozásra, mes­terségre jellemző öltözékbe bújtatják, így rájuk pillantva azonnal megeleve­nednek az utazások, nyaralások élmé­A közeljövőben Németországba és Svájcba látogat, s most már teljesen tu­datosan készül arra, hogy ott is megke­resse az országra, vidékre jellemző ba­bákat. Ágnes gyűjteménye nem óriási, de nagyon színes, változatos, értékes. Megérdemelné és megérné, hogy ez a „fesztiválváros", Szekszárd alkalmat és lehetőséget teremtsen az érdeklődők­nek arra, hogy megtekinthessék a kol­lekciót. A gyűjtő - bár eddig még sosem gon­dolt erre, s nem is kereste senki ezzel a kéréssel - nem zárkózna el a bemuta­tástól, bemutatkozástól. Udud Teréz Fotó: - l!^

Next

/
Thumbnails
Contents